66.Fejezet - Elvesztem

Sziasztok Drágák! :) Elkészültem azzal a résszel amit már egy jó ideje tervezek meg írni. Már csak a vége miatt. :) Nem is tudom miért, de imádom a drámákat. :D Azt hiszem ez a történetből is észrevehető. :D
Nem tudom ti, hogy vagytok ezzel a fiú-lány barátságokkal, de én nem hiszek benne, mint az a történetből is kivehető. Valamelyik fél tuti többet érez. Jóó, igen, bevallom nekem is van egy nagyon jó barátom, aki fiú. Én régen szerelmes voltam belé, de már egy jó ideje nem tetszik ÚGY. Viszont nagyon jól tudom, hogy ő szerelmes belém. Szeretem, de csak mint barátot. Barátnak nagyszerű fiú!! Csakúgy, mint Nándi. ;) Bár nem róla mintáztam, mert amikor elkezdtem ezt írni, akkor még nem is voltunk olyan jó barátok. Na, meg a jellemük nem is annyira hasonló, csak egy csöppet. De ez lényegtelen. :D Hagylak titeket olvasni. :D
A kép saját, próbáltam jól másolni a netről, bár a közepéről a szöveg nem "I want you", mint az eredetin hanem "I don't know".
Puszii Mindenkinek!! <3

U.i.: Itt a Facebook csoport! -Link- + Túl léptük a 10.000 oldal megjelenítést! Köszönöm, hogy ennyien kattintotok a blogomra, ez sokat jelent nekem!! :) <3

-Zene-

66.Fejezet - Elvesztem

- Ez perfecto /tökéletes/ - visít fel Kitti a nyakam ugrik. A laptopja előtt ülünk ami a konyha pulton van, és egy klippet nézünk. Az Én klippemet! Végre! Elkészült másfél hónap alatt. Kitti is a tánclépésekkel tökéletesek lettek, bár valahogy kitudódott, hogy nem én táncolok, hanem ő. Nem volt semmi gond ezzel, sőt! Kittinek több ajánlatot tettek az elmúlt egy hétben munkával kapcsolatban, illetve tánc stúdiókban, tánc tanárnak, és volt egy színészi is. Ez vonzotta a legjobban, de ahhoz valami sulit is el kell végeznie hozzá, és persze a gimit is be kell fejeznie. Csakúgy, mint nekem szóval most magán tanulók vagyunk. Kitti együtt van Zaynel és hihetetlen aranyosak együtt. Ikrem is magántanuló mint én, de a színészeti sulit is elkezdte, mellette pedig koreográfus az egyik munkahelyen amit ajánlottak neki. Állítása szerint a színészeti suliban a legtöbben nyaliznak neki, mert a srácokat ismeri.
- Tíz órája van fent és már több ezren látták. - ugrok én is a nyakába boldogan.
Harry is bemutatott a szüleinek. Először irtózatosan zavarba voltam, de egyre lazább lettem amint elkezdtem Anne-nel, Harry anyukájával beszélgetni. Kedvesek a szülei, azt is megjegyezték, hogy szerintük Harry nagyon boldog mellettem.
- Most mennem kell! Nem sokára jövök. - ad egy puszit arcomra Kitti széles mosollyal arcán, és már el is ment. Értetlenül nézek utána. Már pár napja ilyen, tudom, hogy valamit tervez, csak nem tudom mit. Nem foglalkozva ezekkel készülődni kezdtem, mert a többiek nemsokára átjönnek hozzánk. Amikor megkaptam a házat azt hittem csak viccelnek, hogy folyton nálam tanyáznak majd, de nem. Tényleg nagyon sűrűn vannak itt, nem mintha nem örülnék nekik.
Sütit kezdtem el csinálni, meg a nasikat előkészítettem, az italokkal is feltankoltam, és DVD-ket is készítettem ki. A legtöbb horror volt. Éppen nagyon pörögve sürgök-forgok a konyhában, amikor csörög a telefonom. Időm nem igazán van, ezért is felveszem meg sem nézve ki az, és a kihangosított telefont leteszem.
- Igen? - szólok oda, miközben a forró csokit csinálom.
- Szia! - szól bele kicsit szégyenlősen, rekedt hangon.
- Azta rohadt. - motyogom és majd nem leforrázom a kezem a forró csokival.
- Nem akartalak felidegesíteni, hogy felhívtala... - nem hagyom, hogy befejezze, félbeszakítom.
- Nem! Dehogy is, nem vagyok ideges! - kapok kicsit ijedten a telefon után és fülemhez emeltem. Azt hiszem kicsit megijedtem, hogy leteszi. - A forró csokira vagyok ideges, amivel kis híján levittem a fél kezem. - teszem hozzá, amin Ő halkan felkuncog.
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon jó lett a videód! - szól ismét rekedtes hangján.
- Köszönöm! - mosolygok magam elé meredve. Majd megérzem az éppen oda égni készülő sütemény illatát.
- Basszus! - teszem le ismét a telefont. Gyorsan kiszedem a sütőből a sütit és örülök, amiért még időben.
- Minden rendben? - kérdi a telefonból, kicsit aggodalmasan.
- Persze, csak a sütit sikerült majd nem oda égetnem. - veszem ismét kezembe a telefont.
- Sütit? - kérdi értetlenül.Nem sűrűn sütök, ezt ő is tudja.
- A srácok átjönnek, és filmezünk, meg kicsit iszogatunk. - kuncogok halkan.
- "Iszogatunk"? - csodálkozik el hangja még inkább. - Kinga te rászoktál a piálásra? - kérdi egy hangszinttel magasabban.
- Dehogy! Csak akkor iszok ha valamit ünneplünk, de akkor is mértékkel. Nem kell féltened, nagy lány vagyok már! - felelek kissé megsértődve.
- Rendben, sajnálom ha megbántottalak! - mondja, de hangján érzem, hogy ő is kissé megsértődött.
- Semmi. - felelek, közben a sütit kiszedem egy nagyobb tányérra. - Mennem kell, mindjárt itt lesznek a többiek. - veszem kezembe a telefonom, de ott már csak a fülsüketítő síp hang van. Lerakta. El sem köszönve, egyszerűen csak lerakta. Persze, mire is számítottam.

