46.Fejezet

Sziasztok Drágák! :) Most egy ilyen röpke részt hoztam, de reménykedem, hogy a végével eléggé húztam az idegeiteket. :D Igazából még én se tudom a kövi rész tartalmát. Egyszerűen nem tudok semmit jelenleg,de majd igyekszem jót írni. :) Majd matek órán hátha eszembe jut hétfőn.. Mostanában matekon szokott megjönni a ihletem. Valahogy kezdem megérteni miért nem értek semmit.. :D Remélem tetszeni fog a rész, és ha minden jól megy, na meg ha megnézem a leckéimet és nem lesz belőle egy rakat akkor még holnap (szombaton) írok egy keveset, és azt is kirakom. :) (Hozzá tenném a Lebilincselő karácsony, és Az Öt Legenda is ngyon jó karácsonyi film/mese. Én imádom mind a kettőt! :D )
Puszii Drágák, és jó hétvégét! :) :* <3

46.Fejezet

-Buli. Nálunk. Ma este hétkor. - olvasta fel Kitti, Szélitől kapott SMS-ét.
- Biztos ez? Már mint egy nappal karácson előtt, ráadásul a szülei nem olyanok, akik egy bulit megengednének. - mondtam elgondolkodva, miközben oda nyújtottam anyunak a lisztet. Végre volt egy kis ideje velünk is foglalkozni, ezért ezt a helyzetet kihasználtam, és vele voltam, miközben sütit csináltunk. Persze, holnapra csináltunk, de Danit ismerve nem fogja a holnapot megélni egyben, egyik süti sem.
- Azt mondta nincsenek otthon a szülei, ezért áldásukat adták rá. - vonta meg a vállát Kitti.
- Ez esetben; Anyu elmehetünk? - néztem anyura könyörgő tekintettel.
- Tízre itthon vagytok, valaki kísérjen haza titeket, és ha bármi történik engem hívtok. - mondta anyu.
- Ez lefordítva annyi jelent, hogy; igen. - néztem Kittire.
- Szuper, akkor megyek előkészítem a ruháinkat. - szaladt fel vidáman ikertesóm, a lépcsőn. Sóhajtva, mosolyogva figyeltem őt. Ez a lány egyszerűen bolond.
- Süti illatot érzek. - jött be a bejárati ajtón Dani.
- Na, megérkezett a Pusztító. - nevetem fel.
- Már miért lennék "Pusztító"? - ráncolta homlokát, miközben levette kabátját.
- Azért, mert elpusztítasz minden ehetőt. -mondtam mosolyogva.
- Ezt bóknak veszem. - mosolygott rám, a lépcső felé indulva.
- Nem annak szántam. - kiáltottam utána.
-Tudom. - szólt ő is kiabálva. Egyszer csak csengettek.
- Kinyitnád, Kislányom? - kért meg anyu kedvesen mosolyogva rám.
- Persze. - mondtam miközben z ajtóhoz siettem. Mikor kinyitottam Kristóffal találtam szembe magam.
- Szia! - mosolyogtam rá, és közelebb mentem hozzá, átkaroltam nyakát, és megcsókoltam.
- Ezt muszáj előttem? - szólalt meg egyszer csak egy ismerős hang Kristóf mögül.
- Ő meg miért van itt? - mutattam a Kristóf mögött álló Martinra.
- Én vagyok a karácsonyi ajándékod. - mosolygott gúnyosan Martin. Nem figyelve rá, kérdőn néztem Kristófra.
- Gondoltam benézünk hozzád. - mondta Kristóf, kisfiúsan mosolyogva.
- Amikor úgy gondolom hogy végre nem kell látnom legalább egy napig, fix, hogy valaki keresztbe húzza a számításaim. - sóhajtottam fel. - Gyertek be. - álltam arrébb hogy elférjenek.
- Ki az kicsim? - kérdezte Anyu, mikor visszamentem hozzá.
- Két idegesítő fiú. - forgattam meg szemeim.
- Két idegesítőn helyes fiú. - javított ki Martin úgy, hogy csak mi halljuk Kristóffal.
- Az egód még mindig eget verő. - mondtam unottan - Csak Kristóf, és egy öntelt majom. - mondtam anyunak, mikor mellé álltam.
- Minden fiú egy öntelt majom. - jött le Kitti a lépcsőn. - Egyébként meg van a ruhád estére. Dögös, és
mini. - jelentette ki Kitti rám nézve, és a végén elmosolyodott (anyu a "mini" szó hallatán lefagyott).
- Kitti, meg mondanád, hogy... - jött le a lépcsőn Dorina (??) a telefonját nyomkodva, majd mikor felnézett, ledöbbenve megállt.
- Már nem azért, de te mikor jöttél? - néztem rá értetlenül.
- Úgy egy órája. - nézett rám, de láttam, hogy állkapcsa megfeszül, és úgy nézi a mellettem álló fiút, vagy is Martint. - Látom végül össze barátkoztatok. - mondta összefonva karjait, és az utolsó szavakat gúnyosan mondta.
- Vele? - mutattam Martinra felvont szemöldökkel - Vele lehetetlenség össze barátkozni. - legyintettem. - Az unoka testvérednek köszönhetem. - mondtam egy rosszallópillantást vetve Kristófra, aki csak ártatlanul nézett rám vissza.
- Hahó! Én is itt vagyok. - mondta Martin.
- Hát ez az. Hogy nem kéne. - mondta megforgatva a szemem, majd a hűtőhöz sétáltam. Kivettem kettő kólát, és visszamentem a többiekhez.
- Tessék. - adtam Martin kezébe az egyik kólát.
- Kösz. - nézett rám, majd elvéve az italt kiontotta azt. Kicsit meglepődött arcot vágott, hogy adtam neki egy kólát ugyan is ez a mi "kapcsolatunkban" kedvességnek számít...
- Hát, ellentétben veled, én nem akarok gy helységben tartózokni vele úgy, hogy léptem. Az buliban találkozunk. - mondta Dorina, majd hozzám sétált, és elköszönés képen megölelt. Persze, nem azért ölelt meg mert annyira szeret, hanem azért, mert közben a kezembe nyomott egy kis fecnit, amit majd akkor fogok megnézni ha nem figyel senki.
- Oké, hogy Dorina az emberek többségét utálja, de téged miért? -néztem Martinra.
- Hosszú. - mondta Martin feszülten.
- Oké. - vontam vállat. - Szóval anyu, ő itt Martin, a mostoha testvérünk. - mutattam be őt. Anyu felettébb örült, hogy megismerheti Martint. A nappaliban voltunk, és filmet néztünk, egy tálca sütemény társaságában, és persze Dani társaságában. Dani olyan, mint a csótány. Ahol van kaja, ő ott van. Egyszer mikor senki sem figyelt, megnéztem a kis fecnit, amit Dorina adott.
"Ne hívjátok meg Martint a buliba!"
Hát, én nem is terveztem, hogy elhívjam, viszont Kitti igen. Ő ugyan is elhívta, és Martin boldogan mondott igent.
Egy tálca sütit, és két tál chipset ettünk meg és három filmet néztünk meg.
- A két legjobb dolog a karácsonyban, hogy egy csomót ehetsz és, hogy a tévében karácsonyi filmeket adna le. - mondta Kitti. Ezzel mind egyet értettünk. Miután megnéztük Az Öt Legenda című mesét, és a Lebilincselő karácsony című filmet, a fiúk elmentek (Dani Nesszához, Martin, és Kristóf haza) így mi Kittivel feltudtunk készülni az estére. Kitti egy nagyon szép ruhát készített ki nekem, viszont túl öltözött volt. Ezért inkább kerestem egy másikat. Fehér pólót vettem fel egy fekete kardigánnal, aminek ujját felgyűrtem, és egy egyszerű farmert, kiegészítőnek pedig egy sálat raktam a nyakamba. Göndör hajamat kiengedtem, sminknek pedig egy egyszerű halvány rózsaszínt kentem fel.
- Miért nem azt vetted fel, amit kikészítettem? - vágott szomorú arcot Kitti, mikor kiléptem a szobámból. Az ő ruhája is gyönyörű volt! Egy kék, és lila színű mini ruhát vett fel, ami pánt nélküli volt, hozzá pedig egy lila magas sarkút.
- Tudod, hogy jobban szeretem az egyszerű ruhákat. - válaszoltam végül, és megvontam a vállam, ő pedig erre egy bólintással reagált.
- Indulhatunk akkor? - kérdezte mosolyogva.
- Persze!. - mosolyodtam én is, és elindultunk Szeliékhez. A zenét már az udvaron lehetett hallani, így úgy gondoltuk nem csengetünk, illete kopogunk feleslegesen, úgyhogy bementünk. Az ajtóban megálltam egy kicsit, és szemeimet a küszöbre szegeztem. Pár pillanat múlva felnézte, és beléptem a házba, Szeli bulijába. Ekkor még nem is tudta, hogy milyen estének nézek elébe.

Trailer (Na, még se vagyok én annyira béna)

Sziaaaztok Dráágáák!! :) Igen jó kedvem van, mert miután már majdhogynem a földhöz csapta a gépem idegességemben, végül sikerült megcsinálnom a Trailert. :) (Hozzá tenném, este fél hétkor kezdtem, és most ese fél tíz van) Szégyellem magam mert így egy kis ízelítőt adok nektek a további részekből. :) :3
Szóval a lényeg, hogy ez a Trailer, ami sikerült megcsinálnom, és ha Ti is szeretnétek akkor írjatok komit, és megbeszéljük. :) Nem kötöm ahhoz, hogy hány féliratkozója van. Bárkinek csinálok!! :)
Remélem tetszik! :)
Puszii Drágák! :)

Cukorborsók!

