2015. február 28., szombat

Díjam


Sziasztok Drágák! 
Amit most mondok, hát... Nem gondoltam volna, hogy megtörténik vagy ezzel a bloggal legalább is. Viszont nagyon örülök neki! 

Kaptam egy díjat Kitty Charmmy-tól A szellemlány blog írójától. Amit nagyon-nagyon köszönök neked még egyszer Csajszi! :) ;) 
.

Szabályok:
  • Rakd ki kitől van
  • Írj magadról 10 dolgot
  • Válaszolj 10 kérdésre
  • Tegyél fel 10 kérdést
  • Küld tovább 10 embernek
10 Dolog Rólam:
1. 12 éves vagyok, 4 hónap múlva t
öltöm be a tízen hármat. 
2.Imádok a zenét, a táncot, minden ami művészeti.
3.Hip-Hop, Modern táncolok.
4.Imádok enni, és ez sajnos egy kicsit látszik is rajtam.
5.Gyűlölöm a tesi órákat, kivéve amikor focizunk.
6. Van egy Kutyusom akit Málnának hívnak. :D
7. Egyszer mikor kicsi voltam neki mentem a Tesco üveg ajtajának, mert azt hittem nincs ott semmi, ezért van a homlokomon, a hajam tövében egy kicsi sebhely. :D :3
8. Nővérem Antiszociálisnak gondol pedig csak van egy olyan határ nálam, amikor azt mondom az emberekre, hogy "Elég!" De amúgy örök-izgő-mozgó vagyok. :D
9. Van egy 22 éves bátyám, egy 23 éves nővérem, és egy 25 éves bátyám. Meg egy féltesóm is, akivel nem tartjuk a kapcsolatot, azt hiszem ő 28 éves. Ja, és fél-nagynéni vagyok, vagy mi. :D (féltesómnak van egy kislánya és kisfia)
10. 7 év alatt hatszor költöztem.

Válaszaim a 10 kérdésre:
1.Mióta írsz blogot?
11 éves korom óta, vagyis 1 éve.
2.Fantasy vagy valódi történet?
Fantasy, mert rengeteg hülyeség van az agyamban, Igazi mert a legtöbb dolog velem történt meg. :D
3.Mi szeretnél lenni?
Fúú hát nem tudom. Napok óta ezen gondolkozom. Bár, a gimiig van 2 és fél évem még. Azt hiszem vagy Fodrász (de valami jó helyen dolgozni, nem pedig azok a béna kis helyeken) vagy valami művészeti suliba mennék. De az is lehet, hogy Baba-Ápolónőnek megyek barátnőmmel tovább a gimiben. 
4.Mit olvastál legutoljára?
Könyv: Egy ikerpár titkos naplója
Blog: HellDancer
5.Miért pont ez a blogod címe?
Azért, mert ennek köze van a történethez, mert én is táncolok, és mert nem tudtam mit kitalálni. :D (Nem vagyok jó cím adásokban :D )
6.Mi a kedvenc évszakod? 
A tavasz és az ősz.
7.Ha te választhattad volna mi lenne a neved? 
Szerintem maradna a Petra, de a Kinga is tetszik. Csak mert egyiket sem lehet nagyon becézni. :3
8.Ki a kedvenc színészed/színésznőd? 
Úú, hát nem tudom. Rengeteg van. Színésznő valószínűleg Nina Dobrev, de ezen kívül még Rengeteg van!! :)
9.Írj egy-egy jó és rossz tulajdonságot magadról!
Rossz: Túl hamar bízok meg az emberekben.
Jó: Túl nagy a fantáziám, de ez nem csak jó, néha. :)
10. Mi az amit legszívesebben csinálsz? 
Zenét hallgatok, Táncolok, és Rajzolok. Ezek azok, amik Mindig megnyugtatnak, de leginkább a táncolás. :3

10 Kérdésem:
1.Miért írsz?
2.Mi az amit mindennél jobban szeretsz /akár csinálni, akár tárgy/?
3. Legtöbbször milyen zenét hallgatsz ha írsz?
4. Mi a kedvenc hobbid?
5. Írj magadról, jó és rossz tulajdonságokat!
6. Milyen vagy? /Örök mozgó, vagy punnyadós/
7. Miért ezt a címet választottad a blogodnak?
8. Ki a kedvenc íród?
9. Mit érzel amikor írsz?
10. Milyen kultúra vonz Téged?

10 blog, akinek küldöm: 
A vámpír nem jár egyedül

Little Random

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a díjat Kitty!! :)
Puszi! <3

2015. február 23., hétfő

Írói utószó!

                                                                            Írói Utószó! 



                                                              Édes Drága Olvasóim!

Őszinte leszek. Gyűlölök búcsúzkodni, szomorkodni és minden hasonló dolgot, aminek köze van ahhoz a szóhoz, hogy Vége. Most, hogy hivatalosan is vége a történetnek kénytelen leszek átírni a nevet; Táncoslány [Befejezett] Pfuu de utálom az ilyen dolgokat!! Boldog vagyok, amiért magam mögött tudhatom életem első blogát, de szomorú is vagyok emiatt.
Március 31.-én lesz, hogy egy éve nyitottam meg a blogot.
Annyi mindent tudnék mondani, írni de egyszerűen képtelen vagyok.
A történet írása rengeteg dolgon vitt keresztül. Volt, hogy a tudtotok nélkül, de kiöntöttem nektek a szívem. Legelőször Nővérem hiányát adtam ki nektek. Majd amikor barátnőimmel veszekedtem. Amikor minden rendben volt velem, akkor csak kitaláltam minden félét. Majd pár hónapja volt egy hatalmas veszekedésem barátnőimmel és egészen mostanáig nem is beszéltünk nagyon. Eddig a táncot is hanyagoltam. De a múlt héten kibékültem velük, ezért is határoztam úgy, hogy itt kell, hogy vége legyen a történetnek. Hiszen ha az én életem rendben van (már pedig rendben van) akkor nem tudok mit írni Kinga bonyolult életéről, mert a bonyodalmak megírásában vagyok jó.
Érdekes, hogy minden van az agyamban, de most leírni nem tudom. Igazából még som mindenen mentem át, amíg írtam a részeket és kiöntöttem nektek a szívem, de most hirtelen ezek jutottak az eszembe. De ott volt még az is amikor Pesten voltam, az osztálykirándulás, a bolond osztálytársaim beszólásai, bátyámmal a hülyéskedés, ami jobban mondva Dani hülyéskedései is voltak, és még sorolhatnám őket. Egyszerűen... Most nem tudok ennél több mindent írni.
Viszont egy valamit még igen; Köszönöm!!
A történet végére 10 feliratkozó lett, több mint 12000 oldalmegjelenítés, és összesen 16(!!) országból kattintottak a blogomra. Kenyától kezdve egészen Indonézia, India, Románia, Szerbia, Németország, Az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Hollandia és még nagyon, nagyon sokan. Eddig nem is néztem, de ma megnéztem és egyszerűen nem tudtam megszólalni. Vagy tíz percig a képernyőt néztem és csodálkoztam. Köszönöm nektek a rengetek oldalmegjelenítéseket, a kommenteket, amikből egyre többet kaptam az utóbbi időben, a Chatben kapott üzeneteket. Mindent! Nem tudjátok el képzelni, hogy ez nekem mennyit jelent, de csak, hogy tudjátok; Rengeteget!!
Aki esetleg még nem tette a Facebook Csoportot oldalt találjátok, ami továbbra is élni fog, ugyan is ugyan azt a csoportot fogom fenn tartani a további blogaimnak is.
Még egyszer nagyon Köszönök Mindent! Remélem még találkozom néhányotokkal más blogaimban, vagy bárhol bármikor bármiért! :)) ;) 
Puszi Édes Drága Olvasóim!! Szeretlek Titeket! <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
                                                                                Goodbye!


Epilógus - Együtt

Sziasztok Drágáim! Nos... Itt lenne az Epilógus is. Rövid lett, de annál tartalmasabb.
Mást nem igen tudnék hozzá fűzni.
Puszi Mindenkinek! <3 <3 <3

-Zene-


Epilógus - Együtt


- Gyönyörűek ezek a ruhák! - nézek le a lelátóról a színpadra, ahol gyönyörű menyasszonyi ruhákban modellek sétálnak. Anna elhozott egy divatbemutatóra, ahol csoda szép menyasszonyi ruhákban sétálnak a lányok, akiknek többségét ismerem személyesen is. Persze Kitti azonnal jönni akart és magával rángatta Zaynt is, én pedig Nándit.
- Melyik tetszik a legjobban? - kérdi Nándi miközben hátulról átölel és állát vállamon pihenteti.
- Az. - mutatok egy pánt nélküli csodaszép hófehér ruhára. Derékig egészen sima, onnantól lefelé pedig kicsit fodros, de nincs túlzásba véve.
- Jól állna. - hümmög fülembe. Csoda szép az a ruha. Már az öltözőben is kinéztem magamnak, Anna pedig megengedte, hogy felpróbáljam. Nagyon szép, és nem is szoros annyira felül így gömbölyödő pocakom sem látszódott annyira. De hisz hova is gömbölyödne ha még csak pár hetes?
- Tudom. - felelek, és szembe fordulok vele.
- Tudod? - ráncolja szemöldökét értetlenül.
- Felpróbáltam. - mondom mosolyogva. Elsőnek hitetlenül néz rám, majd elneveti magát csendesen.
- Mi lenne ha elmennénk vacsorázni a kedvenc éttermedbe? - kérdi hirtelen témát váltva, amin csodálkozom.
- Oké. - vonok vállat, majd kézen fogva hagyjuk el az épületet. Amikor Nándi kocsijához értünk illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, majd miután beszálltam, megkerülte az autót és beült mellém. Út közben Kittinek dobtam egy SMS-t, hogy elmentünk, ne keressenek. Nándi valóban a kedvenc éttermembe hozott, ahol többnyire Spanyol illetve Olasz ételeket szolgálnak ki. A szokásos asztalunkat kaptuk, mivel már szinte törzsvendégek vagyunk. Még szerencse, hogy elegánsan öltöztem fel a divatbemutatóra így az étterembe is megfelelő volt az öltözékem.
- Meg kéne venned azt a ruhát. - mondja Nándi, amikor elment a pincér aki felvette a rendelésünk.
- Melyiket? - ráncolom értetlenül szemöldököm.
- Amit a bemutatón mutattál. - feleli. Miért fontos neki annyira az az esküvői ruha, ha máskor semmilyen ruhámmal nem foglalkozik?
- Miért kéne? - kicsit félre biccentett fejjel nézek rá kérdőn. Már nem tudott felelni ugyan is meghozták az ételeinket. Viszont a pincér nem azt hozta amit kértem. Egy kicsi süteményt hozott, ami előtt egy fekete doboz állt. A süteményre pedig feliratot is tettek. Kíváncsian olvastam el mit írtak marcipánnal a kedvenc süteményemre.
"Hozzám jössz feleségül?"
Amikor elolvastam elállt a lélegzetem is. Kezeimet szám elé kaptam és kikerekedett szemekkel figyeltem, amint Nándi feláll, elveszi a kis fekete dobozt a tányéromról, és letérdel elém.
- Szigeti Kinga Elena. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - nyitja fel a doboz tetejét. Tipikus filmbe illő jelenet volt.
- Igen! Ezerszer is igen! - felelek boldogan és hitetlenkedve nézem, amint Nándi az ujjamra húzza az egyszerű, még is nagyon gyönyörű gyűrűt. Boldogságtól csillogó szemekkel néz fel rám, majd miután felállt engem is felhúz magához. Szorosan tart derekamnál fogva és megcsókol.
- Ne tarts ilyen szorosan! - kuncogok fel szorítása alatt. - Még a végén valami baja lesz a lányunknak. - mondom mire ő elsőnek értetlenül, majd döbbenten végül pedig boldogan néz rám.
- Lányunknak? - kérdez vissza végül.
- Vagy fiúnknak. - bólogatok mosolyogva. Öt éve járunk, Kitti szerint épp ideje, hogy legyen egy aranyos kisbabánk. Húszon két évesen nem gondolná az ember, hogy olyan boldogságot is fog érezni, mint egy kamasz lány. A szívem hevesen vert, térdeim remegett és minden más érzés is társult, amit egy szerelmes kamaszlány érez.
- Ennél boldogabbá nem is tehettél volna! - suttogja aranyosan mélyen szemeimbe nézve, majd ha még lehetséges az, még gyengédebben megcsókol.
- Szeretlek! - suttogja amikor ajkaink elválnak egymástól.
- Szeretlek! - suttogom én is homlokomat az övének támasztva, míg egyik kezem akaratlanul is hasamra simul. Ott viszont Nándi kezével találkozik össze az enyém.
- Mindig, de mindig együtt leszünk! - teszem még hozzá, mire Nándinak egy aranyos mosoly kúszik arcára.
- Mindig! - Feleli ő is, és megint megcsókol.
Ezzel, hogy megkérte a kezem, és lesz egy kisbabánk sok mindent jelent, de nekem most egyből két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy ez is bizonyítja; Felnőttünk. Együtt nőttünk fel és együtt is maradunk mindig. A másik pedig, hogy ennél már csak szebb perceket élünk meg.
Együtt.

2015. február 22., vasárnap

70.Fejezet - Mindig!

Hola Drágák! Hát... Egyben jó, de rossz érzés is ezt utoljára mondani, de meghoztam a kövi részt. Nem tudom mennyire méltó utolsó résznek, de még lesz egy Epilógus, ami garantáltan tetszeni fog mindenkinek. Vagy hát legalábbis remélem. Tegnap volt, hogy pontosan 11 hónapja írom a blogot. Így most ma van, hogy 11 hónapja és egy napja. Az 1 év az már nem lesz meg ugyan is, még ma este elkezdem írni az Epilógus-t, amit maximum két nap múlva hozok is. Más hozzáfűzni valóm most nem is lenne. Még egyszer, utoljára jó olvasást Drágáim!
Puszi Mindenkinek! :) <3
U.i.: Nada köszönöm az ötletet hozzá! :) ;)

Sorry, ez kihagyhatatlan volt xdd
-Zene-




70.Fejezet - Mindig!