- Két hét múlva haza utazom. És Kinga is jön velem. - jelenti ki Kitti. Már este van, azt hiszem este tíz lehet de még mindig nem nyúltunk alkoholhoz. Valahogy nincs kedvünk. Most kint a kertben vagyunk és csak nézzük a csillagokkal borított eget.
- Tessék? - ülök fel csodálkozva.
- Csak haza látogatunk kicsit. - vonja meg vállát Kitti.
- Én is megyek. Kitti ki erőszakolta. - fintorog egyet második mondatában Kristóf.
- Pontosabban mikor is? - gyanakvóan nézek Kittire.
- Tíz nap múlva. - vonja meg vállát.
- Rohadék vagy, tudsz róla? - összefont karokkal nézek rá, idegesen.
- Miért? - kérdi mindenki kivéve Kristóf és Kitti.
- Azt hittem elfelejtetted. - mondja Kitti és ő is felül.
- Nem, nem felejtettem el. - rázom fejem szomorúan.
- Valaki elmondaná miről van szó? - kérdi Emily.
- Nándinak pontosan tízen egy nap múlva lesz a szülinapja. Kitti azért akar akkor haza menni és engem is magával ráncigálni. - mondom lehangoltan.
- A tízen nyolcadik lesz neki. - emlékeztet Kitti.
- Tudom. - nevetek kínosan és még szomorúbb leszek.
- Emlékszel? - kérdi halkan Kitti.
- Persze! - mosolyodom el fájdalmasan.
- Mire? - kérdi egyszerre Emily és Liam.
- Hetedikes korunkban megígértük egymásnak, hogy egy nagy bulit rendezünk, iszunk, jól érezzük magunkat. És, hogy ha azon a napon is még barátok vagyunk, akkor mindig azok leszünk. Mindig ott lesz a egyikünk a másiknak ha kell, bármi van akármikor kereshetjük egymást, és amíg ki nem járjuk a gimit egyikünknek sem lesz senkije. Csak azért, mert sokan azt hitték így is, hogy együtt voltunk, közben csak barátok voltunk mindig. - a végére szinte már suttogva beszélek és a semmibe meredve nézek szomorúan.
- Nem akarok haza menni Kitti! Vagy legalább is nem abban az időpontban. - fordulok Kitti felé és érzem mindjárt kibuggyan egy könnycsepp.
- Csak köszöntsd fel személyesen! Semmi több csak egy mondat. - néz könyörgően Kitti. Tudja, hogy akármennyire is fáj ez, megteszem.
- Rendben. - sóhajtok fel. - De a buliba nem megyek el! - teszem fel kezem magam elé, mielőtt még erre is rávenne.
- Én elmegyek. - vonja meg vállait ismét.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ott mindenki ott lesz. Vagyis Szeli és valószínűleg Dorián is. - nézek szemeibe együtt érzően.
- Erre még nem is gondoltam. - motyogja egészen megrémülve. - Túl élem. - vonja meg vállait erőltetetten.
- Tíz nap? - kérdem egyik szemöldököm felvonva, keserűen mosolyogva.
- Tíz nap. - bólint ugyan olyan arcot vágva.
- Addig is el kell mennem fodrászhoz. Valami jó kis extrém új hajjal a haza téréshez. - mondom bele túrva a most éppen barna hajamba.
- Megyek veled! - mondja gyorsan Emily. - Lehetne lila hajad? - kérdi csillogó szemekkel, én pedig vissza dőlök Harry mellé, aki átkarol és magához húz.
- Nem! - nevetek fel. - Emily, Édesem nem lehetne, hogy ne ennyire extrém legyen?
- Akkor szőke és a vége legyen fokozatosan más színű, mondjuk szivárvány. - mondja a nem is olyan rossz ötletet.
- Hidrogén szőke? - kérdezem, csak, hogy biztos legyek benne.
- Természetesen.
- Oké! - egyezek bele mosolyogva.
- Holnap kérek időpontot. - mondja és ezzel elhallgatunk. Mindenki hallgat, és a saját gondolataiban mered el.

