December 1., Hétfő
Reggel arra keltem, hogy a One Direction – You & I című száma megy. Vagy is Szeli hív telefonon.
- Mond. – szóltam bele álmosan a telefonba mikor felvettem.
- Új srác jött a suliba! Nagyon helyes. Siessetek, ezt meg kell néznetek. – mondta Szeli felpörögve.
- Ugye tudod, hogy Kittinek, és nekem is van fiúnk? – kérdeztem közben felkeltem az ágyamból, és a fürdőszobát céloztam meg.
- Nézelődni csak lehet. – mondta, és hallatszódott a hangján, hogy mosolygott.
- Sietünk. – mondtam majd letette a telefont, én pedig elkezdtem sminkelni, és a hajamat is megcsináltam. Vagy is csak sminkeltem, mert a hajamat leengedve hagytam. Visszasiettem a szobámba és felöltöztem. Egy farmert vettem fel, ami direkt szakadt volt pár helyen, és egy fehér övet hozzá. Egy fehér pólót, fölé pedig egy fekete-fehér csíkos, kapucnis pulcsit
Miután felöltöztem bementem Kittihez, hogy siesse, mert Szeli hívott, hogy új srác jött a suliba. Hát persze, hogy erre villámgyorsan felkelt, és el is készült rekordidő alatt. Lementünk és felvettük a cipőnket (én a sötétkék cipőmet vettem fel) és már indulhattunk is. Mikor a sulihoz értünk a lányok már ott álltak kint a lépcső előtt.
- Sziasztok. – köszöntünk egyszerre Kittivel a többieknek.
- Sziasztok. Jött egy tök helyes srác a suliba. – újságolta Tina vidáman.
- Tudjuk. Szerinted Kitti miért nem ásítozik folyamatosan? – mondtam neki elmosolyodva.
- Kösz Kinga. – mondta Kitti a szemeit forgatva.
- Szívesen máskor is. Szeli, ma megyünk a báli ruhákat venni, tudod. – mondtam elsőnek, Kittinek, majd Szeli felé fordultam, aki csak bólintott.
- Lányok itt az új srác. – mondta Tina feldobódva, és a hátunk mögé nézett. Egy magas srác állt a lépcső alján, Fekete bőrdzsekibe, farmerbe, és deszkás cipőbe. Haja úgy állt, mint általában a legtöbb fiúé, vagy is amolyan „most keltem fel” volt. Éppen Alexával, és a lány csapatával beszélgetett, meg pár tizenegyedikes sráccal. (köztük Dávid, és Ákos is ott volt) Mikor észrevette, hogy nézzük őt (a lányoknak konkrétan majd ki esett a szemük, de én azért vissza fogtam magam, mert kezdett ciki lenni) ránk mosolygott majd visszafordult a többiekhez, mondott valamit, aztán pedig felénk indult.
- Sziasztok. – köszönt kedvesen a srác. Valahonnan ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. Vagy csak beképzelem az egészet. Mindegy.
- Szia. – köszöntem vissza mosolyogva rá, és könyökömmel megböktem egy kicsit Kittit, hogy legyen észnél. Kitti feleszmélt, majd ő is köszönt, és utána már a Tina, Réka, és Szeli, is normálisan köszöntek.
- Tudnátok nekem segíteni? – kérdezte a srác mire mind annyian bólintottunk.
- Hát… Az egyik az lenne, hogy van az a szőke hajú lány… Azt hiszem Alexa. Nagy rám mozdult, és kicsit kezd idegesíteni. – mondta a srác reménnyel teli szemekkel nézve ránk. Csak most vettem észre, hogy homlokába hulló barna tincsei alatt, zöldeskék szeme van. Cuki.
- Ezt megoldhatjuk, de mi lenne a másik? – mondta Szeli kedvesen mosolyogva a srácra.
- A másik, hogy fogalmam sincs, hogy hol van az igazgatói. – mondta kínosan elmosolyodva.
- Mind kettőben tudok segíteni egyszerre. – mondta elé lépve Szeli, és bele karolt a fiúval, majd elindultak a lépcsőn fel. – Mellesleg Szeli, vagyok. – hallottuk még szeli hangját.
- Martin. – hallottuk a srác hangját, majd nem hallottunk többet, mert bementek a suliba.