- Fent vagy még? - suttogta Nándi gyengéden simogatva arcom.
- Igen. - felelek csukott szemmel, és élvezem, amint Nándi minden érintése szinte tűzként égeti bőröm.
- Sosem tudok aludni, ha a közelembe vagy. - mondja mire álmosan nézek fel rá.
- Miért? - kérdezem egyszerűen.
- Mindig csak néznélek. Olyan aranyosan alszol. - mondja halványan mosolyogva, mire én is elmosolyodom és közelebb bújok hozzá.
- Még most sem tudom elhinni, hogy itt vagy velem. - suttogja, miközben puszilgatni kezd.
- Én sem. - kuncogok fel, amikor csiklandós ponthoz ért nyakam területén. Addig puszilgatott, simogatott gyengéden míg végül elaludtam.

- Menjünk a Centerbe, légyszi! - húzom el az "i" betűt, miközben ágyamon ugrálok. Reggel miután felöltözünk kitaláltam, hogy csináljunk valamit. Hát ez volna a "zseniális" ötletem. A center.
- Minek? - vonja össze szemöldökét, mire én megforgatom szemeim.
- Körül nézni, vásárolni, mozizni. - mondom a szavakat, egy-egy ugrálásnál. - Kapj el! - mondom és már ugrok is rá. Ismerte már ezt a trükköm, így hamar kapcsolt és elkapott. Lábaim dereka köré fontam, kezeimmel nyakánál fontam körbe.
- Együtt lenni. - teszem hozzá kérdésére a választ, és óvatos puszit nyomok szájára.
- Tudsz róla, hogy az utolsó indokoddal nem veszekszem. - mondja mintsem kérdezi.
- Tudom. - bólintok önelégült mosollyal arcomon.
- Ugye a ruháknál nem akarsz körül nézni? - vág fájdalmas arcot. Ismer már. Ha egyszer bemegyek ruhát venni, onnan csak órák múltán jövök ki.
- Nem terveztem. - rázom fejem mosolyogva. Megkönnyebbülten bólint. - De, akkor menjünk! - ugrok le öléből.
- Tudsz róla, hogy elég sok a Csabai rajongóidnak száma? - vonja fel szemöldökét.
- Szeretem a rajongóim. - vonok vállat mosolyogva. - Csak aláírást kérnek, néhányan képet, és megpróbálnak velem beszélgetni. Aranyosak. Hagyni kell nekik, ezeket hiszen te is odamennél egy hírességhez, ha látnál egyet. Főleg egy olyan dögöset, mint én. - kuncogok fel a végén.
- Főleg olyan nagyképűt, mint te. - forgatja szemeit mosolyát visszafojtva.
- Most mond azt, hogy nem vagyok dögös. - pörgök meg előtte szét tárt karokkal. Hirtelen elkap és magához ránt, így mellkasának ütközöm.
- Dögös, és az én barátnőm. - mondja, én pedig elpirulok. Önelégült mosoly terül szét arcán és gyengéden megcsókol. Csókunk egyre vadabb lesz, már csak azt vettem észre, hogy az ágyamon fekszem Nándi pedig felettem csókol engem, még mindig.
- Elég! - szólok rá erélyesen, megszakítva csókunk. Bűnbánóan néz rám.
- Sajnálom! - süti le szemeit. Így olyan volt, mint egy kis kutyus, amit a mellettem lévő telefonommal muszáj volt megörökítenem. Csodálkozva néz fel rám, mikor rájött, hogy lefényképeztem.
- Olyan voltál, mint egy aranyos kis kutyus. - indokolom meg tettem, mosolyogva. Viszonozza a gesztust és közelebb hajol egy pusziért.
- Nem kéne. Mielőtt, mind a ketten elvesztjük az irányítást. - suttogom amikor a puszi után még többet akar.
- Melletted szívesen elveszteném az irányítást. - kuncog fel, mire én csak szemeim forgatom.
- Menjünk mielőtt még méginkább leakarnál feküdni velem. - kelek fel az ágyról.
- Hm, jó program. - gondolkodik el, ezzel is csak húzva az agyam.
- De, nem most. - mondom miközben kinyitom az ajtót és kilépek azon. - Na, jössz már? - nézek vissza rá, ugyan is ő még mindig az ágyon van, ahogyan hagytam. Gyorsan fel kel és utánam jön.
- Center? - kérdi átkarolva derekam.
- Center. - bólintok mosolyogva.
A Csaba Centerben, ahova most mentünk megrohamoztak a rajongók, akik a neten olvasták, hogy haza utaztam. Hát persze, az interjúban említettem, hogy rögtön jövök is vissza, amint elintéztem a dolgaim otthon.
Olyan kis aranyosak voltak. A többségük lány volt, szóval elég jól szót értettem velük. Természetesen kicsit beszélgettem velük, meg csináltunk képeket is. Az egyik lány volt olyan merész és rákérdezett mi van Harryvel. Hogy hogyan ismerkedtünk meg, hogyan jöttünk össze, és most mi van velünk, mert a neten látta, hogy egy képen Harry csókolózik egy másik lánnyal. Mosolyogva hallgattam végig, és szintén így válaszoltam az összes kíváncsi tekintetnek.
- Harry idegesítően tepert nálam mielőtt összejöttünk. Aztán végül magamnak is beláttam, hogy szeretem. A képet pedig csak azzal magyaráznál, hogy szakítottunk. Ő egy másik lánnyal boldog, akit én szívesen ismerek meg majd a közel jövőben, és én is boldog vagyok a legjobb barátommal, aki most már nem csak barát. - A végén pedig elpirulok. A lányok egy része "hú"-zott, de a legtöbben mosolyogva bólogatott.
- Csabai a barátod? - kérdi egy másik lány.
- Igen. - bólintok. - Ötödikes korunk óta ismerjük egymást, de jobban hetedikesekként lettünk barátok. Azóta egy osztályba jártunk egészen addig, amíg ki nem költöztem. - osztom meg velük ezt a hírt.
- Láttalak titeket a twitteren egy képen. De... A barátod nem ő? - mutat értetlen arccal mögém. Megfordulok és látom, hogy Nándi a tegnapi csajjal csokolózik. Arcomra kiült a fájdalom, akárhogy próbáltam takarni, nem ment.
- De. - felelek csendesen. - Szóval... - csapom össze tenyereim amint visszafordulok a lányokhoz, és mosolyt erőltetek magamra.- Szeretne még valaki képet? - kérdezem végig nézve a lányokon.
- Jól vagy? - kérdi a lány, aki rákérdezett a Harryvel kapcsolatos dolgokra is.
- Persze. - felelek még inkább mosolyogva, de érzem arcomon legördülő könnycseppet. A rajongók arcán együtt érzés suhan át. Velem egyidőseknek tűntek vagy hasonló korúaknak, így érthető az átérzés. A kérdéseiktől telefonom mentett meg.
- Bocsánat. - nézek fel a lányokra telefonomból, majd felveszem. - Mond. - szólok bele Kittinek.
- Wáo. Mi ez a morcos hang? - kérdi kuncogva.
- Óó, hogy mi ez a morcos hang? Hát Drága testvérem éppen most láttam a fiúm a volt csajával smárolni, aki nagyon úgy néz ki nem is a volt csaja. - mondom figyelmen kívül hagyva a rajongókat.
- Nándi? - csodálkozik el Kitti hangja.
- Nándi. - bólintok magam elé meredve. - De... Kitti én most leteszem. Majd beszélünk, puszi. - mondom és már ki is nyomtam. A rajongók sajnálattal néztek rám.
- Nos, én megyek. Örülök, hogy találkozhattunk. - varázsolok egy őszintének tűnő mosolyt arcomra, majd miután ők is elköszöntek elmentem. Szándékosan kerültem Nándit, de amikor mentem ki láttam, amint rám néz ijedten. Én csak elfordítottam a fejem és tovább mentem.
Miért csinálja ezt velem minden fiú? Oké, nem minden fiú, akkor helyesbítek. Minden Magyar fiú. De Nándi... Belőle néztem ki a legkevésbé. Mellkasom ismét szúrni kezdett és a rosszullét kerülgetett. Annyi minden volt már bennem, hogy egyszerűen nem tudtam sírni, vagy bármi. Csak póker arccal mentem előre, senkire sem nézve, és egyenesen a McDonalds-ba mentem. Ott vettem egy nagy adag egészségtelen, hizlaló kaját, amit ha Mike meglátna tuti az edző terembe küldene. Kint leültem egy asztalhoz és elfogyasztottam amit vettem, de előtte lefényképeztem és kiraktam Twitterre ezzel a felirattal:
"Az ember legjobb barátja, ha semmihez sincs kedve; az étel. "
Nos, ezt így is gondoltam. Nem volt kedvem semmit se csinálni, az idő is jónak ígérkezett, így csak ültem és élveztem a napsütést. A gondolataim csak úgy pörögtek, de konkrétan semmi különösen nem akadtak meg.
Gondolataimból ismétlően csörgő telefonom zavart meg. Megnéztem, de amikor láttam, hogy Nándi az, rögtön kinyomtam. Ez így ment még egy darabig.
Nem értem mit akar megmagyarázni. Egy csókon nem lehet mit magyarázkodni.
Már majdnem újból kinyomtam csörgő mobilom, amikor láttam, hogy ez Kitti.
- A csaj kapta le őt. - szól bele rögtön, amint felvettem.
- Csak azt ne mond, hogy beszéltél vele? - sóhajtok fel, majd lehunyom szemeim és hátra hajtom fejem.
- De, igen.
- Én viszont nem akarok.
- Nem akarás kérdése.
- De igen! Nem akarok egy férfi egyén közelébe se kerülni egy jó ideig.
- Hát, ha nem is férfi egyén, de Nándi egyén közelébe fogsz lenni.
- Nem, nem, nem és nem. Mondtam már, hogy nem? - teszek fel egy költői kérdést, unottan beletúrva hajamba.
- Nem fogom hagyni, hogy életed szerelmét így elküld a... - nem fejezi be, de mind ketten tudjuk mit akart mondani.
- Életem szerelmét? - nevetek kicsit lesajnálóan. - Édeském, ez a bizonyos életem szerelme, nemrég egy másik csajjal csókolózott. - mondom némi lesajnálással hangomban.
- Nem érdekel! Puszi, majd beszélünk. - mondja és már le is teszi. Én azért még levitatok vele egy SMS-t.


Sóhajtva ismerem be magamnak is, hogy amit először írtam Kittinek ízig-vérig hazugság. Hihetetlenül szeretem ezt a bunkó barmot, és nem tudok tenni ellene. Utálom, igen utálom mert nincs itt most velem, hogy megmondhassam neki, semmi gond, hiszek neki. De nincs itt és ezért utálom őt is, és magamat is. Ugyanis már nem hívogat, amiért elképzelhető, hogy feladta és nem is akar látni. Körül nézek magam körül hátha megpillantom, de csalódottan vélem felfedezni, hogy nincs itt a közelben.
- Csak nem engem keresel? - jön egy mosolygós hang, mögülem. Megfordulok és csak nézek rá. Pár pillanat múlva felállok és oda megyek hozzá.
- De. - mondom majd átölelem. Ő azon nyomban vissza ölel és bele puszil hajamba.
- Ne haragudj! Kérlek Kinga hidd el, hogy... - kezdi de félbe szakítom.
- Elhiszem! Akármi is az elhiszem, csak kérlek maradj velem! - nézek fel szemeibe, amik most csodálkozást tükröznek.
- Veled maradok. Mindig! - suttogja mélyen bele fúrva szemeit az enyéimbe, majd gyengéd puszit nyom ajkaimra.
- Mindig! - suttogom én is, immár lehunyt szemekkel, és ajkainkat megint össze érintem. Most nem elégszem meg a puszival csak úgy, mint ő sem. Gyengéd még is határozott csókunk után mosolyogva harapom be alsó ajkam.
- Menjünk a ligetbe! - csillannak fel szemeim. Ott találkoztunk először sulin kívül is, még általánosban.
- Oké. - kuncog fel, majd kézen fogva indulunk meg, miután összeszedtem a cuccaim. Végig csendben voltunk az úton, de mint mindig Nándi társaságában, most is kellemes csend volt, és nem kínos csend.
Mikor oda értünk ő beleült az egyik hintába és az ölébe húzott. Átkaroltam nyakát és ott kapaszkodtam ő pedig derekamnál fogott, hogy ne essek le.
- Hogy lehet ez? - kérdezem elveszve kék szemeiben.
- Micsoda? - kérdez vissza értetlenül.
- Hogy itt vagyok. Veled. Egy párként. - adom meg kérdésére a választ. Tényleg fogalmam sincs, hogyan történhet ez meg.
- Úgy Kicsim, hogy baromi sokat vártam rád és szerencsém van, hogy itt vagy velem. - mondja elmosolyodva.
- Ne hívj Kicsimnek. Ismerlek már. Akkor mondod, ezt ha valakivel úgy beszélsz, mintha te mindent tudnál, a másik pedig semmit. - fintorgok egyet, mire ő halkan felnevet.
- De Kicsimnek hívlak, mert ha nem vetted volna észre, mindig csak téged neveztelek így, és akkor is próbáltam nem azt mutatni, hogy azért hívlak így, mert legszívesebben minden percben csókoltalak volna. - feleli amitől nekem eláll a lélegzetem is.
- Ezt... nem tudtam. - motyogom. - Miért nem tetted meg hamarabb? - komolyodom el.
-Így is hónapok kellettek, hogy miután közöltem veled, hogy szeretlek rájöttél te is belém. Akkor mi lett volna hamarabb? - vonja fel fél szemöldökét.
- Nem meséltem még? - jut eszembe valami.
- Mit? - kérdi értetlenül.
- Hogy hogyan jöttem rá. - felelek mosolyogva. Ő is elmosolyodik és megrázza a fejét. - Kittivel veszekedtem arról, hogy nem akarok haza jönni, mert akkor nem lenne akkora bűntudatom, amiért nem mentem el a bulidra. Aztán addig veszekedtünk, amíg ki nem mondtam azt amit sosem gondoltam volna, hogy kimondok. Azt mondtam neki, hogy: Akkor nem éreznék többet, mint barátság. Aztán elrohantam. Minden felé mentem New Yorkban, de nem éreztem magam jól sehol sem. Úgy éreztem elvesztem, pedig egyszer megígérted nekem, hogy sosem engeded, hogy elvesszek. Úgy éreztem megfulladok és csak akkor fogom újra jól érezni magam ha mellettem vagy. Aztán... Minden elsötétült. Minden bizonnyal elájultam. Amikor felkeltem a kórházban voltam, és amikor felébredtem újra nem kaptam levegőt. A doktornak szólt Kitti, majd megint elsötétült minden. Aztán mikor újra felébredtem, nem bírtam beszélni, sem mozdulni. Mikor jobban voltam már saját akaratomból nem beszéltem és mozdultam. Harryt sem akartam látni, mert azt hiszem tudat alatt már tudtam, hogy nem szeretem. Kitti mindig beszélt nekem. Aztán később már hozzá szóltam de akkor sem nagyon. Amikor a reptérre mentünk a rajongók kértek tőlem képeket, de én nem akartam. Olyan voltam mint egy... Zombi. - fintorodom el itt. Nándi érdeklődve hallgatta végig mondandóm. Már mondtam volna tovább, amikor megcsókolt.
- Nem bírom tovább hallani, hogy szenvedtél! - suttogja miután eltávolodtunk egymástól. Halványan elmosolyodom mondandóján, és most én kezdeményezem a csókot.
- Egy valamit viszont még nem hallottál. - mondom mélyen szemeibe nézve. Érdeklődve néz rám, én pedig direkt húzom az időt.
- Mégpedig? - vonja fel szemöldökét érdeklődve.
- Szeretlek! - mondom ki teljes mértékben határozottan, ami neki még nagyobb mosolyt csal arcára. Megcsókol. Ha lehetséges egyáltalán, de most még gyengédebben, szerelmesebben csókol.
Azt kívánom sose legyen vége. Mindig így legyünk. Mindig együtt.
Mindig.


