Új blogot írok!! Nincs nagy nézettsége ezért is rakom ide ki, hogy hát ha ti elolvassátok. :) Nézzetek be lécci!! :) És ha tetszik iratkozzatok fel.
http://ancient-blood.blogspot.hu/
2014. július 31., csütörtök
34.Fejezet
December 4., Csütörtök
Reggel mikor Kittivel a suli elé értünk, már mindenki ott volt. Szeli éppen Martinnal beszélgetett, a többiek pedig csak úgy elvoltak, mint máskor.
- Sziasztok. – köszöntünk egyszerre Kittivel.
- Sziasztok. Kinga van matek házid? – kérdezte mosolyogva Bence.
- Persze, tessék. – mondtam szintén mosolyogva, és a kezébe nyomtam a füzetemet.
- Kösz. – mondta, és rögtön neki állt másolni.
Első óránk oszt.fő. volt úgy, hogy nem nagyon siettünk a büféből, mert tudtuk, hogy úgy se kapunk ki. Mikor felértünk a terembe, az ofő a tanári asztalnál ülve várt ránk.
- Jó reggelt. – köszönt kedvesen ránk mosolyogva, és ahogyan gondoltuk is, nem szidott le minket a késésért. Miközben mindenki leült a helyére, visszaköszöntünk.
Az ofő a karácsonyi ajándékozásról beszélt, és, hogy hogyan döntsünk, hogy kinek ki legyen a párja. Ebből aztán nagy hangzavar lett, mert mindenki egyszerre kiabálta be a neveket.
- Gyerekek, csöndet. Gyerekek. – próbált, minket csitítani az ofő.
- Mi ez a nagy hangzavar? – jött be kiabálva, Jánosi tanárnő. Erre persze, mindenki elhallgatott.
- A karácsonyi ajándékozást próbáljuk megoldani. – válaszolt az ofő a tanárnőre nézve.
- Ezt egy kicsit csendesebben. – mondta dühösen a tanárnő majd kiment a teremből, és bevágta maga után az ajtót.
- Szóval. Arra gondoltam, hogy leírjuk a neveket kis fecnikre, és kihúzással döntjük el, hogy ki kinek adjon ajándékot. – mondta az ofő nyugodtabban. Azt hiszem hálás volt Jánosinak, hogy bejött. Erre mindenki rábólintott, és miután a fecnikre rá írtuk a neveket, mindenki húzott. Dórit húztam.
- Rendben. Csere nincs, és nem mondjuk el egymásnak. Most pedig ami az angol jegyeket illeti… - kezdte a Dorogi, de senki nem figyelt rá ugyan is, mindenki egyszerre kezdett el beszélni, teljesen másról. Dorogi pár percig még próbált csitítani végül kiment az osztályból. Ahogy kilépett, az ajándékokról beszéltünk, hogy ki kit húzott. (végül kiderült, hogy engem Bence húzott)
A rajz, és a matek óra nyugodtan telt el. Vagy is rajzon mindenki rajzolt, matekon meg senki sem figyelt. Aztán dupla angol volt, amin témazárót írtunk. Hát… Az enyém maximum egy négyes lesz. A két kémia, és egy tesi elmaradt, mert a tanárok, plusz a felsőbb évesek, a karácsonyi ünnepségre, meg a szalag avatóra készültek. Kittivel, és Szelivel első kémia óra előtt még lementünk a büfébe. Vettünk chipseket, kólákat, gumicukrokat, péksüteményeket, pereceket, és csokikat. Miután megtankoltunk visszamentünk a többiekhez, ahol Csabi, és Nándi, már beüzemelte a tévénket, így tudtunk nézni filmet. Összeültünk (egy padhoz három ember) hogy a hátul ülők előre ülhessenek. Kitti, és én Szeli mellé ültünk. A lányokkal leszavaztuk a fiúkat így hát a Te csak aludj, én majd álmodom című filmet néztük meg. Nagyon szeretem az a filmet! Miután megnéztük, a fiúk választhattak. Na, ezt kár volt mondanunk ugyan is ők a Holnap határa című filmet tették be. Miután ezt végig szenvedtük, mehettünk haza.
Kitti elment moziba Doriánnal, Nessza, és Dani megint összejöttek, így ők Nesszáéknál voltak, Alina pedig valahol (nem tudom hol) volt. Én pedig itthon unatkoztam. Éppen a Youtube-on néztem videókat, amikor megláttam egy filmet. 16 kívánság a címe. Unalmamban elkezdtem nézni, és hát szerintem elég jó kis film. Film nézésemet, a telefonom szakította félbe, a One Direction szám. Gyorsan felvettem, majd bele szóltam.
- Szia. – köszöntem vidáman.
- Szia. Micsi? –
- A halálomon vagyok. – mondtam neki arra utalva, hogy unatkozom. – Te? -
- Szintén. Hallod mi van most akkor Kristóffal? –
- Semmi. Miért? -
- Semmi, csak, hogy tegnap ugye beszéltetek tánc után, és… -
- Semmi nincsen. – vágtam a mondata közbe vágva.
- Oké. A ti dolgotok. Viszont, képzeld el, hogy Martinnal holnap megyünk randizni. – mondta vidáman.
- Az jó. Majd meséld el! – mondtam neki, és önkéntelenül elmosolyodtam.
- Ez természetes. Amúgy mikor lesz Anett esküvője? -
- Szombaton. -
- Nem úgy volt, hogy kedden? -
- De, csak át rakták. -
- Ja, oké. Mennem kell, anyu szolt. -
- Oké, majd beszélünk. Szia. -
- Szia. – mondta majd megszakadt a vonal. Visszaültem a laptopom elé, és folytattam a filmnézést.
Miután megnéztem, felfedező körútra mentem hát, ha van itthon valaki, az óta. Senki sehol. Csináltam egy meleg szendvicset magamnak, és visszamentem a szobámba, hogy nézzek valami filmet.
Filmeket néztem egészen addig, amíg be nem rontott a szobába Dani. Szó szerint berontott, majd az ágyamra ugrott. Mondanám, hogy megijedtem vagy furcsállottam, de akkor hazudnék. Ez Danitól már természetes. Tizennyolc évesen is olyan, mint egy tíz éves.