- Menjünk már! - ráncigál ki a házból Emily másnap reggel. - Oda kell érnünk... - néz rá kar órájára - Pontosan tíz perc múlva szóval hajrá! - tapsol kettőt Em, mire megindulok már én is.
- Nem akarom azt a hajszínt. - fintorgok út közben gondolkodva.
- Akkor milyet? - sóhajt fel Emily. Ma nincs a legjobb kedvem ezzel is idegesítem a többieket. Nem tehetek róla, ha morci vagyok ma.
- Csúnya lenne, ha fekete majd éjkék, és halvány lila? - nézek rá, amikor mondom, és látom arcán, hogy tetszik neki ez az ötlet.
- Végre, valami életet viszel a hajadba! - mondja boldogan, én pedig halkan kuncogok.
Amikor oda értünk a lány aki a másik két alkalommal is csinálta a hajam, megörült nekem és most is ő készítette a három színű hajamat. Kedves lány, jól elbeszélgettünk most is mint mindig. Főleg amíg a hajfesték a fejemen volt, addig rengeteget beszéltünk.
- Kész is vagy! - teszi vállaimra kezeit mosolygós arccal Nicole. Bele nézek a tükörbe, ugyan is eddig nem akartam látni, hogy meglepetés legyen, de hát az is volt.
- Ez... Eszméletlen jó! - Állam valahol a padlót súrolja, amikor a tükörbe nézek.
- Jól áll! - bólint elismerően Emily. Megköszöntem a bókot és a hajkészítést Nicole-nak, majd kifizetve a kért összeget, haza indulunk.
Mivel úgy voltam vele, hogy ma már nincs semmi dolgom, és az idő is szép ki mentem a kertbe. Még szép, hogy szép hiszen Március vége van már.Fekete bikinimbe mentem ki és egyszer csak elém ugrik Emily és lefényképez. Ösztönösen fordítom el fejem, hogy ne látszódjon az arcom. Nem szeretek annyira fényképeszkedni azért teszek így.
- Mit csinálsz? - kuncogva fordulok vissza Emily felé.
- Lefényképeztelek, hogy meg tudd osztani a rajongóiddal az új hajad. - mondja mosolyogva miközben a kezembe adja a telefonom amivel fotózott. Ő elmegy én pedig telefonommal a kezemben fekszek ki a napozó ágyra. Követve Emily tanácsát, kirakom a képet.