Rajzaim, amiket a (net segítségével némelyket) a blog ihletett

Drágáim! Hoztam nektek pár képet azokról a rajzaimról, amiket a blog ihletett. :) Perceken belül pedig kirakom a következő fejezetet.
Puszi Mindenkinek! :) <
3



Ez fogalmam sincs miért, de a blog ihlette. Tényleg nem tudom miért




Netről másoltam, de amint megláttam rögtön Kinga-Nándi jutott eszembe :)










Azt hiszem leginkább ez, és az előző tetszik a legjobban :)



2015. február 21., szombat

Facebook in Blog.....

Aki esetleg nem csatlakozott a Facebook csoporthoz, annak kirakom ide is, hogy ne legyen semmivel sem lemaradva. ;) :)

Sziasztok Drágák! 
Annak aki még nem olvasta az újabb fejezetet, annak mondanám, hogy a következő rész az Utolsó lesz. Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy máris vége. Érdekes számomra, hogy nem lesz 80.rész, 90.rész, 100.rész; 2.évad, vagy akár 3.évad. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen az utolsó fejezetben? Mit írjak nektek az utolsó fejezetbe? Miről szóljon az utolsó fejezet? És a legfontosabb, hogy legyen-e az utolsó fejezet után folytatás? Szívem szerint erre a kérdésre mindig Igen volt a válasz. Viszont az agyam tudja, hogy az a helyes, hogy Nem és most az egyszer az agyamra hallgatok. Kinga egy olyan jellem, aki sokszor inkább az agyára hallgat mintsem a szívére. Nálam ez fordítva van. Mindig a szívemre hallgatok (Barátnőm szerint, szavaival élve, ebbe fogok bele dögleni). De most én is az agyamra hallgatok és nem folytatom. Hiszen az már csak erőltetett lenne, meg nem is tudnék már mit írni. És őszintén: Kinőttem már ezt a történetet. 
Természetesen fogok még írni, mert már az életem egy kis része az írás, képtelen lennék nélküle élni. Szeretnék írni Magamnak, Nektek, Mindenkinek! Újabb történetem is lesz nem sokára, és szerintem még sok, de az biztos, hogy még egy ilyen nem lesz, mint pl.: Legjobb barátok összejönnek. Ha csak az illetők nem melegek, mert tervezek írni egy ilyen történetet.. De az még jóval később lesz, nem is biztos, hogy megvalósul. A többi történeteimben valamilyen szinten a tánccal találkozni fogtok. Szeretek róla írni, hiszen én is csinálom már kicsit több mint egy éve, és nem tervezem abba hagyni a közel jövőben. 
Nos...Ígérem nemsokára jelentkezem az újabb, egyben utolsó fejezettel! Akár mennyire is fáj ezt mondanom/írnom, de: Sietek vele! 
Puszi Mindenkinek! 
Nem is gondolná az ember, hogy milyen nehéz 20 db The End feliratú
képet keresni, amit aztán meg is kell rajzolni, lefényképeznie,
és összeszerkesztenie.... :D <3


69.Fejezet - Hihetetlen

Sziasztok Drágák! Kemény egy óra múlva jön barátnőm, rá fél órára pedig másik barátnőm. Megtanítanak egy táncot, amit akkor tanultak mikor én nem tudtam menni táncra, aztán horror filmet nézünk. Az Annabelle című filmet. Eddig csak magyar feliratosan láttam és egyszer, de még mindig félelmetes számomra. Szóóóval... Négy csomag popcorn, és házi készítésű sport szelet társaságában jól elhízunk, és filmet nézünk. :D (Na, jóó annyira azért nem hízunk el... :D ) Ezért is mivel tuti, hogy ma már nem lesz időm kirakni, ezért még most befejeztem a részt és kirakom nektek. :) A Nándi fanoknak tetszeni fog. ;)
Igaz nagyon rövid lett, de tartalmas. Nem akartam lelőni a poént ezért lett ilyen rövidecske. A következő részben több minden lesz. Azt a -számomra- szomorú tényt is megosztom veletek, hogy a következő rész lesz az UTOLSÓ!! :( :) <3
Puszii Mindenkinek! <3 :)


-Zene-

69.Fejezet - 
Hihetetlen

- Semmilyen. - adja meg válaszát az általam feltett kérdésre. Ijedten nézek rá, de amint kék szemeibe nézek valami furcsa érzés kap el, amitől megnyugszom.
- Ez már régen több, mint barátság. - teszi hozzá, ami egyben megnyugtat viszont fel is kavar.
- De én nem akarok többet, mint barátság. - mondom némileg határozottan.
- Biztos ezt gondolod? - suttogja fülem mellet elhúzva ajkait, amitől el kell mosolyodnom.
- Rohadtul nem! - tolom el magamtól és mohón kapok ajkai után. Csodálkozik az elején, de aztán ő is megcsókol.
Őszintén nem tudom mi van velem. Úgy érzem szeretem, de nem akarok többet, mint barátság. Nem szeretnék vele együtt lenni. De szeretem. Hihetetlenül béna vagyok, az már fix.
A karjai között lenni nagyszerű érzés. Életemben nem éreztem még ilyen melegséget bárki mellett. Soha nem szerettem még senkit sem ennyire. De hiába sikítja ezt folyamatosan a szívem, ha az agyam hatalmas kőrfalat húzott a szívem köré ezért alig-alig hallom sikítását. Ez most is így van, ugyan is egyszer csak eltolom magamtól Nándit és elrohanok. Beszállok a kocsiba és haza megyek. Ott szintén berohanok a házba, bár próbálom csendesen tenni ezt. Igaz ez fölöslegesnek bizonyult, mert már mindenki fent volt és a konyhában voltak. Nem volt kedvem egyedül lenni teljesen, ezért a nappaliban foglaltam helyet. Felhúzott térdekkel, szinte feküdve ültem a kanapén, egy díszpárnát ölelve és csak bambultam magam elé.
- Mit csináltatok ti ennyi ideig. - mosolyogva csípőre tett kezekkel áll meg előttem Alina. Kitti mellette áll karikás szemekkel, elég másnaposan.
- Mikor is utazunk vissza? - kérdezem először Kittitől.
- Egy hét múlva. Miért? - kérdi. Agyam eszeveszett sebességgel kezd el pörögni, és felélénkülök bár ezt nem mutatom ki.
- Jó. Akkor én a ma délután géppel vissza megyek és amint elintéztem az ottani dolgaimat vissza jövök, és addig maradunk ameddig csak akarsz. - állok fel összeszedve magam. Mind ketten csodálkozva néznek rám.
- Mi? - kérdi egyszerre két lány testvérem.
- Melyik részét nem lehetett ennek érteni? - vonom össze szemöldököm.
- Csak... meglepődtem. - vonja meg vállát Kitti.
- Nos, akkor... El is kezdek készülni. Haza utazom, aztán vissza jövök. - bólintok ezeket inkább magamnak magyarázva, mintsem nekik.
- Tulajdonképpen minek is mész vissza? - kérdi Alina csak úgy mellékesen.
- Van néhány elintézni valóm. - felelek semlegesen.
- Bővebben? - kérdi gyanakvóan méregetve Alina.
- Nos, nézzük csak... - tettetek gondolkodást. - Megnyugtatni a barátaimat, hogy teljesen jól vagyok, lenyomni egy gyors interjút, szakítani Harryvel... -


                                                                              ** 6 órával később **

- Hogy-hogy? - csodálkozva kérdezi Harry, amikor megosztom vele azt a tényt, hogy szakítani szeretnék.
- Egyikünk sem szereti már a másikat. Hagyom, hogy te boldog légy a te barátnőddel, és nekem is van kialakuló félbe valami. Mind kettőnk megtalálta az "igazi nagy Ő"-jét. - felelek halványan mosolyogva.
- Honnan tudsz... - kezdi de félbe szakítom.
- Az mindegy. - intem le. - Szóval... Barátok? - kérdem nyújtva jobb kezem.
- Barátok! - felel mosolyogva és kezet fog velem. Magához ölel miközben a fülembe suttog. - Légy boldog akárki is legyen a szerencsés! - Amikor elenged mind ketten mosolygunk.
- Te is, és csak megjegyzem szeretném megismerni azt a lányt ha már ő a nagy őd. - mondom még mindig nagy mosollyal az arcomon, amin ő is még jobban mosolyog és bólogat.
Miután ezt megbeszéltük, már mentem is vissza a repülő térre. Az interjút lerendeztem hamar, a többiekkel is beszéltem kicsit, majd miután Harryvel is megbeszéltük a dolgokat elindultam a repülő térre. Igaz éjszaka volt, de nem igazán zavart. Nem voltam fáradt ezért is intézkedtem ennyit. A gépem negyed óra múlva indul. Addig is vettem egy kávét és némi ételt, mert azt sem sikerült magamba juttatni reggel óta. Most pedig este tíz óra. Kb. öt órás az út, szóval Magyarországon leszek hajnali háromkor, majd két és fél órás út Békéscsabára Pestről, ami azt jelenti, hogy öt-hat óra környékén otthon leszel.