- Az ágyam egyszer tényleg le fog szakadni. – mondtam neki mosolyogva.
- Dehogy fog. – mondta a szemeit forgatva.
- Kibékültetek, Nesszával? – kérdeztem tőle, mert tegnap óta nem is beszéltünk erről. Dani abba hagyta az ugrálást, és leült mellém.
- Aha. És Kristóffal is beszéltem. – mondta komoly arcot vágva.
- Jaj, ne. Minek? És miről? – kérdeztem tőle, közben kínosan beletúrtam a hajamba.
- Nyugi. Csak annyi volt, hogy megkérdezte, hogy én mennyire utálom őt. Mondtam neki, hogy nem utálom őt, egyszerűen csak nem értelek titeket. Aztán mondta, hogy ő nagyon szeret téged, és, hogy idővel megpróbál kibékülni veled. Dió héjban ennyi. – mondta, mire én csak bólintottam.
- Nem akarok vele kibékülni. – mondtam neki elhúzott szájjal.
- Miért nem? – kérdezte Dani értetlen fejet vágva.
- Egyszerűen csak nem. – mondtam neki, és megvontam a vállamat.
Dani bólintott, majd kiment a szobámból. Sóhajtottam egyet, és hátra dőltem az ágyamon. Megint elkezdett az eszembe jutni Kristóf, és ha egyszer az eszembe jut, akkor csak szenvedek, és nem tudom kiűzni őt a gondolataimból. Kiűzés képen, elkezdtem olvasni.
Észre se vettem, hogy mennyi az idő. Elég sok ideig olvastam ugyan is egyszer csak Alina szolt, hogy menjek le vacsorázni.
Vacsora után, visszamentem a szobámba, és tovább olvastam. Mikor kiolvastam a könyvet, elaludtam.
33.Fejezet
December 3., Szerda
Reggel Kittivel hamar elkészültünk, és indultunk is a suliba. Az oda vezető út csöndben telt. Mikor oda értünk, már mindenki ott volt (Szeli, Tina, Réka, Nándi, Dorián, Csabi, Bence, és Zoli) Kitti Doriánhoz ment, aki csókkal köszöntötte, én pedig Szeli mellett álltam meg. Nem sokáig beszélgettünk kint, mert aztán becsengettek. Az első két óra unalmasan telt (irodalom) aztán rajzon pedig egy gyümölcs tálat kellet le rajzolni. Még egy matekon voltam, aztán az ofő ki hívott a folyosóra.
- Anyukád van itt, hogy elvigyen a korházba, hogy levegyék, a gipszedet. – mondta kedvesen az ofő.
- Rendben. Kitti is jön? – kérdeztem tőle.
- Nem. – mondta, majd vissza küldött a terembe a cuccaimért.
- Hova mész? – kérdezte Szeli kérdőn nézve rám.
- Leszedik a gipszemet. – mondtam neki, majd elindultam az ajtó felé.
- És én? – kérdezte Kitti boci szemekkel az ofőre nézve.
- Te maradj itt. A jegyeidet nézve jót tenne neked, ha egy kicsit legalább figyelnél is. – mondta az ofő, mire Kittire öltöttem a nyelvemet mosolyogva.
- Ajj már. – mondta, majd ő is elmosolyodott.
- Csinálj majd képeket róla. – kiáltotta utánam Csabi.
- Persze, feltétlenül. – mondtam nevetve. Lementem az aulába ahol anyu már várt rám. Elindultunk, de nem igazán beszéltünk semmit. A korházban a gipszemet, egy kedves csajszi, és egy helyes srác (mind a ketten olyan húszon öt évesek lehettek) vette le. Jó volt, hogy újra kap levegőt a csuklóm, és, hogy már mozgathatom. A lány még rám szólt, hogy ne nagyon erőltessem meg, és, hogy legyen felkötve a nyakamba.
- Akkor ma nem is táncolhatok? – kérdeztem lebiggyesztett szájjal.
- Milyen táncra jársz? – kérdezte a srác.
- Modern tánc. – mondtam neki.
- Akkor még nem táncolhatsz. – mondta a srác, majd kitessékeltek minket.
Miközben mentünk haza folyamatosan a csuklómat néztem. Mint ha ezer éve nem láttam volna. Na, jó ez elég hülyén hangzott.
Anyu otthon kirakott engem, de el kellett mennie, vissza, dolgozni. Felmentem a szobámba, hogy átöltözzek, majd neteztem egy kicsit.
„Szigeti Kinga: Őrület, milyen jó érzés, hogy már nincs gipsz a kezemen :D „
Miután ezt kiírtam Facebookra, lementem a konyhába, hogy egyek valamit.
Összedobtam egy meleg szendvicset, majd miután megettem, visszamentem a szobámba, hogy olvassak. Annyira elment az idő, hogy csak arra eszméltem fel, hogy Kitti jön be a szobámba.
- Hali. – köszönt, majd felállt az ágyamra, és ugrálni kezdett.
- Szia. – köszöntem vissza, mosolyogva, majd arrébb húzódtam, hogy nehogy ráugorjon valamimre.
- Mit csinálunk délután? – kérdezte, még mindig ugrálva. Értetlenül néztem rá majd válaszoltam neki.
- Ma lesz tánc is. – mondtam neki elmosolyodva. Kitti abbahagyta az ugrálást, és rám nézett.
- El is felejtettem. – mondta – Táncolhatsz már? És eljössz? Már, mint tudod. Kristóf is tuti, hogy ott lesz. – mondta majd megint elkezdett ugrálni.
- Még nem táncolhatok. Persze, hogy megyek. Nem érdekel Kristóf. – mondtam mire ő bólintott.
- Oké, de akkor én megyek készülni. – mondta majd leugrott az ágyamról, és kiment a szobából. Én is elkezdtem készülődni. Egy egyszerű farmert vettem fel, egy szürke ujjatlan pólót, és az egyik kedvenc pulcsimat, ami egyébként rózsaszín, és fehér vízszintes csíkos volt, és New Yorkos felírat volt rajta. Hajamat lazán felkötöttem, és egy alap sminket is feldobtam magamra. Míg nekem kellett, kb. húsz perc a készülődésre, addig Kittinek három negyed óra. Jó, de végül is ő jól is nézett ki. Na, mindegy. Anyu elvitt minket kocsival (közel van a suli, de kezdett besötétedni, és anyu minden féle képen el akart minket vinni) és mikor beléptünk a suliba láttuk, hogy már az egész „kis” csapat. Mind a húszonegyen. Nem vagyunk valami sokan, de szerintem azért kevesen sem. Mikor Dorián végzett, bementünk, és láttam, hogy Anita, Kristóf, és Dorina van bent. Oda mentem Anitához, hogy el mondjam, még nem táncolhatok.
