Fejezet

Meg mondom őszintén: Semmi kedvem nem volt írni. Vagy is hát volt, csak nem a következő részt. Ez az esős idő kiváltotta belőlem, a vámpír rajongásomat, és hát erről írtam. Ma este lehet, hogy megírom a Táncoslány következő részét, és ha igen akkor holnap ki is rakom. De addig is kirakom azt a történetet amit elkezdtem írni. Vámpíros sztori. A folytatás már megvan de most csak ennyit rakok ki, mert ez egy másik kategória, mint amit eredetileg írok. Akit érdekel az írjon komit, és kirakom. És valaki tudna Fejlécet csinálni ennek a Vámpíros sztorinak? Aki igen légyszi írjon komi!
Puszii Drágáim!

Szép, napsütötte nyári nap volt mikor Rose Hamilton, és Jack Ordway a lány ágyában hemperegtek. Kicsit több mint fél éve voltak együtt, de erkölcstelenül. Rose nemes családból származott, és édesapja már férjhez akarta adni lányát, azonban a Rose még nem állt készen erre. Jack szülei már nem éltek, így egyedül élt villájában, és nagy vagyonával.
   Az egész úgy kezdődött, hogy Rose édesapja, John meghívta az új városlakót, a Bálba, amit Rose születésnapjára szervezett. Az este, amikor Rose éppen a család régi barátjának lányával beszélt, aki csak ugyan 17 éves volt, mint Rose, az új szomszéd odalépett a lányokhoz.
- Elnézést szép hölgyeim. Felkérhetem Rose-t egy táncra? – kérdezte Jack megállva a két beszélgető lány előtt. Elképesztően szép mosolyát, közben ráengedte a két lányra, azonban Rose nem adta be a derekát könnyen.
- Még nem is volt alkalmam felköszönteni. – mondta Jack táncolás közben.
- Itt az alkalom. – mondta Rose, Jack szemébe nézve. „Azok a szép kék szemek.” Gondolta Rose.
- Megteszem. Csak tartson velem. – mondta Jack a csodálkozó lányra mosolyogva. – Bízzon bennem. – suttogta Jack, mélyen Rose szemébe nézve. A lány annyira elcsodálkozott a kék szempárban, hogy majd nem rá is bólintott azonnal. Azonban hamar észhez tért.
- Már miért tenném? – kérdezte Rose, kétkedve.
- Mert kíváncsi. – válaszolta Jack, és pimaszul mosolygott Rosera. Rosenak önkéntelenül is a fiú ajkaira tévedtek a szemei. – És mert kívánja a csókom. – mondta Jack, még ennél is pimaszabbul mosolyogva, már ha ez létezik. Rose zavarában nem is tudott elsőnek mit válaszolni.
- Ön Mr. Ordway felettébb pimasz. – mondta Rose felháborodást színlelve, de Jack csak mosolygott rajta.
- Egy óra múlva, kint várom a szökőkútnál, hogy felköszönthessem. – suttogta Jack, Rose fülébe, majd eltűnt.
Rose az este további részében, nem beszélt Jackel. Este azonban nem ment ki a szökőkúthoz, és azt sem bánta, hogy Jack esetleg feleslegesen, de várja őt.
 Mikor Rose jó éjszakát kívánt szüleinek, felment az emeletre, hogy átöltözzön, és lefeküdjön aludni. Ám amikor belépni készült az ajtón, Jack jelent meg előtte.
- Nem volt ott a szökőkútnál. – mondta Jack színlelve a felháborodását.
- Nem vagyok hajlandó egy ilyen emberrel, mint maga egyedül tartózkodni egy helyen. – mondta Rose kihúzva magát, de még így is fel kellett néznie Jackre. – De maga mit keres itt? Nem szabadna itt lennie! – mondta Rose.
- Szeretem megszegni a szabályokat. – mondta Jack félre biccentve a fejét, és mosolyogva figyelte Rose elpirult arcát. Hírtelen megfordult, és bement a lány szobájába.
- Azonnal tűnjön el innen, vagy szólok az apámnak! – mondta Rose dühösen Jack után sietve. Jack mit sem törődve a dühöngő lánnyal, körül nézett a szobában. Az egyik szekrényhez sétált, és kihúzta a fehérneműs fiókot.
- Azonnal hagyja abba, és távozzon! – mondta Rose gyorsa visszatolva a fiókot.
- Mert ha nem? – kérdezte Jack közelebb hajolva Rosehoz. Csupán alig csak tíz centi volt köztük a távolság.
- Ha nem, akkor sikítok. – mondta fenyegetőek Rose.
- Hát akkor majd betapasztom a száját. – mondta Jack.