Cukorborsóim! (Na ezt se tudom, hogy honnan vettem..Valószínűleg a bátyámtól. :D ) Kingáéknak már csak kettő-három (én se tudom pontosan) napjuk van karácsony napjáig. Nekünk pedig holnap lesz, hogy kereken egy hónap még. Nos,hát az van, hogy a kötelező olvasmányt még nem olvastam el, azt hiszem a 150. oldalon tartok, a közel 500 oldalas könyvből.. Aztán meg a karácsonyi ajándékokat kell venne/készítenem.. Bele kéne húznom egy-kető tantárgyból..
Szóval ezt a pár napot a sztoriban úgy húzom ahogy csak tudom, egy hónpon keresztül, hogy ha már karácsony napi részt írom legyen egy kis karácsonyi hangulatom nekem is, és remélhetőleg a hó is hamar esni fog, hogy jobb legen!
És hát őszintén szólva egy ideig/ pár napig nem is leszek képes írni. Akadtak... "nézet eltéréseink" a "barátnőimmel".. Mondhatni úgy is, hogy hatalmasat csalódtam bennük, és most nem igazán kedveljük egymást, de valami oknál fogva ők meg akarják beszélni, holnap. De én már biztos vagyok , hogy ennek a barátságnak itt van a vége!! Nos igazából erre kíváncsi leszek... De nem erről akartam írni, vagy sajnáltatni magam!

Szóval a lényeg az, hogy mostanság húzni fogom a részek tartalmát!
Ennek indoai:- Ki kell olvasnom a rohadt unalmas kötelező
- Hogy a karásonyi részhez meglegyen a hangulat
- Karácsonyra észülődés
- Tanulás(!!)
- Több történetet írok, és azokhoz most nagyobb az ihletem, ezt pedig nem akarom  erőltetni, mert akkor béna lesz.
- Az utolsó rész csak úgy beugrott, és most azt írom, és előre szólok szerintem nagyon jó lesz! :D
- És az utolsó, és legjobb okom, mert Dága barátnőim voltak olyan kedvesek és körülbelül olyan érzést kellettek bennem,mint ha tűsarkúban végigsétáltak volna a lelkemben... Azt hiszem ezzel mindent elmondtam..!!
Ja, és csak mondom!;
Lányok! A csokinál jobb barátot soha nem találsz! Nekem elhihetitek főleg ez a hétvége után! Szerelmeteknek meg végképp tökéletesek!Édesek, finoma, és még kockáik is vannak! :D Remélem nektek jobban telt a hétvége és a barátaitokat is jobban megválogatjátok!
Puszi Drágáim, és legyetek rosszak! ;) <3

45.Fejezet – Olyan vagy, mint egy lepukkant koldus

Sziasztok Drágák!! Nos... Most egy olyan részt hoztam, ami elég rövid, és nincs is teljesen kész. De ennek oka is van. Az egyik, hogy nincs itthon a laptop amin írni szoktam, így csak a lassú/régi gép van. A nagyobb és igazabb ok az, hogy olyan szinten csalódtam az úgy mond barátnőimben, hogy semmi humorom nem volt írni az elmúlt két napban. A vicc az, hogy egy Osztály főnöki óra kellett, hogy rájöjjek csak kihasználtak már kettő éve.. Tegnap konkrétan megfogtam egy csomó kaját, leültem a gép elé, és filmet néztem, miközben szenvedtem. Na nálam így telik egy este, ha olyan szinten fáj valami, hogy az leírhatatlan. Aztán meg ők vannak megsértődve...
De ez nem ide tartozik..! Nem fárasztalak titeket ezzel.
Szóval jövő héten, vagy amikor úgy érzem még a héten, hogy képes vagyok írni egy normális részt, akkor majd megérkezik a 45/2.Fejezet.
Addig is jó hétvégét, és ne bízzatok meg olyanban, aki nem érdemli meg!
Puszii!!

45/1.Fejezet – „Olyan vagy, mint egy lepukkant koldus”

- Te mit csinálsz itt? – kérdezte csodálkozva a még mindig ajtóban álló Kristóf.
- Apáméknál vagyok, mint mondtam a telefonban is. – mutattam körbe – Na, de te mit csinálsz itt? – kérdeztem én is csodálkozva.
- Én mondtam, hogy ugyan arról a Kristófról beszélünk. – mondta gonoszan mosolyogva Martin.
- Jaj, fogd már be. – intettem le, miközben felálltam.
- Ő lenne az az elviselhetetlen mostohatestvér? – kérdezte mosolyogva Kristóf miközben bejött.
- Én elviselhetetlen? – kérdezte Martin csodálkozva.
- Mint ha azt mondtam volna, hogy fogd be. – néztem Martinra, majd vissza Kristófra. – Igen is elviselhetetlen. Dorina nem mesélte? – kérdeztem egyik kezemet csípőre téve.
- Nem. – mondta összeráncolt szemöldökkel Kristóf.
- Áá szóval azzal a Dorinával beszéltél. – esett le Martinnak.
- Örülök, hogy leesett. – motyogtam miközben elindultam Zoéhoz a konyhába.
- Hova mész? – szólt utánam Kristóf.
- Kávéért. – mondtam hátra sem fordulva.
- Mondtad, hogy jól néz ki, de azt nem, hogy ennyire. – mondta halkan Martin, de nem elég halkan, hogy ne halljam meg.
- Tudom. Főleg mikor dühös. – nevetett fel halkan Kristóf. Megfordultam és felvont szemöldökkel néztem a két fiút.
- Mi az? – kérdezte Kristóf játszva az ártatlant.
- Hallottam. – mondtam összefont karokkal.
- Tudod, hogy szeretünk. – mondta ártatlanul.
- Hé a magad nevében beszélj. – lökte meg Martin. Sóhajtottam egyet, és elindultam a konyhába.
- Ki jött az előbb? – kérdezte Zoé, felnézve rám.
- A fiúm. Akiről, mint kiderült Martin egyik haverja. – mondtam miközben neki dőltem a pultnak.
- Kristóf? – jött oda mellém.
- Igen. – mondtam neki. Zoé adott egy dobozos kólát (mint kiderül Martin csak ugyan kólafüggő) és utána visszamentem a nappaliba.
- Nem tudtam, hogy kólafüggő vagy. – mondtam Martinnak, mikor leültem a kanapéra.
- Te is az vagy. – mondta Kristóf átülve mellém.
- Örültél, amiért nem szóltam hozzád, miután énekeltél? – kérdezte Martin, és most nem vágott pofákat, hanem normálisan kérdezte.
- Te elmondtad? – fordultam Kristóf felé. Kristóf csak rám mosolygott, és adott egy puszit.
- Szóval igen. – sóhajtottam fel. – Egyébként meg igen. – fordultam vissza Martinhoz.
- Miért? – kérdezte értetlenül.
- Miért? – kérdeztem vissza csodálkozva. – Amióta megjöttünk, csak beszólogatsz, alám akarsz tenni, és olyan nyíltan kimondod, hogy ki nem állhatsz, hogy így még Dorina se tette. – mondtam neki, ő pedig elgondolkodott ezen.
- Tényleg ti mióta vagytok olyan jó kapcsolatban Dorinával, hogy normálisan beszélgessetek?- csodálkozott el Kristóf.
- Nézzük csak mikor is. Ja, meg van. Mikor bekattantál, és szakítottunk ő pedig normális volt velem. – fordultam felé, ő pedig lesütötte a szemeit. Dühös vagyok Martinra, és megint másokon vezetem le. Kristóffal nem beszéltünk eddig erről, csak mikor megint összejöttünk. Most, pedig mint szemrehányásként hoztam fel.
Odahajoltam hozzá, és adtam a szájára egy puszit. Rám nézett, és rám mosolygott, majd átkarolta a vállam, és magához húzott. Belepuszilt a hajamba, így összekócolva azt, mire én felnevetve nyúltam fel az övéhez, és kócoltam össze. Mind ketten nevettünk, aztán megcsókolt. Utána rendbe raktam a hajam, már amennyire tudtam.
- Megyek, kidobom. – mutattam fel a már üres kólás üveget. – Meg megpróbálom rendbe rakni a hajam. – mosolyogtam Kristófra. Ő ezt viszonozta, majd mikor felálltam ő visszahúzott, adott egy csókot, és elengedett.
- Tényleg másabb, mint a többi. – hallottam Martin hangját, mikor már indultam vissza a nappaliba. Megálltam a fal mellett, és úgy hallgatóztam.
- Tudom. – mondta Kristóf. – De ti miért utáljátok egymást? – tette hozzá.
- Nem tudom. – mondta Martin. Mivel már nem beszéltek többet bementem hozzájuk.
Egy idő után Zoé, Kitti, és apám is visszajött a nappaliba. Kitti totál be volt zsongva a zongora láttán.
- Nem jöttök el holnap is? – kérdezte Zoé.
- De, szívesen! – válaszolt helyettem is Kitti. – Kinga is akar jönni. – jelentette ki, mint ha ott se lennék.
- Hát, persze. – motyogtam a szemeimet forgatva. Fél hatkor indultunk haza, de Kristóf még maradt. Mikor elköszöntünk (egy hosszú csókkal) apánk köhintett egyet jelezve, hogy ne előtte. Igen, hát persze, hogy elfelejtettük a szülő-szabályt.

- Na, ugye, hogy túlélted? – kérdezte Kitti mosolyogva, mikor haza értünk.
- Nehezen. – mondta, és meg sem várva a válaszát bementem a szobámba. Átöltöztem, és olvastam, mikor megszólalt a telefonom
- Mond! – szóltam bele, mikor felvettem.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem nyírtad ki magad. Mint mondtam drága, lenne a temetés. – szólt bele Dorina.
- Kösz. – röhögtem fel. – Te tudtad, hogy a mostohatestvérem Martin, és Kristóf haverja Martin, ugyan az a Martin? – kérdeztem összeráncolt homlokkal, nézve magam elé. Vissza gondolva, amit mondtam kicsit kuszának tűnt.
- Úgy érted… Hogy a mostohatestvéred Martin? – kérdezte idegesen.
- Aha. – mondtam.
- Hát… Őszinte részvétem, mert az szar lesz. De most megyek. Szia. – mondta, és már le is tette a telefont. Értetlenül néztem magam elé. Miért tette le ilyen hirtelen? Na, mindegy.
- Szia! – jött be a szobámba Kristóf.
- Szia! – köszöntem vissza, és feltérdeltem az ágyamon, hogy megcsókolhassam.