- Aszta. Úgy látom, Szeli lecsapott rá. – mondta mosolyogva Réka.
- Aha, szerintem is. – mondtam mosolyogva, majd mind felnevettünk. Mikor befejeztük a nevetést láttam, hogy Dávid szúrósan néz engem. Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Már mondani akartam a lányoknak, hogy inkább menjünk be a suliba, mikor megérkezett a társaságunkba Nándi, Zoli, Ádám, Csabi, és Bence. Mikor megjöttek nagyon megijedtem, mert Nándi hírtelen hátulról ölelt át, amitől megijedtem elsőnek, aztán már én is nevettem. Pár másodperc múlva, már úgy beszéltünk minden féléről, mint ha a fiúk nem akkor csatlakoztak volna, ha nem ott voltak végig. Nándi nem engedett el, hanem vállamra ette kezeit, és állát a fejem tetején támasztotta. Pár percig még így voltunk, aztán be kellett mennünk, mert becsengettek. Tesire. És a tizenegyedikkel van tesink. Szuper.
Mikor Szeli végre előkerült kiderült, hogy Martin is tizenegyedikes. És ami még jobb volt, hogy ma még ő sem tesizett, vagy is Dávid se hogy se tudott volna közelíteni felém. Miután a lányok átöltöztek kimentünk az öltözőből a tesi terembe, ahol én fent ültem le, a lelátóba. (az ünnepségek miatt van ilyenünk is) Néztem, ahogyan a többiek fociztak (tíz a tizenegy ellen) majd azt vettem észre, hogy leül valaki mellém. Oldalra néztem és Martint pillantottam meg.
- Szia. – köszönt mosolyogva.
- Szia. – köszöntem vissza, majd újra a többieket néztem.
- Mi történt a kezeddel? – kérdezte kizökkentve a bambulásomból.
- Foci közben eltört. – mondtam neki, kínosan elmosolyodva.
- Jobbulást. – mondta kedvesen, én meg köszöntem majd mind ketten tovább néztük a focizó osztályt.
- Kinga. – szólalt meg hírtelen egy hang a hátam mögül, úgy negyed óra múlva. Hátra fordultam, és Dávidot láttam meg.
- Hagyj békén! – mondtam felpattanva a székről. Dávid egy lépést tett felém, Martin pedig érdeklődve egyben értetlenül nézett minket.
- Csak hallgass meg. Kérlek. – mondta Dávid boci szemekkel.
- Azok után, amit tettél, már nem hatódom meg, ha így nézel. – mondtam, és hátráltam egy lépést. Még mindig féltem tőle, annak ellenére is, hogy Martin ott volt. Igaz, nem tudom mit tett volna, ha Dávid megint taperolni kezd, de reménykedem benne, hogy segített volna.
- Kérlek. – mondta Dávid és hangjából hallottam a bűntudatot.
- Nem! – mondtam határozottan. – Akkor kellett volna gondolkoznod, mikor
megtetted. – mondtam neki szikrákat szóró szemmel.
- Akkor is meghallgatsz. – mondta mostanra már dühösen, és ekkor jöttem rá, hogy az előbb csak színészkedett.
- Nem. – mondtam határozottan, de a hangom remegett. Hátra léptem még egy lépést, de a korlátba ütköztem.
- De igen. – mondta majd elindult felém. Hírtelen Martin elém állt így megakadályozva, hogy Dávid, elrángasson onnan.
- Ha nem akar meghallgatni, akkor hagy. – mondta Dáviddal farkas szemet nézve.
- Nem mindig lesz melletted egy herceged. – mondta Dávid fenyegetően rám nézve, majd sarkon fordult, és elment onnan. Legördült az arcomon egy könnycseppem, majd leültem a székre ahol ültem. Martin mellém ült, és hátamra tette, kezét. Letöröltem könnyeimet, majd ránéztem.
- Köszönöm. – mondtam a szemébe nézve, mire ő elmosolyodott, és bólintott. Ez után nem beszéltünk csak egymás mellett ültünk csöndben.
Mikor vége lett az órának Martinnal lassan lementünk a lelátóról, a többiek pedig lent vártak ránk. Nem mondtuk a többieknek, hogy mi volt fent.