Ez így is volt. Fél hatkor már a lépcsőn lépkedtem fel hulla fáradtan, ugyan is a gépen sem aludtam, sem a kocsiban, amivel haza hoztak.
- Ez komoly utazás volt. - köszöntött Alina, aki akkor jött ki a házból, mikor én be.
- Csak adjatok egy ágyat. Tegnap éjfél óta nem aludtam. - mondom miközben a lépcsőn felmegyek. Át sem öltözöm mikor bemegyek régi szobámba csak a magassarkút veszem le, és máris az ágyba vetem magam. Az álom hullám ként önt el, és nem is ellenkezem. Hihetetlenül jól esett most az alvás, még sosem volt ennyire szükségem az alvásra.
Fogalmam sincs meddig aludtam, de amikor felébredtem magam mellett még egy ember alakja volt kivehető. Nézegettem ki lehetett az, egészen addig amíg az illető magára nem rántott.
-Gonosz volt, hogy ott hagytál miután többször csókolóztunk. - néz rám kiskutya szemekkel.
- Lehet ki tudnálak engesztelni. - mosolyodom el.
- Nekem van egy pár ötletem. - közeledik mosolyogva, de szája elé teszem kezem.
- A-a. - rázom fejem rosszallóan.
- Miért? - kérdi szomorúan és visszaereszti fejét a párnámra.
- Tudod, igazán rosszul érzi magát az ember ha nem tudja, hogy szerelmes-e vagy sem. Főleg ha az illető a legjobb barátja, és ha még sem szerelmes igazán megbántja később az illetőt. Én pedig nem akarlak megbántani. - simítom meg arcát utolsó mondatomnál.
- Csak... Kérlek két napnál több ideig ne tartson. - néz rám könyörgő tekintettel.
- Miért pont két nap? - kérdezem összevont szemöldökkel.
- Képtelen vagyok kettő napnál több ideig meglenni nélküled! - ad egy gyors puszit számra és miután kibújik alólam gyorsan, már el is tűnt.
Istenem, én meghalok! Komolyan, ez a fiú egyszer a sírva visz! Pontosabban, az amit iránta érzek. Vagy amit azt hiszem érzek. Nem tudom. Épp ez az, hogy nem tudom tényleg.
Összeszedve magam kelek fel és megyek le.
- Sikerült elintézni mindent? - kérdi Kitti mosolyogva.
- Attól függ mire gondolsz. - felelek én is mosolyogva.
- Hát... Kezdhetnék mondjuk New Yorkkal. - ül le a pulthoz keresztbe tett lábakkal. Elmeséltem neki szóról szóra mindent.
- Szóval szereted Nándit. - állapítja meg hatalmas mosollyal az arcán.
- Nem tudom. Nem vagyok benne teljesen biztos és nem akarom megbántani. - sütöm le szemeim.
- Tudod, ez baromság. - mondja nyugodtan, mire értetlenül kapom fel fejem. - Nagyon jól tudod, hogy szereted csak ezt próbálod magadnak bebeszélni, hogy nem tudod. Az eddigi fiúdnál nem voltál sosem biztos az elején, és most, hogy van Nándi most is azt akarod, hogy ne tudd biztosra. Pedig annyira egyértelmű, hogy mit érzel iránta. Csak gondold végig az eddig barátságotokat. Tényleg csak ennyit akarsz? Barátságot és semmi többet? - Mondandója után elgondolkodtam. Emlékeim előkerültek, és minden hülyeségünk, szomorúságunk, vagy éppen boldog pillanataink leperegtek előttem. Mind hiába a legboldogabb pillanat az volt amikor megcsókolt. De amikor úgy igazán. Mert már volt pár szájra puszink, de csak hülyéskedésből, meg egyszer megcsókolt rendesen, de csak, hogy letudja rázni magáról az egyik csajt. Sosem gondoltam volna, hogy esetleg nem csak ezért tette meg.
- Na, rémlik már valami? - kérdi önelégült mosollyal arcán Kitti.
- Rémlik. - mosolyogva bólogatok.
- Akkor én most összeszedem a másmásnaposságom és Danival elmegyek sütizni. - éll fel a pulttól.
- Másmásnaposság? - ismétlem meg mondatából egy szavát.
- Ja. - bólint visszanézve rám. - Tegnap voltam másnapos. Ma még mindig az vagyok, azért vagyok másmásnapos. - fejti ki elméletét, amire én csak szemeim forgatom.
Félóra elmúltával Kitti és Dani elmentek sütizni és Alinát is magukkal rángatták. Én pedig írtam egy SMS-t Nándinak, amiben csak annyi állt, hogy:
" A kis hídnál negyed óra múlva. "
Úgy öltöztem fel, ahogyan régen és nem úgy, ahogyan azt egy sztár stylist-ja megengedné. Bár a hajam elég feltűnő volt, de nem érdekelt. A régi helyünkre mentem, ahova régen annyit jártunk. Ez konkrétan néhány panelház környékén volt, de felfedeztünk ott egy szép kis hidat, ami végül amolyan "törzshelyünk" lett.
Amikor odaértem még nem volt ott ezért a hídra leülve, lábaimat a korlát között kihagyott réseken lelógattam. Pillanatokon belül Nándi is megérkezett és leült mellém.
- Jó helyszín választás. - néz rám kék szemeivel.
- Tudom. - felelek mosolyogva, majd eltávolítva azt a maradék távolságot is közöttünk odébb megyek és átölelem oldalról. Magához húz még jobban ő is és miután karjait már rajtam pihenteti, bele puszil hajamba.
Percekig ülünk így, amikor aztán felnéztem arcába.
- Képtelen vagyok akár két napig is nélküled lenni. - mondom, mire neki széles mosoly terül el arcán.
- Ennek örülök. - feleli majd hosszasan megcsókol. Mosolyogva távolodtunk el egymástól. - Viszont annak is örülnék ha nem ülnél egy hídon, hogy fölfázz. - áll fel és engem is magával húz.
- Utállak. - öltöm ki rá a nyelvem kislányosan.
- Dehogy utálsz. Azt utálod, hogy nem utálsz. - húz közelebb magához. Már majd nem megcsókolt, amikor egy lány jön hozzánk. Gyors megcsókolja Nándit, majd beszélni kezd.Nem is figyeltem mit, éppen elég volt amit láttam. Amikor a csaj elmegy elrántom kezem Nándiéból és összefonom magam előtt.
- Megmagyarázom. - fordul felém ijedten, és félve.
- Várom. - bólintok határozottan.
- Amíg nem voltál itt cefetül éreztem magam. Ez a lány pedig amolyan... Pótlék volt. - fintorodik itt el. - Már szakítottam vele egy ideje, de nem képes megérteni. - hajtja le fejét. Szomorúságát látva nekem megenyhül a szívem. Képtelen vagyok rá haragudni.
- Menjünk haza, oké? - fogom meg mind két kezét, mikor közelebb megyek hozzá. Mikor felnéz rám hihetetlenül boldogan néz szemeimbe. Bólint szóval elindultunk hozzánk.
Kézen fogva sétáltunk haza, otthon pedig a nappaliban egy filmet kezdtünk el nézni. Úgy mint régen. A különbség most azt volt, hogy összebújtunk, mint egy igazi szerelmes pár. És mind a ketten tudjuk, hogy szereti őt a másik.
- Hali emberek! - lép be Dani az ajtón, de mikor meglát minket ledöbben. - Na, jó. Miről maradtam le. Már megint. - fonja össze karjait és közelebb jön hozzánk.
- Pasim. - felelek én.
- Csajom. - mondja Nándi is.
- Járnak. - mondja Kitti megállva Dani mellett. - Végre! - kulcsolja össze kezeit és az ég felé néz.
- Aha. - bólint Dani. - Akkor azt mondjátok már nekem meg, hogy ez hogy lesz? Mármint Kingának vissza kell mennie New Yorkba. Nándinak pedig maradnia kell a suli miatt. - mondja Dani, azt amin már gondolkodtam egy ideje.
- Hát... Ha neki is jó úgy, akkor jön velem és magán tanuló lesz addig. - felelek és kérdőn nézek Nándira. Ő elmosolyodik és bólint egyet.
- Akkor ez elrendezve. - dobja le magát Dani az egyik fotelba. - Várj, és Harryvel mi van? - összeráncolt szemöldökkel néz rám.
- Szakítottunk. Ő megtalálta az igaziját, és én is. - felelek mosolyogva és érzem, amint Nándi szorosabban húz magához ölelésében.
- Hát ez igazán... - törölgeti nemlétező könnyeit Dani. - Nyálas volt. - mondja végül fapofával. Én megfogok egy díszpárnát és hozzá vágom.
Nemsokkal később Dani lelépett, mert Nesszával találkoznak. Így Nándival újra kettesben voltunk.
- Arra gondoltam - kelek fel és nézek rá. - Hogy itt aludhatnál. Így holnap is végig együtt tudunk lenni. - mondom mosolyogva, de a végén lesütöm szemeim zavaromban.
- Oké. - mondja mire én felnézek rá. Mind ketten mosolygunk, majd Nándi lassan közelebb húz magához. Megcsókol, utána homlokát az enyémnek támasztja.
- El sem tudod képzelni, mennyire Szeretlek! - suttogja. Már nyitnám a szám, hogy viszonozzam szavait, amikor Kitti beugrik közénk. Mármint szó szerint.
- Arcotokat elnézve fontos pillanatot szakítottam félbe, nem igaz? - kérdi mosolyogva. Mind a ketten bólintunk, majd lelökjük magunkról Kittit.
- Nem szabadultok tőlem ilyen könnyen. - ül vissza Kitti. Ezután már hagytok, hogy ott maradjon és a tévét együtt nézzük, de azért Kittivel még helyet cseréltem így Nándi mellett lehettem.
Hihetetlen ez az egész.

2015. február 19., csütörtök

68.Fejezet - Milyen barátok vagyunk mi?

Hola Drágák!
Remélem mindenkinek tetszeni fog a rész, aki "Nándi-Kinga" jelenetre vágyott, az megkapja. :) Különösebb hozzá fűzni valóm nincs. Fáradt vagyok nagyon, ideges, és bűn tudatom is van.Szóval sajnálom nem tudtam tovább írni ezt a részt. A rész címe illik is az én jelenlegi helyzetemhez: "Milyen barátok vagyunk mi?" Bár nekem nem ilyen értelemben, mint a történetben... :)
Remélem tetszeni fog Nektek!

Puszii Drágák! :) <3

-Zene-

68.Fejezet. - Milyen barátok vagyunk mi?

- Szóval... úgy gondolod az a lány Harrynek az igazi szerelme? - kérdezem csendesen még mindig állva.
- Igen. - feleli őszintén Louis amit becsülök benne.
- Hát... ez ellen már nem tudok mit tenni. - hangom ismét vissza áll az eredetibe. Vagyis a semmit mondó, rekedtes félébe.
- Majd beszélek vele ha haza mentem. Addig kérlek, ne keressen. És kérlek Louis... Szépen kérlek, mire vissza érek a ház maradjon meg. Vagyis ne rendezzetek bulit! - mosolygok nagyon halványan utolsó mondatomon. Louis felnevet és csak utána válaszol.
- Rendben, megígérem. Szia Sziszi! - köszön el mosolygós hangon.
- Szia Lou! - teszem le a telefont, és vissza ülök a kanapéra.
-Mi történt amiért ilyen váltakozó volt a hangulatod? - kérdi Alina értetlenül nézve engem.
- Semmi. - felelek egyszerűen. Tudták, hogy úgy sem fogom elmondani ezért nem firtatták a dolgot.
Harry megtalálta az igazi szerelmét. Nem szeretnék és nem is fogok közéjük állni, akárki is legyen a lány. És bár ezt tisztáznom kell Harryvel én már most áldásomat adom rájuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fáj. Kitti fél óra múlva jön csak le a lépcsőn, de rögtön kiszúrja, hogy valami még inkább nincs rendben velem. Ezt szóvá is teszi.
- Louis azt mondta Harry megtalálta az igazi szerelmét. - felelek rezzenéstelenül - Aki nem én vagyok. - teszem hozzá, mire Kittinek elkerekednek a szemei.
- Én ki ny... - kezdi de közbe szólok.
- Nem kell. Ha ő más lány mellett gondolja azt, hogy leélné akár az egész életét, akkor nem én akarok lenni az akadály. Ráadásul nekem sem Harry az igazi ez köztudat. - vonok vállat.
- Szeretnéd, hogy itt maradjak veled? - kérdi lágyan, de én nemlegesen rázom a fejem.
- Nem. Nándinak megígérted, hogy ott leszel, és legalább te légy ott ha már én nem. Amúgy is most csak magányra van szükségem. - rázom fejem, de azért hálásan pillantok Kittire.
- Na, jó ez borzalmas! Egy hete Kinga, hogy csak magányt akarsz. Megkaptad. Nem engedem, hogy tovább kínozd magad! Fáj így látni téged. - szomorúsággal telik meg szeme Kittinek, amint beszél.
- Itthon maradok. Köszönöm, hogy aggódsz értem, de tényleg csak egyedül akarok lenni. - mosolygok halványan. Kitti már épp szólna valamit amikor Dani szól közbe.
- Mi itthon leszünk, és nem is vagyunk senkik. Főleg az én társaságom. - mosolyog kihívóan Dani, mire én halkan kuncogok. Na, ez már új fejlemény.
- Rendben. - sóhajtva túr hajába Kitti. - Megyek. Nem sokára jövök. Ti pedig ne hagyjátok egyedül! - néz utolsó mondatánál két testvérünkre. Dani és Alina engedelmesen bólint, majd Kitti elindul.
- Azt hiszem még sosem láttam ilyen komolynak. - szólal meg Alina, amikor Kitti elmegy.
- Én se. - felel Dani.
- Már egy ideje ilyen. Aranyos, ahogy törődik velem. - mosolygok el a végére.
- Akkor most beszéljünk rólad. - ül mellém Alina. - Mi történt egy héttel ez előtt? - kérdi gyanakvóan összehúzva szemeit.
- Semmi. Mi történt volna? - vonok vállat, tettetve a hülyét.
- Rendben akkor erről később beszélünk ha képes vagy nem a szemembe hazudni. - feleli Alina. Bűntudatosan sütöttem le szemeim. - Miért nem mész a buliba? - teszi fel a következő kérdését.
- Nincs kedvem. - vonok vállat automatikusan. Amint meglátom Alina szúrós pillantását sóhajtva kezdek bele mondandómba. - Még mindig össze vagyunk veszve Nándival, és ... Ez bonyolult. - sóhajtok megint a végén.
- Rendben. Miért vagy ilyen antiszociális? - mondja a következő kérdését, amin kicsit megdöbbenek.
- Nem is vagyok az. - öltöm ki rá nyelvem, kislányosan.
- Nem kényelmetlen ez a ruha? - fintorogva bök felém.
- De. - bólintok és felállok. - Átöltözöm. - indulok meg régi szobám felé, ahová a cuccainkat Dani bevitte. Magassarkúmban lépkedtem fel amiben már kissé fájt a lábam. Fent elővettem egy fekete cicanacit, ami  bundás volt, hozzá pedig egy fehér szintén bundás, comb középig érő felsőt vettem ami félujjas volt.
Most ilyen bundás hangulatomban voltam.
- Kecsesebben jársz, mint amikor itthon voltál még. - mosolyogva közli ezt Alina, amikor visszamegyek.
- Kösz. - halványan mosolyogva ülök vissza, de ezúttal nem a kanapéra hanem a külön kis fotelomba ami régen az enyém volt.
- Tudod, ha ezrek előtt kell elmenned, akkor kénytelen vagy megtanulni úgy járni mint egy hercegnő. Mike legalábbis mindig ezt mondja. - kuncogom magamban.
- Mike Dorina testvére nem igaz? - kérdi Alina, mire én bólintok.
- Na, akkor... - tapsol egyet Dani. - Horror film. - mosolyog gonoszan, és már megy is a tévéhez.
- Nyugodjál le, te pedig mesélj egy kicsit még. - beszél Alina először Daninak, majd nekem.
- Mit meséljek? - vonom össze szemöldököm.
Meséltem nekik mindenféléről. Arról, hogy milyen volt a klipp forgatás, hogy ha valahova elmegyek legalább egy rajongóval tutira találkozom. A fiúkról is meséltem, hogy kivel milyen a viszonyom. Meséltem, hogy milyen szép is a házam meg Emilyről is. És persze, hogy egy hónap múlva megyünk Californiába valami gálára Kittivel. Ő táncol a háttérben én pedig énekelek majd. Kitti lesz az egyedüli háttértáncos ami az én ötletem volt és elég jó szerintem. Kittinek erről még nem meséltem, de majd szóvá teszem még.
Most valahogy... Sokkal élettel telibbnek éreztem magam. Az, hogy olyan társaságban voltam, amiben rég nem és ők nem Sziszi King-et látják bennem hanem az igazi Kingát, nagyszerű érzés volt. Jó volt a testvéreimmel lenni, szinte mindent megtudtunk beszélni. Daninak pedig nagyon tetszik a hajam színe és be kell valljam, nekem is.
Alina is mesélt Londonról és persze Tomiról. Tomi lakásán laknak ami közel van az egyetemhez. Nagyon jól megvannak, aminek őszintén örülök. Nessza és Dani között is hasonló a helyzet. Már mint, hogy jól megvannak. Mind kettejüknek már csak két hónap van a gimiből utána már ők is egyetemre mennek. Úgy tervezik, hogy Szegedre mennek ketten, és összeköltöznek. Komolyan gondolják a dolgokat, ami szuper. Én még meséltem Kitti és Zayn kapcsolatáról. Persze, elsőre nem akarták elhinni, hogy Kittinek sikerült azzal összejönni akiért öt éve hihetetlenül rajong. De aztán bele gondoltak, hogy ha én összejöttem Harryvel, akkor ő miért is jöhetne össze Zaynel? Végül is én a kettejük dolgáról annyit nem tudok szóval nem tudtam több információt átadni nekik, mint amennyit ők tudni szerettek volna.
Annyit beszélgettünk, hogy már csak azt vettük észre, hogy három órája csak beszélgetünk. Elfáradtunk a sok beszédben ezért bekapcsoltunk egy filmet, de persze mind a hárman azonnal bealudtunk.
A telefonom csörgésére ébredtem valamikor, éjjel. Kómásan keltem fel és mentem a konyhába, hogy testvéreimet ne keltsem fel.
- Jó indokod legyen, hogy felkeltettél. - szólok bele halkan.
- Van ám jó indokom. - nevet hangosan és a háttérből hallom a zene üvöltését. - Kissé sokat ittam. - nevet megint. - De engem Nessza megold. Viszont Nándit valakinek haza kéne vinni. Aki nem részeg ha lehet. - nevet folyamatosan. Többet ivott, mint azt gondoltam.
- És neked az első tipped én voltam. - sóhajtok fáradtan. - Diktáld a címet. - adom be a derekam, és miután lefirkantottam a Kitti által megadott címet elindultam. Természetesen eszem ágában sem volt gyalog vagy busszal menni, ezért Dani kocsiját kölcsön vettem. A fiúk tanítgattak vezetni New Yorkban és bár nincs jogsim, de nemsokára le szeretném rakni.
Amikor megérkeztem és kiszálltam a kocsiból már hallani lehetett a helységből kiszűrődő zenét. Kitti és Nessza kint állt Nándi társaságában.
- Jó látni téged Kinga! - ölel magához mosolyogva Nessza.
- Szia Nessz! - ölelem vissza, majd a két részeghez fordulok. - Segítesz betenni a kocsiba? - sóhajtok Nándit nézve. Nesszával betettük a hátsóülésre, és míg Nissza haza vitte Kittit a saját kocsijával én Nándiék házához indultam meg.
Nándi hátul kicsit fészkelődött, de nem tüntettem neki nagyobb különösséget. Lassan vezettem nem voltam még teljesen biztos magamban. Bekanyarodva az ismerős ház elé, különös érzés fogott el. Gondosan leparkoltam a ház elé és miután kiszálltam Nándit is kirángattam az autóból. Bezártam a kocsit, hogy azért ne lopják el meg semmi, majd a ház felé mentem magammal rángatva a már majd nem alvó Nándit. Tudom, hogy hol tárolják a pótkulcsot szóval azt elővettem és bementem a lakásba. Levéve cipőmet mentem fel Nándival az emeletre a szobájába. Ott lefektettem őt az ágyra és levettem róla a cipőjét és felsőjét. Ismerem már őt annyira, hogy gyűlöl pólóban illetve pulcsiban aludni. Számtalanszor rászóltam régen, hogy vegye vissza a felsőjét amikor nálunk aludt, de ő mindig csak mosolyogva megrázta a fejét. De most elnézve őt, már nem az, mint az a hetedikes kis kamasz fiú, akit megismertem. Nem csak jellemre, kinézetre is. Leginkább kinézetre... Most, hogy elém tárult póló nélküli felső teste elállt a lélegzetem izmos, kockás teste láttán. Nem tudtam, hogy gyúr. Nándi nyöszörögni kezdett amikor pedig meglátott ágyán, maga mellett lábaimon ülni, megmarkolta karom és magára rántott.
- Mit csinálsz? - suttogtam mellkasán támaszkodva, de még így is centik választották el arcunkat.
- Itt vagy. - suttogta ő is, figyelmen kívül hagyva mondandóm, de leheletén és beszédjén érezni lehetett, hogy igen csak ittas.
- Itt. - mosolyodom el őszintén, ami már régen történt velem.
- Miattam? - kérdi lassan pislogva.
- Miattad. - túrok egyik kezemmel hajába. Mélykék szemeivel most mélyen az én világos kék szemeimbe néz. Ekkor valami felül kerekedett rajtam és nem tudtam uralkodni a cselekedeteimen. Lassan hajoltam még közelebb és közelebb. Amikor már orrunk összeért mind ketten tétováztunk kicsit, de végül én még közelebb hajoltam. Puha ajkai először csak súrolták ajkaim, majd gyengéden rányomta őket. Lassan és gyengéden csókolóztunk, ami hihetetlenül jó érzés volt. Mellkasom bizsergett és őszintén boldognak éreztem magam. Nem volt semmi több csak egy egyszerű csók, mégis hihetetlenül jól esett. Amikor eltávolodtunk egymástól homlokomat az övének támasztottam és úgy haraptam alsó ajkamra miközben sóhajtottam egyet. Nem unottan, nem fáradtan, inkább csak szimplán jó kedvűen.
- Tudod, mi a legrosszabb? - kérdezem halkan, és megsimítom arcát oldalt így bele vezetve hajába kezem.
- Hogy bele szerettem a legjobb barátomba. - suttogom, de már látom, hogy mindjárt elalszik. - Az pedig nekem csak jót jelent, hogy erre nem fogsz emlékezni a részegséged miatt. - teszem hozzá, majd legurulok róla. Kezem után kap így megvárom azt a pár percet mi alatt elalszik, majd lemegyek a nappaliba. A szülei ha jól vettem észre nincsenek itthon. Nem voltam fáradt, az imént történteken gondolkodtam. Csókolóztunk. Ő és én csókolóztunk. Megcsókoltam! Én kezdeményeztem az egészet. Amit mondtam... amit mondtam így is gondolom. Az, hogy erre nem fog emlékezni nem tudom pontosan, hogy jó vagy sem. Vegyesnek érzem.
A nappaliban jobban körül nézek és amikor leülök a kanapéra, megakad a tekintetem egy képen az egyik szekrényen. Oda megyek és kezembe veszem. Nándi egy szép, kedvesnek tűnő lányt ölel hátulról a lány pedig egy puszit nyom Nándi arcára. Kezembe véve a képet megyek a kanapéhoz de nem bírok ráülni, így előtte lehullok a földre. A földön térdelve nézem a képet. Rosszul érzem magam. Fájdalmat érzek. Hihetetlenül nagy fájdalmat. Percekig csak küszködöm könnyeim ellen, majd inkább lerakom a képet a kis asztalra, ami mellettem volt és felállok. A konyhába megyek és mivel már annyiszor jártam itt tudom mi merre található. Elkezdek készíteni magamnak egy kakaót, amit már régen nem ittam. A levegő vétel ismét nehezen megy, mint egy héttel ez előtt, és mellkasom szúr, de most kevésbé mint legutóbb. A kész kakaóval, amit kedvenc bögrémbe töltöttem, kezemben ültem a pulton. Gondolkoztam, de nem tudnám meg mondani pontosan min. Csak össze-vissza pörgött az agyam.