- Anita levették a gipszet, de azt mondták, hogy még nem táncolhatok. – mondtam neki lebiggyesztett szájjal.
- Rendben, akkor ülj csak le nyugodtan. – mondta Anita mosolyogva, és megsimította a karomat, én pedig felültem egy padra Dorina mellé.
- Hol hagytad a ribancos cipődet? – kérdezte gúnyosan Kristóf. Nem túl hangosan mondta, de azért a többiek hallották.
- És te hol hagytad az új ribancodat? – kérdeztem tőle szintén gúnyosan.
- Vele beszélek. – mondta gúnyosan elmosolyodva, és felmutatta a telefonját, amit folyamatosan nyomkodott.
- Örülök. – mondtam neki.
- Ti most szakítottatok? – kérdezte Alexa előttem állva.
- Igen. – mondtam neki összefont karokkal.
- Szuper. – mondta, elmosolyodva.
- Komolyan? Nem érzed magad pótléknak? – kérdeztem mire ő csodálkozva nézett rám.
- Elsőnek Dávid, most meg Kristóf. Következőleg kimet nyúlod le, vagy hajtasz rá miután szakítottunk? – kérdeztem tőle, mert fel idegesített. Még is mit képzel magáról?
- Attól függ. Ki lesz a következő? – kérdezett vissza gúnyosan mosolyogva, mire nekem leesett az álam.
- Rendben akkor álljatok be. – mondta Anita mielőtt válaszolhattam volna. Azt hiszem mindenki tudta, hogy a válaszom nem lett volna kedves.
- Én is beállok. – mondtam határozottan, és felálltam.
- Biztos? – kérdezte Anita aggódó pillantással nézve engem, csak ugyan, mint Kitti, és Szeli. Kristóf, és Alexa pedig inkább csodálkozva néztek.
- Igen. – mondtam, majd beálltam legelső sorba, középső oszlopába, ahol Anita tartogatta a helyet nekem, ha fellépünk.
Elindult a zene (Tiesto – Red Lights) elkezdtünk táncolni. Miközben táncoltam láttam, hogy erre már, Kristóf is letette a telefonját, és engem nézett. Végig táncoltuk a zenét, és mivel eléggé ugrálós táncos tanulunk ezért a lazán felgumizott hajam, kicsit szét is jött.
- Jó volt! Kinga a tiéd is, főleg, hogy eddig csak nézted. – mondta Anita dicsérve minket.
- Nyalizós. – motyogta Alexa jobb oldalamon.
- Mondtál valamit? – kérdeztem gúnyosan rá nézve. Ő csak megforgatta szemeit, majd oda ment Kristófhoz, és elkezdett vele flörtölni.
Ebben a percben három dolgot éreztem. Az első, hogy rettenetesen fáj a csuklóm, a másik, hogy mindjárt elsírom magam, ahogyan Kristófékat láttam, a harmadik pedig, hogy mérhetetlenül dühös vagyok.
- Kinga ülj le, és pihenj, mert nem tudsz majd fellépni. – mondta Anita, én pedig bólintottam és leültem Dorina mellé.
- Alexa te pedig gyere vissza és táncoljunk tovább. – folytatta Anita. Alexa visszament és tovább táncoltak. Egy idő után pedig én is megnyugodtam.
- Oké. Gyertek ide, mondani akarok valamit. – mondta Anita mikor szünet volt. Anita felült mellém, a többiek pedig körénk gyűltek. Én Anita, és Dorina között ültem, törökülésbe és lehajtott fejjel. (ugyan is a csuklómat vizsgálgattam)
- Tehát. Nem sokára lesz a centerbe egy fellépésünk, a karácsony miatt. Mondom a következőket, hogy miket fogunk táncolni… - mondta Anita, és felsorolt, három koreográfiát, amiket táncolni fogunk. Mindenki bólogatott.
- Kinga te pedig… - kezdte Anita mire én felnéztem rá csodálkozva. – Te az elsőnél nem táncolni, ha nem énekelni fogsz. – mondta mire bennem pedig meg állt az ütő, és ahogyan láttam nem csak én döbbentem le. (Kristóf, Alexa, és Kitti)
- Hogy… Én… Énekelni? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, de csak ha vállalod. – mondta Anita, mire én bólintottam.
- Persze. – mondtam neki, ő pedig mosolyogva bólintott.
- Mi? Miért? Miért énekelhet? Azért mert a kis dög benyalizta magát, hogy Kristóffal járt? – kérdezte dühösen Alexa.
- Nem nyalizta be magát! – mondta Kristóf mérgesen Alexának, mire ő döbbenten nézett rá. Én is döbbenten néztem rá, mert nem gondoltam volna, hogy megvéd.
- Most meg te is véded? – kérdezte mérgesen Alexa Kristófot. Kristóf erre nem válaszolt, ha nem helyette Anita tette meg.
- Azért, mert jól énekel! Hallgasd csak meg. – mondta Anita majd rám nézett. Én megijedve néztem rá. Már, mint, hogy most énekeljek? Úr isten.
- Dorina kapcsolj be egy zenét. – mondta Anita neki, mire én oda hajoltam hozzá, és megsúgtam, hogy melyiket. Ő csak mosolyogva bólintott, majd oda ment a laptophoz, és bekapcsolta Miley Cyrus – 7 Things című számát. Én elkezdtem énekelni, mire mindenki csodálkozva nézett rám. Ez az a zene, amit mostanában közel érzek magamhoz, és a szövegét is tudom. Miközben énekeltem nem igazán néztem senkire, mert tuti kizökkentettek volna. Viszont a szemem sarkából láttam, hogy Kristóf néz a legjobban ledöbbenve. Mikor befejeztem, Kitti, és Dorina (akik ismerik a szövegét) megértően néztek rám, Szeli pedig ledöbbenve. Kristóf is döbbenten nézett, majd telefonját az asztalra ejtve, kirohant a teremből. Mindenki csodálkozva nézett utána, én pedig csak lesütöttem a szemem.