A nap többi részében nem történt semmi érdekesebb. Martinnal jól kijön mindenki, és az udvaron csatlakozott a társaságunkhoz. Eddig leginkább Szelivel jön ki jól, amit Alexa nem néz a legjobb szemmel. Ebédszünetben Martin elhívta randira Szelit, amire barátnőm örömmel mondott igent. Mikor Martin elment tőlünk, Szeli sikítva ugrott a nyakunkba. (Kitti és az én nyakamba) A többi diák eléggé hülyének nézhették Szelit, de ő nem foglalkozott vele. A fiúk (Nándi, Ádám, Zoli, Bence, Csabi, és Dorián) se örültek nagyon Szeli visítozásának. Állításuk szerint megsüketültek. Mi csak rájuk legyintettünk, és örültünk tovább.
Mikor kiléptünk a suliból anyu várt minket kocsival, mellette pedig Alina ült. Szeli, Kitti, és én elbúcsúztunk a többiektől, majd beszálltunk a kocsiba, anyu pedig elvitt minket a centerbe. Nem várt meg minket, míg vásárolunk, csak haza vitte a sulis táskánkat, és azt mondta, hogy majd csörögjünk rá ha végeztünk, és jön értünk.
Először is az esküvőre vettünk ruhát, amit Szelinek nem kellet venni, mert ő ugye nem jön.
Rengeteg ruhát próbáltunk fel, de végül megállapodtunk azoknál, amik tényleg nekünk valóak.
Kitti egy rózsaszín, térd fölöttig érő ruha volt, hozzá pedig, egy leopárd mintás magas sarkú. Piros és fekete nyakláncot vett hozzá, és egy sötét rózsaszín táskát.
Utánuk már én is meg találtam a tökéletes ruhát. Az enyém is kék volt, és szintén pánt nélküli, ahogyan Alináé is. Nekem olyan volt, hogy az egész csipkés, volt, a mell alatt pedig úgy öt cm-t csak csipke volt, és nem volt alatta anyag. Egy szintén kék gyűrűt választottam, amin egy rózsa volt. Fehér, magas sarkút vettem, és fehér táskát is.
- Nem lesznek ezek a ruhák kicsit nyáriasak? – kérdezte Szeli, mikor kimentünk az öltözőből, meg mutatni neki.
- Zárt helyen lesz az esküvő tehát nem. – mondta Alina mosolyogva, és elégedetten nézte magát a tükörben.
- Akkor jó. – mondta megvonva a vállát Szeli, és elmosolyodott.
- Oké. Fizessük ki őket, és spuri báli ruhát venni. – mondta mosolyogva Kitti, mire mind a hárman visszamentünk az öltözőbe, visszaöltöztünk a saját ruháinkba, majd kifizettük a ruhákat. Egy- egy szatyorral mentünk ki a boltból (Szeli közben vett magának egy sportcipőt) és átmentünk egy másikba, ahol már Alinának megvettük a ruháját. Itt is eléggé sokáig válogattunk, de végül itt is megtaláltuk azt, amit szerettünk volna.
Kitti egy kék ruhát választott, ami pánt nélküli volt, és a mell, és has részénél gyönyörűen fehér színnel virágok voltak bele hímezve, alig láthatóan. Hozzá való világoskék cipőt választott, ami magas sarkú volt.
- Nem lesznek ezek a ruhák kicsit nyáriasak? – kérdezte Szeli, mikor kimentünk az öltözőből, meg mutatni neki.
- Zárt helyen lesz az esküvő tehát nem. – mondta Alina mosolyogva, és elégedetten nézte magát a tükörben.
- Akkor jó. – mondta megvonva a vállát Szeli, és elmosolyodott.
- Oké. Fizessük ki őket, és spuri báli ruhát venni. – mondta mosolyogva Kitti, mire mind a hárman visszamentünk az öltözőbe, visszaöltöztünk a saját ruháinkba, majd kifizettük a ruhákat. Egy- egy szatyorral mentünk ki a boltból (Szeli közben vett magának egy sportcipőt) és átmentünk egy másikba, ahol már Alinának megvettük a ruháját. Itt is eléggé sokáig válogattunk, de végül itt is megtaláltuk azt, amit szerettünk volna.
Kitti egy kék ruhát választott, ami pánt nélküli volt, és a mell, és has részénél gyönyörűen fehér színnel virágok voltak bele hímezve, alig láthatóan. Hozzá való világoskék cipőt választott, ami magas sarkú volt.