A new hair. Nine days and go home.
/Egy új haj. Kilenc nap és indulás haza./

Nem kellett sokat várnom és kaptam kommenteket. Hirtelen pedig többen is kedvelték a képemet. Ez még mindig megdöbbentő számomra, hogy ennyi rajongóm van.
Akik azt írták, hogy jól áll, meg hasonló bókok, azokat megköszöntem. Volt pár utálkozó is, és bár próbáltam nem foglalkozni vele, nem ment annyira.

Végül is egész nap egyedül voltam itthon és élveztem. Vagyis majd nem egész nap...
- Hali! - köszönt mosolyogva Louis amikor ajtót nyitottam. Csodálkoztam, mert csak egyedül jött és hát azért ez nem sűrűn történik, sőt.
- Szia! - engedtem be mosolyogva.
- Jó a hajad. - borzolja össze új hajam, majd a nappaliba sétálva kényelembe helyezi magát.
- Köszi! - mosolygok rá, majd leülök én is. - Hogy-hogy itt? - kérdem tőle.
- Csak erre jártam. - von vállat, de látszik rajta, hogy hazudik.
- Aha, persze. - forgatom szemeim.
- Na, jó igazából beszélni akartam veled. Harryről. - ül fel rendesen és komolyan néz szemeimbe.
- Miért? - összevont szemöldökkel kérdem, de egy kicsit feszült vagyok én is.
- Zayn mondta, hogy ő és Kitti beszélték, hogy szerintük Harrvel nem vagytok egymás "igazija" . - formál ujjaival macska körmöket az utolsó szónál. - Szerinted is így van? - kérdi bizalmas hangon. Louis Harry legjobb barátja, és Lou tipikus az a fajta ember, akiben meglehet bízni. Elgondolkodva a dolgok igazat kell adnom nekik. Úgy képzelem, hogy nem Harry lesz aki mellett le tudnám élni az életem, aki a férjem lehetne és gyerekeim apja. Nem, ez határozottan nem ő lenne.
- Igen. - látom be, szinte suttogva beszélve, lesütött szemekkel.
- Szereted őt? - Kérdése megdöbbent.
- Hát, persze! - némi felháborodás is van a hangomban.
- Kinga! - rázza fejét óvatosan - Szereted őt? - kérdi újból, hangja még inkább komolyabb lett, és bizalmaskodóbb.
- Azt hiszem. - motyogom, tekintetét kerülve.
- Rendben. - sóhajt elégedetten. Már amennyire lehet elégedett az ember ilyen helyzetben. - Ha ő megtalálná a saját igazi nagy szerelmét, akkor képes lennél elviselni azt, hogy nem lennétek már együtt? - teszi fel az újabb kérdést. Bólintok.
- Igen. Ha ő más lány mellett érzi jól magát, vagy mást szeret akkor igen. - bólogatok folyamatosan beszédem közben.
- És ha te találod meg hamarabb az igazit? - kérdi Louis. - Mit tennél?
- Ezt, hogy érted? - vonom össze szemöldököm és biccentem kicsit félre a fejem.
- Mindegy. - rázza meg fejét és legyint egyet. - Melyik áll közelebb? Az, hogy szereted őt, vagy inkább az, hogy nem? - teszi fel a következő kérdését. Ezen elgondolkodtam.
- Azt hiszem ötven-ötven százalék. - felelek némi gondolkodás után, ő pedig bólint.
- Tetszik neked az a haverod? Hogy is hívják... Nándi. - Teszi fel azt a kérdést amit abszolút nem értettem miért tette fel.
- Nem. - nevetek fel. - Ő nekem mindig is csak a barátom volt. - rázom a fejem mosolyogva. Lou bólintott.
Ezután már semmi komolyról nem beszéltünk. Hamar eltelt az idő, nagyon jól elvoltunk. Már csak akkor eszméltünk fel, amikor a többiek is megjöttek. A hajam mindenkinek tetszett természetesen.
