27.fejezet

Október 21., Hétfő

Reggel mikor felkeltünk semmi különös nem volt. Kittivel elkészültünk hamar, majd elindultunk a suliba. Reggel mikor mentünk Kitti épp azon röhögött, amin tegnap beszéltünk Kristóffal náluk, mikor kikanyarodtunk az utcánkból. Oldalra néztem, hogy a járdán esetleg nem fog-e esetleg agy biciklis elütni, mikor megláttam, ahogyan Nándi Bencével a suliba jönnek. Mikor odanéztem Nándi pont engem nézet, és egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Én elkaptam a tekintetemet mérgesen.
- Megvárjuk őket? – kérdezte halkan Kitti.
- Felesleges. – mondtam neki, és elindultam tovább. Kitti még egy darabig ott állt.
- Jössz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Persze. – mondta majd elindult felém. A suliba menet ez után csöndbe tettük meg. Mikor a sulihoz értünk, láttam, hogy Szeli, Réka, és Tina pont befelé mennek.
- Lányok. – kiabáltam oda nekik, mire ők hátra fordultak, és bevártak minket. Bent a büfébe mentünk legelőszőr. A pech az volt, hogy Bence, és Nándi is, Így hát ők mögöttünk voltak. Ezt valószínűleg a lányok közül csak én vettem észre.
- Nem.. Nem hiszitek, el, hogy Kinga mekkora baromságot, mondott Kristófnak… - mondta nevetve Kitti.
- Kitti, ha elmered mondani, én megint rád ugrok!  - mondtam neki fenyegetve.
- Na, jó befogtam. De, csak mert nem akarom, hogy megint beverjem a fejem. – mondta a fejét fogva.
- Így jár az, aki olyan dolgokat akar másoknak mondani, ami egyébként még, rá sem tartozik. – mondtam mosolyogva. A büfénél gyorsan végeztünk, és most én is csak egy kólát vettem. Kettő kémiával kezdtünk. Szuper. Vagy is Nándi mellett kell ülnöm. Mikor bementünk a kémia terembe én levágódtam a székemre, elővettem a cuccomat, a telefonomat pedig a padra tettem. Kinyitottam a rajzfüzetem, és elkezdtem rajzolni. Nem reagáltam, semmire, és senkire. Persze, azért hallottam, mikor Nándi leült mellém. Második óra közepén egyszer csak világítani kezdett a telefonom. Megnéztem kiírt, és láttam, hogy Kristóf az. Valószínűleg nem csak én láttam, ha nem Nándi is, ugyan is hírtelen ökölbe szorult a padon lévő keze. Nem néztem rá, csak az üzenetre. Ja, egyébként facebookon írt.
Kristóf: Hány órád lesz ma? J
Kinga: HatJ
Kristóf: Ok. J
És ennyi volt a beszélgetésünk. Én visszatettem a telefonom a padra, és tovább rajzolgattam. A két kémia után, angol volt, majd egy irodalom, és egy dupla matek. Angolból kaptam egy ötöst, irodalomból pedig majd csak következő órán kell felelnem.
A matek az húzósabb volt. Egy órán keresztül a tábla előtt voltam. De a tanárnő így se tudott négyesnél rosszabb jegyet adni nekem. Hah, okosabb vagyok én annál. Kitti viszont már kevésbé. Ugyan is, ő csak egy kettest kapott. Ő ezzel is megelégedett. Kitti a második matekon felelt a táblánál, így elment mind a kettő matek. Aztán mehettünk haza. Mikor kiértem a suliból Kristóf a korlátnak dőlve várt rám. Oda mentem hozzá, és egy csókkal köszöntöttem.
- Sziasztok. – köszönt Kristóf a lányoknak, akik aztán odaértek hozzánk.
- Szia. – köszöntek vissza mind annyian. Megfogtam a kezét, és úgy indultunk el haza. Mikor elindultunk hírtelen valaki nekem jött a vállamnak egy kicsit, és elment mellettünk. Kettőt találhattam, hogy ki volt az. Hát, persze, hogy Nándi… Úgy tettem, mint, ha észre se vettem volna. Kitti Dorián kezét fogva, én pedig Kristófét fogva, elindultunk haza.
- Bocs, még egyszer a tegnapiért. – mondta Kitti Kristófnak, aki mellette sétált.
- Semmi baj. – mondta kedvesen mosolyogva Kristóf. – A lényeg, hogy ti
kibékültetek. – mondta mosolyogva.
