45.Fejezet – Olyan vagy, mint egy lepukkant koldus

Sziasztok Drágák!! Nos... Most egy olyan részt hoztam, ami elég rövid, és nincs is teljesen kész. De ennek oka is van. Az egyik, hogy nincs itthon a laptop amin írni szoktam, így csak a lassú/régi gép van. A nagyobb és igazabb ok az, hogy olyan szinten csalódtam az úgy mond barátnőimben, hogy semmi humorom nem volt írni az elmúlt két napban. A vicc az, hogy egy Osztály főnöki óra kellett, hogy rájöjjek csak kihasználtak már kettő éve.. Tegnap konkrétan megfogtam egy csomó kaját, leültem a gép elé, és filmet néztem, miközben szenvedtem. Na nálam így telik egy este, ha olyan szinten fáj valami, hogy az leírhatatlan. Aztán meg ők vannak megsértődve...
De ez nem ide tartozik..! Nem fárasztalak titeket ezzel.
Szóval jövő héten, vagy amikor úgy érzem még a héten, hogy képes vagyok írni egy normális részt, akkor majd megérkezik a 45/2.Fejezet.
Addig is jó hétvégét, és ne bízzatok meg olyanban, aki nem érdemli meg!
Puszii!!

45/1.Fejezet – „Olyan vagy, mint egy lepukkant koldus”

- Te mit csinálsz itt? – kérdezte csodálkozva a még mindig ajtóban álló Kristóf.
- Apáméknál vagyok, mint mondtam a telefonban is. – mutattam körbe – Na, de te mit csinálsz itt? – kérdeztem én is csodálkozva.
- Én mondtam, hogy ugyan arról a Kristófról beszélünk. – mondta gonoszan mosolyogva Martin.
- Jaj, fogd már be. – intettem le, miközben felálltam.
- Ő lenne az az elviselhetetlen mostohatestvér? – kérdezte mosolyogva Kristóf miközben bejött.
- Én elviselhetetlen? – kérdezte Martin csodálkozva.
- Mint ha azt mondtam volna, hogy fogd be. – néztem Martinra, majd vissza Kristófra. – Igen is elviselhetetlen. Dorina nem mesélte? – kérdeztem egyik kezemet csípőre téve.
- Nem. – mondta összeráncolt szemöldökkel Kristóf.
- Áá szóval azzal a Dorinával beszéltél. – esett le Martinnak.
- Örülök, hogy leesett. – motyogtam miközben elindultam Zoéhoz a konyhába.
- Hova mész? – szólt utánam Kristóf.
- Kávéért. – mondtam hátra sem fordulva.
- Mondtad, hogy jól néz ki, de azt nem, hogy ennyire. – mondta halkan Martin, de nem elég halkan, hogy ne halljam meg.
- Tudom. Főleg mikor dühös. – nevetett fel halkan Kristóf. Megfordultam és felvont szemöldökkel néztem a két fiút.
- Mi az? – kérdezte Kristóf játszva az ártatlant.
- Hallottam. – mondtam összefont karokkal.
- Tudod, hogy szeretünk. – mondta ártatlanul.
- Hé a magad nevében beszélj. – lökte meg Martin. Sóhajtottam egyet, és elindultam a konyhába.
- Ki jött az előbb? – kérdezte Zoé, felnézve rám.
- A fiúm. Akiről, mint kiderült Martin egyik haverja. – mondtam miközben neki dőltem a pultnak.
- Kristóf? – jött oda mellém.
- Igen. – mondtam neki. Zoé adott egy dobozos kólát (mint kiderül Martin csak ugyan kólafüggő) és utána visszamentem a nappaliba.
- Nem tudtam, hogy kólafüggő vagy. – mondtam Martinnak, mikor leültem a kanapéra.
- Te is az vagy. – mondta Kristóf átülve mellém.
- Örültél, amiért nem szóltam hozzád, miután énekeltél? – kérdezte Martin, és most nem vágott pofákat, hanem normálisan kérdezte.
- Te elmondtad? – fordultam Kristóf felé. Kristóf csak rám mosolygott, és adott egy puszit.
- Szóval igen. – sóhajtottam fel. – Egyébként meg igen. – fordultam vissza Martinhoz.
- Miért? – kérdezte értetlenül.
- Miért? – kérdeztem vissza csodálkozva. – Amióta megjöttünk, csak beszólogatsz, alám akarsz tenni, és olyan nyíltan kimondod, hogy ki nem állhatsz, hogy így még Dorina se tette. – mondtam neki, ő pedig elgondolkodott ezen.
- Tényleg ti mióta vagytok olyan jó kapcsolatban Dorinával, hogy normálisan beszélgessetek?- csodálkozott el Kristóf.
- Nézzük csak mikor is. Ja, meg van. Mikor bekattantál, és szakítottunk ő pedig normális volt velem. – fordultam felé, ő pedig lesütötte a szemeit. Dühös vagyok Martinra, és megint másokon vezetem le. Kristóffal nem beszéltünk eddig erről, csak mikor megint összejöttünk. Most, pedig mint szemrehányásként hoztam fel.
Odahajoltam hozzá, és adtam a szájára egy puszit. Rám nézett, és rám mosolygott, majd átkarolta a vállam, és magához húzott. Belepuszilt a hajamba, így összekócolva azt, mire én felnevetve nyúltam fel az övéhez, és kócoltam össze. Mind ketten nevettünk, aztán megcsókolt. Utána rendbe raktam a hajam, már amennyire tudtam.
- Megyek, kidobom. – mutattam fel a már üres kólás üveget. – Meg megpróbálom rendbe rakni a hajam. – mosolyogtam Kristófra. Ő ezt viszonozta, majd mikor felálltam ő visszahúzott, adott egy csókot, és elengedett.
- Tényleg másabb, mint a többi. – hallottam Martin hangját, mikor már indultam vissza a nappaliba. Megálltam a fal mellett, és úgy hallgatóztam.
- Tudom. – mondta Kristóf. – De ti miért utáljátok egymást? – tette hozzá.
- Nem tudom. – mondta Martin. Mivel már nem beszéltek többet bementem hozzájuk.
Egy idő után Zoé, Kitti, és apám is visszajött a nappaliba. Kitti totál be volt zsongva a zongora láttán.
- Nem jöttök el holnap is? – kérdezte Zoé.
- De, szívesen! – válaszolt helyettem is Kitti. – Kinga is akar jönni. – jelentette ki, mint ha ott se lennék.
- Hát, persze. – motyogtam a szemeimet forgatva. Fél hatkor indultunk haza, de Kristóf még maradt. Mikor elköszöntünk (egy hosszú csókkal) apánk köhintett egyet jelezve, hogy ne előtte. Igen, hát persze, hogy elfelejtettük a szülő-szabályt.