- Istenem Kinga kelj már fel! – keltem másnap reggel Kitti hangjára.
- Miért sajnálod tőlem az alvást? – ültem fel dühös tekintettel.
- Én ugyan nem sajnálom, de 45 percet kapsz elkészülni. – tette csípőre a kezeit. Az orrom alatt motyogva szitkozódtam, és megindultam a fürdő felé. Hajamat kiengedve hagytam sminknek, pedig csak szempillaspirált raktam fel. Visszamentem a szobámba, hogy átöltözzek. Egy sima krémszínű pulcsit vettem fel, fekete csőfarmer, barna csizmával, és kiegészítőnek pedig egy barna sapkát.
- Olyan vagy, mint egy lepukkant koldus. – mondta Dani mikor lementem a konyhába.
- Te pedig a fél napod a hűtőben töltöd. – szóltam vissza, és közben felvettem a kabátom.
- Ez nem is igaz. – csukta be a hűtő ajtaját, de még előtte kivett egy süteményt.
- De igen. – mondtam, és elvettem tőle a sütit, és elkezdtem enni.
- Hé. – szólt utánam.
- Köszi. – mondtam miközben elindultam az ajtó felé.
- Itt vagyok. – szaladt le a lépcsőn Kitti.

- Heló! – köszöntünk Kittivel, mikor megérkeztünk apámékhoz. Levettük a kabátokat, és a cipőinket, és beljebb mentünk.
- Jaj, ne már megint te? – sóhajtott fel a kanapén ülő Martin.
- Hát, persze. Mert, szerinted nekem is minden vágyam az volt, hogy téged boldogítsalak, mi?- mondtam cinikusan, miközben leültem mellé.
- Még szép. – mondta gúnyosan mosolyogva.
- Mit nézel? – biccentettem a tévé felé.
- Elpuskázva. – mondta, én pedig bólintottam, és vettem az ölében lévő popcornos tálból.
- Jó film. – mondtam a filmet nézve.
- Ja. – mondta, és tovább néztük a filmet. Furcsa volt, így veszekedés nélkül elleni egymással.
  - Hozok popcornt még. – mondtam felállva úgy a film közepén, mikor elfogyott a csemegénk.
- Oké. – mondta. Kimentem a konyhába, ahol Zoé mondta, hogy nyugodtan szolgáljam ki magam. Így hát a mikroba készítettem popcornt. Csak pár másodpercig tudtam egyedül lenni, mert Martin bejött a konyhába. Nem mondott semmit, csak mellém jött és ő is nekidőlt a pultnak.
- Miért szakítottatok elsőnek? – kérdezett rá hirtelen.
- Hm? – néztem rá értetlenül.
- Kristóffal. Tudom, hogy egyszer már szakítottatok, de nem mondta, hogy miért. Azt mondta, hogy idézem „Nagyon hülye voltam, és szégyellem. Ezért nem mondom el” – mondta Martin a szemembe nézve.
- Nem tudom. Akkor elég sokat veszekedtünk, azon a napon pedig mikor szakítottunk akkor valahogy úgy… Bekattant. Nem tudom. Bunkón viselkedett. Mikor szakítottam vele le akart feküdni velem, és hiába ellenkeztem ő, mintha észre se vette volna. Aztán mikor felpofoztam… volt egy pillanat, amikor azt hittem visszaadja. – rágtam alsó ajkamat. Ahogy az emlékek elöntöttek, lehunytam a szemem.
- Már értem miért nem mondta el nekem. – mondta alig halhatóan Martin, mire én felnéztem rá. – Mindig mondta, hogy te mennyire más vagy, de mindig kiröhögtem, hogy biztos valami újabb kis bolond csaj, akibe jobban belehabarodott a kelleténél. De már látom neki volt
igaza. - mosolygott rám.
- Tényleg régebben ekkora… rohadék volt? Már, mint azért, hogy a lányokat úgy kezelte, mintha csak játékok lennének. – néztem rá komolyan.
- Azt hiszem szerencséd, van, hogy nem a régi-Kristóffal találkoztál. Vagy inkább neki van szerencséje. – mondta Martin.
- Ezt vehetem egy igennek? – vontam fel a szemöldököm. Martin felsóhajtott, majd válaszolt.
- Figyelj! Kristóf valóban játékként bánt a lányokkal, amióta csak ismerem. És hozzátenném, hogy tizenkettő éves kora óta ismerem. De amióta veled van, ez alatt a pár hónap alatt megváltozott. – mondta én, pedig bólintottam egyet.
- Van, amikor még menőzik, de miután látja, hogy én nem ájulok el ettől annyira, vagy nem tetszik ez, akkor visszavesz magából. – mondtam, és közben felültem a pultra.
- Igaz abból valami, hogy nem feküdtetek le még? – kérdezett rá hirtelen. Nem kicsit döbbentem le ezen.
- Nem. De mi olyan hihetetlen ez? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csak annyi, hogy Kristóf eddig minden barátnőjével már lefeküdt. – vont vállat.
- Hát akkor én vagyok a kivétel. – mosolyodtam el.
- És az is igaz, hogy a legjobb barátod lesmárolt? – kérdezett rá.
- Nem gondoltam volna, hogy a fiúk is olyan pletykások, mint a lányok. – néztem rá hitetlenül.
- Szóval? – kérdezte.
- Igen, az is igaz. – sütöttem le a szemeim.
- Te pedig nem tudtál dönteni a két fiú között. – találgatott.
- Ezt egy szóval se mondtam. Senkinek. – tagadtam le. Martin megforgatta a szemeit.
- Látszódik, hogy hazudsz. – mondta a szemembe.
- Nem. Nem így volt. Viszont az tény és való, hogy megfordult a fejemben valami. Kérdezheted nyugodtan, hogy mi, de én se tudom. – mondtam, és elkezdtem piszkálgatni a karkötőm.
- A bizonytalanság. Hogy talán a másik srácot kéne választanod. – jelentette ki Martin.
- Lehet. – suttogtam. – Azért ez elég vicces. – néztem fel rá, ő pedig értetlenül nézett engem.
- Mi? – kérdezte.
- Hát, hogy ezt pont veled beszélem meg. – mondtam, és közben leszálltam a pultról, hogy kivegyem a mikróból, a popcornt.
- Hozz kólát. – mondtam miközben egy adag popit szórtam a számba, és elindultam a nappaliba. A nap többi részében apáméknál voltunk. Pontosabban egészen fél hétig.

44.Fejezet

Hali Drágák! Meghoztam az e hétre ígért részt. :) Mostanában valahogy nagyobb az ihletem így hát megerőltettem magam és írtam egy hosszabb részt. :) Holnap tanulnom kell sajnos így nem tudok újabb rész írni/hozni. :( Legközelebb jövő héten leszek.
Puszii!