Szeli, egy fehér pánt nélküli ruhát vett, amin felül a széle kék selyem volt. Mell alatti részénél kék virágok voltak, onnan pedig hasán keresztül, csíkok voltak. A térdéig összevissza még virágok voltak rá varrva. Cipőnek pedig hófehéret választott, ami szintén magas sarkú volt
Én egy sötétkék ruhát választottam, ami ugyan úgy, mint a másik kettő pánt nélküli volt. Jobb oldalt legfelülről a hasam aljáig ezüstszínnel csillogó csíkok húzódtak, és a baloldalon is még egy kicsi a hasamnál. Alul rakott volt, ami még jobban tetszett benne. És egy Sötétkék magas sarkút vettem hozzá.
- Gyönyörűek. – mondta Alina mikor kijöttünk az öltözőből a báli ruhákban.
- Szerintem is. – mondta a boltos csajszi, mosolyogva.
- Köszi. – mondtuk egyszerre a lányokkal. Meg egyeztünk, hogy akkor ezeket vesszük meg, és mikor átöltöztünk, Alina megcsörgette anyut. Kifizettük a ruhákat, majd haza mentünk mikor anyu megérkezett, de előtte még kiraktuk Szelit, a házuk előtt. Otthon megmutattuk anyunak a ruhákat, majd mindenki elvonult a szobájába. Kitti Doriánt hívta, Alina próbálta elérni Tomit (tegnap nem tudtak beszélni, és az óta sem elérhető)
én pedig Kristófot hívtam fel.
- Szia. – köszöntem bele vidáman.
- Szia. – köszönt vissza, de még telefonon is hallottam, hogy hangja kimért volt.
- Baj van? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel magam elé meredve.
- Át tudnál jönni? Valamit meg kéne beszélnünk. – mondta még mindig kimértek.
- Persze. Most? – mondtam neki.
- Igen. –
- Oké, akkor indulok. Szia. – köszöntem el majd letette. Pár másodpercig értetlenül néztem a telefonom, majd elindultam lefelé.
- Hova mész? – kérdezte a nappaliból a karikás szemű Dani.
- Kristófhoz. De te miért vagy ilyen nyúzott? – kérdeztem miközben felvettem a cipőmet.
- Mert… Á mindegy. Menj csak. – mondta majd visszadőlt a kanapéra, és tovább nyomogatta a telefonját. Összevont szemöldökkel néztem szenvedő bátyámat, majd elindultam kifelé. A séta Kristófékhoz, unalmasan telt. Mikor odaértem, becsengettem, és Dorina nyitott ajtót.
- Mi van veletek már megint? – kérdezte össze vont szemöldökkel köszönés képen.
- Semmi. Mi lenne? – kérdeztem értetlenül.
- Csak mert Kristóf eléggé… hogy is mondjam. Feszült, ideges, és még hasonlók. – mondta majd beengedett a házba, én pedig levettem a cipőmet.
- Nem tudom. – mondtam neki értetlenül.
- Majd elmeséled. – utasított, és otthagyott. Pár másodpercig értetlenül néztem utána majd megvontam a vállam, és elindultam fel a lépcsőn. Bekopogtam Kristóf szobájába, majd beléptem. Ő éppen az ágyán ült, és a laptopját nyomkodta.
- Szia. - köszöntem mosolyogva, majd oda mentem és megcsókoltam. Volna, ha nem húzódik el. Értetlenül néztem rá, mire ő elővette a telefonját.
- Ezt a képet, délelőtt kaptam. – mondta kimérten, és az orrom alá dugta a telefonját. Rá néztem a telefonjára, és a képen, az van, hogy reggel Nándival állunk a suli előtt, nevetünk, és ő a vállaimon támasztja mind két karját, feje pedig fejemen van.
- Igen. És? – kérdeztem, értetlenül, mert nem értettem, hogy mi azzal a baj, ha a legjobb barátommal hülyülünk.
- Mi az, hogy és? – kérdezte teljesen ledöbbenve. – A barátnőm vagy, és egy fiú ölelget. Jó, hogy így reagálok. – mondta dühösen.
- Ő a legjobb barátom. És csak barát! – mondtam neki, mostanra már én is dühösen.