- Tehát… - szakította félbe, a hatalmas csendet, Anita – Akkor énekelni fogsz, téma lezárva. – mondta majd felállt mellőlem. – Szünet vége, álljatok be. – mondta Anita kettőt tapsolva. Mindenki szófogadóan beállt, még Alexa sem szólt semmit.
- Jó szám. – mondta Dorina mosolyogva, leülve mellém. –Azt hiszem, még Kristóf is tudja a szövegét. Magyarul. – mondta rám nézve, én pedig csak megvontam a vállam. Nem érdekel. Ez után a táncóra eseménytelenül telt. Kristóf nem jött be egész végig, Alexa pedig nem szólt be többet. Mikor vége lett, mindenki kiment, mi pedig Kittivel Szelivel, és Doriánnal utolsók ként mentünk ki. Mikor kimentem a telefonomon néztem, hogy mennyi az idő, közben pedig elidőztem a háttér képemen, amin Kristóf, és én vagyunk. Arra eszméltem fel, hogy Kitti belém bök, mire én felnéztem rá ő pedig a folyosó arra a végére mutatott, ami ellenkező irányban van a kijárattal. Oda néztem, és láttam, hogy a folyosó végén Kristóf ül a földön törökülésben, és maga elé bámul. Néztem őt, de ezzel a helyzettel nem igazán tudtam mit kezdeni.
- Nem akarok oda menni. Képes volt leribancozni, és ráadásul még csak nem rég szakítottunk ő pedig már azzal van, akivel előttem volt. – mondtam, neki a fejemet rázva.
- Akkor majd én. – mondta Kitti, és elindult Kristóf felé. Kitti mikor mellé, ért leült a fölre hozzá. Majd meg vesztem a kíváncsiságtól ezért hát halkan oda lopóztam, és a suliboxok mellé rejtőztem.
- Szereted őt? – hallottam Kitti hangját.
- Igen… - mondta Kristóf.
- Csak…? – kérdezte Kitti, Kristóf ki nem mondott szavát.
- Csak, folyton veszekszünk, és ebből már elegem van. És… Ő tényleg más. Én pedig úgy viselkedtem vele, mint ha olyan lenne, mint a többi. És még ha bocsánatot is kérnék, tuti nem bocsátana meg, amit meg is értek. – mondta Kristóf, majd sóhajtott egyet.
- Én, megértelek mind a kettőtöket, de nem gondolod, hogy ha mindig beszólsz neki, nem éppen kedvesen akkor meg végkép nem bocsát meg? – hallottam Kitti hangját.
- Tudom. – mondta halkan Kristóf.
- És komolyan összejöttél azzal a csajjal, akivel előtte jártál? – kérdezte Kitti, és hangján hallatszódott, hogy kicsit ezért, mérges is.
- De hogy. Csak ezt mondtam, de egyébként nem. A centerben pedig az a lány csak túlságosan szerelmes belém, és megtudta, hogy szakítottunk, ezért úgy gondolta, hogy csak úgy megcsókolhat. – mondta Kristóf. De akkor miért mondta a lány, hogy „Édes”?
- Annyira szerencsétlenek vagytok. – mondta Kitti, és ahogyan ismerem őt valószínűleg a szemeit forgatta.
- Miért? – kérdezte Kristóf értetlenűl.
- Azért, mert ő is rohadtul szeret, és te is őt. Még is itt bénáztok. – mondta Kitti, és ebben valóban igaza van.
- Már nem bocsátana meg nekem. – ismételte meg Kristóf.
- Ha nagyon-nagyon udvarolsz kitartóan, akkor talán igen. És most nem arra gondolok, hogy csók meg ilyenek. Ha nem, hogy elsőnek legyen az meg, hogy beszólások nélkül, meg tudtok lenni egy légkörbe, és bocsánatot kérsz tőle többször. Ajándékokat adsz neki, de nem ilyen méregdrága cuccokat, ha nem, mondjuk egy szál rózsa, egy mozizás, egy egyszerű, de gyönyörű nyaklánc, esetleg jobb esetben pedig könyv. De inkább ilyen romantikus, hogy virágcsokor, meg mozizás, bocsánatkérés és ilyenek. És ne legyél az a nagyszájú menőző! Légy kedves vele, de azért add meg a saját stillusod. Ja, és csak mondom, hogy a vörös rózsa a kedvence. – adta a tanácsokat Kitti.
- Nagyon, köszi, a tanácsokat, de azt hiszem elsőnek azzal kezdem, hogy csöndben maradok, és nem szólogatok be neki. – mondta Kristóf végül, majd hallottam, hogy valamelyikük fel áll és elindul. Te jó ég, lefogok bukni! Gyorsan fogtam magam, és bementem a mögöttem lévő ajtón, ami egyébként a női mosdó volt. Úgy két perc után kiléptem az ajtón, és szerencsétlenségemre egy kék szempárral találtam magam szembe. Kristófba botlottam bele,mikor kiléptem.
- Bocs. – motyogtam, majd kikerültem, és elindultam a kijárat felé.
- Még mindig szép hangod van. – mondta mikor utánam jött.
- Kösz. – mondtam neki, majd megnéztem a telefonomon az időt. Nem tudom miért nézem mindig, hogy hány óra van. A háttér képem még mindig az amikor Kristóffal vagyok rajta úgy, hogy ezt ő is látta, sajnos.
- Miért pont ezt a dalt választottad? – kérdezte, és hangjából csak úgy sütött a kíváncsiság.
- Ezt a dalt éreztem magamhoz közelinek. – mondtam rá sem nézve, és megvontam a vállam.
- Miattam? – kérdezte, én pedig nem tudtam válaszolni. Nem, akartam az igazat, mondani, hogy igen, ezért inkább nem mondtam semmit. Ő pedig ezt igennek vette.
- Kinga állj meg, kérlek. – mondta lágy hangon, és karomat, gyengéden, de még is határozottan megfogta, hogy megállítson.
- Mi van? – kérdeztem ingerülten, a szemébe nézve.