- Min gondolkozol? - áll meg nem sokkal később Nándi, kómás fejjel, még mindig felsője nélkül, ahogyan én hagytam a szobájában aludni.
- Mindenen. - vonok vállat felnézve rá. Rá néztem a fali órára és csodálkozva véltem felfedezni, hogy már négy órája így ülök itt. A kakaóm is már egészen kihűlt.
- Mi az? - kérdi halványan mosolyogva, csodálkozó arcom láttán.
- Négy órája itt ülök itt, és gondolkoztam. Ez még nálam is fura. - gondolkodom el egy kicsit. Tekintetem válla fölött vándorol és a képen akad meg tekintetem amit a nappaliban hagytam.
- Nem tudtam, hogy van barátnőd. - nézek rá mire ő értetlenül néz rám. - Láttam egy képet a nappaliban. - vonok vállat, mintha nem bántana ez.
- Nem a barátnőm. - mosolyog édesen. - Az unoka testvérem.  - mondja, mire én ledöbbenek, majd kínosan nevetek fel. Megkönnyebbültem.
- Tudod... - jön közelebb, majd két lábam közé beférkőzik és úgy áll velem szembe. - Emlékszem, hogy megcsókoltál. - mondja mosolyogva.
- Én ugyan nem csókoltalak meg. - rázom fejem határozottan.
- Kinga... Annyira azért nem voltam részeg, hogy ezekre a puha, édes ajkakra ne emlékezzek. És ne feledd, hogy engem nem tudsz átverni! - hajol egyre közelebb, minek következtében nekem légzésem felgyorsul.
- Puha, édes ajkak? - idézem szavait - Nem tudom kivel álmodhattál Édesem, ugyan is én nem csókoltalak meg. - felelek mosolyogva. Minden színészi tehetségemet össze kellett szednem ehhez.
- Valakinek viszont le kellett vennie a felsőm. - mosolyog még jobban.
- Ezerszer láttalak már így. - forgatom szemeim. Nándi közelebb hajol. Már azt hittem megcsókol, amikor a fülemhez hajol és bele suttog.
- Tudom, hogy megcsókoltál Kinga. És én pedig élveztem, hogy te kezdeményeztél, saját akaratodból. - mondja majd édes puszit lehet arcomra. - Arra ugyan nem emlékszem, mit mondhattál nekem, de tudom, hogy megcsókoltál. - távolodott el tőlem, és normál hangerővel beszélt.
- Nem csókoltalak meg. - felelek, de egy kicsit megremegett hangom, amit ő csak egy mosolygással díjaz.
- Akkor én most megyek és felöltözöm. - fordul meg és megindul, de én karja után kapok és visszahúzom magamhoz. Szenvedélyesen, lágyan csókolom meg, ő pedig a kezdő döbbenet után vissza csókol.
- Most csókoltalak meg. - hangsúlyozom ki az első szót. Csodálkozva mégis mosolyogva néz rám.
- Megtennéd még egyszer? - kérdi pimasz mosollyal arcán. Persze, hogy megtenném!
- Nem. - rázom fejem mosolyogva. - Egyébként meg boldog szülinapot! Utólag is. - jut eszembe amiért konkrétan ide jöttünk.
- Velem töltötted a szülinapom. Ez tudod mit jelent? - kérdi sokat tudóan mosolyogva.
- Hogy mindig barátok leszünk. Tudom. - bólintok viszonozva a mosolyt.
- És ha én nem csak barát akarok lenni? - jön ismét közelebb.
- Akkor peched van. - felelek, de eközben nyaka köré fonom karjaim.
- Szeretlek! - suttogja fülembe, mire én lemerevedem. - Ilyenkor ezt viszonozni szokás, de a te esetedben megegyezhetünk egy csókban is. - mondja, mire én ismét csak szemeim forgatom.
- Mond azt, hogy te nem érzed. Hogy te nem szeretsz engem. - mondja hirtelen. Nyitnám a szám, hogy kimondjam, de képtelen vagyok rá.
- Sejtettem. - mondja mosolyogva. - Akkor csak mond ki, hogy szeretsz. - kéri mosolyogva. Most sem tudok mit mondani.
- Tudod... Harry megtalálta az igazi nagy szerelmét. A nagy Őt. Persze mindezeket Louis mondta el nekem, én egy hete nem beszéltem vele. Addig a kórházban voltam. Nem akartam találkozni vele. Kitti megfűzött téged, hogy már haza engedtek, de igazából csak tegnap jöttem ki a kórházból. - mondom végig kerülve a tekintetét.
- Miért akartad, hogy hazudjon nekem? - kérdi fájdalmasan.
- Nem akartam, hogy aggódj értem. - suttogom lesütött szemekkel. Nem szól semmit ezért felnézek arcába.
- Akkor aggódom érted a legjobban, ha nem tarthatlak a karjaimban. - suttogja, halványan mosolyogva.
- Tudod ez két értelmű. - mondom és próbálom takarni mosolygásom.
- Tudom. - hajol még közelebb most már hatalmas mosollyal arcán. Egyre közelebb ér arca az enyémhez. Kezével gyengéden elfordítja fejem, mire én ledöbbenek, de még is lehunyt szemekkel várom következő cselekedetét. Ekkor arcomat kezdi lágy puha puszikkal behinteni, amik minden puszi után egyre közelebb érnek számhoz. Amikor ajkaimhoz ér, beletúrok hajába, ő pedig szorosan tart magához. Levegő hiány miatt válunk szét, de még ekkor sem távolodunk el egymástól annyira. Nem bírom ki, hogy ne adjak több, apró puszit szájára és a-környékére. Óvatosan nevetve reagál erre, ami engem is boldogsággal tölt el. Pár pillanat múlva megunja a puszilgatást ezért ajkaim után kap és hosszasan megcsókol.
Amikor ismét eltávolodunk egymástól homlokainkat egymásnak támasztjuk. A két kék szempár egymásba mélyed, de egyikünk sem mond semmit. Hihetetlenül boldog vagyok, bár nem is tudnám megmondani miért. Viszont egy űr bennem van, ami inkább kérdőjel, mint űr.
- Milyen barátok vagyunk mi, Nándi?

2015. február 16., hétfő

67.Fejezet - I'm fine, thanks.

Sziasztok Drágák! Elkészültem ezzel a résszel is. Fogalmam sincs honnan pattant ki ez az ötlet, mert ez EGYÁLTALÁN nem volt betervezve. Nagy részét tegnap este írtam, de ma is írtam hozzá így elkészült. Egy kisebb fordulat történik most. Na, jóó nem is olyan kicsi, elég nagy véleményem szerint! :)
Nem sokára új rész is lesz (Mivel, hogy már kb. naponta hozok új részeket).
A zenét feltétlenül hallgassátok olvasás közben, ez most nagyon fontos!!!
(Azt hiszem most írtam eddig a legkevesebb szöveget ide az elejére. :D )

Puszii Mindenkinek! :) <3

-Zene-

67.Fejezet - I'm fine, thanks.


 --/Kitti szemszöge/
--

- De akkor miért rohant el? - értetlenül kérdi Harry. Aggódik Kingáért. Miután ő elrohant, elmondtam a többieknek, hogy mit mondott Kinga. Persze, átköltöttem egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. Az utolsó mondatát nem mondtam el, és úgy alakítottam az egészet, mint ha a barátai hiányoznának neki.
- Kibukott. Kingának szüksége van olykor a magányra, amit mostanában nem igen kapott meg. - vonom meg a vállam. Hazugság.
Kristóffal ösztönösen néztünk össze. Ő és én is tudjuk, hogy mit mondott Kinga valójában, de csak mi.
- Szerinted miért ment el valójában? - kérdi halkan, amikor a többiek a konyhába mentek valami kajáért.
- Összetört. Pontosan nem tudom miért, de összetört. Azt hiszem azért, amire rá döbbent. Rá döbbent, hogy többet érez, mint barátság és Kinga tudod milyen. Nem bírja ezt elviselni. Az egészet. Kezdve azzal, hogy amióta itt van egy perc nyugta sincs, ha pedig még is akkor nem lehet Vele. Nem vallja be, de hiányzik neki. Ez túl sok Kingának.- sóhajtva rázom fejem. Sajnálom őt. A testvérem és egyértelműen úgy érzem, hogy segíteni akarok neki, rajta.