- Na, ugye, hogy túlélted? – kérdezte Kitti mosolyogva, mikor haza értünk.
- Nehezen. – mondta, és meg sem várva a válaszát bementem a szobámba. Átöltöztem, és olvastam, mikor megszólalt a telefonom
- Mond! – szóltam bele, mikor felvettem.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem nyírtad ki magad. Mint mondtam drága, lenne a temetés. – szólt bele Dorina.
- Kösz. – röhögtem fel. – Te tudtad, hogy a mostohatestvérem Martin, és Kristóf haverja Martin, ugyan az a Martin? – kérdeztem összeráncolt homlokkal, nézve magam elé. Vissza gondolva, amit mondtam kicsit kuszának tűnt.
- Úgy érted… Hogy a mostohatestvéred Martin? – kérdezte idegesen.
- Aha. – mondtam.
- Hát… Őszinte részvétem, mert az szar lesz. De most megyek. Szia. – mondta, és már le is tette a telefont. Értetlenül néztem magam elé. Miért tette le ilyen hirtelen? Na, mindegy.
- Szia! – jött be a szobámba Kristóf.
- Szia! – köszöntem vissza, és feltérdeltem az ágyamon, hogy megcsókolhassam.


- Istenem Kinga kelj már fel! – keltem másnap reggel Kitti hangjára.
- Miért sajnálod tőlem az alvást? – ültem fel dühös tekintettel.
- Én ugyan nem sajnálom, de 45 percet kapsz elkészülni. – tette csípőre a kezeit. Az orrom alatt motyogva szitkozódtam, és megindultam a fürdő felé. Hajamat kiengedve hagytam sminknek, pedig csak szempillaspirált raktam fel. Visszamentem a szobámba, hogy átöltözzek. Egy sima krémszínű pulcsit vettem fel, fekete csőfarmer, barna csizmával, és kiegészítőnek pedig egy barna sapkát.
- Olyan vagy, mint egy lepukkant koldus. – mondta Dani mikor lementem a konyhába.
- Te pedig a fél napod a hűtőben töltöd. – szóltam vissza, és közben felvettem a kabátom.
- Ez nem is igaz. – csukta be a hűtő ajtaját, de még előtte kivett egy süteményt.
- De igen. – mondtam, és elvettem tőle a sütit, és elkezdtem enni.
- Hé. – szólt utánam.
- Köszi. – mondtam miközben elindultam az ajtó felé.
- Itt vagyok. – szaladt le a lépcsőn Kitti.