- Nagyon sajnálom, hogy egy tapló voltam! – mondta mélyen a szemembe nézve.
- Igen az voltál! – mondtam szikrákat szóró szemmel, rá nézve.
- Tudom. És sajnálom. – mondta, mélyen a szemembe nézve. Jaj, istenem ne nézzen már így! Annyira, bele tudok feledkezni mindenbe, mikor így néz a szemembe. Egyszerűen elveszek bennük.
- Kérlek. – mondta sokkal halkabban. Ébresztő Kinga! Nem rég még ribancnak hívott! Ne, hogy már így beadd a derekad!
- Ha annyira sajnálod, miért ribancoztál le folyton? – kérdeztem kizökkenve fogva tartó tekintetéből, és dühösen néztem rá. Nem válaszol, csak lesütötte szemeit.
- Fogalmam sincs. – mondta rám se nézve.
- Pff. – pufogtam, majd megfordultam, és elindultam haza. A többiek kint vártak, és mikor megérkeztem indulhattunk is.
Otthon Kitti, és Dorián felmentek Kitti szobájába, én pedig a sajátomba. Bekapcsoltam a gépem, és azonnal láttam, hogy villog egy ablak. Rögtön megnyitottam, mert láttam, hogy Nándi az. Másolom.
Nándi: Szia. Milyen volt a tánc?
Kinga: Szia. Aránylag jó. Neked a délután?
Nándi: Eltelt. Kristóf is ott volt?
Kinga: Aha, de nem érdekelt.
Nándi: Ok. Holnap jössz centerbe? A többiek is ott lesznek. J
Kinga: Nem tudom, majd megkérdezem anyut. J Kik lesznek?
Nándi: Az egész osztály. J Még Dóri is. J
Kinga: Okés. Szerintem Kittivel mind a ketten megyünk. J
Nándi: Lépnem kell, majd beszélünk. Szia.
Kinga: Oké, szia.
Miután ezt megbeszéltem Nándival, ki léptem az MSN-ből, mert az osztályból, senki nem volt fent. Éppen a plafont bámultam, mikor kopogtak az ajtómon.
- Gyere. – kiáltottam, mire Alina jött be.
- Kibékültünk Tomival. – mondta feldobódva.
- Akkor jó. – mondtam neki mosolyogva.
- Mindjárt át jön. Te mit csinálsz? – kérdezte, az ágyam előtt állva.
- A plafont bámulom, és azon gondolkozom, hogy mennyire unatkozom. - mondtam neki unottan.
- Hát, akkor társulhatsz Danihoz. Ő is éppen ezt csinálja. – mondta még mindig mosolyogva. – Na, de megyek, mert Tomi mindjárt itt van. Bocsi. – folytatta.
- Oké, nem baj. – mondtam neki, majd a plafont bámultam tovább. Hallottam, hogy halkan felnevet, majd ki megy a szobámból. Sóhajtottam, majd fel álltam az ágyról, és átmentem a mellettem lévő szobába.
- Mit csinálsz? – kérdeztem mikor beléptem az ajtón.
- Szenvedek. – mondta Dani, unottan, és mikor beléptem fejét épen az ágyról lógatta le. Lefeküdtem mellé, és én is lógattam a fejemet.
- Te? – kérdezte rám se nézve.
- Szint úgy. – mondtam neki, majd mind a ketten bólintottunk.
- Ennyire fontosak lennének nekünk a Bodnárok? – kérdezte rám nézve.
- Én nem tudom. Nesszánál te cseszted el. – mondtam neki, és megvontam a vállam. Vagy is csak próbáltam, mert fejjel lefelé ez kicsit nehéz volt.
- Nálatok? – kérdezte Dani.
- Fogalmam sincs. Azt hiszem mind a ketten. – mondtam neki, majd felültem az ágyon.
- Téged, viszont Nessza még mindig szeret. És ha tényleg nagyon könyörögnél neki, egy csokor virággal, valószínűleg megbocsátana. – mondtam, neki, mire ő is felült.
- Gondolod? – kérdezte, és szemében láttam, hogy megcsillant a remény.
- Próba szerencse. – mondtam én megvontam a vállam. – Menj. – mondtam és lelöktem őt az ágyról. Dani leesett az ágyáról, majd felállt, és kiment a szobájából. Jó lenne, ha összejönnének megint. Összeillenek. Kimentem Dani szobájából, és lementem a konyhába, egy kóláért. A konyha pulton ülve ittam a kólám, majd mikor végeztem, visszamentem a szobámba. Hírtelen felindulásból elővette, a rajzfüzetemet, és elkezdtem rajzolni.
Két órán keresztül csak rajzoltam, aztán mikor már úgy éreztem, hogy leszakad a kezem abba hagytam. Félre tettem a rajzos cuccom, és előhalásztam a csörgő telefonomat, az ágyam végéből. Kristóf hívott. Nem akartam vele beszélni ezért kinyomtam. Még négyszer hívott, és végig kinyomtam. Ez után már nem hívott, de nem is bántam.
Dani még sokáig nem jött haza, ami szerintem azért volt, mert kibékültek Nesszával. Az este végig olvastam, aztán pedig a Vámpírnaplókat néztem. A film nem igazán kötött le, és a szobámban is unatkoztam. Lementem, a konyhába hátha valaki van itthon.
Hát… Dorián Kittivel volt itthon, Alina, és Tomi szintén. Dani, pedig Nesszáéknál.
Anyu volt csak lent a konyhában Málnával.
- Miért vagy ilyen szomorú kicsim? – kérdezte mikor meglátott. Sóhajtottam, majd felülve a konyha pultra, elmeséltem anyuknak mindent. Nem lepődtem meg azon, hogy mikor befejeztem a mondandómat, anyu csak tágra nyílt szemekkel néz rám.
- Öhm… Hát… - kezdte anyu, de láthatóan nem nagyon tudott mit mondani.
- Hagyd csak. Én se tudok mit kezdeni a helyzettel. – mondtam neki legyintve, mire ő megértően bólintott.
- Tényleg jut eszembe. Át tették az esküvőt Anették. Szombaton lesz. – mondta anyu.