- Miért érzem úgy, hogy nem akarsz haza jönni velem? - kérdi Kitti.
- Mert ez így is van. - nevetek kissé lesajnálóan, de inkább kínosan.
- Miért? - kérdi, amivel kicsit felbosszantott.
- Hogy miért? - nevetek ismét lesajnálóan. - Mert nem akarok találkozni vele! Nem akartam ott lenni a szülinapján! Igen, persze, tudom egy rohadék dög vagyok, de ez pont a tízen nyolcadik és nem akartam ott lenni a városban. Mert akkor a másik utcában leszek, és így rosszabb érzés, hogy nem mentem el a bulijába ezzel megszegve a "fogadásunkat", amit régen ígértünk. De ha itt maradhatnék, nem lenne ekkora fene nagy bűntudatom! Nem éreznék úgy, hogy majd szét hasad a mellkasom, mert nincs itt, hogy akármikor velem legyen! Nem érezném azt, hogy csak is vele akarok lenni, hogy senki ne nézzen rá, csakis az enyém legyen! - szinte már kiabálva mondom miközben, és már a legelején felálltam a kanapéról. - Nem éreznék többet, mint barátság. - suttogom kétségbe esetten. Kitti döbbenten néz rám, Kristóf pedig aki éppen ivott majd nem megfulladt utolsó mondatom hallatán. A többiek pedig nem értették mi van. Könnyeimmel küszködve rohantam ki a házból. Fogalmam sincs merre mentem, merre mehetnék. Egyszerűen csak rohantam valamerre. A könnyfátyoltól, ami szemeimet borította alig láttam, a levegőt is nehezen vettem a sírás, és futás miatt. Otthon tudnám merre megyek. Tudnám hova futok, hova menekülhetek el. De itt... Itt nem. Itt hatalmas betontömbök vesznek körül, amiktől úgy érzed megfulladsz, a kocsik zajától pedig úgy érzed egyszer meg fogsz őrülni. A hirtelen jövő ember csordáról nem is beszélve. Mintha több ezer csótánnyal lennék összezárva. Néha úgy érzem meg fogok őrülni. De most még inkább. Hiányzik az otthonom. Hiányoznak az ottani barátaim is. Hiányzik Békéscsaba, ahol tudom hova mehetek és hova nem. Hiányzik a régi életem. Hiányzik Ő.
Futok, futok és csak futok. Az emberek megnéznek. Persze, hisz egy színes hajú lány, zokogva fut az utcán, ráadásul az illető lány sztár. Sztár. Ez az egy szó most olyan undorral tölt el, hogy az elmondhatatlan.
Amikor mellkasomban szúró fájdalmat érzek lassítok, de még mindig nem állok meg. Viszont, amikor már majd nem össze estem a fájdalomtól megálltam. Kétségbe esve néztem körül. Mint aki keres valamit. Kerestem is. Valami helyet ahol teljesen egyedül lehetek. Egy helyet ami senkire sem emlékeztet, csak is a hely varázsa van ott és én. Én akinek nincsenek gondjai, nincsenek bajai. Csak is én egyedül. Kerestem. De nem találtam. Amint ez az agyamig is eljutott összetörtem. Összetörtem nem tudtam mit tenni, az ellen ami lejátszódott bennem. Még sosem éreztem ilyet, de soha nem is akartam.
Egyszer, régen a legjobb barátommal egy erdőben sétáltunk, amikor a családommal eljött nyárra kirándulni. Akkor magához ölelt, amikor már majd nem sírtam, és azt ismételgette nem hagyja, hogy elvesszek soha sem. De ő nem volt itt most. Nem volt itt, hogy meg akadályozza, hogy elvesszek. Hogy elveszettnek érezzem magam. Nem volt itt, és ez megtörtént.
Elvesztem.