- Ja persze. Nem járunk egy suliba. Ki tudja? Lehet, hogy közben vele is jársz. – mondta mire nekem leesett az állam.
- Ezt te most komolyan mondod? Valóban nem járunk egy suliba, de nem vagyok ribanc! És ha jól tudom pont, hogy rád nyomulnak a lányok! – mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Igen ők nyomulnak, de egyikkőjüket se ölelgetem! – mondta már ő is hangosabban.
- Ki tudja? Lehet, hogy közben mással is jársz. – idéztem fel szavait, idegesen.
- Ez nevetséges. – mondta idegesen egyben kínosan felnevetve. - Tévedtem mikor apámnak azt mondta, hogy más vagy. Ugyan olyan, vagy mint a többi. – mondta pár másodperc szünet után. Elsőnek hitetlenül néztem rá, és éreztem, hogy patakokban folynak a könnyeim. Majd hírtelen felindulásból, megpofoztam. Meglepődött a reakciómon, majd láttam, hogy ökölbe szorul mind kettő keze. Most visszaadja vagy mi? Hírtelen a csalódottság, és a düh mellett félelem öntött el. Hitetlenül, és dühösen meredt rám, majd jobb kezét felemelte, végül aztán meg gondolta magát, és leengedte. Eközben rajtam már csak a félelmet lehetett látni, amit ő valószínűleg nem nagyon vett észre. Mind két keze még mindig ökölben volt, és teste megmerevedett. Összeszedtem magam, vettem egy mély levegőt majd a szemébe néztem.
- Nem vagyok olyan, mint a többi idióta, ribanc barátnőid! – mondtam és már nyitotta volna a száját, de én belé fojtottam a szót. – Nem vagyok az, akit csak úgy megbánthatsz, és, nem is foghatod rám, hogy megcsallak! – mondtam neki dühösen, majd megfordultam és elindultam az ajtó felé, de Kristóf gyengéden, de még is határozottan vissza rántott a csuklómnál fogva.
- Ne haragudj! – mondta boci szemekkel a szemembe nézve. Kirántottam csuklómat kezei közül és úgy válaszoltam.
- Nem haragszom, de hagyj békén. – mondtam neki mérgesen.
- Mi? – kérdezte hitetlenül.
- Elegem van, hogy mindig összeveszünk valamin, és általában te jobban sértődsz meg, mint én. – mondtam kínosan a hajamba túrva. – Elegem van már ebből. – mondtam neki mostanra már inkább kétségbe eső tekintettel.
- Most szakítani akarsz? – kérdezte teljesen ledöbbenve.
- Igen. – mondtam halkan. Kristóf teljesen ledöbbenve nézett rám, majd hírtelen megcsókolt. Nem csókoltam vissza, ha nem óvatosan eltoltam magamtól. Ő szemembe nézett, majd bólintott egyet.
- Csak egyet kérdeznék. – mondta – Szeretsz még? – kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. Igen. Igen őrülten szerelmes vagyok beléd! És soha, de soha többé nem akarok veszekedni. Ezt akartam válaszolni, de nem ezt mondtam. Ha ezt mondtam volna, kezdődött volna, minden előröl, a veszekedésekkel együtt.
- Nem. – mondtam ki határozottan. Láttam a szemében, hogy valami most eltört benne.
- Még, hogy nem vagy olyan, mint a többi. – mondta dühöt színlelve. – Teljesen olyan vagy. – mondta gúnyosan. Én nem törődve vele elindultam megint ki a szobából, mert tudtam, hogy csak a csalódottság beszél belőle. – Menj a Nándikádhoz. A nagy „szomorúságodban” biztosan neki adod mindened. – mondta gúnyosan, mire én megtorpantam. Komolyan nem ismerek rá Kristófra. Még, hogy Nándinak adnám MINDENEM?! Hátra fordultam, és most tényleg igazán dühös voltam. Ott állt szorosan mögöttem. Meg akartam őt megint pofozni, de ő elkapta a csuklómat, és szorosan köré fonta ujjait. Túl szorosan, és ez már fájt.
- Eressz el. – mondtam, neki csuklómat rángatva, mire ő csak még jobban megszorította. Nagyon fájt ez már. Miért teszi ezt? Miért akar mindenféle képen fájdalmat okozni? Szorításától, és a fájdalomtól, könnycsepp gördült ki a szememből.