- Még is mivel? – kérdezte Rose, de meg sem várva a választ folytatta. – Távozzon, most azonnal vagy sikítok! Háromig számolok, ha addig nem megy el, szólok az apámnak! Egy, kettő, három. – mondta Rose és, épp amikor sikítani akart, Jack megcsókolta. Rose csak állt ott és nem tett semmit ez ellen. Mikor Jack egy kicsit eltávolodott Rosetól, Rose meglepettségében hátrébb lépett egy lépést, így neki ütközve a szekrényének. Ennek köszönhetően pedig leverte a tökrét, ami hangos csörömpöléssel ért földet. Hallani lehetett, hogy a család többi tagja siet fel Rose szobájába.
- Boldog Születésnapot Rose Hamilton. – suttogta Jack a lány fülébe, és adott egy puszit az arcára, majd eltűnt, mintha ott sem lett volna.
- Rose, jól vagy? – kérdezte John Hamilton Rose becsukott ajtaja előtt.
- Persze, apám. Csak ügyetlen voltam. – felelte Rose minden erejét összeszedve. Aznap este nem igen tudott aludni. Mindig csak élete első csókjára gondolt, amit Jack Ordway adott neki.
   Rose, és Jack többször találkoztak, még ha ez nem is tetszett Rosenak. John jó barátja lett Jacknek, de semmit sem tudott róla, és a lánya között folytatódó viszonyról. Már ha ezt lehetett annak nevezni. Jack bárkit megkaphatott volna a városból, ám neki senki sem kellett, csak is Rose.
  - Rose. Szeretném, ha a ma esti Kinsey család rendezte Bálon ön, lenne a partnerem. – mondta egyik délelőtt Jack, Rosenak, amikor a kertben sétáltak.
- Egy feltétellel. Ha nem lesz olyan velem, mint szokott. – mondta Rose csak is előrenézve.
- Ezt, hogy érti? Milyen? – kérdezte Jack őszinte csodálkozással.
- Pimasz. És helytelen gondolatokat se váltsa valóra. – mondta Rose.
- Úgy érti, nem csókolhatom meg? Hiszen csak egyszer tettem, és annak is már két hónapja. - mondta Jack Rose elé állva, így a lány nem tudott tovább menni.
- Még mindig nem mondta el, hogyan tűnt el onnan olyan hamar. – mondta Rose a kék szemekbe nézve.
- Az maradjon az én titkom. – mondta Jack titokzatosan elmosolyodva. – Szóval eljön velem?- kérdezte témát váltva Jack.
- Igen. – felelte Rose, és kikerülve Jacket, és elsétált.
  Este a Bálban egy tánc után kimentek sétálni egyet Rose, és Jack. Egy idő után leültek egy padra. Éppen arról magyarázott Rose, hogy nincs igaza Jacknek abban, hogy az édesapja meg mondja, mit tegyen, mikor hírtelen közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta.
- Meg ígérte, hogy nem teszi ezt. – suttogta Rose, miután eltolta magától Jacket.
- Én nem ígértem ilyet. Nem emlékszik? Másról beszéltünk aztán. –mondta halkan Jack, mosolyogva.
- De ezt nem szabadna tennünk! – mondta Rose, remegő hangon. Nem a félelemtől remegett, ha nem inkább a kísértésért.
- Akkor békén hagyom. Végleg. – mondta suttogva Jack, és meghajolt Rose előtt búcsúzás képen, majd megfordult, hogy elmenjen. Azonban mikor Rose megszólalt megállt.
- Nem azt mondtam, hogy nem szeretném ezt. Csak azt, hogy ez nem helyes. – mondta Rose.
- Hát akkor mit akar, mit tegyek? – kérdezte Jack félig a lány felé fordulva.
- Hogy velem legyen. – mondta ki Rose, amit már annyira szeretett volna. Jack most már teljesen fordult meg, majd elmosolyodva, Rosehoz sétált. Hosszú csókba folyódtak.
Hónapokon keresztül ugyan azt tették, amit eddig minden nap, csak éppen mikor este Rose ment lefeküdni, Jack már várt rá a szobájában.
  Egyik este, amikor már három hónapja voltak együtt, és Jack éppen Roset hámozta ki a ruhájából, vad csókolózásba kezdtek. Jack Rose nyakát csókolgatta, mikor Rose éles fájdalmat érzett a nyakán. Próbálta eltolni magától a fájdalmat, okozó személyt, azaz Jacket, de a fiú erősebb volt. Pár pillanat múlva elengedte Roset, és rá nézett a lányra. Jack, kék szemei feketére változtak, és most vérben forogtak, hegyes szemfogairól csöpögött Rose vére, és a szája is tiszta vér volt. Rose ijedten kapott kezével a nyakához, és rettegve a félelemtől, hátrált, lemászva az ágyról, és a szoba egyik sarkába mászott. Sírva, és félve ült a sarokban, és a vérző nyakát fogta. Ruhája már ki volt gombolva teljesen, és a fűző is szét volt szedve.