- Most, mond meg, hogy mi ő ha nem álom pasi. – mondtam Kittinek mosolyogva. Kitti elnevette magát, Kristóf pedig magához húzott és adott a fejem tetejére, egy puszit. Kitti Doriánnal volt elfoglalva ez után, én pedig Kristóffal. Mikor a házunk elé értünk Kitti elbúcsúzott Doriántól, és pedig Kristóftól.
- Később beszélünk? – kérdeztem Kristófot egy búcsúcsók után.
- Persze. – felelte mosolyogva. Mikor Kittivel bementünk a házba, ő mosolyogva a konyhába ment kóláért, és pedig követtem. Szó nélkül kivettünk a hűtőből egy-egy kólát, és felmentünk a saját szobánkba. Miután átöltöztem leültem az ágyamra, és csak bambultam. Boldog voltam egyben pedig szomorú. Boldog voltam, mert Kittivel nem veszekszünk már, és mert Kristóffal is minden rendben. Szomorú pedig azért voltam, mert… Nem is tudom miért voltam szomorú. Erre csak egy szó van, magyarázat képen. Nándi. Ennyi az egész. Szomorú és egyben dühös voltam miatta. Hátra dőltem az ágyamon és a plafont bámultam. Körülbelül egy percig nézhettem a plafont, mikor hírtelen csengettek. Lementem, hogy kinyissam az ajtót. Miközben mentem le a lépcsőn lazán össze fogtam a hajam egy hajgumival.
- Szia, Vanessza. – köszöntem mosolyogva az ajtóban álló lánynak.
- Szia, Kinga. Dani itthon van? – kérdezte mosolyogva.
- Fogalmam sincs. Az előbb értem haza. – mondtam neki. – De mindjárt megnézem, addig gyere be. – mondtam és beengedtem Vanesszát.
- Oké, köszi. – mondta mosolyogva mikor belépett. Becsuktam az ajtót, és felszaladtam a lépcsőn.
- Ki jött? – kérdezte Kitti a lépcsőn mikor én fel,ő pedig lement.
- Hát nem a Doriánkád. Dani itthon van? – kérdeztem tőle.
- Nincs az előbb néztem be a szobájába. – mondta Kitti, és megvonta a vállát.
- Oké, köszi. – mondtam majd elindultam vissza Nesszához.
- Nincs itthon. – mondtam Vanesszának.
- Oké, köszi. – ismételte meg. – Akkor én megyek is. – mondta és elindult az ajtó felé.
- Kikísérlek. – mondtam neki, majd mind a ketten kiléptünk az udvarba. A kapuban megálltam, Vanesszával, aki valamit még megnézett a telefonján. Én közben neki dőltem a kapunak és úgy néztem egy fiút, és egy lányt, akik egy kiskutyát sétáltattak, közben hülyéskedtek. Lökdösték egymást, meg nevettek, meg minden. Ösztönösen a nyakamhoz nyúltam ahol a nyakláncnak kellene lógnia. Felsóhajtottam, majd felfelé pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Vanessza felnézett rám sóhajtásomat halva, és fürkészve nézett.
- Valami baj van? – kérdezte a szemembe nézve.
- Nem, nincsen. – mondtam halkan.
- Biztos? – kérdezte még mindig fürkésző pillantásokkal.
- Biztos. – mondtam és kedvesen rámosolyogtam.
- Oké. Akkor én megyek. Vigyázz magadra. – mondtam majd elindult.
- Rendben, te is. – mondtam neki mosolyogva. Ahogyan néztem Vanessza távolodó alakját, hírtelen azt vettem észre, hogy a kutyát sétáltató fiú és lány a házunk elé értek. Sóhajtottam egyet majd inkább bementem. Felmentem a szobámba, és elkezdtem csinálni a leckét. Elég hamar végeztem vele, így csak szenvedtem. Máskor, ha így szenvedtem felhívtam Nándit. Akár mikor szenvedtem, akár nappal, akár ha hajnali kettőkor őt mindig felhívhattam és soha nem haragudott érte. Hírtelen elővettem a telefonom, de a híváslista benyomásánál megálltam. Megráztam a fejem, hogy egy kicsit ki tisztuljon. Nem hívhatom fel. Már nem. A telefonomat, meg fogam és a babzsákomhoz vágtam. Bekapcsoltam a tv-t hátha látok valami érdekeset. Hát, nem igazán kötött le, de legalább nem agyaltam annyira.