44.Fejezet

- Mi van? – kérdezte Kitti, majd leesett a kanapéról. – Mit értesz azon, hogy az apánk? – kérdezte felkászálódva a földről.
- Mit nem lehet érteni azon, hogy az apánk? – kérdeztem tőle összefont karokkal.
- És csak úgy rácsuktad az ajtót? – kérdezte elém sietve.
- Igen. – mondtam egyszerűen, Kitti pedig már ki akarta nyitni az ajtót. – Ha ki nyitod azt az ajtót, én elmegyek! – fenyegettem meg, de nem igazán hatotta meg. Gyorsan felkaptam a csizmám, az akasztóról a kabátom. Cica nadrágba voltam, aminek volt zsebe így a telefonom már ott volt. Kitti, ahogy kinyitotta, láttam, hogy az apánk (akivel hozzá tenném, még soha nem találkoztunk) még ott állt az ajtónál, és lehet, hogy mindent hallott. Kitti rám nézett miközben kitárta az ajtót.
- Mentem. Kristófnál leszek, és ne keressetek! – mondtam kirohanva az ajtón.
- Kinga! – kiáltott utánam Kitti, és az apánk. Megfordultam és összehúzott szemekkel néztem rá.
- Te! Áruló vagy. – mondtam Kittinek, ő pedig csak a szemeit forgatta. – Téged pedig nem foglak, és nem is akarlak megismerni! – mondtam felé fordulva. Hátat fordítottam nekik, és elrohantam. Nem hiszem el. Kitti csak úgy beengedi őt. És még is mit keres itt? Minek jött?
 Ahogy csak tudtam rohantam Kristófék háza felé. Mikor oda értem becsengettem. Türelmetlenül álldogáltam egyik lábamról a másikra.
- Szia! – nyitotta ki Kristóf az ajtót mosolyogva, én pedig rögtön átöleltem. – Gyere. – suttogta a hajamat simogatva, és bevezetett a házba. Levettem a csizmám, és a kabátom, majd Kristóffal felmentünk az emeletre.
- Nessza hívott. De mi történt pontosan? – kérdezte az ágyára ülve, én pedig vele szembe foglaltam helyet.
- Felbukkant az apánk. – mondtam. Elmeséltem neki mindent, Kristóf pedig végig megértően bólogatott.
- Szerintem adnod kéne neki egy esélyt. – mondta, mikor végeztem. Megráztam a fejem, és odabújtam hozzá. Percekig öleltem, mikor kopogtattak az ajtón.
- Ki az? – kérdezte Kristóf, de nem engedett el.
- Szerinted? – érkezett a válasz az ajtó mögül. Természetesen Dorina volt az.
- Gyere. – mondta neki Kristóf. Dorina benyitott, és csodálkozva nézett engem.
- Ez nem a megfelelő pillanat a beszólásokhoz. – mondtam neki, mire ő bólintott egyet.
- Akkor én mentem is. – mondta megfordulva, és becsukta maga mögött az ajtót, ahogy kiment.
- Szerinted most mit tegyek? – kérdeztem tőle.
- Szerintem aludj itt. – mondta mire én csodálkozva, néztem rá. – Úgy értem szerintem apád még úgy is ott lesz mikor haza szeretnél menni. Ha pedig nem szeretnél találkozni vele, akkor aludj itt. – mondta, mire én hálásan bólintottam.
- Köszönöm. – mondtam, és megcsókoltam. Betettünk egy karácsonyi filmet, és azt néztük.
Filmnézés közben elaludtam.
     Mikor reggel felébredtem, Kristóf már nem feküdt mellettem. Felültem, és kómásan néztem körül. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az ajtó kinyílik.
- Jó reggelt. – köszönt mosolyogva, két bögrét egyensúlyozva egy tálcán. – Kakaót? – kérdezte felém nyújtva az egyik bögrét.
- Köszi. – vettem el tőle mosolyogva.
- Mit csinálunk ma? – kérdezte kisimítva egy hajtincsemet az arcomból.
- Én ma ajándékokat csomagolok. – vontam meg a vállam.
- Segítek. – mondta és beleivott a kakaójába.
- Nem, nem. A te ajándékod is közte van úgy, hogy felejtsd el. – mondtam rámosolyogva.
- Oké. – mondta kicsit felnevetve, majd adott egy puszit a fejemre.
  Miután elkészültem, elindultam haza, és Kristóf elkísért, a kapuban pedig csókkal köszöntünk el egymástól.
- Majd beszélünk. – köszönt el, és elindult haza.
Nagyot sóhajtva indultam be a házba.
- Még is hol voltál? – kezdte Alina kiabálva. Már nem azért, de nem anyunak kéne most ezt csinálnia? Tudtommal nem Alina az anyánk.
- Mondtam, hogy Kristófnál leszek. – jelentettem ki, elindulva fel a lépcsőn. Azt még láttam, hogy a nappaliban Kitti, és az apánk beszélget. Pff szuper…
- És Kristófnál is aludtál? – kérdezte Alina csodálkozva, miközben az „aludtál” szót jelentőség teljesen mondta. – Ne mond, hogy… - kezdte de én félbeszakítottam.
- Ne most akarj nekem erkölcsi felvilágosítást tartani! – fordultam meg, hogy tényleg felmenjek a szobámba már.
- Állj már meg Kinga! – kiáltott utánam, de én nem foglalkoztam vele. Felmentem a szobámba, és miután átöltöztem, leültem a babzsákomba a laptopommal az ölembe.
- Bejöhetek? – kopogtattak egyszer csak az ajtómon.
- Attól függ. Ki vagy, és mit akarsz? – kérdeztem vissza.
- A meleg haverod, és veled beszélni. – röhögött fel az ajtó mögött álló fiú.
- Gyere. – mondtam, én is kicsit felnevetve. – Honnan tudod, hogy hol lakunk? – kérdeztem összevont szemöldökkel, mikor bejött.
- Tudod, van egy olyan kis eszköz, amit telefonnak hívnak, és hát véletlen meg van a tesód telefonszáma, így hát ő hívott fel engem. – mondta leülve mellém a másik babzsákba. Rá mosolyogtam Kámilra, ő pedig viszonozta ezt.
- Mi ez a szappanopera féle dolog itt nálatok? – kérdezte, mire én felnevettem.
- Na, most arra gondolsz, hogy az apánk felbukkant, vagy arra, hogy a legjobb barátom megcsókolt, és azóta alig beszélünk? – kérdeztem elhúzott szájjal.
- Mivel az utóbbiról nem tudtam, ezért arra gondoltam, hogy az apátok felbukkant. – mondta.
- Hát… - kezdtem el mesélni neki.
   - Pedig jó fejnek tűnik. – mondta elgondolkozva, miután befejeztem.
- Már nem azért, de neked nem támogatnod kellene, mint ahogyan egy barát teszi? – kérdeztem felnevetve.
- Nem. Mint barátként meg kell mondanom az igazságot. – mondta – És az az igazság, hogy szerintem nem kéne haragudnod rá. – mondta, mire én pufogva, megforgattam a szemeimet.
- Na, és becsomagoltad már az ajándékokat? – kérdezte hirtelen témát váltva.
- Még nem. Ma szeretném megcsinálni. – mondtam, mire ő bólintott egyet.
- Ha már ajándékoknál tartunk. Ezt az apád küldi neked. – mondta az ölembe rakva egy kisebb dobozt.
- Ez meg mi? – kérdeztem felsóhajtva.
- Nem tudom. De én megyek. Majd hívj. – mondta, és már ki is ment a szobámból. Értetlenül néztem elsőnek az ajtómon kisiető fiút, majd az ajándékomat. Egy halvány rózsaszín csomagolás volt rajta, és fehér pillangók díszítették. A kíváncsiságom nagyobb, mint a büszkeségem ezért kibontottam az ajándékot. A szépen becsomagolt dobozban, egy fotó album volt, és egy kis ékszeres doboz. Kivettem belőle mind a kettőt, és a dobozt magam mellé raktam. Kinyitottam a fotó albumot, és elkezdtem nézni. Képek voltak benne (mily meglepő). Ahogy jobban megnéztem a képeket rá kellett jönnöm, hogy ezek mi vagyunk. De az, hogy lehet? Anyu azt mondta, hogy még a születésünk előtt lelépett apánk. Akkor meg, hogyan lehet, hogy van közös képünk, mikor még babák voltunk Kittivel? Úgy a közepénél járhattam, mikor eszembe jutott a kis ékszeres doboz. Kinyitottam, és egy gyönyörű nyaklánccal találtam magam szembe. Hasonló volt, mint a Vámpírnaplókban Katherine nyaklánca, de valahogy még is más volt. Kivettem a dobozból, és megnéztem jobban. Valóban olyan gyönyörű volt, mint első látásra.
- Nagymamádé volt. – szólalt meg hirtelen egy férfihang az ajtóból. Felnéztem rá, de a szemeim már nem szórtak szikrákat a dühtől, inkább csodálkozóak voltak.
- Azt mondta, adjam a legkisebb lányomnak. – folytatta én, pedig vágtam egy grimaszt.
- Aranyos, leszámítva, hogy van egy ikertestvérem. – mondtam, és újra a nyakláncot kezdtem nézegetni.
- Egy perccel később születtél. – mondta, mire én felnéztem rá.
- Anyu azt mondta, hogy születésünk előtt leléptél. De amint látom csak hazugság volt. – mondtam az egyik képre mutatva, amin az egész család rajta van.
- Valóban az volt. Mikor egy évesek voltatok akkor mentem el. – jelentette ki.
- Hát, ha már elmentél, nem kellett volna visszajönnöd. – mondtam kihúzva magam, és ismét dühösen néztem rá.
 - Anyád nem túlzott mikor azt mondta, hogy rám hasonlítasz. Ugyan olyan makacs vagy, mint én. – mondta elmosolyodva. Ahogyan mosolygott láttam, hogy nem csak viselkedésben hasonlítunk, ha nem kinézetben is egy csöppet. Miközben gondolkoztam a düh megint eltűnt az arcomról.
- Kissé igazságtalanságnak érzem, hogy annak ellenére, hogy ikrek vagyunk Kittivel én, kapjam meg a nyakláncot. – mondtam felemelve az említett ékszert.
- Ő maga mondta, hogy adjam neked. – mondta, mire én megint a nyakláncot kezdtem el nézni. Végül felraktam a nyakláncot a nyakamba, és úgy néztem apámra.
- Köszönöm. – mondtam halkan, és megérintettem a nyakláncot a nyakamban. Kicsit nagyobb volt, mint amiket hordani szoktam, de azért tetszett. Ő csak rám mosolygott, és letérdelt mellém. Elkezdtünk beszélgetni minden féléről, és nem is tudom, hogyan talán a nagy hasonlóság miatt, ami köztünk van elég jól kijöttünk egymással. A végén, mikor ment ki a szobámból, hogy haza menjen megöleltem. Nem tudom miért tettem. Talán még is csak meg bocsátottam neki.
- Majd el felejtettem. – tette hozzá, és komoly arcot vágva nézett rám. - Van egy mostohatestvéretek. – mondta, mire én döbbentem néztem rá. (Már nem azért, de ezt, hogyan lehet elfelejteni?)
- Aszta. Hát ezt nem gondoltam volna. – mondtam ledöbbenve nézve magam elé.
- Arra gondoltam, hogy holnap Kittivel eljönnétek ebédre. Nem rég vettük meg a házunkat. – mondta, én pedig csak bólintottam egyet.
- Kinga. – állt meg hirtelen a már nyitott ajtómban Nándi.
- Szia. – köszöntem rá mosolyogva.
- Ő a te…? – kezdte apám mondani.
- A legjobb barátom. – mondtam mire ő bólintott.
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy csak a huszonhatodikán találkozunk megint, mert a nagyszüleinkhez megyünk karácsonyozni. – mondta, mire én bólintottam. – És ezt mindenképpen el akartam hozni neked. – vette elő a háta mögül egy ajándékos szatyrot, és felém, nyújtotta.
- Köszönöm. – mondtam mosolyogva elvéve tőled. - Várj én is, oda adom. – vettem elő a szintén ajándékos szatyorban lévő ajándékot.
- Köszönöm. – mondta mosolyogva.
- Jó karácsonyozást! – mondtam megölelve őt. – És ne merj nélkülem nagyon bekajálni. – ütöttem a vállába nevetve.
- Mamáméknál leszek. Ott nem lehet nem bekajálni, főleg karácsonykor. – mondta nevetve. Én is megint felnevettem, és megöleltem még egyszer. – De ígérem, hozok neked zserbót! – puszilt bele a hajamba.
- Köszi. – mondtam, majd nyomtam az arcára egy puszit, utána pedig elment.
- Szóval legjobb barátod. – mondta apám, azt hiszem inkább magának, mint sem nekem.
- Olyasmi. – mondtam elhúzott szájjal, és önkéntelenül is a csókra gondoltam, meg az álmomra.
- Olyasmi? – kérdezett vissza apám, kizökkentve a gondolataimból.
- Mindegy. – ráztam meg a fejem.
- Szia! – állt meg az ajtómban Kristóf. – Jó napot. – mondta apámnak, amikor észre vette.
- Hát te? – kérdeztem tőle.
- Gondoltam segítek becsomagolni az ajándékokat. – mosolygott rám.
- Persze, csak szeretnéd látni a tiédet. – mondtam, mosolyogva a szememet forgatva. Kristóf mosolyogva bólintott majd folytatta;
- Anyu üzeni, hogy huszonötödikén lenne-e kedved a centerbe fellépni. – mondta, mire én csodálkozva néztem rá.
- Már, mint énekelni, vagy táncolni? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Énekelni. Csondor Katától az Add tovább című számot. – mondta, én pedig bólintottam egyet.
- Khm. – köhécselt egyet direkt az apám.
- Ja, igen. Ő itt Kristóf a barátom. – mutattam Kristófra – Ő pedig az apám. – mutattam apámra, és láttam, hogy Kristóf ledöbben.
- Barátod alatt fiúdat kell érteni? – kérdezte apám, egyik szemöldökét felvonva.
- Igen. – mondtam.
- Akkor én megyek is. – mondta apám, és elindult ki az ajtón.
- Szia! – mondtam mosolyogva, suttogva, Kristófnak, és oda mentem hozzá, hogy rendesen köszöntsem vagy is egy csókkal.
- Szia! – köszönt ő is suttogva, és ő is rám mosolygott.
- Szóval mindenáron segíteni szeretnél a csomagolásban? – mosolyodtam el még jobban.
- Hát persze! – mondta, és beljebb jött, hogy betudja, csukta az ajtómat.