- Heló! – köszöntünk Kittivel, mikor megérkeztünk apámékhoz. Levettük a kabátokat, és a cipőinket, és beljebb mentünk.
- Jaj, ne már megint te? – sóhajtott fel a kanapén ülő Martin.
- Hát, persze. Mert, szerinted nekem is minden vágyam az volt, hogy téged boldogítsalak, mi?- mondtam cinikusan, miközben leültem mellé.
- Még szép. – mondta gúnyosan mosolyogva.
- Mit nézel? – biccentettem a tévé felé.
- Elpuskázva. – mondta, én pedig bólintottam, és vettem az ölében lévő popcornos tálból.
- Jó film. – mondtam a filmet nézve.
- Ja. – mondta, és tovább néztük a filmet. Furcsa volt, így veszekedés nélkül elleni egymással.
  - Hozok popcornt még. – mondtam felállva úgy a film közepén, mikor elfogyott a csemegénk.
- Oké. – mondta. Kimentem a konyhába, ahol Zoé mondta, hogy nyugodtan szolgáljam ki magam. Így hát a mikroba készítettem popcornt. Csak pár másodpercig tudtam egyedül lenni, mert Martin bejött a konyhába. Nem mondott semmit, csak mellém jött és ő is nekidőlt a pultnak.
- Miért szakítottatok elsőnek? – kérdezett rá hirtelen.
- Hm? – néztem rá értetlenül.
- Kristóffal. Tudom, hogy egyszer már szakítottatok, de nem mondta, hogy miért. Azt mondta, hogy idézem „Nagyon hülye voltam, és szégyellem. Ezért nem mondom el” – mondta Martin a szemembe nézve.
- Nem tudom. Akkor elég sokat veszekedtünk, azon a napon pedig mikor szakítottunk akkor valahogy úgy… Bekattant. Nem tudom. Bunkón viselkedett. Mikor szakítottam vele le akart feküdni velem, és hiába ellenkeztem ő, mintha észre se vette volna. Aztán mikor felpofoztam… volt egy pillanat, amikor azt hittem visszaadja. – rágtam alsó ajkamat. Ahogy az emlékek elöntöttek, lehunytam a szemem.
- Már értem miért nem mondta el nekem. – mondta alig halhatóan Martin, mire én felnéztem rá. – Mindig mondta, hogy te mennyire más vagy, de mindig kiröhögtem, hogy biztos valami újabb kis bolond csaj, akibe jobban belehabarodott a kelleténél. De már látom neki volt
igaza. - mosolygott rám.
- Tényleg régebben ekkora… rohadék volt? Már, mint azért, hogy a lányokat úgy kezelte, mintha csak játékok lennének. – néztem rá komolyan.
- Azt hiszem szerencséd, van, hogy nem a régi-Kristóffal találkoztál. Vagy inkább neki van szerencséje. – mondta Martin.
- Ezt vehetem egy igennek? – vontam fel a szemöldököm. Martin felsóhajtott, majd válaszolt.
- Figyelj! Kristóf valóban játékként bánt a lányokkal, amióta csak ismerem. És hozzátenném, hogy tizenkettő éves kora óta ismerem. De amióta veled van, ez alatt a pár hónap alatt megváltozott. – mondta én, pedig bólintottam egyet.
- Van, amikor még menőzik, de miután látja, hogy én nem ájulok el ettől annyira, vagy nem tetszik ez, akkor visszavesz magából. – mondtam, és közben felültem a pultra.
- Igaz abból valami, hogy nem feküdtetek le még? – kérdezett rá hirtelen. Nem kicsit döbbentem le ezen.
- Nem. De mi olyan hihetetlen ez? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csak annyi, hogy Kristóf eddig minden barátnőjével már lefeküdt. – vont vállat.
- Hát akkor én vagyok a kivétel. – mosolyodtam el.
- És az is igaz, hogy a legjobb barátod lesmárolt? – kérdezett rá.
- Nem gondoltam volna, hogy a fiúk is olyan pletykások, mint a lányok. – néztem rá hitetlenül.
- Szóval? – kérdezte.
- Igen, az is igaz. – sütöttem le a szemeim.
- Te pedig nem tudtál dönteni a két fiú között. – találgatott.
- Ezt egy szóval se mondtam. Senkinek. – tagadtam le. Martin megforgatta a szemeit.
- Látszódik, hogy hazudsz. – mondta a szemembe.
- Nem. Nem így volt. Viszont az tény és való, hogy megfordult a fejemben valami. Kérdezheted nyugodtan, hogy mi, de én se tudom. – mondtam, és elkezdtem piszkálgatni a karkötőm.
- A bizonytalanság. Hogy talán a másik srácot kéne választanod. – jelentette ki Martin.
- Lehet. – suttogtam. – Azért ez elég vicces. – néztem fel rá, ő pedig értetlenül nézett engem.
- Mi? – kérdezte.
- Hát, hogy ezt pont veled beszélem meg. – mondtam, és közben leszálltam a pultról, hogy kivegyem a mikróból, a popcornt.
- Hozz kólát. – mondtam miközben egy adag popit szórtam a számba, és elindultam a nappaliba. A nap többi részében apáméknál voltunk. Pontosabban egészen fél hétig.