/Kinga Szemszöge/
Az érzés ami hatalmába kerített elviselhetetlen. Hiányérzet, fájdalom, összezavarodottság, bűntudat. Ezek így össze keverve hihetetlenül tud fájni. De ami a legrosszabb, az az elveszettség. Az érzés, hogy nincs hova tartoznod.
Kissé lenyugodva beültem egy kávézóba és kértem magamnak egy teát. Most valami olyan kell ami megnyugtat. És ez nem az alkohol lesz. Józanon, és jól kell gondolkoznom. Néztem ki a hatalmas ablakon, ami a székemmel srégen volt, és csak gondolkoztam. Nem értem mi van velem. Amit Kittinek mondtam... az csak véletlen csúszott ki a számon. Nem is tudom, hogy tényleg úgy gondolom-e azokat, vagy csak a nagy hévben mondtam ezt.
"Nem éreznék többet, mint barátság."
Ismételgetem ezt az egy fránya mondatot, de nem tudom. Amikor ezt kimondom még csak saját magamban is, mellkasomban remegést érzek. De semmi más. Csak ott. Érdekes.
Szerelmes lennék? Belé? De hisz ez lehetetlen! Nem, biztosan csak beképzelem a dolgokat. Biztos csak a kimerültség miatt gondolom ezt hiszen annyi mindenen dolgozni kellett. A klippet felvenni, a tánc, a magántanulás...Minden. Harryel is alig volt időnk találkozni. Harry. Ma Louisnak azt mondtam ötven-ötven százalékig szeretem őt. Sajnos, ez a szám naponta csökken. És nem a jó irányba.
A tea nagyon nem segített. Elmentem egy edzőterembe, amit még a legelején Mike mutatott nekem. Most nem a futó padokhoz mentem, mint szoktam. Külön ruhát tárolok itt, pontosabban hármat, hogy ne legyen büdös. Átöltöztem és rögtön a boksz zsákokhoz mentem. Harry is bokszol ő tanítgat engem, na meg persze dolgozik itt egy srác, Tom, ő is nagy erőszeretettel tanít. Viszont, mindig bejelentem ha megyek, amikor pedig nem, tudja, hogy egyedül akarok lenni és csak szét verni ami előttem van. Igen, ez a nagy felhajtás körülöttem kihozta belőlem az agresszív lányt. Őszintén nem örülök neki. De ez van. Csak ütöttem és ütöttem az a szerencsétlen zsákot, nem érdekelt, hogy akár hülyének is néznek akik körülöttem vannak. Csak mindenki hagyjon békén. Nem képzeltem oda senkit, egyszerűen csak pörögtek a gondolataim én pedig ahelyett, hogy sírtam volna ütöttem. Jó érzés volt.
Majd nem egy hét múlva haza repülünk Kittivel. Mit mondjak Neki? Mit mondja a legjobb barátomnak, akivel legutóbbi találkozásunk veszekedésbe fulladt? Mit mondjak a legjobb barátomnak, akit igazából azt hiszem szeretek? Egy rohadt választ sem kaptam. Se magamtól, se mástól. Úgy éreztem megfulladok ha tovább kell maradnom, ezért átöltözve innen is elmentem. Úgy éreztem összenyom minden, és mindenki engem néz. Ennyi. Innentől minden homályos és csak azt vettem észre, hogy a földre hulltam. Homályosan láttam, amint többen körbe állnak érdeklődő, aggodalmas, vagy éppen fa pofával. És minden elsötétült.

- Ne haragudj! Nem akartam! - sírok fel, számhoz kapva kezem. Keserves zokogásba török ki, és esek térdre.
- Ezen nem tudsz változtatni Kinga! Te vagy a hibás, mindenért! - szikrákat szóró szemmel néz rám, az a mélykék színű szemű fiú, aki egész életemben velem volt. De most elkövettem életem legnagyobb hibáját és nem tud megbocsájtani.
- Kérlek! - kérlelem tenyerembe temetve arcom. Nem válaszol ezért felnézek rá. Arca gyűlöletet, megvetést tükröz. Megfordul és elmegy. Elmegy a sötétségbe én pedig végig nézem.
- Kérlek! - sikítok fájdalmasan utána, és felállok. Amint felállok New York utcáján vagyok, rengeteg emberrel körül véve. Mind engem néznek. Lesajnáló pillantásaik szinte égetnek. Erőtlenül esek le a földre. Zokogva magzatpózba gubózom, szorosan ölelem térdeim, és úgy merülök el a sötétségbe. A sötétségbe, amit csakis magamnak köszönhetek, amit én hoztam a saját fejemre. Kitudja meddig vagyok így a megvető pillantásoktól megpróbálva elbújva, amikor valaki felemel. Lábamra állít, ami most nagy csodálkozásomra meg is tart. Felnézek és egy csillogó mélykék szempárra találom szembe magam. Körül nézek, de már nem New Yorkban vagyunk, és az utálkozó emberek is eltűntek. Most csak mi ketten vagyunk a helyen ahova régen is jártunk. Csak mi ketten.
- Kérlek, bocsáss meg! - suttogom elcsukló hangon szemeibe nézve, és érzem amint kigördül még egy könnycsepp. Lágyan elmosolyodik, és kezével letörli könnyeim, amit aztán arcomon pihentet.
- Soha nem tudnék rád igazán haragudni! Te vagy a mindenem! - suttogja az utolsó mondatot.
- Soha? - nézek fel szégyenkezve arcába.
- Soha.


Lassan nyitom ki szemeim, amikor valami pittyegős hangot hallok meg. Amikor kinyitom látom, hogy egy fehér szobában vagyok. Nem nézek körül jobban csak az ablakon bámulok ki. Megőrültem. Nincs rá más magyarázat csakis az, hogy megőrültem. Már kezdett minden jóra fordulni az álmomban. Miért most kellett vége lennie? Bár... Azt hiszem ez volt neki a tökéletes befejezés. Összeszedve minden erőm néztem jobban körül a szobában. Ez egy kórház. Elég nyilván való, hogy egy kórteremben fekszem. Mellettem, ágyamra hajtott fejjel fekszik Kitti, arcát szőke hajzuhataga eltakarja. Megpróbálnék felkelni, de mindenem fáj. Alig kapok levegőt tüdőm mintha össze szorulna. Pupilláim kitágulnak, amint levegő után kapkodom, de az nem jut el a tüdőmig. A pittyegő hang gyorsabb lesz, és egyre sűrűbb, amire Kitti ijedten kapja fel fejét. Megrémülve néz engem pár pillanatig, majd a folyosóra szalad és orvosért kiállt. Kitti és egy fehér köpenyes férfi siet az ágyam felé és megint minden sötét. Azonban hiába sötét minden ha a tüdőm még mindig szúr, és a levegő sem áramlik benne normálisan.

- Miért teszed ezt velem? - kérdi meggyötörten a smaragd zöld szemei pedig mint kés úgy fúródnak belém.
- Mit? - összevont szemöldökkel, értetlenül kérdeztem.
- Tudod, te azt. - nevet erőltetetten. Nem vidáman inkább szomorúan. Szeméből kicsordul egy könnycsepp, ami nem is átlátszó inkább szivárvány színű. Amint az a földre ért a helyszín ahol eddig voltunk megváltozik. Most egy tetőtéren voltunk, ami ismerős volt, de nem tudtam pontosan, hogy hol is vagyunk. Ekkor, mint a villám hasított belém, a felismerés. Felismerés miszerint milyen mocskosul bántam ezzel a fiúval. Ezzel a fiúval, aki szeretett és még most is szeret.
- Bocsáss meg, kérlek! - nézek fátyolos tekintettel rá, könyörögve.
- Én megbocsátok. - húzza száját mosolyra. - De az már más kérdés, hogy te meg tudsz-e bocsátani magadnak. - hangja még mindig lágy, de mondata kemény. Megnyugtatott, amiért ő megbocsájt, de igaza volt. Magamnak képtelen voltam. Mintha a föld megnyílt volna alattam egyszer csak zuhanni kezdtem. Sikítva kapálóztam a fiú után aki végig velem szembe állt, de ő nem zuhant velem. Egy sötét erdőbe értem földet. Fel sem kelve zokogva néztem körül. Nem láttam semmit csak két pár csillogást. Az egyik pár smaragd zöld, a másik mélykék. Amint közeledtek felém megrémültem.
- Miért? - suttogtam ijedten, zokogástól visszatartott szúrással mellkasomban.
- Mind kettőnket megbántottál Kinga. - szól a smaragd zöld szempár gazdája.
- De mind a ketten megbocsájtottatok! - sikítok fel, amikor egy-egy kígyó kúszik fel karjaimra.
- Mi igen. De téged nem hagy nyugodni a bűntudat. - felel most a mélykék szempár párja. Zokogásba török ki még jobban.
- Kérlek!


Ismét lassan nyitom ki a szemeim. Kitti megint mellettem van ezúttal ébren. Viszont mellette a göndör hajú, smaragd zöld szemű fiú is ott van.
- Kinga! - szól Kitti, amikor észre veszi, hogy már fent vagyok. Beszélni akarok hozzá, felé tenni valami mozdulatot, vagy csak rá nézni. De egyik sem megy. Csak nézek ki ismét az ablakon és nem tudok tenni ellene semmit.
- Harry, szólj az orvosnak! - csuklik el Kitti hangja. A Göndör felpattan és kirohan. Amikor visszatér mellette egy orvos jön be.
- Mi történt? - kérdi az orvos.
- Felébredt, de nem reagál semmire. - zokogását visszatartva beszél Kitti. Az orvos próbálta megnyugtatni Kitti, és azt mondta, hogy ez ilyenkor természetes. Már mint, hogy olyan leszek, mint egy őrült, és kábán fogok bámulni? Oké, ezt jó tudni. Viszont azt még jó lenne tudni, hogy mi a franc bajom van? Amint kezd elönteni az idegesség, mellkasom ismét szúrni kezd.
Percekig, órákig voltam így. Ki tudja már? Viszont eközben Harry elment. Őszintén megvallva örültem neki. Az álmok után nem volt sok kedvem beszélni senkivel sem. Kitti maradt végig. És bár nem aludt, látszott rajta, hogy mennyire fáradt. Amikor megcsörren mobilja feláll és arrébb megy pár métert. Percekig beszélt valakivel, majd mikor visszajött leült mellém és két keze közé vette egyik kezem.
- Nándi aggódik érted. Nagyon is. - sóhajt fáradtan. - Ide akart repülni, de mondtam neki, hogy szükségtelen. Anyuék is ide akartak jönni, de őket is megnyugtattam, hogy majd én elintézek mindent. A doktort kicsit lefizettem, hogy jobban megvizsgáljanak és hasonlók. Azt mondták sokkot kaptál, és nagyon kimerült voltál. Vagy valami ilyesmi. - sóhajt fel. - Harry is nagyon aggódik érted. - teszi hozzá. - És Nándi is. Szerencsés egy lány vagy te. - nevet csendesen, de nem igazi vidámsággal. Mondata által sikerül elmosolyodnom, amit mikor meglát felcsillannak szemei.
- A többiek is aggódnak. - folytatja mondandóját. - Egy hétig kell bent maradnod, szóval még egy napot otthon lehetsz, de aztán megyünk egy magángéppel Pestre onnan pedig Csabára. A doktor szerint jó is lesz egy kis kimozdulás.
- Az tuti. - szólalok meg miközben rá nézek. Hangom rekedt a sok hallgatástól.
- Istenem, végre. - ölel magához Kitti.
- Kitti... Tűk vannak belém szurkálva. - nyögök fel szoros ölelésétől. - Kérlek. - motyogom ő pedig nyomban elenged.

Másnap is itt maradt Kitti. Éjszaka mellettem aludt a széken, nappal pedig folyton beszélt hozzám. Nem igazán tudtam még beszélni, nem értem miért. Mozogni például egyáltalán nem tudtam.
Valamikor délután Kitti elment kávéért az automatához, és mikor vissza jött egy zacskó volt a kezében.
- Harry itt van. Beengedhetem? - kérdi csendesen.
- Ne! Nem akarok senkivel se találkozni most. - suttogom és lehunyom szemem ugyan is egy könnycsepp gördült ki szememből.
- Oké. - sóhajt Kitti majd újra kimegy. Amikor visszajön a zacskóból kivesz egy fotót.
- Ezt a fiúk küldik. - mosolyog gyengéden, és a képet a mellettem lévő kis szekrényre teszi. A képen Kitti, Zayn, Liam, Niall, Louis, Harry, Emily, Mike és én vagyunk. Ez a kép pár napja készült, amikor Kristóf kitalálta, hogy csinál rólunk egy képet.
Elmosolyodtam a feliraton, ami a keret alsó részén volt.
"Hülyék. Barátok. Hülye barátok. A legjobb párosítás!"
Ezt a mondatot Louis mondta, amin nevettünk is egy jót.
- Miért nem akarod látni Harryt? - szakítja félbe gondolkodásomat Kitti csendes hangja.
- Azt hiszem... Azt hiszem egy kis szünetet kell, hogy tartsak vele. - suttogok könnybe lábadt szemekkel.
- Miért? Mi történt? Vagy inkább, ki miatt? - teszi egyik kezét Kitti az enyémre.
- Szerinted? - mosolygok kínosan.
- Szereted Nándit? - komolyodik el Kitti, ami nála ritka.
- Én csak... Nem tudom mit érzek. Ezért is akarok szünetet tartani. - felelek lesütött szemekkel. - Megtennéd... Megtennéd, hogy Nándinak azt mondod, hogy már kiengedtek és teljesen jól vagyok? Harryt, pedig ne engedd be, kérlek. - nézek fel a kéken csillogó szemeibe.
- Persze! - mondja megértően Kitti, és bólint is egyet.