- Oké. – mondtam a vállamat megvonva. – Visszamegyek a szobámba szenvedni. – mondtam neki, mire anyu csak mosolyogva bólintott. Leszálltam a pultról, és felmentem a szobámba. Mikor felmentem bekapcsoltam az MP3-mam és szenét hallgattam.
32.Fejezet
December 2., Kedd
Reggel, mikor felkeltem értetlenül néztem körül. Ugyan is a földön aludtunk Kittivel, Alinával, Nesszával, és Dorinával. Ez oké, de ma kedd van, és suli is van ma! Egyedül én voltam még csak fent. Megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő. Hét óra. Gyorsan dobtam egy SMS-t, hogy itt vagyunk Dorináéknál, és hogy igazolna-e nekünk egy napot. Visszaírt, hogy hallotta mi történt, és hogy sajnálja, meg, hogy igen igazol nekünk napot. Anyunak még annyit írtam, hogy köszi, aztán Szelinek is dobtam egy SMS-t
„Nem megyünk ma suliba, majd mesélek.”
Nem válaszolt már, úgy, hogy visszafeküdtem, és visszaaludtam.
Mikor újra felébredtem még mindig mindenki aludt. Megint megnéztem az időt, és már kilenc óra. Felkeltem, majd valamennyire megigazítottam a hajamat, és halkan kimentem az ajtón. Úgy gondoltam már nincs itt senki, mert, hogy ugye Anna óvodában, Kristóf suliban, Anita, és István pedig, hogy dolgozik. Hát ezt benéztem ugyan is mikor kiléptem az ajtón, és felnéztem Kristóffal, és Anitával találtam szembe magam. Kristóf felvont szemöldökkel nézett, Anita pedig mosolyogva. (valószínűleg Kristóf, vagy Nessza elmondták mi volt)
- Jó reggelt. – köszönt mosolyogva Anita. – Kakaót? – kérdezte kedvesen.
- Jó reggelt. Igen, köszi. – mondtam neki mosolyogva, kicsit zavartan ugyan is Kristóf nem mozdult az óta mióta én kimentem Dorina szobájából.
- Ülj csak le. – mondta Anita kedvesen én pedig oda mentem, és leültem a pulttal szembe lévő bárszékre. Anita elment a konyhába kakaót csinálni, Kristóf pedig a kanapén ült. Annyira kínos volt a csend, hogy az már fájt. Anita letette elém a kakaót pár perc után, mire én megköszöntem, ő pedig adott egy puszit a fejemre, és felment az emeletre. Mikor beleittam a kakaóba, megszólalt a telefonomon a One Diretion. Vagy is Szeli hív.
- Szia, nem órán vagy? – szóltam bele kicsit rekedten.
- Még is hol a francba vagytok?! – üvöltött bele a telefonba figyelmen kívül hagyva kérdésemet. – Nem lehet titeket elérni, anyukád pedig azt mondta, hogy szakítottatok Kristóffal, és Dorinánál aludtál. Mi az, hogy szakítottatok? És miért? Mesélj már! – üvöltött a telefonba, és valószínűleg a kanapén ülő Kristóf is hallotta.
- Öhm… Igen ez volt, de nem gond, ha inkább később mesélnék? Most nem a megfelelőbb. – mondtam neki lesütött szemmel.
- Miért? Ki van ott? – kérdezte rátapintva a lényegre, és most már normális hangsúlyban.
- Ő. – mondtam neki, és csak remélni tudtam, hogy Kristóf nem tudja, hogy róla beszélek.
- Miért? – szegezte nekem megint a kérdést Szeli.
- Szeli, ígérem, mindent elmesélek, de nem most. – mondtam neki sóhajtva.
- Oké. Akkor délután átmegyek hozzátok. –
- Oké. -
- Szia. -
- Szia. – köszöntem el, majd letettem, és a zsebembe süllyesztettem a telefont. Megittam a kakaót, majd elmosogattam a bögrét, és elindultam vissza a szobába. Csak, hogy mikor megfordultam a mosogatótól, Kristóffal találtam szembe magam. Nem néztem a szemébe, ha nem lehajtott fejjel kikerültem.
- Gyerekes vagy, tudod? – mondta utánam szólva, gúnyosan. Egy pillanatra megálltam. Forduljak vissza, és tegyem boldoggá azzal, hogy felidegesítem rajta? Vagy inkább menjek tovább és ne foglalkozzak vele? Inkább egy harmadik lehetőséget választottam. Mosolyogva hátra fordultam, de a mosolyom nem igazi volt, ha nem rettenetesen lesajnáló, és gúnyos.
- Lehet, de várj csak. Hallod? Hív a pláza cicás új barátnőd. – mondtam neki, majd megfordultam, és bementem a szobába. Tudom, hogy nem ez volt az év legjobb beszólása, de mit kellett volna csinálnom? Á, na, mindegy.
A lányok is lassacskán felébredtek.
- Úr isten elkésünk a suliból. – ijedt meg Kitti, mikor felkelt.
- Nyugi. Anyu igazolja nekünk a mai napot. – mondtam neki elmosolyodva.
- Ja, akkor jó. – mondta Kitti megkönnyebbülten.
- Nem is vagy te olyan gonosz. – mondta Dorinának, oldalról átkarolva a vállánál.
- Az vagyok. Csak ha kell, félre teszem. – mondta megvonva a vállát, majd lerázta magáról a karomat.
- Tényleg, másabb vagy mint pár hónapja. – mondta Kitti elmosolyodva.
- Hidd el. A látszat néha csal. – mondtam neki elmosolyodva.
- Ez után végig szekálni foglak titeket mindennel! – mondta figyelmeztetően Dorina, majd mind elnevettük magunkat.
Később mind átöltöztünk (Alináék hoztak nekem is váltó ruhát. Kitti rakta be nekem a ruhát, ami az ízlésen látszott is. Egy nagyon tapadós fehér farmert rakott be, és egy fekete pólót, aminek kicsit ejtett volt a válla, és rajta egy mosolygós smiley volt. Cipőnek pedig egy kb. tizenhárom cm-es (!!) fekete magas sarkút, amin a sarok része szegecses volt. Kiegészítőnek pedig egy fekete szegecses táskát, és egy forever jelű gyűrűt. A hajamat, pedig kiengedve hagytam.