- Nem hiszem el! Nem hiszem el! – visítozott Kitti másnap reggel a szobájában.
- Kitti! – ordítottam át Kittinek, majd a fejemre raktak az egyik párnám.
- Mi az? – ordított vissza.
- Muszáj így keltened? – válaszoltam neki, természetesen ordítva. Igen, néha így is kommunikálunk.
- Tíz óra van. Még nem keltél fel? – nyitott be a szobámba.
- Nem… - ültem fel félig az ágyon, és megdörzsöltem az arcom.
- Hát akkor kelj fel, mert egy óra múlva indulunk. – mondta, és lerántotta rólam a takarót.
- Egy; ezt, muszáj volt? Fázom. Kettő; Hova? – tettem fel a kérdéseimet, és visszavettem tőle a takarómat.
- Ebéd. Visszatérő apa. Mostoha anya. Mostohatestvér. Rémlik valami? – kérdezte és a szekrényemhez lépett, hogy (gondolom) kikészítse a ruhám. Tisztára, mint ha öt éves lennék.
- Sajnos igen. – mondtam sóhajtva és a takarómat magam köré csavarva indultam meg a fürdő felé.
- Siess már! – mondta Kitti az ajtómon kopogva pár perc múlva.
- Ha nem akarod, hogy úgy nézzek ki, mint egy rongy, amit most húztak ki a sárból, akkor hagyj még. Vagy gyere be és segíts! – mondtam, mire kinyílt az ajtó, és Kitti bejött.
Nem akartam nagyon ki sminkelni magam, és a hajamat is kiengedve hagytam.
Felvettem a ruhám, ami egy világos barna ing volt, halvány barna tapadós nadrág, hozzá az ugyan olyan magassarkúm, egy nagyobb karkötővel, és egy barna sál.
- Már nem azért, de mi ez a barna szín szereteted mostanság? – léptem Kitti szobájában, mikor készen lettem.
- Nem tudom. – vonta meg a vállát mosolyogva.
Még felvettem a (szintén barna) kabátomat, és indulhattunk is.
- Majd jövünk! – ordította Kitti, mikor elindultunk.
- Oké. Ha van valami kaja, hozzatok nekem is. – ordított vissza Dani az emeletről.
- Feltétlenül. – szólt neki vissza Kitti, miközben nevetett.
- Befejeznétek? Megfájdul a fejem tőletek. – mondtam, és inkább kimentem. Kint a ház előtt egy kocsi parkolt. Apánk volt az. Mondanám, hogy Apu… De még nem nagyon érzem, hogy azt kéne mondanom.
- Légy kedves. És jókedvű. – mondta halkan Kitti mikor elindultunk a kocsi felé. Ránéztem Kittire egy erőltetett mosollyal, de úgy két másodperc után abba hagytam.
- A színészkedést inkább rád hagyom. Én jobban értek az énekléshez tudod. – mondta, és mielőtt válaszolhatott volna, inkább beültem a kocsiba. Kitti is követett, és beült mellém.
- Szia! – mosolygott Kitti. Én csak intettem egyet kedvtelenül.
- Valami baj van? – kérdezte apánk kedvtelenségemet nézve.
- Ő mindig ilyen. – legyintett Kitti, apánk pedig bólintott.
Az út úgy negyedórás volt, és mikor megálltunk, egy hatalmas, és gyönyörű ház elé mentünk.
- Wáo. – motyogtam, mikor kiszálltunk.
- Úgy szint. – bólintott Kitti a házat nézve ő is.
Mikor bementünk, egy nő (gondolom a mostohánk) a konyhában tüsténkedett.
- Sziasztok! – jött oda hozzánk mosolyogva.
- Szia! – köszöntünk egyszerre, Kittivel.
Egy ideig bájologtunk egymással, míg megjött a mostohatestvérünk is.
- Heló! – lépett be a bejárati ajtón egy velünk egykorú körül lévő srác. Szőke haj, kék szem. Jól nézett ki.
- Martin. Csak, hogy haza jöttél. – állt elé az anyja, vagy is Zoé.
- Késett a busz. – mondta gúnyosan elhúzva a száját, Martin, az anyját nézve, majd tekintete felénk tévedt. Végig nézett, minket jó alaposan (szinte már zavarba ejtően) és alig láthatóan grimaszolt egyet.
- Nos… Khm… - köhintett apám, felállva az asztaltól. – Lányok ő itt Martin. Martin ők a lányaim Kitti, és Kinga. – mutatott be minket.
- Mint ha nem tudnám. – mondta a szemeit forgatva, és összefonta a karjait maga előtt.
A kínos csendet úgy lehetett érezni, hogy ha belekaptam volna a levegőbe, szinte látszódna.
Pont jókor szólalt meg a telefonom, hogy legalább én ki tudjak szabadulni ebből a kínos csendből.
- Elnézést. – mondtam és úgy három-négy métert arrébb mentem. – Szia! – köszöntem bele.
- Sose gondoltam volna, hogy ennyire fogok, örülni egyszer, hogy ha felhívsz. – mondtam kicsit halkabban, és bele túrtam a hajamba.
- Miért? Mi történt? – kérdezte Dorina a vonal túlsó végén.
- Családi ebéd, az apánknál, egy mostoha anyával, és egy mostohatestvérrel. Nem mellesleg Kitti még bájolog is, az újdonsült testvérünk meg annyira kíván látni minket, mint egy halott tehenet. Vagy még annyira sem. – mondtam, és mindezt próbáltam úgy mondani, hogy a mögöttem lévő társaság ne hallja. Persze nem is hallották, mert már elkezdtek beszélni.
- Nem azért, hogy bele szóljak, de ha nem viselkedik normálisan, te se türtőztesd magad! – mondta határozottan.
- Hah, nehogy azt hidd, hogy én bájologtam! Ezt meghagyom Kittinek. – mondtam – És hát tudod milyen, vagyok, ha valakit nem bírok. Volt már tapasztalatod benne. – mondtam halványan elmosolyodva.
- Na, ja. – röhögött fel.
- Na, de vissza kell mennem, játszani a kedves, jó kislányt. Kívánj sok szerencsét, hogy ne nyírjam ki magam. – mondtam elköszönés kép.
- Drága egy temetés úgy, hogy megtennéd, hogy nem nyírod ki magad? – kérdte, mire én felnevettem.
- Megpróbálhatom. – mondtam, és letettem a telefont. Mikor hátra fordultam Martin állt a hátam mögött.
- Játszani a kedves, jó kislányt, mi? – kérdezte gúnyosan mosolyogva, összefont karokkal.
- Pontosan. – mondtam csípőre tett kézzel. Meglepődött nyíltságomon, gondolom, azt hitte, hogy majd tagadom. – És ha most megbocsátasz, megteszem, amit a telefonba is mondtam. – mondtam neki, és mosolyogva kikerültem, és a már nappaliban ülő társaság felé mentem. Egy idő után Martin is követett.
- Ki volt? – kérdezte Kitti, mikor leltem a kanapéra, keresztbe tett lábakkal.
- Dorina. – mondtam megvonva a vállam.
- Barátnője. – mondta Kitti az értetlen, és kíváncsi fejet vágó apámnak.
- Azért annak nem mondanám. Mondjuk úgy, hogy fiúm unoka testvére, akivel megtűrjük egymást. – javítottam ki Kittit. Apám bólintott, majd Zoéval kimentek a konyhába hozni egy kis süteményt.
- Hát persze. Tudja milyen, ha utálsz valakit. Volt benne tapasztalata, nem igaz? – ismételte meg Martin gúnyosan, amit én mondtam Dorinának.
- Igen. – mondtam egyenesen a szemébe nézve.
- Azt pedig rám értettétek, ha jól értettem. – mondta, és gondolom, azt hitte itt belém kötet. Hát tévedett. Ha valakit utálok én, azt kimondom nyíltam akárki is, legyen az illető.
- Habár nem illendő hallgatózni, de igen rólad volt szó. – mondtam gonoszan rámosolyogva.
- Ó ne! Ismerem ezt a mosolyt. Fejezd be Kinga! – mondta Kitti nekem, alig hallhatóan. Rá néztem, és csak megforgattam a szemem.
- Tudod igazad, van. – mondta Martin gúnyosan rám mosolyogva, én pedig kérdőn néztem rá.
- Annyi kívánlak látni titeket, mint egy halott tehenet. Vagy még annyira sem. – mondta gúnyosan.
- Megint, csak a hallgatózás. – ráztam a fejem. – Egyébként, meg ne aggódj. Én is ugyan így érzek veled kapcsolatban! – mondtam neki, ő pedig még mondani akart valamit, de a szülők visszajöttek, így nem tudta befejezni.