- Kérem… Ne… - mondta remegő hangon, sírva Rose, Jackre nézve. Jack leszállt az ágyról, és lassan a rettegő lány felé közelített.
- Kérem… Kérem…- zokogta Rose. Jack leguggolt elé, és úgy próbálta igazítani a lány véres ruháját, hogy hozzá férjen Rosehoz. Megérintette az arcát, mire Rose rettegve lehunyta a szemét.
- Nyisd ki a szemed. – mondta Jack utasítóan, Rose pedig megtette. Jack még mindig ugyan olyan volt, mint amikor becsukta a szemeit. Egy szörnyeteg.
- Nem foglak bántani. – suttogta Jack, Rose pedig furcsa mód elhitte. – Felejtsd el, ami történt. Csak csókolóztunk aztán elmentem. A nyakaddal sem történt semmi, de pár napig fedd el jól. Nem vagyok az, aminek láttál. – mondta Jack az utolsó mondatot már-már suttogva, Rose pedig úgy nézett a szemébe, mint ha megigézték volna.
- Nem történt semmi. Mi csak csókolóztunk utána, elmentél. Nem vagy az, aminek láttalak. – ismételte utána Rose, megnyugodva. Jack bólintott egyet, nyomott egy puszit Rose fejére, majd eltűnt. Rose értetlenül nézett körül a szobában. Felkelt majd, mint ha semmi sem történt volna átöltözött, és lefeküdt aludni.
   Visszatérve, a jelenbe. Rose Jack mellett ébredt, és mosolyogva figyelte, ahogyan a fiú még alszik. Hozzá bújt, és arcára lehelt egy csókot. Jack erre csukott szemmel elmosolyodott.
- Jó reggelt. – suttogta Rose.
- Jó reggelt. – mondta Jack, majd kinyitva a szemeit rámosolygott Rosera.
- Menned kéne, mielőtt apám észre vesz. – mondta Rose halkan.
- Miért nem mondod el neki a dolgokat? – kérdezte Jack, miközben Rose kezével játszott.
- Több okból kifolyólag. Az egyik, hogy mivel nem vagy nemesi család utódja ezért nem engedné, hogy együtt legyünk. A másik pedig, ha nem akarsz még e hónapban elvenni feleségül, akkor semmi képen nem lehetünk együtt. Ráadásul, ha megtudná, hogy már fél éve boldogítasz engem minden este akkor reménykednem, kell, hogy hallhatatlan vagy. Ugyan is apám igen jó vadász, és van puskája. – mondta elhúzott szájjal Rose.
- Akkor hát jobb, ha öltözöm. – mondta Jack. – Előtte viszont, még egy kicsit hozzám bújhatnál. – mondta Rosera mosolyogva. Rose viszonozta a mosolyt majd oda bújt a fiúhoz.
- Jack. – suttogta Rose.
- Igen Rose? – suttogta Jack is.
- Megígéred, hogy örökké együtt leszünk? – kérdezte Rose.
- Az örökké talán túl hosszú, nem gondolod? – kérdezte Jack, és Rose hallotta a hangján, hogy mosolyog. A lány felkönyökölt, és úgy nézett a szemébe.
- Ígért meg… Kérlek. – mondta még mindig suttogva. Jack elmosolyodott, majd miután adott egy puszit a lány szájára felelt neki.
- Az örökké valóság nem lesz elég hosszú idő számunkra. – mondta szintén suttogva. Rose elmosolyodott, és megcsókolta szerelmét.
- Most megyek mielőtt apád, megtalálna. – mondta Jack, és felkelt, hogy felöltözzön.
- Nem értem, hogy nem vett eddig észre senki sem. – mondta Rose felkelve az ágyból, és begombolta Jack ingét.
- Ügyes vagyok, ennyi az egész. – mondta vállát megvonva Jack.
- Na, de ennyire? – kérdezte Rose.
- A lényeg, hogy eddig senki nem vett észre. – mondta Jack, és felvette a többi ruháját.
- Szeretlek Jack. – mondta halkan Rose, mikor Jack megölelte. Jack elmosolyodott, és megcsókolta, majd eltűnt. Rose sosem értette, hogy csinálja ezt, de nem firtatta a dolgot.