A lányok is hasonló ruhákat vettek fel. Mikor kopogva (a sok magas sarkú miatt) kiléptünk a szobából, és nevettünk Dorina beszólásán, Kristóf még mindig a kanapén ült. Mikor megpillantott minket felvont szemöldökkel, mért engem végig, és arcáról csak úgy sütött az elitélés.
- Te miért nem vagy a suliban? – kérdezte flegmán Dorina.
- És te? – kérdezte csak ugyan flegmán Kristóf. Azt hiszem az amúgy se legjobb kapcsolatukat még jobban szét cincálta az, hogy Dorina tegnap megvédett.
- Kérdéssel, kérdésre nem illik válaszolni. – mondta Dorina csípőre tett kézzel. Kristóf erre csak a szemeit forgatta, majd válaszolt Dorinának.
- Anyu igazolta nekem. – mondta megvonva a vállát.
- Mert? – kérdezte Dorina.
- Semmi közöd. – mondta Kristóf.
- Jó, ahogy akarod. Mi megyünk is akkor. – mondta Dorina a vállát megvonva.
- Hova megyünk? – kérdezte Nessza.
- Centerbe. Vásárolgatunk, pasizgatunk, ki beszéljük, hogy mindünk exe egy szemétláda… - kezdte mosolyogva Dorina.
- Én benne vagyok. – mondtam elmosolyodva, mire Kristóf csak egy „pff” hangot hallatott. – Talán van valami problémád? – kérdeztem gúnyosan, és felvont szemöldökkel ránézve.
- Azt csinálsz, amit akarsz. – mondta a szemeit forgatva.
- Szerintem is. – mondtam bólintva egyet.
- Ez szép és jó, de én Doriánnal együtt vagyok. – mondta kínosan elmosolyodva Kitti.
- Nem baj. Pasizni akkor is lehet, ha van barátod. – mondta Nessza elmosolyodva, és megvonta a vállát.
- Csak ne, hogy Dorián felébe jusson. – szólalt meg hírtelen Kristóf fel sem nézve a telefonjából.
- Nessza, még átgondolnám. Kristóf te pedig ne szólj bele az életembe. – mondta Kitti dühösen Kristófra pillantva.
- Csak szóltam előre. – mondta és megvonta a vállát. – Bár… Azt hiszem erről Kingával kéne beszélned. Hisz ő már csinált ilyet. – mondta gúnyosan, és még mindig nem nézett ránk.
- Egy részt nem csináltam ilyet, más részt, pedig ha ilyen paraszt vagy akkor legalább a szemembe mond, és ne a telefonodat nyomkodva. – mondtam neki dühösen. Kristóf rám nézett, mint ha csak szívességet tenne vele, majd felvonta a szemöldökét.
- Neked, már van ebben tapasztalatod. Most boldog vagy? – kérdezte unottan, egyben pedig gúnyosan.
- Igen. – mondtam neki felszegett fejjel.
- Már bocs, de ha jól tudom pár hónapja mikor Kingának toltad a szelet, pont, hogy neked volt barátnőd. – szólt mérgesen Alina.
- Igen. És ha megbocsátotok, folytatnám is vele a beszélgetést. – mondta gúnyosan elmosolyodva, és felmutatta a telefonját. Erre senki nem tudott reagálni, eközben pedig Kristóf végig a szemembe nézett. Én pedig próbáltam visszatartani könnyeimet, hogy ne sírjak.
- Úgy látszik nyáron igaz volt az első benyomásom rólad. – mondtam neki, mire ő kérdőn nézett rám. – Egy bunkó, idióta vagy, aki azt hiszi, hogy övé a világ. – mondtam neki.
- Te pedig egy ribanc vagy. – mondta ki könnyedén. Már nem volt kedvem sírni, csak lekeverni neki egy pofont. Eszembe jutott, hogy kezemen még mindig rajta van az a karkötő, amit nem rég kaptam tőle. Durván lerángattam magamról, majd elhaladva mellette, az arcába dobtam, és kimentem a házból. A síri csendben, ami a házat lepte, csak az én magas sarkúm kopogása hallatszott. Mikor kiértem lehunytam a szemem, és beszívtam a decemberi levegőt. Nem igazán foglalkoztam vele, hogy pólóban majd meg fagyok, csak ki akartam tisztítani a fejemet. Leültem a bejáratnál, a lépcső legalsó fokára, és térdeimre hajtottam a fejemet. Hallottam, hogy valakik még veszekednek bent, de nem érdekelt. Aztán ajtónyílás hallatszódott, és éreztem egy kezet a hátamon.
Reménykedtem, hogy esetleg Kristóf az, de nagyon jól tudtam, hogy nem. Így hát mikor felhajtottam a fejemet, nem is lepődtem meg azon, hogy Kitti van mellettem.
Pár másodperc után az össze lány kijött hozzám.
- Ne menjünk centerbe inkább? – kérdezte halkan Nessza és átölelt oldalról.
- De. Nem fogok miatta szomorkodni, vagy idegesíteni magamat. – mondta majd felálltam a lépcsőről.
- Hát… Egy valamiben hasonlítotok Nesszával. – mondta Dorina, mire mi értetlenül néztünk rá. – Mind a kettőtöknek idióta a fiútestvéretek. – mondta, mire mi Nesszával, egyet értve bólintottunk. Hírtelen kivágódott mögülünk az ajtó, és Kristóf lépet ki rajta mérgesen, és vérző orrát fogta.
- Oké. – mondtam kínosan felnevetve mikor elment. – Ki húzott be neki? – kérdeztem őszinte mosollyal az arcomon.
- Én. – mondta büszkén kihízva magát Dorina.
- Ügyi. – mondtam neki elismerően majd összepacsiztunk. Miután visszamentünk a házba a dzsekimért, elindultunk a centerbe. Elsőnek elmentünk reggelizni, majd elkezdtünk vásárolgatni. Valóban a vásárlás, tényleg felvidított. Kitti, egy nadrágot vett, csak úgy, mint Nessza. Dorina egy nadrágot, és egy pólót, ami nagyon jól állt neki. Alina, és én pedig magas sarkút, és egy-egy körömlakkot. (én csillogós rózsaszínt, é pedig csillogós kéket) Elég sokáig vásárolgattunk, aztán pihenés képen bementünk a könyvesboltba. Beültünk még mozizni egyet, rengeteg popcorn-nal, és kólákkal. Alina pedig még a táskájába csempészet be chipset. Mivel vicces filmet néztünk (3D-ben) rengeteget nevettünk. Mikor kimentünk a moziból, Alinának pityegett a telefonja vagy is SMS-e jött.