- Kértek kakaót, vagy forró csokit, esetleg kávét? – kérdezte Zoé mosolyogva. A nő kedves, és még bírom is, de a fiát már nem annyira.
- Én egy kakaót. – mondta Kitti mosolyogva, Zoé bólintott, majd felém fordult.
- Kinga, te kérsz valamit? – kérdezte kedvesen.
- Egy kávét. – mondtam neki mosolyogva. Vele nem kellet bájolognom (na nem, mintha mással megtettem volna) és ez így jobb volt.
Amíg Zoé hozott nekünk innivalókat addig apánk kérdezgetett minket. „Milyen a suli?” „Van e fiúnk?” vagy „ Mit csinálunk szabad időnkben?”
- Modern táncra járunk. – válaszolt helyettem is Kitti, mint a legtöbb kérdésre. – Bár Kinga mostanában inkább már énekel. – mondta Kitti.
- Kitti pedig a színészet felé húz. – mondtam Kittire nézve, aki csak a szemeit forgatva nézett rám, majd vissza apánkra.
- Szóval énekelsz? – kérdezte rám nézve, én meg csak bólintottam.
- Huszonhatodikán a centerbe fog énekelni. – mondta Kitti büszkén rám mosolyogva.
- Énekel, mi? – kérdezte gúnyosan Martin.
- Képzeld igen. – mondtam felé dobva egy gúnyos mosolyt.
- Na, azt megnézném. – röhögött fel, lesajnálóan.
- Eljöhetsz nyugodtan, és megnézhetsz. – mondtam már én is lesajnálóan nézve őt.
- Van gitárom. Nem szeretnéd meg mutatni, azt a fene nagy tehetségedet most? – kérdezte, gúnyosan.
- De! – válaszolt helyettem Kitti, és Martin már szaladt is fel a szobájába, a gitárért.
- Ugye tudsz róla, hogy nem tudok gitározni? – kérdeztem ijedt, és egyben mérges tekintettel rá nézve Kittire.
- Én viszont igen. – mondta biztatóan rám mosolyogva.
- Mióta? – csodálkoztam el ezen.
- Már egy jó ideje. – mondta felnevetve.
- Hát… Oké. – mondtam kicsit felnevetve, és megvontam a vállam. Martin pár perc múlva visszatért a gitárjával a kezében. A kezembe adta, én pedig oda adtam aztán Kittinek.
- Nem tudok gitározni. A fiúm már próbált megtanítani, de szerinte lehetetlen eset vagyok. – mondtam Martin értetlen arckifejezésére. A srác csak gúnyos mosolyra húzva a száját, bólintott.
Kitti nem kérdezte melyiket, szeretném elénekelni, ha nem rögtön bele kezdett az egyik leg kedvesebb zenémbe. Colbie Caillat – Try című zenébe.
- Put your make-up on
Get your nails done
Curl your hair
Run the extra mile
Keep it slim so they like you, do they like you? – kezdtem bele az első versszakba. Becsuktam a szemem és énekeltem. Lábamon kezemmel automatikusan elkezdtem dobolni. Kittit még soha nem hallottam gitározni ezért is csodálkoztam olyan nagyon, hogy ennyire jól tud.
  Mikor végeztem kinyitottam a szemem, és észre vettem, hogy közben Zoé is visszajött a konyhából. Apám mosolyogva nézett minket, Zoé és s Martin pedig ledöbbenve. Zoé feleszmélt a döbbenetből, és felém, nyújtotta a kávét.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Nagyon ügyes vagy! – dicsért meg, és vállamra rakta a kezét, közben pedig leült mellém.
- Köszi. – mondtam megint csak mosolyogva.
- Hát… Öhm… Felviszem a gitárom. – motyogta Martin, majd elvéve Kittitől a gitárt felrohant a szobájába.
- Neki is tetszett. – mondta halkan Zoé. – Miért nem mész zeneiskolába? Külföldön sok ilyen van. – folytatta Zoé már hangosabban.
- Na azt már nem! Nem megy külföldre! – csattant fel apám. Oké, örülök én, hogy foglalkozik velem, de nem sokára nagykorú leszek, így már dönthetek én magam is, hogy hol szeretnék tovább tanulni.
- Nem hiszem, hogy külföldre akarna menni, Kristóf miatt. És ha még is, akkor rajta fogok csimpaszkodni úgy, hogy megyek vele. – jelentette ki Kitti mosolyogva.
- Ki gondolta volna, hogy jössz velem. – mondtam a szememet forgatva, de azért halványan elmosolyodtam. Pár perc múlva tért csak vissza Martin, de akkor is már nem volt akkora nagy arca. Úgy látszik, kicsit megtörtem ezzel az énekléssel.
  Pár perc múlva megcsörrent a telefonom. Igen, már megint az enyém.
- Mi van, hogy ma ennyien hívogatnak? – kérdezte Kitti, széttárt karokkal.
- Mert szeretnek. – mondtam mosolyogva, miközben felálltam.
- Ez azt jelenti, hogy Nándi az, vagy Kristóf. – mondta sóhajtva.
- Az utóbbi. – mentem arrébb, miközben felvettem. – Szia! – köszöntem bele.
- Szia! Mi ez a jókedv? – kérdezte aranyosan.
- Jó kedv? Hm. Nem is tudom, talán azért van, mert a mostohatestvérem már vagy egy órája nem szólt be, eddig folyamatosan csak azt csinálta. – mondtam büszkén vigyorogva.
- Nem is tudtam, hogy ilyen kis gonosz is tudsz lenni. – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Ó de még mennyire. Ne akart megismerni a gonosz énemet. – mondtam halkan és gonoszan felnevetve.
– Viszont este nálunk, megnézhetnénk egy filmet. Akkor megmutatnám milyen aranyos is, tudok lenni. – mondtam még mindig nagyon mosolyogva.
- Oké. – mondta felnevetve. – Hétkor nálatok? – kérdezte.
- Tökéletes. Addigra hátha mi is haza szabadulunk, és majd csinálok Popcorn-t. – mondtam miközben ránéztem karórámra. Már három óra.
- Oké. – mondta Kristóf.
- Megyek. Szeretlek. – köszöntem el.
- Én is. Szia. – mondta és letette. Megfordultam és kis híján szívinfarktust kaptam.
- Megtennéd, hogy nem csinálod ezt? – kérdeztem mérgesen Martintól.
- Nem. – mondta gúnyosan mosolyogva. Ó, hát ez szuper. Visszatért az önbizalma.
- A pasiddal beszélgettél? – kérdezte gúnyosan.
- Nem, mintha bármi közöd lenne hozzá, de igen vele beszéltem. – mondtam a szemeimet forgatva.
- Hogy is hívják? – kérdezte elgondolkozva.
- Kristóf. – válaszoltam összefont karokkal.
- Az egyik haveromat is így hívják. – gondolkozott el.
- Reménykedem benne, hogy nem ugyan arról a személyről van szó. – mondtam, és kikerültem őt, hogy visszamenjek a nappaliba. Leültem a kanapéra, és megittam a maradék kávémat.
- Nem maradtok vacsorára is? – kérdezte Zoé, kedvesen.
- Én nem tudok. – válaszoltam mielőtt Kitti mondhatott volna valamit. – A barátom átjön hozzánk, hétkor. – magyaráztam el a négy kíváncsi szempárnak.
- És erről tud is valaki? Például anyu, van Alina? – kérdezte Kitti. Ja, mert, hogy eddig is be kellett jelenteni, ha valaki jön hozzánk…
- Nem, de majd megtudják. Na, meg te se szoktak megemlíteni, ha Dorián átjön. – mondtam mosolyogva.
- Jó, hogy mondod. Este ő is átjön. – kuncogott Kitti. – Nézzük meg mind a négyen az 50 első randit. – csillant fel a szeme.
- Horrort szeretnék nézni vele. – ráztam meg a fejem mosolyogva. – Kettesben. – tettem hozzá.
- Mindjárt hányok. –forgatta a szemeit Martin.
- Tükörbe néztél? – kérdeztem ösztönösen.
  Pár perc múlva Zoé a konyhába ment, Kittinek pedig apánk megmutatta a zongorát, így én egyedül maradtam Martinnal.
- Miért pont azt a zenét énekelted? – kérdezte olyan hangsúllyal, amit eddig nem is hallottam tőle. Meglepődve néztem rá.
- Mert ez az egyik kedvenc zeném. – vontam vállat. Még akart valamit mondani, de akkor csengettek. Martin felpattant, hogy kinyissa. A kávémat ittam, és majdnem megfulladtam, amikor megláttam az ajtóban álló személyt.
- Na, ne. – motyogtam, és mind a ketten rám néztek.