  Sötétedés után Rose éppen hazafelé tartott barátnőjétől, amikor valami neszezést hallott a háta mögül. Tudta, hogy nem szabadna egyedül járkálni sötétedés után, de egyedül akart lenni, hogy gondolkodhasson. Amikor egyre többször hallott zajokat, hátra fordult, hogy mi lehet az, de nem látott semmit. Egyre többször, és közelebbről hallotta a zajokat, ezért elkezdett sietni. Amikor már annyira közel érezte magához azt a valakit, vagy valamit, hogy már érezte a lélegzet vételét, a nyakán, elkezdett futni. Ez nehezen ment, mert az 1850-ben használt szoknyák, elég nehezek, és nagyok voltak. Végül az a valami elkapta Roset. A lány sikítozva próbálta eltolni a nyakához közeledő alakot, de végül az a valami nyert, és megharapta a nyakát. Rose sikítozva a fájdalomtól, sírva a félelemtől, és remegve a felismeréstől, kapálózott. Egy idő után Rose elvesztett annyi vért, hogy már nem sikoltozott, és nem próbálta ellökni azt a valamit. Amikor már csak pillanatok voltak hátra, hogy elveszítse az eszméletét, valaki lerángatta az illetőt Roseról. Rose nem látta pontosan ki volt az. Csak két alakot látott, amint verekszenek, végül Rose támadója elmenekült. Mikor a lány felé fordult a megmentője, Rose tisztán látta ki az arcát. Jack volt az. Aggódva pillantott le rá, majd oda sietett hozzá.
- Jaj, Rose. Édesem jól vagy? – suttogta Jack az ölébe emelve kedvesét. Rose a nagy vérveszteségtől nem tudott felelni. Jack tudta mit kell tenni. Megharapta saját csuklóját, és megitatta a vérével. Rose megragadta Jack csuklóját és úgy itta.
- Ennyi elég lesz. – mondta Jack, és elszakította csuklóját Rose szájától. – Jobban vagy? – kérdezte Jack, kisimítva Rose arcából egy barna hajtincsét. Rose még mindig gyenge volt, így csak fejével tudott nemet inteni, de azt is gyengén. Jack itt már jobbnak látta, ha haza viszi a lányt. Ölében Roseal sietett a Hamilton ház felé. Berohant a nappaliba, ahol Rose szülei voltak.
- Mi történt? – kérdezte ijedten John.
- Megtámadták. Sok vért vesztett. – mondta Jack. Jack felvitte John utasítására Roset a szobájába, majd John küldetett egy kocsi az orvosért.
 Jack Rose mellett térdelt, és kezét fogva aggódva fürkészte a lányt.
- Jack. – mondta alig hallhatóan a lány.
- Csss, ne erőltesd meg magad. – mondta Jack.
- Tudom, hogy meg fogok halni. – mondta Rose.
- Ne mondj ilyet. Mindjárt megjön az orvos. Élni fogsz Rose! – mondta Jack, de a végén elcsuklott a hangja.
- Szeretlek Jack Ordway. – lehelte Rose utolsó élet erejével. Jack pedig látta, hogy mellkasa,

ami eddig emelkedett, ha levegőt vett, többé már nem emelkedett. Jack lehajtotta a fejét.
- Megérkezett az orvos. – jött be az egyik szolga lány, pár pillanat múlva.
Rose hirtelen kinyitotta a szemét. Már nem tűnt úgy, mint ha haldokolna. Amikor a szolgálólány megfordult, Rose mögötte termett, és bele harapott a lány nyakába.
- Jaj ne. – suttogta Jack, mire Rose megfordult. A lány barna szeme sötétebb lett, és vérben forogtak, metsző fogai pedig hosszúak, és hegyesek lettek.
- Kérlek, ne mond, hogy Vámpír lettél. – mondta halkan Jack elkerekedett szemekkel.
- Nagyon úgy néz ki. – mondta Rose, letörölve a szájáról a vért. Miután Jack, és Rose elmondták Rose szüleinek, hogy nincs szükség az orvosra, Jack elköszönt a családtól, hogy haza menjen. John kísérte ki.
- Jack. Tudom mi támadta meg a lányomat. Vámpír volt. – mondta John halkan, mire Jack csodálkozva fordult felé. – A városban több támadás is történt már. És szeretném, ha segítene nekünk, a Város Polgárainak, hogy elkapjuk ezeket, a szörnyetegeket. – mondta John.
- Számíthat rám. – mondta Jack bólintva egyet. – Ismerek is egyet. – mondta Jack.
- Ki lenne az? – kérdezte csodálkozva John.
- A lánya. – mondta ki Jack.