Ez napokig így volt. A fiúk mindig küldtek be valami kedves apróságot, Harry minden nap eljött hátha beengedem valamikor, Nándit pedig Kitti megfűzte, hogy teljesen jól vagyok, és már nem vagyok bent.
Kinga ruhája, amikor haza utaznak..
Én pedig... Én pedig ugyan olyan vagyok mint egy héttel ezelőtt. Nem mozdulok, immár saját akaratomból. Nem szólok, ha nem feltétlenül szükséges. Nem reagálok semmire az ég világon csak is Kittire. Az orvos sem tud velem mit kezdeni. Mint megtudtam az orvosom több hírességet is kezelt, ezért tudja min esek át, de eddig én vagyok a legszótlanabb állítása szerint. Pedig én teljes mértékben jól vagyok egyszerűen csak nem akarok látni senkit, nem akarok beszélni senkivel, és legszívesebben csak feküdnék az ágyban. Nem, tényleg teljes mértékben jól vagyok... Néha már úgy érzem bekattantam. Ez pedig nem állapot! Nem normális amit művelek. De így érzem magam "jól". A doktor szerint valami depresszió félén megyek keresztül most. Szerinte még pár nap és jól leszek teljesen, mint régen. Pár óra múlva engednek haza, mert már nincs szükségem orvosi kezelésekre, ez már csak rajtam és a környezetemen függ. Egy nappal később engedtek ki, szóval a kórházból rögtön a repülő térre megyünk Kittivel. Megpróbáltunk kerülni a feltűnőséget, de sajnos így is elég sokat megláttak.
Osztogattam pár autogramot, és bár képeket én most nem vállaltam, de a rajongók akikkel találkoztam így is kedvesek voltak. Az újságból olvasták, hogy kórházba kerültem ismeretlen okok miatt, ezért megértették a kép visszautasítást, és érdeklődtek hogy létem felől. Nem mondtam, hogy, hogy érzem magam igazából inkább csak mosolyt erőltetve magamra megköszöntem és azt mondtam jól vagyok.
- I'm fine, thanks. - válaszolom folyton ugyan azt.
Szerencsére a repülőnk nem sokára indult ezért el kellett mennünk. Nem sajnáltam őszintén. Kitti viszont igen. Ő nagyon élvezte ezt az egészet. Én is csak... csak még mindig ugyan abban az állapotban voltam mint a kórházban. Ruhám hiába volt tipikus Sziszi King-es, de színes hajamat nem tűztem fel, hagytam vállamra omolni, és szemeim elé napszemüveget húztam. Magán géppel mentünk szóval minden rendben volt. Csak néztem ki az ablakon és nem csináltam semmit. Kitti elaludt szóval most még inkább a magányomba burkolózhatok.
Amikor Kitti elaludt kimentem a mosdóba. A mosdókagylóra támaszkodva lehajtott fejjel álltam és nem csináltam semmit. Percekig csak állok és egy valami jár az agyamban.
Magány.
Ez van most velem, és ez is kell. Nincs szükségem emberekre, egyszerűen csak hagyjanak békén.
Amikor úgymond össze szedtem magam, vissza mentem. Az út további részében csak ültem és néztem ki a fejemből. Anyu egyszer dolgozott egy olyan helyen ahol nem teljesen ép elméjű emberek voltak. Amolyan dili ház, de még sem volt az. Nem voltak olyan durván kattantak az emberek, csak valami még is más volt az agyukkal, mint egy normális embernek. Néha bejártam anyuval oda, hiszen laza munka volt, vagy legalább is annyi idősen annak tűnt. Néhányszor beszéltem egy-egy normálisabb emberrel ott. Az agyam kb. ugyan olyan, mint az övéké. A kórházban ez még oké volt, hiszen ott be voltam gyógyszerezve (nem tudom minek,  mikor végig nyugodt voltam) de azt, hogy most miért van ez, nem tudom. Tudom, hogy nem vagyok bolond, nem őrültem meg hiszen azt érezném. Vagy valami. Csak szimplán semmi kedvem az emberek társaságához.
- Hihetetlen, hogy két híresebb emberért, mit meg nem tesznek az emberek. - rázza fejét sóhajtva Kitti, amikor leszállunk a repülőgépről. - Főleg, ha a kelleténél egy kicsit több pénzt is kapnak. - teszi hozzá kicsit bosszankodva. Nem reagálok rá, csak vállat vonok. Ezt az egészet arra értette, hogy el lett intézve, hogy elvigyenek minket egy külön kocsival, Békéscsabára.
Mi Kittivel hátul ültünk, a sofőrt pedig csak annyi ideig láttuk, amíg berakta a cuccainkat.
Út közben elaludtam rögtön, csak akkor keltem fel amikor Orosházára értünk. Onnantól kezdve csak bámultam ki az ablakon. A telefonom egy párszor csörgött, de végig kinyomtam. Harry, Mike, Emily. Ezek így váltakozóan hívtak, de egyik hívást sem fogadtam. Emilynek írtam egy SMS-t amiben az állt, hogy megérkeztünk Magyarországra, nemsokára Csabára érünk és, hogy valamikor később beszélünk most nincs kedvem nagyon senkihez. Amikor ezt megírtam neki, már senki sem hívott. Szerencsére.
Amikor a házunk elé értünk, kivettük a cuccainkat a kocsiból, amivel aztán rögtön el is ment a férfi, miután Kitti kifizette. Napszemüveg a fejemen volt még mindig, nem is nagyon akartam levenni. Fel lépkedtünk a lépcsőn és csengettünk. Fura volt, hogy ott csengettünk, ahol majdnem az egész életünket leéltük.
- Hát ez fura... - motyogom rezzenéstelen arccal.
- Az. - bólint Kitti, ezután pedig kinyílik az ajtó. Alina egyből a nyakunkba ugrik. Kitti mosolyog, de engem még ez sem képes életre kelteni. Istenem, a saját nővérem nem képes életre kelteni, mi a franc bajom van?
Bementünk a házba, ahol sajnos már muszáj volt levennem a szemüvegem.
- Jó a hajad. - túr bele mosolyogva Alina a hajamba.
- Köszi. - mondom rekedtes hangomon. Alina kicsit zavarban van, amiért nem mozdult arc mimikám.Nem tehetek róla, nekem se megy ez olyan egyszerűen. Dani, és anyu is megláttak minket, akik hasonlóképpen reagáltak ránk, mint nővérünk. Még ezek után sem volt semmi mozgás bennem.
- Három óra múlva kezdődik Nándi bulija. - néz karórájára Kitti, majd rám. Valami reagálást vár, de én csak bámulok rá. - Te jössz? - kérdi végül meg.
- Nem. - felelek egyszerűen. Kitti megértően bólint, de arcán látszódik nem tetszése.
A nappaliba mentünk, és beszélgetni kezdtünk. Vagyis Kitti beszélt végig, meg néha én is megszólaltam, de többnyire csak ültem.

- Na, jó én megyek készülni. - áll fel mosolyogva Kitti úgy két óra múlva. Én csak tovább ültem a helyemen, és a karkötőim piszkálgattam. Amint Kitti felért megcsörrent a telefonom. Harry volt az. Sóhajtva nyomtam ki. Valamikor beszélnem kell vele, de nem most. A következő percben még egy hívás. Niall. Ez is kinyomva. Majd még egy. Liam. Ő is ugyanúgy járt, mint a többiek.
- Miért nem veszed fel? - kérdi Alina összevont szemöldökkel. Anyu a konyhába ment szóval most Danival és Alinával vagyok egyedül.
- Nem akarok velük beszélni. - vonok vállat tovább piszkálgatva karkötőim. Még egy hívás. Louis. Ő az egyetlen akivel most képes lennék beszélni.
- Szia! - szólok bele a telefonba, amikor felveszem neki.
- Szia! Miért nem vetted fel a telefont? - kérdi némi idegességgel hangjába.
- Nem volt kedvem. - felelek egyszerűen.
- Harry aggódik érted Sziszi. Nagyon is. - kezd bele sóhajtva.
- Nem akarok beszélni vele. - felelek ismét rezzenéstelenül.
- Miért? Haragszol rá? - csodálkozik el Louis.
- Nem. - felelek egyszerűen.
- Akkor?
- Nem vagyok biztos benne, hogy szeretem.

- Hogy-hogy? 
- Azt hiszem...Kiszerettem belőle. Nem tudom. 
- Az jó. - sóhajt megkönnyebbülten.
- Hogy mi? - csodálkozom el egy kicsit.
- Semmi, mindegy. - sietve válaszol, amit furcsállok.
- Mindegy. - sóhajtok fel.
- Harrynek van valakije. - hadarja el.
- Hogy mi? - állok fel, és szinte kiabálva beszélek. Alina, és Dani is csodálkozva néznek rám, főleg, hogy amióta itthon vagyok most vagyok a legaktívabb.
- Mégis mit jelentsen az, hogy van valakije? Aki nem én vagyok, ráadásul! Még is ki a franc az? - járkálok fel alá dühösen.
- Az igazija. - mondja nyugodtan, csendesen Louis.
- Ó. - úgy állok meg hirtelen, mint akit leütöttek volna. Csodálkozom ezen, mégis rosszul esik ez az egész, de egyben örülök is.
Mi a franc van most?

2015. február 15., vasárnap

66.Fejezet - Elvesztem

Sziasztok Drágák! :) Elkészültem azzal a résszel amit már egy jó ideje tervezek meg írni. Már csak a vége miatt. :) Nem is tudom miért, de imádom a drámákat. :D Azt hiszem ez a történetből is észrevehető. :D
Nem tudom ti, hogy vagytok ezzel a fiú-lány barátságokkal, de én nem hiszek benne, mint az a történetből is kivehető. Valamelyik fél tuti többet érez. Jóó, igen, bevallom nekem is van egy nagyon jó barátom, aki fiú. Én régen szerelmes voltam belé, de már egy jó ideje nem tetszik ÚGY. Viszont nagyon jól tudom, hogy ő szerelmes belém. Szeretem, de csak mint barátot. Barátnak nagyszerű fiú!! Csakúgy, mint Nándi. ;) Bár nem róla mintáztam, mert amikor elkezdtem ezt írni, akkor még nem is voltunk olyan jó barátok. Na, meg a jellemük nem is annyira hasonló, csak egy csöppet. De ez lényegtelen. :D Hagylak titeket olvasni. :D
A kép saját, próbáltam jól másolni a netről, bár a közepéről a szöveg nem "I want you", mint az eredetin hanem "I don't know".
Puszii Mindenkinek!! <3

U.i.: Itt a Facebook csoport! -Link- + Túl léptük a 10.000 oldal megjelenítést! Köszönöm, hogy ennyien kattintotok a blogomra, ez sokat jelent nekem!! :) <3

-Zene-

66.Fejezet - Elvesztem


- Ez perfecto /tökéletes/ - visít fel Kitti a nyakam ugrik. A laptopja előtt ülünk ami a konyha pulton van, és egy klippet nézünk. Az Én klippemet! Végre! Elkészült másfél hónap alatt. Kitti is a tánclépésekkel tökéletesek lettek, bár valahogy kitudódott, hogy nem én táncolok, hanem ő. Nem volt semmi gond ezzel, sőt! Kittinek több ajánlatot tettek az elmúlt egy hétben munkával kapcsolatban, illetve tánc stúdiókban, tánc tanárnak, és volt egy színészi is. Ez vonzotta a legjobban, de ahhoz valami sulit is el kell végeznie hozzá, és persze a gimit is be kell fejeznie. Csakúgy, mint nekem szóval most magán tanulók vagyunk. Kitti együtt van Zaynel és hihetetlen aranyosak együtt. Ikrem is magántanuló mint én, de a színészeti sulit is elkezdte, mellette pedig koreográfus az egyik munkahelyen amit ajánlottak neki. Állítása szerint a színészeti suliban a legtöbben nyaliznak neki, mert a srácokat ismeri.
- Tíz órája van fent és már több ezren látták. - ugrok én is a nyakába boldogan.
Harry is bemutatott a szüleinek. Először irtózatosan zavarba voltam, de egyre lazább lettem amint elkezdtem Anne-nel, Harry anyukájával beszélgetni. Kedvesek a szülei, azt is megjegyezték, hogy szerintük Harry nagyon boldog mellettem.
- Most mennem kell! Nem sokára jövök. - ad egy puszit arcomra Kitti széles mosollyal arcán, és már el is ment. Értetlenül nézek utána. Már pár napja ilyen, tudom, hogy valamit tervez, csak nem tudom mit. Nem foglalkozva ezekkel készülődni kezdtem, mert a többiek nemsokára átjönnek hozzánk. Amikor megkaptam a házat azt hittem csak viccelnek, hogy folyton nálam tanyáznak majd, de nem. Tényleg nagyon sűrűn vannak itt, nem mintha nem örülnék nekik.
Sütit kezdtem el csinálni, meg a nasikat előkészítettem, az italokkal is feltankoltam, és DVD-ket is készítettem ki. A legtöbb horror volt. Éppen nagyon pörögve sürgök-forgok a konyhában, amikor csörög a telefonom. Időm nem igazán van, ezért is felveszem meg sem nézve ki az, és a kihangosított telefont leteszem.
- Igen? - szólok oda, miközben a forró csokit csinálom.
- Szia! - szól bele kicsit szégyenlősen, rekedt hangon.
- Azta rohadt. - motyogom és majd nem leforrázom a kezem a forró csokival.
- Nem akartalak felidegesíteni, hogy felhívtala... - nem hagyom, hogy befejezze, félbeszakítom.
- Nem! Dehogy is, nem vagyok ideges! - kapok kicsit ijedten a telefon után és fülemhez emeltem. Azt hiszem kicsit megijedtem, hogy leteszi. - A forró csokira vagyok ideges, amivel kis híján levittem a fél kezem. - teszem hozzá, amin Ő halkan felkuncog.
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon jó lett a videód! - szól ismét rekedtes hangján.
- Köszönöm! - mosolygok magam elé meredve. Majd megérzem az éppen oda égni készülő sütemény illatát.
- Basszus! - teszem le ismét a telefont. Gyorsan kiszedem a sütőből a sütit és örülök, amiért még időben.
- Minden rendben? - kérdi a telefonból, kicsit aggodalmasan.
- Persze, csak a sütit sikerült majd nem oda égetnem. - veszem ismét kezembe a telefont.
- Sütit? - kérdi értetlenül.Nem sűrűn sütök, ezt ő is tudja.
- A srácok átjönnek, és filmezünk, meg kicsit iszogatunk. - kuncogok halkan.
- "Iszogatunk"? - csodálkozik el hangja még inkább. - Kinga te rászoktál a piálásra? - kérdi egy hangszinttel magasabban.
- Dehogy! Csak akkor iszok ha valamit ünneplünk, de akkor is mértékkel. Nem kell féltened, nagy lány vagyok már! - felelek kissé megsértődve.
- Rendben, sajnálom ha megbántottalak! - mondja, de hangján érzem, hogy ő is kissé megsértődött.
- Semmi. - felelek, közben a sütit kiszedem egy nagyobb tányérra. - Mennem kell, mindjárt itt lesznek a többiek. - veszem kezembe a telefonom, de ott már csak a fülsüketítő síp hang van. Lerakta. El sem köszönve, egyszerűen csak lerakta. Persze, mire is számítottam.