43.fejezet

Sziasztok Drágák! Múlt hét hétvégére terveztem ezt a részt, de lebetegedtem így hát pár napot késett. A történet vet egy kisebb fordulatot, de reménykedem benne, hogy tetszeni fog! 

Jó olvasást! Puszii!

Az idő valahogy gyorsan telt. Pár nap múlva Kittit kiengedték a kórházból, de még nem mehetett suliba. A legjobb, hogy ugyan olyan, mint volt és Doriánnal is járnak. Kristóffal mi se veszekszünk, se pedig Nándival, viszont Nándi furcsán viselkedik. A napokban az Ofő bejelentette, hogy jön egy új osztálytársunk.
- Jól néz ki? – kérdezte, rögtön Szeli, mikor kiderült, hogy fiú lesz. Az Ofő csak rosszallóan megrázta a fejét.

Az utolsó nap téli szünet előtt. Ma délután lesz a suliba a karácsonyi buli, és állítólag az új srác is jön.
- Végre. Már be akarok pasizni. – mondta, Szeli összedörzsölve a tenyereit.
- És rád is férne már. Egyre rosszabb vagy. – mondtam mosolyogva, megrázva a fejem.
- Már nem azért, de majd nem mindenkinek van fiúja, csak nekem nincs. – mondta csípőre tett kezekkel.
- Csak kérlek, ne nyomulj annyira. – mondtam neki, miközben összepakoltam a cuccaimat a táskámba, hogy elinduljunk haza.
- Nem ígérhetem. – mondta kicsit felnevetve. Szegény srácot előre sajnálom.
  Hamar haza értünk, mivel csak ketten mentünk. Kitti még itthon volt, Réka, és Tina meg már elindult haza.
- Megyünk bulizni, megyünk bulizni. – ugrott a nyakamba Kitti, ahogy haza értem.
- Kitti megfojtasz. – hámoztam le magamról a karjait.
- Bocsi, csak már egy jó ideje nem voltam a többiekkel, és hiányoznak. – mondta mosolyogva, megvonva a vállát. Elmosolyodtam, majd felmentem a szobámba.
- Na, és mit veszel fel? – szaladt utánam bolond testvérem.
- Nem tudom. De gondolom te már úgy is kitervelted. – mondtam miközben mentem fel a lépcsőn.
- De még mennyire. – mondta Kitti utánam szaladva.
Ahogy beléptem a szobámba az ágyamra ki volt készítve a ma esti ruhám. Vagy is, amit Kitti kikészített nekem. Egy fehér csőfarmerral, halvány barna blúzzal, hozzá egy szintén halvány barna vékony, dísznek való sállal, és a kedvenc fekete magas sarkúmmal, ami úgy hat-hét cm lehetett.
- És szerinted én majd húszcentis hóban, magas sarkúban fogok tipegni? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, és felemeltem az említett tárgyat.
- Igen. – mondta mosolyogva, majd ki táncolt a szobámból. Felsóhajtva csuktam be az ajtómat, és felvettem az előkészített ruhákat. Kittinek igaza volt ezzel szemben, mert valóban jó összeállítás volt. Hajamat csak felgumiztam, sminknek pedig füstöset tettem fel.
Mikor elkészültem lementem a lépcsőn, Kitti már lent volt a nappaliban, és Alinával beszélgetett, Dani pedig kakaót készített magának.
- Na mondtam én, hogy jól néz ki. – mondta Kitti elégedetten mosolyogva, én pedig szintén mosolyogva megforgattam a szemeim. Kitti egy fekete csőfarmert viselt, egy comb középig érő krémszínű félujjas kötött felsővel, nyakába egy nagy fekete nyaklánccal, és egy fekete magas sarkút húzott fel. Szőke haját felgumizta (a rózsaszín tincsit átfestettük szőkére, szóval most már teljesen szőke) és ő is füstösen sminkelte ki magát. Miután a kabátokat is felvettük, elindultunk a suli felé. Út közben Szelivel, Rékával, és Tinával találkoztunk.
- Szólok előre, ha helyes és lecsapok rá. – mondta, Szeli miközben mentünk fel a suli lépcsőjén. 
- Ki gondolta volna. – mondta Kitti felnevetve.
- Várjatok. Nem ő az? – álltam meg hírtelen, mert láttam, hogy két ismeretlen srác igyekszik a suli felé.
- Nem láttam eddig egyiket sem a suliban úgy, hogy de. – mondta Réka is már őket nézve.
- Hm, helyes. – jelentette, ki Szeli.
- És úgy néz ki meleg. – mondta Kitti mire mi mind annyian értetlenül, néztünk rá.
- Honnan veszed? – kérdezte Tina.
- Ugyan már. Látszik rajta. – mondta Kitti megvonva a vállát.
- Szerintem nem me… - kezdte, Szeli, de ahogy a fiúk felé nézett elhallgatott. Ugyan is a két fiú éppen csókolóztak. Az, hogy mennyire ledöbbentünk azt hiszem leírhatatlan.
- Mit is akartál mondani? – mosolygott Kitti Szelire.
- Azt, hogy ma nem pasizok be. – indult meg a lépcsőn Szeli, és sóhajtott egy nagyot.
- Én meg várom. Meg akarom ismerni. – jelentettem ki.
- Csak nyugodtan. Mi addig szerzünk forró csokit. – mondta Réka, és bementek. A srác még elköszönt a barátjától, majd elindult fel a lépcsőn.
- Szia. – köszöntem rá kedvesen mikor felért mellém.
- Szia. – köszönt vissza rám mosolyogva.
- Kámil igaz? – kérdeztem, mire ő bólintott. – Osztálytársak leszünk. Kinga vagyok. – mondtam neki. Fekete haja volt, és gyönyörű sötét barna szemei voltak.
  A tesi teremig sétálva, beszélgettünk. Meg tudtam, hogy a teljes neve Kovács Kámil, a szülei elváltak, és van egy kis húga. Eszméletlen jó fej. Van humora, és érti a divatot, nem úgy, mint a többi fiú.
- Szóval Erik a fiúd? – kérdeztem, miközben kinyitotta előttem a tornaterem ajtaját.
- Igen. – válaszolta. Erik egyébként az, akivel kint csókolózott.
- Sziasztok. Kinga, ki a barátod? – kérdezte elénk állva Edina, egy mosoly kíséretében.
- Hát nem a te jövendőbeli fiúd. – mondtam, majd kikerülve Edinát, ott hagytam Kámil pedig jött utánam.
- Ő ki volt? – kérdezte értetlenül Kámil.
- Ő egy tapadós, rosszindulatú csaj. Úgy, hogy azt tanácsolom, kerüld el. – mondtam neki, Kámil pedig bólintott.
- Sziasztok. – köszöntem a többieknek, mikor oda értünk, ahova leültek.
- Szia. Szeli vagyok. – mondta mosolyogva Kámil elé sietve, Szeli.
- Szia. Én Kámil. – mondta Kámil. Szegény srácot ezek után a többiek majd, hogy nem szétszedték. Szeli miután megtudta, hogy valóban van fiúja kicsit visszafogta magát. Kitti pedig lelkesen beszélgetett vele, minden féléről. Azt hiszem Kittivel jött ki a legjobban, ami persze Doriánnak fel is tűnt.
- Ő meg ki? – kérdezte tőlem Dorián, mikor odajött hozzánk.
- Új osztálytársunk. – mondtam mire Dorián feszülten bólintott egyet. – Nem tetszik neki úgy Kitti. – mondtam neki és az „úgy” szót kihangsúlyoztam.
- Honnan veszed? – kérdezte le sem véve a szemét az említett fiúról, miközben bele ivott a műanyag poharába.
- Mert meleg. – jelentettem ki, mire Dorián kis híján megfulladt. – Jól vagy? – kérdeztem mosolyogva, mikor abba hagyta a fulladozást.
- Ja. De, hogy érted, hogy meleg? – kérdezte csodálkozva.
- Még is, hogy lehetne ezt máshogy érteni? – kérdeztem felé fordulva. – Fiúja van. – mondtam neki, mire Doriánnak széles mosoly ült ki az arcára, és szemében szinte látszott, ahogyan áldását adja Kitti, és Kámil barátságára.
- Kér valaki valamit a büféből? – kérdeztem egy idő után. Mindenki leadta a rendelést, és a kezembe pénzeket nyomtak. Sikerült mindent megjegyeznem. Vagy is hát fogjuk rá, hogy sikerült.
- Várj, jövök veled. – szaladt utánam Kámil. Bevártam őt, majd elindultunk a büfébe.
- Szóval, milyen eddig az osztálytársunknak lenni? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Jó. Leszámítva, hogy mindenki kerülgeti azt a témát, hogy meleg vagyok. – mondta, mire én kicsit ledöbbentem.
- Ez még új nekünk, csak azért. – mondtam megvonva a vállam.
- Na, de te nem úgy viselkedsz. – nézett a szemembe.
- Mert én nyitott vagyok az ilyen dolgokra. – mosolyogtam rá. – Amíg nem leszel szerelmes a fiúmba addig semmi gond nincs. – mondtam még jobban elmosolyodva, mire ő felnevetett.
- Kétlem, hogy megtörténne. – mondta mosolyogva.
- Akkor jó. – mondtam rámosolyogva. – Nem lenne kedved a szünetben elmenni a centerbe velem? - kérdeztem, mikor a büféhez értünk.
- De. – mondta felcsillanó szemekkel. Miután megvettük az édességeket, és üdítőket a többieknek, cseréltünk telefonszámot. Az este többi részében végig ettünk, nevettünk, és hülyéskedtünk. Kámil hamar beilleszkedett, a jó humora pedig ez csak a segítségére volt.
   Olyan este kilenc környékén elindultunk haza, mind annyian. A fiúk természetesen haza kísértek minden lányt. Ahogy haza értünk Kittivel, ő fel ment a szobájába, és ahogy láttam rögtön ledőlt az ágyára. (szó szerint) Én is bementem a szobámba, és miután átöltöztem még bekapcsoltam a laptopom, hogy körül nézzek a Facebookon egy kicsit. Egy barát jelölésem volt. Kámil jelölt be én pedig vissza is jelöltem rögtön.
Kámil üzenete: Szia. Huszadikán a centernél találkozunk? J
Kinga üzenet: Szia. Oké. J
Kámil üzenete: Jó éjszakát! J
Kinga üzenete: Neked is! J
Ez után ki jelentkeztem. Már ki akartam kapcsolni a gépem, mikor Skypen Szeli videóhívást indított. Fáradtságom ellenére is fogadtam a hívást.
- Szia. – köszöntem mosolyogva.
- Hali. – köszönt vissza felemelve a kezében tartott bögrét. Elég sokáig beszélgettünk, és aztán már Kámil is szóba jött.
- Miért van az, hogy a jó pasik vagy melegek, vagy foglaltak? – kérdezte sóhajtva és neki dőlt a mellette lévő falnak, mivel, hogy az ágyán ült.
- Több kérdésem is van. – mondtam neki, összeráncol szemöldökkel.
- Amiket valószínűleg máris felteszel. – jegyezte, meg Szeli.
- Meleg alatt Kámilt érted? – tettem fel az első kérdést.
- Ki mást? – kérdezett vissza én pedig csak bólintottam.
- A másik kérdésem, hogy kire gondoltál a jó pasik címmel, akik már foglaltak? – tettem fel a következő kérdésem. Szeli kicsit elgondolkodott és csak utána válaszolt.
- Kristóf foglalt, mert te jársz vele, Doriánnal Kitti jár. A többi fiú pedig hülye. Jó, még Nándi jó, de ő sem, mert… - mondta, de itt elakadt. Felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig csak az alsó ajkát harapdálta. – Mindegy. – szólalt meg végül. Nem értettem ezt sem, mint ahogyan mostanság elég sok mindent, ha Nándi, és én rólam van szó. Valamiért furán viselkednek a többiek… Na, de mindegy. Szelivel úgy fél órát beszéltünk, de miután azt láttam, hogy bealudt (szó szerint, tényleg elaludt) utána inkább letettem a videóhívást.
- Hali. – köszönt Dani, mikor beugrott a szobámba. És ezt most szó szerint kell érteni.
- Szia. Mi az a kezedben? – kérdeztem összevont szemöldökkel. Vizslattam, hogy mi lehet az a valami, de sehogy se jöttem rá.
- Süti. Nessza csinálta. Kérsz? – ugrott az ágyamra, és ledőlt mellém.
- Aha, kösz. – mondtam, elvéve a felém tartott sütit.
- Micsi? – kérdezte megnézve a laptopom.
- Szelivel beszéltem. – vontam meg a vállam.
- Nézzünk filmet. – jutott hírtelen eszébe. Nem tudom, hogy ez most, hogyan jutott eszébe, de végül is néztünk filmet. A Jack és Jill című filmet néztük meg, és közben sütit ettünk, na de a kóla sem maradhatott el. Éppen nagyon nevettünk, mikor skypen egy újabb videóhívásom érkezett. Kámil volt az.
- Ki az a Kámil? – kíváncsiskodott Dani.
- Új osztálytársunk. Na, de te nem akarsz menni aludni? – kérdeztem mosolyogva.
- De. Holnap majd megnézzük a végét? – állt fel, és ment az ajtómhoz.
- Még szép. – mondtam, majd benyomtam, hogy fogadom a hívását. – Szia. – köszöntem rá Kámilra.
- Szia. Miért van sütemény a hajadban? – vágott értetlen fejet. Nevetve kaptam a hajamhoz, és valóban volt egy kis süti a hajamban.
- Bátyámmal filmet néztünk. – mondtam mosolyogva. – Egyébként tudsz róla, hogy ma a „Jó pasi” kategóriába lettél sorolva? – kérdeztem továbbra is mosolyogva.
- Nahát, ezt jó tudni. – nevetett fel.
- Na, nem, mint ha ebben nem lettél volna tudatában, mi? – nevettem továbbra is.
- Na, ja. – mondta és ő is nevetett. Valószínűleg a fáradtságtól nevettünk ennyit.
- Egyébként csak azt akartam kérdezni, hogy vasárnap akkor olyan délután egy körül a centerbe találkozunk? – csapott a közepébe.
- Persze, oké. – bólogattam, majd elvettem a polcomról a kólám, és bele ittam.
- Már nem azért, de fél tízen egy van. Hogy bírsz ilyenkor kólát inni? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem tudom. – mondtam megvonva a vállam. – Kólafüggő vagyok. – mondtam mosolyogva.
- Nos, hát én meg pasi függő úgy, hogy ha megbocsátasz, hív a barátom. – mondta mosolyogva, felmutatva a csörgő telefonját.
- Csak nyugodtan. – kuncogtam halkan. – Jó éjszakát. – köszöntem el.
- Neked is. – mondta mosolyogva, és ki is lépett. Ez után én is kiléptem, és elmentem aludni.