- Mi az? – kérdeztem tőle, ledöbbent fejét látva.
- Tomi írt, hogy menjünk a centerbe a színpad elé. – mondta értetlenül, ránk nézve.
- Nem tudom, minek, de akkor menjünk. – mondta Nessza, majd elindultunk a színpad elé. Mikor oda értünk láttuk, hogy Kristófék táncolnak fent. Egy ideig néztük őket (én direkt nem néztem arra a rohadékra) majd hírtelen azt láttam, hogy Tomi hátulról átöleli Alinát. Nessza, éppen egy fiúval beszélt, Kitti telefonált (azt hiszem Doriánnal) Dorina pedig Anitának magyarázott a színpad mellett, hogy ő miért nem léphetett fel. Alina pedig láthatóan kibékült Tomin, aki neki szervezte le, hogy Kristófék táncoljanak neki. Én meg totál egyedül maradtam, így hát inkább leültem az egyik székre, ami kicsit arrébb volt. A térdemre könyököltem, és azon támasztottam a fejemet, és úgy néztem magam elé. Aztán egyszer csak felnéztem, mert egy ismerős szám ütötte meg a fülem. Az a zene ment, amikor megjöttünk tavaly kirándulásról, és Kristófék arra táncoltak. Mikor felnéztem Kristóffal találkozott a tekintetem. Szórakozottan figyeltem, hogy amikor a szemembe nézett, egy lépést elrontott. (mivel ismerem a koreográfiát ezért ezt én észreveszem, de aki nem ismeri, az nem veszi észre) Pár másodperc után elkaptam a tekintetem, és visszahajtottam a fejemet. Miután ez a szám is lement, Anita ment fel a színpadra, és mondott valamit (nem figyeltem mit) én pedig a szemem sarkából láttam, hogy Kristóf ült le mellém, és engem néz. Én nem néztem rá, ő pedig folyamatosan csak bámult. Úgy öt percig csak ültünk csöndben egymás mellet, mikor aztán odajött hozzá, egy szőke hajú lány.
- Szia, édes. – mondta nyávogó hangon a lány, majd megcsókolta Kristófot. Ez volt az első, hogy Kristófra néztem, de az is lesajnáló volt. Letöröltem arcomról legördülő egyetlen könnyemet, mire ő bűntudattal teli szemekkel nézett rám, miközben a lány még mindig csókolta. Felálltam és elmentem onnan. Visszamentem a könyves boltba, és leültem egy babzsákba, ami kivolt rakva.
Nem hiszem el, hogy ezt teszi velem. Miért akar minden áron megbántani? Csak mert ha ez a szándéka, akkor egyre jobban halad, hogy soha, de soha ne bocsássak meg neki, annak ellenére, hogy még mindig szeretem.
Nem sírtam. Már nem tudtam. Csak magam elé bámultam kétségbe esve. Egyszer csak Dorina guggolt le elém.
- Jól vagy? – kérdezte halkan, mire én megráztam a fejem.
- Láttad? – kérdeztem tőle szintén csak halkan.
- Igen. – mondta, majd megsimította a hátamat.
- Ő volt az? Már, mint ez a lány volt előttem a barátnője? – kérdeztem a szemébe nézve.
- Igen. – mondta lesütött szemekkel.
- Rendben. – mondtam egy mély levegőt véve. – Ha ő így játszik, hát jó. Akkor én is. – mondtam neki összeszedve magam.
- De én erre képtelen vagyok. – mondtam neki megint kétségbe esett hangon.
- A legjobb ilyenkor túllépni a fiúkon, és elfelejteni őket. – mondta rám nézve. – Viszont köztudat, hogy mi lányok képtelenek vagyunk erre. – mondta elmosolyodva, mire én is egy kicsit felnevettem.
- Gyere. Menjünk vissza a lányokhoz. – mondta felállítva engem, és belém karolt.
- Köszi, hogy ilyen kedves vagy. – mondtam neki elmosolyodva.
- Nem sokáig. – mondta gonosz mosollyal az arcán. – Holnaptól megint gonosz leszek. – mondta fenyegetően.
- Oké. – mondtam elnevetve magam. Mikor visszaértünk összeszedtük a lányokat, és szerencsére Kristóffal nem találkoztunk. Elindultunk hazafelé. Vagy is pontosabban, haza kísértük Nesszát, és Dorinát, majd mi is elindultunk haza.
Otthon anyu a konyhában volt, és valami jó illatút sütött.
- Mit csinálsz? – kérdezte Alina mosolyogva anyutól.
- Pizza. – mondta anyu, majd elzárta a gázt, és kivette a forró Pizzat.
- Öltözzetek, át addig össze vágom. – mondta anyu, mi pedig szófogadóan átöltöztünk, és már indultunk is le a konyhába. Dani is már lent volt, úgy, hogy elkezdtük enni a pizzat. Nagyon finom volt. Miután mindenki tele ette magát elvonult a saját szobájába. Én olvasni kezdtem, mikor kopogást hallottam, az ajtómon.
- Gyere. – mondta az ajtóban állónak.
- Szia. Na, mi volt? – kérdezte Szeli, miközben bejött a szobámba.
- Szia. – köszöntem aztán pedig elmeséltem neki.
- Aszta. – mondta mikor elmeséltem. – Ez egy rohadék. – mondta hitetlenül a fejét rázva, mire én bólintottam. Szelivel még egy ideig beszélgettünk, hogy mi volt a suliba, meg oda adta a leckét, aztán mennie kellett, mert az anyukája hívta telefonon. Miután haza ment én elkezdtem csinálni a lenyót. Miután ezzel megvoltam, oda adtam Kittinek a kész leckét, hogy másolja le rólam.
Ez után már unalmasan telt a napom. Olvastam végig, aztán pedig kicsit neteztem, közben tv-t is néztem, és úgy olyan fél kilenc környékén el is aludtam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)