- Két hét múlva haza utazom. És Kinga is jön velem. - jelenti ki Kitti. Már este van, azt hiszem este tíz lehet de még mindig nem nyúltunk alkoholhoz. Valahogy nincs kedvünk. Most kint a kertben vagyunk és csak nézzük a csillagokkal borított eget.
- Tessék? - ülök fel csodálkozva.
- Csak haza látogatunk kicsit. - vonja meg vállát Kitti.
- Én is megyek. Kitti ki erőszakolta. - fintorog egyet második mondatában Kristóf.
- Pontosabban mikor is? - gyanakvóan nézek Kittire.
- Tíz nap múlva. - vonja meg vállát.
- Rohadék vagy, tudsz róla? - összefont karokkal nézek rá, idegesen.
- Miért? - kérdi mindenki kivéve Kristóf és Kitti.
- Azt hittem elfelejtetted. - mondja Kitti és ő is felül.
- Nem, nem felejtettem el. - rázom fejem szomorúan.
- Valaki elmondaná miről van szó? - kérdi Emily.
- Nándinak pontosan tízen egy nap múlva lesz a szülinapja. Kitti azért akar akkor haza menni és engem is magával ráncigálni. - mondom lehangoltan.
- A tízen nyolcadik lesz neki. - emlékeztet Kitti.
- Tudom. - nevetek kínosan és még szomorúbb leszek.
- Emlékszel? - kérdi halkan Kitti.
- Persze! - mosolyodom el fájdalmasan.
- Mire? - kérdi egyszerre Emily és Liam.
- Hetedikes korunkban megígértük egymásnak, hogy egy nagy bulit rendezünk, iszunk, jól érezzük magunkat. És, hogy ha azon a napon is még barátok vagyunk, akkor mindig azok leszünk. Mindig ott lesz a egyikünk a másiknak ha kell, bármi van akármikor kereshetjük egymást, és amíg ki nem járjuk a gimit egyikünknek sem lesz senkije. Csak azért, mert sokan azt hitték így is, hogy együtt voltunk, közben csak barátok voltunk mindig. - a végére szinte már suttogva beszélek és a semmibe meredve nézek szomorúan.
- Nem akarok haza menni Kitti! Vagy legalább is nem abban az időpontban. - fordulok Kitti felé és érzem mindjárt kibuggyan egy könnycsepp.
- Csak köszöntsd fel személyesen! Semmi több csak egy mondat. - néz könyörgően Kitti. Tudja, hogy akármennyire is fáj ez, megteszem.
- Rendben. - sóhajtok fel. - De a buliba nem megyek el! - teszem fel kezem magam elé, mielőtt még erre is rávenne.
- Én elmegyek. - vonja meg vállait ismét.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ott mindenki ott lesz. Vagyis Szeli és valószínűleg Dorián is. - nézek szemeibe együtt érzően.
- Erre még nem is gondoltam. - motyogja egészen megrémülve. - Túl élem. - vonja meg vállait erőltetetten.
- Tíz nap? - kérdem egyik szemöldököm felvonva, keserűen mosolyogva.
- Tíz nap. - bólint ugyan olyan arcot vágva.
- Addig is el kell mennem fodrászhoz. Valami jó kis extrém új hajjal a haza téréshez. - mondom bele túrva a most éppen barna hajamba.
- Megyek veled! - mondja gyorsan Emily. - Lehetne lila hajad? - kérdi csillogó szemekkel, én pedig vissza dőlök Harry mellé, aki átkarol és magához húz.
- Nem! - nevetek fel. - Emily, Édesem nem lehetne, hogy ne ennyire extrém legyen?
- Akkor szőke és a vége legyen fokozatosan más színű, mondjuk szivárvány. - mondja a nem is olyan rossz ötletet.
- Hidrogén szőke? - kérdezem, csak, hogy biztos legyek benne.
- Természetesen.
- Oké! - egyezek bele mosolyogva.
- Holnap kérek időpontot. - mondja és ezzel elhallgatunk. Mindenki hallgat, és a saját gondolataiban mered el.

- Menjünk már! - ráncigál ki a házból Emily másnap reggel. - Oda kell érnünk... - néz rá kar órájára - Pontosan tíz perc múlva szóval hajrá! - tapsol kettőt Em, mire megindulok már én is.
- Nem akarom azt a hajszínt. - fintorgok út közben gondolkodva.
- Akkor milyet? - sóhajt fel Emily. Ma nincs a legjobb kedvem ezzel is idegesítem a többieket. Nem tehetek róla, ha morci vagyok ma.
- Csúnya lenne, ha fekete majd éjkék, és halvány lila? - nézek rá, amikor mondom, és látom arcán, hogy tetszik neki ez az ötlet.
- Végre, valami életet viszel a hajadba! - mondja boldogan, én pedig halkan kuncogok.
Amikor oda értünk a lány aki a másik két alkalommal is csinálta a hajam, megörült nekem és most is ő készítette a három színű hajamat. Kedves lány, jól elbeszélgettünk most is mint mindig. Főleg amíg a hajfesték a fejemen volt, addig rengeteget beszéltünk.
- Kész is vagy! - teszi vállaimra kezeit mosolygós arccal Nicole. Bele nézek a tükörbe, ugyan is eddig nem akartam látni, hogy meglepetés legyen, de hát az is volt.
- Ez... Eszméletlen jó! - Állam valahol a padlót súrolja, amikor a tükörbe nézek.
- Jól áll! - bólint elismerően Emily. Megköszöntem a bókot és a hajkészítést Nicole-nak, majd kifizetve a kért összeget, haza indulunk.
Mivel úgy voltam vele, hogy ma már nincs semmi dolgom, és az idő is szép ki mentem a kertbe. Még szép, hogy szép hiszen Március vége van már.Fekete bikinimbe mentem ki és egyszer csak elém ugrik Emily és lefényképez. Ösztönösen fordítom el fejem, hogy ne látszódjon az arcom. Nem szeretek annyira fényképeszkedni azért teszek így.
- Mit csinálsz? - kuncogva fordulok vissza Emily felé.
- Lefényképeztelek, hogy meg tudd osztani a rajongóiddal az új hajad. - mondja mosolyogva miközben a kezembe adja a telefonom amivel fotózott. Ő elmegy én pedig telefonommal a kezemben fekszek ki a napozó ágyra. Követve Emily tanácsát, kirakom a képet.

A new hair. Nine days and go home.
/Egy új haj. Kilenc nap és indulás haza./

Nem kellett sokat várnom és kaptam kommenteket. Hirtelen pedig többen is kedvelték a képemet. Ez még mindig megdöbbentő számomra, hogy ennyi rajongóm van.
Akik azt írták, hogy jól áll, meg hasonló bókok, azokat megköszöntem. Volt pár utálkozó is, és bár próbáltam nem foglalkozni vele, nem ment annyira.

Végül is egész nap egyedül voltam itthon és élveztem. Vagyis majd nem egész nap...
- Hali! - köszönt mosolyogva Louis amikor ajtót nyitottam. Csodálkoztam, mert csak egyedül jött és hát azért ez nem sűrűn történik, sőt.
- Szia! - engedtem be mosolyogva.
- Jó a hajad. - borzolja össze új hajam, majd a nappaliba sétálva kényelembe helyezi magát.
- Köszi! - mosolygok rá, majd leülök én is. - Hogy-hogy itt? - kérdem tőle.
- Csak erre jártam. - von vállat, de látszik rajta, hogy hazudik.
- Aha, persze. - forgatom szemeim.
- Na, jó igazából beszélni akartam veled. Harryről. - ül fel rendesen és komolyan néz szemeimbe.
- Miért? - összevont szemöldökkel kérdem, de egy kicsit feszült vagyok én is.
- Zayn mondta, hogy ő és Kitti beszélték, hogy szerintük Harrvel nem vagytok egymás "igazija" . - formál ujjaival macska körmöket az utolsó szónál. - Szerinted is így van? - kérdi bizalmas hangon. Louis Harry legjobb barátja, és Lou tipikus az a fajta ember, akiben meglehet bízni. Elgondolkodva a dolgok igazat kell adnom nekik. Úgy képzelem, hogy nem Harry lesz aki mellett le tudnám élni az életem, aki a férjem lehetne és gyerekeim apja. Nem, ez határozottan nem ő lenne.
- Igen. - látom be, szinte suttogva beszélve, lesütött szemekkel.
- Szereted őt? - Kérdése megdöbbent.
- Hát, persze! - némi felháborodás is van a hangomban.
- Kinga! - rázza fejét óvatosan - Szereted őt? - kérdi újból, hangja még inkább komolyabb lett, és bizalmaskodóbb.
- Azt hiszem. - motyogom, tekintetét kerülve.
- Rendben. - sóhajt elégedetten. Már amennyire lehet elégedett az ember ilyen helyzetben. - Ha ő megtalálná a saját igazi nagy szerelmét, akkor képes lennél elviselni azt, hogy nem lennétek már együtt? - teszi fel az újabb kérdést. Bólintok.
- Igen. Ha ő más lány mellett érzi jól magát, vagy mást szeret akkor igen. - bólogatok folyamatosan beszédem közben.
- És ha te találod meg hamarabb az igazit? - kérdi Louis. - Mit tennél?
- Ezt, hogy érted? - vonom össze szemöldököm és biccentem kicsit félre a fejem.
- Mindegy. - rázza meg fejét és legyint egyet. - Melyik áll közelebb? Az, hogy szereted őt, vagy inkább az, hogy nem? - teszi fel a következő kérdését. Ezen elgondolkodtam.
- Azt hiszem ötven-ötven százalék. - felelek némi gondolkodás után, ő pedig bólint.
- Tetszik neked az a haverod? Hogy is hívják... Nándi. - Teszi fel azt a kérdést amit abszolút nem értettem miért tette fel.
- Nem. - nevetek fel. - Ő nekem mindig is csak a barátom volt. - rázom a fejem mosolyogva. Lou bólintott.
Ezután már semmi komolyról nem beszéltünk. Hamar eltelt az idő, nagyon jól elvoltunk. Már csak akkor eszméltünk fel, amikor a többiek is megjöttek. A hajam mindenkinek tetszett természetesen.
- Miért érzem úgy, hogy nem akarsz haza jönni velem? - kérdi Kitti.
- Mert ez így is van. - nevetek kissé lesajnálóan, de inkább kínosan.
- Miért? - kérdi, amivel kicsit felbosszantott.
- Hogy miért? - nevetek ismét lesajnálóan. - Mert nem akarok találkozni vele! Nem akartam ott lenni a szülinapján! Igen, persze, tudom egy rohadék dög vagyok, de ez pont a tízen nyolcadik és nem akartam ott lenni a városban. Mert akkor a másik utcában leszek, és így rosszabb érzés, hogy nem mentem el a bulijába ezzel megszegve a "fogadásunkat", amit régen ígértünk. De ha itt maradhatnék, nem lenne ekkora fene nagy bűntudatom! Nem éreznék úgy, hogy majd szét hasad a mellkasom, mert nincs itt, hogy akármikor velem legyen! Nem érezném azt, hogy csak is vele akarok lenni, hogy senki ne nézzen rá, csakis az enyém legyen! - szinte már kiabálva mondom miközben, és már a legelején felálltam a kanapéról. - Nem éreznék többet, mint barátság. - suttogom kétségbe esetten. Kitti döbbenten néz rám, Kristóf pedig aki éppen ivott majd nem megfulladt utolsó mondatom hallatán. A többiek pedig nem értették mi van. Könnyeimmel küszködve rohantam ki a házból. Fogalmam sincs merre mentem, merre mehetnék. Egyszerűen csak rohantam valamerre. A könnyfátyoltól, ami szemeimet borította alig láttam, a levegőt is nehezen vettem a sírás, és futás miatt. Otthon tudnám merre megyek. Tudnám hova futok, hova menekülhetek el. De itt... Itt nem. Itt hatalmas betontömbök vesznek körül, amiktől úgy érzed megfulladsz, a kocsik zajától pedig úgy érzed egyszer meg fogsz őrülni. A hirtelen jövő ember csordáról nem is beszélve. Mintha több ezer csótánnyal lennék összezárva. Néha úgy érzem meg fogok őrülni. De most még inkább. Hiányzik az otthonom. Hiányoznak az ottani barátaim is. Hiányzik Békéscsaba, ahol tudom hova mehetek és hova nem. Hiányzik a régi életem. Hiányzik Ő.
Futok, futok és csak futok. Az emberek megnéznek. Persze, hisz egy színes hajú lány, zokogva fut az utcán, ráadásul az illető lány sztár. Sztár. Ez az egy szó most olyan undorral tölt el, hogy az elmondhatatlan.
Amikor mellkasomban szúró fájdalmat érzek lassítok, de még mindig nem állok meg. Viszont, amikor már majd nem össze estem a fájdalomtól megálltam. Kétségbe esve néztem körül. Mint aki keres valamit. Kerestem is. Valami helyet ahol teljesen egyedül lehetek. Egy helyet ami senkire sem emlékeztet, csak is a hely varázsa van ott és én. Én akinek nincsenek gondjai, nincsenek bajai. Csak is én egyedül. Kerestem. De nem találtam. Amint ez az agyamig is eljutott összetörtem. Összetörtem nem tudtam mit tenni, az ellen ami lejátszódott bennem. Még sosem éreztem ilyet, de soha nem is akartam.
Egyszer, régen a legjobb barátommal egy erdőben sétáltunk, amikor a családommal eljött nyárra kirándulni. Akkor magához ölelt, amikor már majd nem sírtam, és azt ismételgette nem hagyja, hogy elvesszek soha sem. De ő nem volt itt most. Nem volt itt, hogy meg akadályozza, hogy elvesszek. Hogy elveszettnek érezzem magam. Nem volt itt, és ez megtörtént.
Elvesztem.