Szombaton egész nap díszítettem a szobám, hogy karácsony közeledtével legyen egy kis karácsonyi hangulata. Ez elég jól sikerült, vagy is hát, Kristófnak tetszett mikor délután átjött.
Danival este befejeztük a filmet, és elkezdtünk egy másikat nézni. Nessza és Kristóf is átjött (Kristóf kétszer jött el hozzánk) és a második filmet már közösen néztük. Kittiéket is akartuk hívni, de ők a városba néztek körül romantikusan. Kis aranyosak.
Vasárnap délelőtt Nándi is átjött, és neki is tetszett a szobám. Nándival beszélgettünk, filmeztünk, és tele ettük magunkat minden féle édességgel. Délután együtt indultunk el, csak ő haza indult, én pedig a center felé. Pontosan egy órára oda is értem, és megtaláltam Kámilt is. Ő is pont akkor ért oda. 
- Szia. – köszöntem neki mosolyogva.
- Szia. Csini vagy. – mondta viszonozva a mosolyt.
- Köszi. – mondtam, majd bementünk a centerbe.
- Mozi, vagy vásárlás? – vázolta fel a választási lehetőségeimet.
- Hát, az az igazságság, hogy még nem vásároltam be a karácsonyi ajándékokat, úgy, hogy szerintem inkább vásárlás. – mondtam – Lennék a kis karácsonyi segéd manóm? – mosolyogtam rá.
- Persze. Csak ne kelljen olyan idétlen, zöld, csilingelő sapkát felvennem. – nevetett fel.
- Nem kell, ne aggódj. – nevettem én is.
Kámillal igen kellemes a vásárlás, nem úgy, mint a többi fiúval. Kittinek egy smink készletet vettem, amire régóta vágyik. Daninak egy kötött pulcsit vettem, Nesszának egy parfümöt, amit szeret, és a múltkor láttam, hogy már elfogyott neki a másik. Alinának, ás Tominak közösbe vettem egy fotó albumot, amikbe majd nyomtatok képeket róluk. (ez Kámil ötlete volt) Szelinek, egy nyakláncot vettem, amin az volt rajta, hogy „B.F.F.”. Nándinak egy CD-t a kedvenc bandájától. Kristófnak pedig már rég tudtam, mit akarok adni. Egy közös képünket bekereteztettem, és azt szeretném neki adni.
- Na, ezzel is megvolnánk. – mondtam felsóhajtva, mikor beültünk a mekibe enni. A meki kicsit messzebb van a centertől, de legalább láthattuk a várost kivilágítva.
- Szóval, ki ez a te Kristófod? – kérdezte Kámil mosolyogva, előhúzva a képünket az egyik reklám táskából.
- A fiúm. – mondtam elmosolyodva.
- Helyes. – nézte meg jobban a képet Kámil.
- Hé, meg ígérted, hogy nem csapsz le rá. – nevettem fel.
- Nem akartam ne aggódj. – nevetett ő is.
Kámillal töménytelen mennyiségű, egészségtelen kaját magunkba nyomtunk úgy, hogy lassan mikor már a rosszul lét kerülgetett minket, elindultunk haza. Mivel ő az ellenkező irányban lakik, mint mi, ezért egyedül indultam el.
   - Na mit vettél nekem? – kérdezte Kitti a hátamra ugorva, mikor haza értem.
- Majd meglátod. – nevettem, és leráztam magamról a hátamon csimpaszkodó lányt.
- Most fáj a fenekem. – mondta felállva a földről durcás képet vágva.
- Így jártál. – nevettem, és felszaladtam a szobámba. Miután gondosan elpakoltam az ajándékokat, átöltöztem és lementem, a többiekhez, akik tévéztek.
   Éppen a Polár Expressz-t néztük, és én a konyhába mentem egy kis csipszért, mikor Kitti elkezdett értetlenkedni, hogy ő nem érti ezt a mesét.
- Komolyan már a falnak megyek tőled. – bosszankodtam, mert már vagy tízszer elmagyaráztam neki, de még mindig nem érti. Két tál csipszel a kezemben, és négy kólával indultam ki a konyhából, miközben próbáltam kinyitni a saját kólám. Annyira nem figyeltem, hogy merre megyek, hogy egyszer csak egy ütést éreztem a fejemen, és már a földön voltam.
- Basszus. – fogtam a fejem.
- Jól vagy? – kérdezte Nessza aggódva.
- Ja, de nem gondoltam komolyan, hogy a falnak megyek. – mondtam annyira nevetve, hogy már feküdtem a földön.
- Miért fekszik Kinga a földön? – lépett be a bejárati ajtón Alina, csodálkozva nézve engem.
- Kittitől a falnak mentem. – röhögtem fel megint.
- Hát te hülye vagy. – nevetett fel már ő is.
- Kösz a kérdést jól vagyok. – mondtam mosolyogva, és fel álltam. Összeszedtem a csipszeket, meg a kólákat, és leültem a többiekhez továbbnézni a mesét.
- Ha még egyszer megszólasz, hogy nem érted, már nem csak én fogok a falnak menni, ha nem te is. – mondtam Kittinek, mire ő csak felröhögött.
Kitti később már nem értetlenkedett szerencsére. A mese után egy horror filmet kezdtünk nézni. Elhúztuk a függönyöket, és kellően besötítettük a nappalit. Az egyik félelmetes résznél, én éppen Kittibe kapaszkodtam (Nesszának ott volt Dani) mikor megszólalt a csengő.
Kitti felsikoltott, én pedig ijedtemben ugrottam egyet.
- Kinyitom. – mondtam, majd az ajtóhoz mentem, hogy kinyissam. – Már nem azért, de ki az, aki vasárnap este fél kilenckor jön hozzánk? – tettem fel cinikusan a kérdést.
- Kristóf. – mondta Nessza találgatva.
- Vagy Nándi. – találgatott Dani is.
- Vagy esetleg Kámil. – mondta Kitti is.
- Egyik jobb ötlet, mint a másik. Na, de Kámil nem is tudja hol lakunk. – mondtam Kittinek értetlen fejet vágva, közben kinyitottam az ajtót. Unottan pillantottam az ajtóban álló személyre.
- Szia. – köszönt rám, egy félmosoly kíséretében. Amilyen gyorsan nyitottam ki, olyan gyorsan csuktam is be az ajtót.
- Ki volt? – kérdezte Kitti feltérdelve a kanapén. Ijedt, és egyben csodálkozó arccal fordultam a többiek felé.
- Az apánk. – mondtam Kittinek.

Kámil és Erik

Meghatódtam..

Mint a címből is látható ez nem a következő rész.

Őszintén szólva érzékeny/érzelgős fajta ember vagyok. Nem annyira, hogy bármin elsírom magam vagy hasonló.. Egyszerűen csak átérzem azt, amit más
átérez, legyen az szomorúság, boldogság, vagy düh. És ha erre hangot is adnak, akkor végkép. Az elmúlt napokban elolvastam egy jó pár blogot, és meg néztem a trailerjüket is. Ezt mind egy embertől. Nagy Domii néven írja a blogokat. Vagy írta nem tudom. Sajnos sok blogját már abba hagyta. A blogai is nagyon lekötötték a figyelmemet. Ahogyan írt, ahogyan fogalmazott, és ahogyan átérezve azt, amit ír, leírta a gondolatait. A videói is nagyon tetszenek! Különösen az egyik. Nem vagyok focirajongó. Sőt. Épp, hogy utálom is. De ez a videó, amit csinált.. Számomra hihetetlen. Marco Reus. Nekem ez a név nem mond semmit. Neki viszont igen, ahogy a videójában lehet látni. Az első pár mondatától úgy meghatódtam, hogy végig néztem a mindössze nyolc perces videót. És, hát meg kell mondanom, hogy nem csalódtam! Ugyan akkora élvezettel, átérzéssel csinálta meg ezt a videót, mint, ahogyan a történeteket írta. Minden, ami benne van meg fogott. Ez egy arányt vonatkozik a videóira, és a történeteire is. Tegnap este olvastam az egyik blogját éppen, s megnéztem mennyi az idő. Este hét óra volt. Olvastam, olvastam, és csak olvastam. Már az utolsó résznek álltam neki olvasni, mikor megint ránéztem az órára.
- Basszus. – mondom magamban. – Már hajnali kettő van. -
Annyira elmerültem a hosszan megírt, részekben, hogy észre sem vettem, hogy a családom többi tagja már elment aludni, és nekem is aludnom kéne. Szóval… Nagy Domi ha olvasod ezt, remélem büszke vagy magadra, mert lehetsz! :) ;) Büszke lehetsz arra, hogy ilyen szuper videókat csinálsz, és, hogy így írsz! :)
Az olvasóimnak pedig: Aki meg tudja nézni, az nézze meg a videóját! Véleményem szerint szuper!

http://m.youtube.com/watch?v=mxHy6qN9q-A