- Eressz el. Kristóf, eressz már. – mondtam, de ő még mindig kemény tekintettel nézett, és a csuklómat szorította. Ő elengedte, mire én lerogytam a földre, és lábaimon ülve, zokogtam a csuklómat fogva. Nem csak azért sírtam, mert a csuklómat szorította, ha nem azért is, mert gonosz volt. Ez az a Kristóf volt, akit én nem ismerek, és nem is szeretném jobban megismerni. Kb. két percig megállás nélkül csak zokogtam, a földön ülve, mikor éreztem, hogy Kristóf megfogja a vállam. Érintésétől kirázott a hideg. Államnál fogva gyengéden megpróbálta felemelni a fejem, hogy a szemébe nézzek, és ez sajnos sikerült is neki. Zokogva, néztem a szemébe.
- Annyira sajnálom! Nem tudom mi ütött belém. – mondta, de én erre nem reagáltam. Egy rész, mert dühös voltam rá, más részt pedig a dühömnél még a félelmem is nagyobb volt. Még mindig szemembe nézett, majd lassan közeledni kezdett felém. Nem mozdultam, így hát sikerült neki megcsókolnia. Egyszerűen nem tudom miért, de visszacsókoltam. Éreztem, hogy elkezdi lehúzni rólam a pólómat. Mikor levette rólam, közelebb húzott magához így felsőtestem az övének simult. Eközben pedig folyamatosan csókolt. Nem akartam ezt, de folyamatosan magához ölelt.
- Ne. Engedj el. – mondtam neki, de ő közben a nyakamat csókolgatta.
- Kristóf, eressz. – mondtam neki, és megpróbáltam ellökni magamtól, de ő szorosabban ölelt.
- Kristóf! – mondtam neki, már dühösebben, és megint félve, mire ő elengedett. Rám tört megint a sírás, mire ő vállamra tette a kezét.
- Hagyj. – mondtam neki, majd felvettem a pólómat, és kirohantam a szobából.
- Kinga, várj. – kiáltott utánam, majd mikor leértem a lépcsőn, elkapta a csuklómat megint.
- Hagyd! – mondta hírtelen Dorina, és mellém állt.
- Ne szólj bele Dorina! – mondta Kristóf szikrákat szóró szemmel.
- De igen! Engedd el, de azonnal. – mondta Dorina, mire Kristóf elengedte a csuklómat.
- Menj a szobámba. – parancsolt rám kedvesen Dorina. Én szót fogadóan elmentem Dorina szobájába, és még hallottam, hogy veszekednek. Nem igazán figyeltem, hogy hogyan néz ki a szoba, mert eléggé rosszul estek azok a dolgok, amiket Kristóf csinált, és mondott. Pár perc múlva Dorina jött be a szobába. Leült mellém az ágyára, és átölelt.
- Szeretnél róla beszélni? – kérdezte halkan mikor elengedet, mire én megráztam a fejem.
- Rendben. – mondta halványan elmosolyodva. Egy ideig még sírtam, majd elővette a telefonját, és nyomkodni kezdte. Erre rá kb. húsz percre, Kitti, Alina, és Nessza jött be a szobába. Kicsit értetlenül néztem rájuk, majd mondták, hogy Dorina mondta, hogy jöjjenek ide, hogy csapjunk egy „szomorú/elhagyott/megcsalt lányok” bulit. Hoztak három db ötcsomagos kólát, meg egy csomó chipset, és sírós és vicces filmeket, és persze zsebkendőt. Nagyon jó volt a lányokkal, és ez nagyon aranyosak voltak. És persze, nem is megjátszották, hogy tudják, mit érzek ugyan is Dorinát elhagyták, Nesszát megcsalták, Alinát pedig még mindig nem hívta vissza Tomi, és nem is elérhető. Kitti az egyetlen, akinek nincs semmi baj a „fiú üggyel”. Az nap további részében, egy csomót, sírtunk, nevettünk, ettünk, és hülyéskedtünk. Végül mind annyian egy kupacban az ágy előtt a földön takarók, és párnák közt elaludtunk.
Kinga reggeli ruhája:
Kitti ruhája az esküvőre:
Alina esküvőre a ruhája:
