24. fejezet

Sziasztok. :) Ezt a részt most kezdeném egy ilyen kis "tájékoztatóval". :) Egy hosszabb tájékoztatót a bloggal kapcsolatos dolgokról majd megtaláljátok. Remélem ez a rész is tetszeni fog, ha esetleg valami nem tetszett benne, írjátok meg komiban és azt is, hogy ha igen. :) <3

Október 18., Péntek

Reggel mikor felkeltem rögtön két szó ugrott be. Báli ruha. Rögtön kipattantam az ágyamból és átrohantam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. És még a hajamat is sikerült felgumiznom. Eléggé gyorsan elkészültem úgy, hogy elkezdtem a neten nézegetni báli ruhákat.

- Jó reggelt. – mondta Kitti mikor komásan bejött a szobámba és befeküdt az ágyamba.

- Jó reggelt. – mondtam neki.

- Mit nézel? – kérdezte közben felült.

- Bál ruhákat. De azon gondolkozom, hogy nagyon csúnya lesz egy tök szép báli ruha mellé egy rusnya gipsz. – mondtam majd felmutattam a gipszes kezemet.
- Elviselhető. – mondta Kitti megvonva a vállát. – Na, jól van, megyek, elkészülök, aztán mehetünk. – mondta Kitti majd felállt és elindult a fürdőbe.

- Oké. – mondtam neki. Miközben Kitti még készülődött, addig én zenét hallgattam és ruhákat nézegettem.

- Oké tőlem mehetünk. – mondta Kitti körülbelül olyan negyed óra múlva miközben jött ki a fürdőből.

- Oké. – mondtam neki majd felálltam az ágyról és elindultam kifelé. Már senki sem volt otthon úgy, hogy bezártam a lakást.
- Milyen órával kezdünk? – kérdezte ásítva Kitti mikor kiléptünk a kapun.
- Két törivel. – válaszoltam közben azzal szerencsétlenkedtem, hogy a táskámba tegyem a kulcsot. Miért mindig én zárok be? Na, mindegy.

- Akkor jó. Addig tudok aludni. – mondta Kitti mire mind a ketten felnevettünk.

- Csajok. – hallottunk meg hírtelen egy ismerős hangot. Hátra fordultunk mind a ketten és bevártuk a srácokat.

- Na, mi a helyzet? – kérdezte mosolyogva Bence és átkarolta a vállam.

- Semmi mi lenne? – kérdeztem vissza szintén mosolyogva, és bele böktem az oldalába, amitől ő arrébb ugrott így elértem, amit akartam. Hogy levegye rólam a kezét. Ezen Kittivel megint felnevettünk.

- Hogy, hogy ilyen jó a kedvetek? – kérdezte Nándi mosolyogva majd Kitti és én közém jött és mind a kettőnk vállát át karolta. Én meg már meg akartam bökni, hogy ő se támaszkodjon ránk mikor hírtelen levette a vállunkról a kezét és lefogott hátulról.

- Ne már. Engedj el. – kiabáltam nevetve. Egy percig még szerencsétlenül kapálóztam, de feleslegesen, mert sehogy se tudtam kiszabadulni. Aztán mikor abba hagytam ő is elengedett.
- Kösz. – mondtam mosolyogva a hajamat igazítva, ami a kapálózástól kissé szétjött.
- Na? Szóval mi ez a jó kedv? – kérdezte mosolyogva Nándi és megint a vállamra tette a kezét. Hát ezt nem hiszem el. Kínomban felnevettem, de inkább hagytam ott a kezét. Nem akartam megint ugrándozni.

- Holnap bálba megyünk Alina pasijához. – meséltem nekik.

- Bálba? Ez bizarr. – mondta Nándi.

- Ennyi? Ettől vagytok annyira feldobva? – kérdezte Bence.

- Hát… - mondtuk egyszerre Kittivel és összenéztünk.

- Igazság szerint én nem vagyok ettől annyira feldobva, mert sok herce-hurcával jár, de lesz kaja úgy, hogy már csak ezért is jó. És Dorián lesz a kísérőm így legalább tudok vele táncolni. – mondta mosolyogva Kitti.

- Kaja? Komolyan a kaja jutott legelőszőr eszedbe? – kérdeztem hitetlenül majd hangosan felnevettem, mire Kitti csak mosolyogva megvonta a vállát.

- Kinga meg azért van feldobva, mert pasija van. Szerintem. – mondta Bence a telefonját nyomkodva, mire mind a hárman felé néztünk.

- Honnan tudod? – kérdeztem meglepetten.
- Facebook. – mondta Bence és megvonta a vállát. Elővettem a telefonom, hogy megnézzem és tényleg. Kristóf üzenő falán valóban ott volt, hogy járunk.
Bodnár Kristóf kapcsolatban. Vele: Szigeti Kinga

Alatta pedig egy kép, amit tegnap csináltunk kettőnkről. Automatikusan elmosolyodtam. Annyira szeretem őt!
- Uh. – mondta Kitti, aki szintén a telefonját nyomkodta és közösen néztek valamit Nándival.

- Mi az? – kérdeztem őket.

- Semmi. – vágták rá egyszerre gyorsan. Gyanúsan gyorsan.
- Mutasd már. – mondta Kittinek majd kikaptam a kezéből a telefonját, és megnéztem mit néztek. A kommenteket, amiket írtak ahhoz, hogy Kristóf kiírta, hogy együtt vagyunk.
Horváth Klaudia: Úr isten ezzel?! Komolyan Kristóf?!
Lóránt Nikolett: Te jó ég! Mikor velem voltál jobb ízlésed volt!

Nagy Barbara: Miért nem inkább velem Kris? J <3 ;) Én sokkal jobban nézek, ki mint EZ.

„Kris”? Így senki sem hívja. Vagy legalább is én nem tudtam róla… Ilyen, és ehhez hasonló kommentek voltak még, de nekem ennyi bőven elég volt. Visszanyomtam Kitti kezébe a telefonját, majd csöndben lehajtott fejjel mentem tovább a suli felé. Éreztem, hogy valaki átkarolja a vállam. Nándi volt az. Ez a karolás nem olyan volt, mint az előző. Az előző hülyülésből, ez meg az a fajta mikor vígasztal. Szememből egy kósza könnycsepp gördült lefele. Nem estek a legjobban azok a kommentek. Sőt, egyenesen égették a lelkemet, de nem akarok velük foglalkozni. Szeretem Kristófot, és ő is engem. Ennyi pont elég. Vettem egy mély levegőt majd letöröltem az arcomról azt az egy csepp könnycseppet. Nem fogok foglalkozni pár buta lánnyal.

- Mi ez a depis hangulat? – kérdezte Szeli mikor oda értünk a sulihoz.

- Semmi. – mondtuk majd nem egyszerre Nándi, Kitti, és én. Bence akkor éppen gumicukrot evett. Bementünk a suliba, és az első irányunk a büfé volt. Időközben Nándi levette a kezét rólam. Beálltunk a hosszú sorba mikor ránk kiáltanak előrébb a büfés ablaknál. Oda néztünk és a többiek voltak ott. Réka, Tina, Virág, Dóri, Viki, Ági, Zoli, Ádám, és Csabi volt ott. Oda mentünk hozzájuk a többi sorban állók nagy örömére.

- Sziasztok. – köszönt vidáman Virág. – Mit kértek? – kérdezte tőlünk. Miután mindenki megvette azt, amit akart felmentünk a termünkbe. Mindenki leült a helyére és elfoglalta magát. Én elővettem a rajzfüzetem és rajzolni kezdtem. Nem figyeltem mit rajzolok csak rajzoltam. Azok a lányok mind szépek voltak, akik írtak a képünkhöz. Gonoszak, de szépek. Fáj, hogy ilyeneket írtak oda. Nem értem miért kell ilyen gonoszságokat oda írni. Oké, az kész tény, hogy Kristóf helyes, de én nem ártottam nekik, akkor miért írtak ilyen gonoszságokat oda. Hírtelen megrezzen a zsebem ahol a telefonom volt. Előhalásztam, megnéztem, de semmi, úgy, hogy csak a padomra tettem. Tovább rajzoltam és azokon a lányokon gondolkoztam.

- King. Telefon. – szólt olyan két perc múlva Csabi.

- Nem én is azt hittem, de nem. – mondtam neki legyintve.

- De világít. – mondta Csabi. Ránéztem a telómra és valóban. Egy SMS-em jött. Gyorsan megnéztem ki írt. Kristóf írt.
„Ne foglalkozz a kommentekkel! Én Téged (!!) szeretlek és úgy ahogy vagy!! <3”
Mosolyogva olvastam el. Jó esett, hogy ilyet írt. De honnan tudta, hogy láttam már? Gyorsan a telefonomon felmentem a Facebookra, és láttam, hogy Kitti is írt kommentet.

Szigeti Kitti: Most mit hisztiztek? Ha rajtatok se lenne két kiló smink ti még így se néznétek, ki mint Kinga! Kinga még smink nélkül is szebb, mint ti ki sminkelve! Az, hogy Kristóf Kingával jár? Ne aggódjatok, ahogy megnéztelek titeket, ti is nem sokára kifogtok valami balféket! Előre sajnálom a fiúkat. Kristóf te meg remélem, tudod, hogy ha egyszer is bántani mered Kingát velem, gyűlik meg a bajod!!! :) ;)
Az én drága idegbeteg tesóm a legjobb ikertestvér a világon!
Lejjebb mentem, mert láttam, hogy Kristóf is írt kommentet.
Bodnár Kristóf: Kitti ezért nem kell aggódnod! Tiszta szívemből szeretem Kingát!! És soha, de soha nem bántanám!! <3
Csak Kitti kommentjére reagált, a többi lányéra nem. Mosolyogva olvastam, amit Kristóf írt.

Kiléptem a Facebookból és elkezdtem írni az SMS-t Kristófnak.

„Köszönöm, amit írtál kommentet/SMS-t! Én is szeretlek, de nagyon!! <3”
Miután végeztem az SMS írásával odamentem Kittihez, aki a padjára fekve (??) nyomkodta a telefonját.

- Mondtam már, hogy te vagy a világ legjobb ikertestvére? – kérdeztem leülve a székére.

- Mondhatnád többször. – mondta majd mind a ketten felnevettünk.
- Köszi. – mondtam neki a szemébe nézve.

- Ez természetes volt! – mondta mosolyogva. Én visszaültem a helyemre ahol a rajzomat láttam. Nem is vettem észre, hogy ennyit rajzoltam. Egy báltermet rajzoltam ahol emberek voltak, és táncoltak. A lányok nagy ruhákban a fiúk pedig öltönyben voltak. Leültem a székemre és elkezdtem folytatni a rajzot. Épp, hogy elkezdtem folytatni be jött a töri tanár. Az órán csak Dóri figyelt. Réka a telefonját nyomkodta, Viki gondosan a haja alá rejtette a fülhallgatót és úgy hallgatott zenét. Tina valakivel SMS-ezett, Szeli a neten nézett báli ruhákat a telefonján. Ági a padja alatt egy újságot olvasott, Csabi videókat nézett a telefonján, Virág a padjára rajzolt. Kitti aludt (ahogyan azt nekem reggel meg mondta). Nándi zenét hallgatott és úgy aludt (azt hiszem), Zoli zenét hallgatott az mp3 lejátszóján. Ádám a tabletját nyomkodta a pad alatt, (hogy miért hordoznak magukkal az osztálytársaim tabletet az iskolába azt nem tudom…) Bence pedig szokásához híven evett. Én pedig rajzoltam tovább, míg nem jött egy SMS-em, Szelitől aki egyébként kb. egy méterrel arrébb ült tőlem.
„Kristóf fent van Facebookon :) „
Mosolyogva rá néztem és azt tátogtam neki, hogy: „köszi” mire ő csak bólintott mosolyogva. Hagytam a rajzolást, és a pad alatt elkezdtem én is telefonozni. Felmentem Facebookra és tényleg fent volt Kristóf is.
Kristóf üzenete: Infó óra? :)
Kinga üzenete: Inkább dupla töri :) ;) Neked?
Kristóf üzenete: Infó. Na és nem figyelünk az órán? Enyje-bennye. :D ;)
Kinga üzenete: Tudok én mindent anélkül is, hogy figyelnem kéne órán. :)
Kristóf üzenete: Ááá szóval te az a fajta, vagy aki nem figyel órán, de otthon ezerrel tanul? :)
Kinga üzenete: Aham. J Miért te inkább órán figyelsz, hogy otthon ne keljen tanulnod? :)
Kristóf üzenete: Ez váltakozó. :) De ha te nem figyelsz, akkor nem tudunk délután találkozni, mert neked tanulnod kell, úgy, hogy inkább figyelj. :)
Kinga üzenete: Majd következő órán. :) Most veled beszélek. :) <3

Kristóf üzenete: <3 :)

Kinga üzenete: És ma amúgy se tudnánk találkozni. :(
Kristóf üzenete: ?? :(

Kinga üzenete: Báli ruhát veszünk Kittivel, és Szelivel.

Kristóf üzenete: Mehetek? :)

Kinga üzenete: A-a. :)

Kristóf üzenete: Mert? :( :)
Kinga üzenete: Mert nekem a legtöbb báli ruha úgy áll, mint egy zsák krumpli, és nem szeretném, hogy egy olyan ruhában láss csak a megfelelőben! :)
Kristóf üzenete: Te mindenhogy gyönyörű vagy! :)

Kinga üzenete: Ne hazudj. :)

Kristóf üzenete: Nem hazudok. :) De ha nem szeretnéd, akkor nem megyek. :)
Kinga üzenete: Köszönöm. :)
Kristóf üzenete: Hány órád lesz?
Kinga üzenete: Hét. Miért?
Kristóf üzenete: Csak úgy :)
Kinga üzenete: Mennem kell. :( Azt hiszem lebuktam. :)
Kristóf üzenete: Siess akkor. :) Szeretlek.
Kinga üzenete: Szeretlek. Majd beszélünk. :)
Gyorsan fogtam a telefonom és a zsebembe süllyesztettem és a füzetem fölé görnyedtem, mert a tanár úr nagyon figyelt engem. Magamban persze mosolyogtam. Jó volt Kristóffal beszélni. Fel tud vidítani és ez most is sikerült. Kicsengettek.
- Végre. – hallottam Szeli suttogását mikor felállt a padjától. Mindenki megindult kifelé, én meg hátrébb Szelivel, Kittivel, Nándival, és Bencével.
- Na, beszéltél vele? – kérdezte Szeli mosolyogva.
- Aha. – mondtam neki mosolyogva.
- Kivel? – kérdezte Kitti tőlünk.
- Szerinted? – kérdezte cinikusan Nándi Kittit. Nem értem mi a baja. Akárhányszor szóba kerül Kristóf cinikus lesz.
- Mi bajod van? – kérdeztem Nándit.
- Semmi. – válaszolt majd elment.
- Mi a baja? – ismételtem meg, de most Bencét kérdeztem meg.
- Majd ő elmondja. – tartotta fel kezét védekezően Bence, majd (szerintem) Nándi után ment.
- Nem értem a pasikat. – sóhajtottam fel. – Szóval akkor hánykor megyünk ruhát nézni?- kérdeztem a lányokra nézve.
- Én úgy gondoltam, hogy haza visszük a cuccainkat és háromkor a center előtt találkoznánk. – mondta Szeli.
- Oké úgy szerintem jó. – mondta Kitti. A lányokkal a büféhez mentünk és feltankoltunk aztán mire végeztünk pont akkor csengettek be.
A két töri után egy matek, egy tesi, egy irodalom volt aztán ebédszünet. Ebédszünetben a legtöbben a telefonjukat nyomkodták. Én is a telefonnyomkodók közé tartoztam. Aztán még két rajzunk volt és mehettünk haza.
- Nem értem mi baja van Nándinak. Első óra óta nem beszél velem. És mindig így reagál, ha szóba kerül Kristóf. – mondtam Kittinek, Szelinek, és Rékának mikor vége lett az összes óránknak és a suli előtt még vártuk Tinát.
- De ti akkor most jártok? – kérdezte Réka, mikor hírtelen éreztem, hogy valaki a derekamnál átölel, és ad egy puszit az arcomra. Elmosolyodtam és megfordultam. Természetesen Kristóf volt az. Megcsókoltam majd a kezét fogva vissza fordultam a lányokhoz, akik vigyorogva figyeltek minket.
- Igen, járunk. – mondta Kristóf Réka kérdésére a választ. Réka mosolyogva bólintott majd hírtelen elővette a fényképező gépét (oké, most már jó lenne tudni, hogy mik vannak a többiek táskáiban. Tablet, fényképezőgép, még valami? Bár talán jobb is, hogy nem tudom. ) és hírtelen lefényképezett minket Kristóffal, ahogyan ő pont a nyakamba puszilt bele, amitől én még inkább elmosolyodtam, és neki derekamnál átfog hátulról, az én kezem meg az övén van. Elsőnek csodálkozva néztem Rékára, aztán megmutatta a képet.
- Átküldöm majd. – mondta mosolyogva mikor megnéztem a képet.
- Köszi. – mondtam neki mosolyogva.
- Mehetünk? – kérdezte Tina miközben jött ki a suliból. – Szia, Kristóf. – köszönt Tina Kristófnak.
- Szia. – köszönt vissza Kristóf.
- Tőlem mehetünk. – mondta Kitti, majd elindultunk. Mi Kristóffal kicsit lemaradva mentünk. Tényleg nem értem, hogy Nándinak mi a baja. Utolsó óra után bedobálta a cuccait a táskájába és se szó se beszéd elment.
- Mi a baja? – kérdezte Kristóf, gondolom látta rajtam, hogy agyalok valamin.
- Semmi, csak a legjobb barátom Nándival kicsit összevesztünk. – mondtam neki.
- Min? – kérdezte rám nézve.
- Mindig cinikus, és gúnyos lesz, ha szóba hozlak téged. – mondtam neki majd az utolsó két szónál lesütöttem a szemem. Pár másodperc múlva ránéztem Kristófra, hogy ő erre, hogy reagál, mert, hogy egyébként nem ismerik egymást, és Nándi még is utálja. Mikor rá néztem értetlenséget láttam.
- Nyugodj meg, majd csak kibékültök. – mondta Kristóf majd átölelte a vállam, mint reggel Nándi.
- Remélem. – mondtam olyan halkan úgy, hogy talán még Kristóf se hallotta.
Tina, és Réka mivel egy utcában laknak ezért ők együtt mentek tovább egy másik utcában. Aztán mi is hárman befordult a mi utcánkba Szeli meg tovább ment haza.
Kitti a telefonját nyomkodta mi meg Kristóffal a mai napról beszéltünk.
- Öhm… Nem baj, hogy ha elkísér Dorián ruhát próbálni? – kérdezte Kitti felnézve a telefonjából. Zavartan elmosolyodtam majd megráztam a fejem, hogy nem baj.
- Khm. – köhintett Kristóf.
- Mert Kitti egy ruhában nem úgy néz ki, mint egy zsák krumpli. – mondtam zavartan mosolyogva Kristófnak. Kristóf felnevetett majd adott egy puszit a fejem tetejére. Öhm… Akkor ez most azt jelenti, hogy nem baj? Hát… Valószínűleg akkor azt.
- És te sem. – mondta Kristóf.
- Csak azért mondod ezt, mert még nem láttál szoknyában vagy ruhában, csak
farmerba. – mondtam neki.
- De nem mindegyik áll rosszul. Emlékszel, arra, amit Alina egyszer vett neked? Na, az jól állt.  – mondta Kitti.
- Amit Olaszországban vett? – kérdeztem Kittit, mert mint köztudat, hogy a nővérünk volt már Olaszországban.
- Aha. – mondta Kitti.
- Volt már Olaszországban a nővéretek? – kérdezte csodálkozva Kristóf.
- Kamionos a bátyánk. – mondtam neki, mire ő bólintott. – Na, szóval ezért nem jöhetsz velünk. Mert nagyon gázul tud állni egy ruha, ha nem a megfelelőt veszem fel. – mondtam Kristófnak.
- Akkor nem megyek. – mondta mosolyogva majd adott egy puszit a számra. Mikor a házunk elé értünk Kristóffal, egy gyors csókkal köszöntünk el egymástól, aztán Kittivel bementünk.
- Megjöttünk. – kiabált Kitti.
- Mondta már, hogy mennyire hasonlítasz Danira? – kérdeztem a fülemet fogva, mert majd nem megsüketültem.
- Aha. – mondta mosolyogva.
- Siessünk, aztán menjünk ruhát venni. – mondtam Kittinek majd elindultunk fel a lépcsőn. Mikor bementem a szobámba ledobtam a táskám az egyik babzsákomra. Gyorsan át öltöztem majd lementem és ott vártam Kittit. Mikor Kitti leért felvette a cipőjét aztán már indulni akartunk mikor Alina utánunk szolt, hogy várjunk.
- Mi az? – kérdezte Kitti.
- Tomi hívott, hogy a terem ahol lenne a bál leégett, és elhalasszák a bált két hónappal. – mondta Alina.
- Kár. – mondta Kitti.
- De így legalább lesz időnk normálisan készülni. – mondtam neki.
- Ja. – mondta Kitti. – Megyek, beszélek Doriánnal, hogy akkor menjünk el valahova. – mondta Kitti majd elővette a telefonját, és felment Alinával együtt. Én levettem a cipőm, majd lefeküdtem a kanapéra. Elővettem a telefonom és írtam Szelinek egy
SMS-t, hogy mi történt. Aztán megkerestem a híváslistámon azt, akit akartam és rányomtam a hívás gombra.
- Már is hiányzom? – kérdezte nevetve Kristóf mikor bele szólt a telefonba.
- Hát persze. – mondtam én is nevetve. – Elmarad a bál, mert leégett a terem ahol lett volna és csak két hónap múlva lesz. – vágtam bele a közepébe. – És nagyon
unatkozom. – tettem még hozzá nevetve.
- Hát… Én már megígértem anyának, hogy elmegyek, vele egy másik suliba ahol tanít táncot… De ha van kedved, akkor jöhetsz te is. – mondta. Hogy ne másszon, rá minden csaj plusz vele vagyok az egyenlő, mint tökéletes.
- Szívesen megyek. – válaszoltam.
- Most el tudom képzelni mik járhattak az eszedben. – mondta nevetve, mire én is felnevettem. – Fél óra múlva jó lesz? – kérdezte Kristóf.
- Persze. – mondtam közben felpattantam a kanapéról, és mentem fel a szobámba.
- És felveszed a ruhádat, amiről Kittivel beszéltetek? – kérdezte. Lehetett hallani a hangján, hogy mosolyog.
- Talán. – mondtam, mosolyogva.
- Oké. Készülj akkor. Szia. – köszönt el.
- Szia. – köszöntem el én is.
- Kittiii segíííts. – kiabáltam a szobámból a szekrényem előtt állva Kittinek.
- Jövök már. – mondta majd átjött hozzám. – Mi van? – kérdezte Kitti a telefonját a vállára téve. Valószínűleg Doriánnal beszél.
- Kristóffal megyek egy táncórára, ahol valószínűleg szép csajok lesznek, és segítened kell elkészülnöm. – mondtam neki, mire ő bólintott. Még megbeszélte Doriánnal, hogy vészhelyzet van és, hogy fél óra múlva vissza hívja őt, majd letette.
- Na, szóval. Mit akarsz felvenni? – kérdezte Kitti a szekrényemet nézve.
- Szerinted nincs hideg ahhoz a ruhámhoz, amiről beszéltünk? – kérdeztem Kittit.
- Kibírod. Majd alá veszed a fekete térdnadrágodat. – mondta majd az említett kettő ruhát előkotorta a szekrényemből. – Valami pulcsi félét viszont muszáj venned. – mondta anyáskodó hangon, ami néha idegesít viszont sokszor ez a hang ment meg sok dologtól.
- Mennyi időd van? – kérdezte Kitti.
- Huszon hét perc. – mondtam neki, a telefonomon megnézve az időt.
- Oké. – mondta majd megindult a fürdőbe. – Öltözz fel! – adta ki a parancsot. Én gyorsan felöltöztem majd elindultam a fürdőbe ahol ő már várt a hajvasalóval a kezében. Kivasalta a hajamat, majd a sminkemet is megcsinálta.
- Nem csinálok erős sminket, mert elég a ruhád az is szép. – magyarázott nekem Kitti miközben sminkelt.
- Kész. – szolt olyan nyolc perc múlva. Én megnéztem magam a tükörben és a sminkem is nagyon tetszett. Nagyon halvány rózsaszín volt a szemfestékem, meg fekete szempilla spirál.
- Köszi. – mondtam neki mosolyogva.
- Nincs mit. – mondta és megvonta a vállát. Lementünk, és míg én a topánkámat vettem fel, addig ő a konyhában kakaót csinált magának. Még maradt negyed órám. Szóval véglegesen a krémszínű topánkámat vettem fel, térdig érő cicanadrág, a ruhám, az a fajta volt, aminek a hátulja kicsi hosszabb, mint elöl, a mellrésznél zöldeskék színű volt onnantól lefelé pedig fehér, és egy szürke bolerót vettem fel, és az oldalas kicsit krémszínű táskám, amibe a telefonomat raktam. Míg Kristófra vártam a telefonomat nyomkodtam lent a nappaliban, mert időközben Kitti felment Doriánt visszahívni. Épp egy vicces videót néztem mikor csengettek. Gyorsan felpattantam majd megnéztem ki az. Hát persze, hogy Kristóf volt az.
- Szia. – köszöntem mosolyogva mikor kinyitottam az ajtót.
- Hűha. – mondta Kristóf végig nézve rajtam mikor meglátott. Én meg csak álltam az ajtóban.
- Nagyon szép vagy! – mondta majd megcsókolt.
- Köszi. – mondtam neki.
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva.
- Persze. – mondtam majd elindultam ki. Mikor kiértünk a kapun Kristóf megfogta a kezem, és úgy mentünk.
- Igazság szerint még van háromnegyed óra csak szerettem volna veled lenni. – mondta elragadó mosollyal, mire én is elmosolyodtam és adtam egy puszit a szájára.
- Addig nálunk leszünk. – folytatta.
- Oké. – mondtam mosolyogva. Miközben hozzájuk sétáltunk folyamatosan beszélgettünk, minden féléről.
- Gyere. – mondta a kezemet fogva és vezetett be a házba. Mikor beértünk csak Anita volt ott a nappaliban és a laptopját pakolta be.(gondolom a táncórára)
- Sziasztok. – köszönt nekünk mosolyogva.
- Szia. – köszöntünk egyszerre Kristóffal.
- Aszta, de szép vagy Kinga. – mondta Anita mosolyogva.
- Köszi, Kitti műve. – mondtam mosolyogva.
- Felmegyünk. – mondta Kristóf majd még mindig a kezemet fogva indultunk fel a lépcsőn. Fent bevezetett egy ajtón majd becsukta maga mögött. A szobájának még inkább olyan illata volt, mint neki. Az ágya mellett egy gitártartó volt rajta egy gitárral.
- Gitározol? – kérdeztem döbbenten, mert ezt nem tudtam róla.
- Igen. – mondta mosolyogva. – Te? -
- Mindig is meg akartam tanulni, de soha nem jött össze. – mondtam neki és megvontam a vállam.
- Ha szeretnéd, megtanítalak. – mondta.
- Tényleg? – kérdeztem felvidultan, mire ő mosolyogva bólintott. Leült az ágyára majd a kezébe vette a gitárját. Én is leültem vele szembe, majd ő elkezdet gitározni. Nem ismertem fel a zenét, de tetszett. Miután abba hagyta az ölébe húzott és a kezembe adta a gitárt, és úgy mutatta. Hát… Háromnegyed óra elteltével se tanultam meg gitározni, viszont jó volt az ölében ülni miközben ő hátulról ölelt át. Mikor letelt a háromnegyed óra Anita kopogott be a szoba ajtaján, hogy indulunk. Lementünk a nappaliba ahol Anna egy könyvet olvasott. Ha jól láttam, akkor a Szent Johanna Gimi első részét.
Ezen elmosolyodtam, mert én is nem rég kezdtem el olvasni a könyv sorozatot.
- Elmentünk. – mondta Anita Annának, majd nyomott egy puszit kislánya homlokára.
- Sziasztok. – köszönt el Anna felnézve ránk majd mikor meglátott engem elmosolyodott. Én viszonoztam a mosolyt, és oda intettem neki. Mikor kiértünk Anita kocsija már ki volt parkolva az utcára. Beszálltunk (Kristóffal mi hátra ültünk), és alig negyed óra alatt oda értünk. Mikor oda értünk Kristóf segített Anitának kipakolni, míg mi Anitával beszélgettünk.
- Örülök, hogy együtt vagytok. – mondta mosolyogva, és átkarolta a vállam, majd adott egy puszit a fejemre.
- Köszi. – mondtam neki szintén mosolyogva. – De ahogy látom, nem mindenki örül neki. – mondtam neki elhúzott szájjal, mivel, hogy ebből a másik suliból már pár lány ott volt és nem igazán kedves pillantásokat indított felém.
- Ne foglalkozz velük. Csak irigyek. – mondta Anita, miközben mentünk befelé az iskolába. Én nem tudtam merre kell menni ezért csak Anitát követtem. Pár lány be akart jönni a terembe (egy szőke hajú lány, akin kb. két kiló smink volt a vállamnak direkt neki ment, amit csak Anita, a lány, és én vettünk észre.), mire Anita rájuk szolt.
- Még nem kezdődik a tánc. Várjatok kint. – mondta Anita kedvesen, de határozottan, mire a lányok csak bólintottak.
- Oké, össze van szerelve. – mondta Kristóf Anitának arra utalva, hogy összerakta és bekapcsolta a laptopot, és a hangfalakat. Anita bólintott majd leült a laptop elé.
- Szólnátok a lányoknak, hogy most lehet jönni? – kért Anita és a „most” szót ki hangsúlyozta, majd rám nézett. Én bólintottam és oda mentem az ajtóhoz és szóltam a lányoknak, míg Kristóf leült egy padra, ami bent volt a teremben.
- Lányok. Anita üzeni, hogy lehet jönni. – mondtam nekik kilépve az ajtón, majd mentem is volna vissza mikor az a szőke lány, aki nekem jött utánam szólt.
- Hé. – mondtam mire én visszafordultam.
- Igen? – kérdeztem egy mosolyt erőltetve az arcomra, mert igazság szerint nem volt semmi kedvem beszélgetni ezekkel a lányokkal.
- Te vagy Kris új barátnője? – kérdezte összefont karokkal, majd a rágójával csattogtatott egyet.
- Igen. – jelentettem ki. Ááá most már tudom honnan ismerős ez a csaj. Ő írta kommentekben a „Kris-es” kommentet.
- Pff. És mindig követni akarod a táncóráinkra, mint egy kis pincsi kutya? – kérdezte lesajnálóan, és végig mért engem. Legszívesebben azt kérdeztem volna, hogy: „Miért? Így nem tudsz nyomulni rá a béna szövegeddel?” De inkább nem ezt mondtam.
- Tán zavar? – kérdeztem elégedett vigyorral az arcomon és egyik kezemet (amelyik nincs gipszben) a csípőmre tettem.
- Igen. – felelték egyszerre hárman, a tízen hatból. A szőke lány, egy barna hajú és egy másik szőke hajú.
- Akkor igen mindig jönni fogok akárhányszor csak hívni fog. És hidd el szerintem jobb, ha megbékélsz a gondolattal, hogy a barátnője vagyok, és az is maradok. – mondtam neki elégedett vigyorral az arcomon és rákacsintottam, majd megfordultam és bementem. Mielőtt bementem volna az ajtón hátra fordultam, és láttam, hogy az összes lánynak tátva maradt a szája. Bementem a terembe és leültem Kristóf mellé, aki átkarolta a vállam, majd becsődült a többi lány is.
- Ügyes voltál. – suttogta Kristóf mosolyogva rám nézve, majd rám kacsintott.
- Köszi. – mondtam neki mosolyogva majd megcsókoltam. Mikor befejeztük a többi lány megint ledöbbent fejet vágtak.
- Rendben, akkor melegítsünk be. – szólalt meg hírtelen Anita. – Barbi te tartsd a bemelegítést én meg kapcsolok be zenét. – folytatta Anita, majd a szőke hajú lány (aki beszólogatott nekem) mosolyogva kisétált elénk és rákacsintott Kristófra. Kristóf erre nem reagált csak még jobban magához húzott. Ez a lány (elnézést, pontosabban Barbika) arcáról lehervasztotta a mosolyt, és rám nézett fintorogva, mire én rámosolyogtam gúnyosan. Anita elindította The Wanted – I Found You című számát, majd Barbika rögtön a bokához lehajolással kezdte, amire rájátszott, hogy nem túl diszkrét csípőnadrágjából kilátszódjon a csípője. Én erre csak forgattam a szemeimet, és összefontam a karom.(már amennyire tudtam a gipsztől)
- Nyugi. Engem csak TE érdekelsz. – súgta a fülembe Kristóf, majd adott egy puszit.
- Szeretlek. – mondtam neki mélyen a szemébe nézve.
- Én is téged. – mondta majd adott egy puszit a számra.
- Rendben ennyi elég lesz. – mondta Anita Barbikának, aki bólintott majd a helyére állt.
- Akkor a múlt órait táncoljuk el. – mondta Anita a laptopja előtt állva.
- Anita lenne egy kérdésem. – mondta Barbika.
- Mond. – mondta Anita.
- Kristóf is táncolna velünk? – kérdezte Barbika és gonoszul rám vigyorgott.
- Persze. – mondta Anita fel sem nézve a laptopjából. (azt hiszem valami zenét keresett)
Kristóf feltápászkodott mellőlem majd legelső sorban középre állt, velem szembe, és Barbika mellé. Anita elindította a zenét majd felült mellém a padra. Elindult a zene, és elkezdtek táncolni. Mikor vége lett Kristóf már ült is le mellém, pedig láttam, hogy Barbika megérintette a vállát, hogy mondani akart neki valamit.
- Ügyi vagy. – mondtam Kristófnak mikor leült mellém.
- Köszi. – mondta mosolyogva.
- Rendben most legyen az „alma szedős” koreo. – mondta Anita felállva mellőlem, hogy bekapcsoljon egy másik zenét.
- Anita most lehetne, hogy Kristóf „kis barátnője” táncoljon velünk? – kérdezte Barbika mellett álló barna hajú lány, a „kis barátnőjét” gúnyosan mondta.
- Nem. – mondta határozottan Anita.
- Miért nem? – kérdezte nyávogós hangon a barna hajú lány. Úr isten ez nem lát a sok sminktől vagy mi? Gipszben van a kezem! Áhh, fúl bután ezek a lányok.
- Egy részt, mert ha nem látnátok, gipszben van a keze… - mondta Anita és azt hiszem most igazán mérges. – Más részt…
- Más részt, meg már végre leszakadhatnátok róla. – szakított félbe Anitát Kristóf mérgesen, mire Anita is bólintott. A lányok nem mondtak semmit erre már. Anita elindította a zenét, amire elkezdtek táncolni a lányok. A táncóra többi része már normálisan elment. Míg a lányok táncoltak, én Kristófból próbáltam kiszedni, hogy mikor megyünk fellépni. (mivel, hogy tegnap elszólta magát) Hát… Nem igazán sikerült kiszednem belőle bármit is.
Mikor vége lett a táncórának Anita elküldött minket, hogy nyugodtan menjünk el a mekibe vagy hasonló ő majd elpakol. Kristóffal még kérdezgettünk, hogy biztos ne segítsünk, amivel Anitát az őrületbe kergettünk, végül aztán elmentünk Kristóffal.
Mikor már kint voltunk az iskola előtt akkor jutott eszünkbe, hogy egyikünknél sincs pénz, így ő visszaszaladt Anitától kérni, én meg kint megvártam.
- Azt hiszed most védve vagy, mert Anita bent megvédett kicsilány? – jött oda hozzám Barbika gúnyos mosollyal az arcán.
- Nem. Nem hiszem ezt. – mondtam neki.
- Ne is hidd. Azt viszont elhiheted, hogy Kristóf maximum még két hétig jár veled aztán meg un és eldob. Bár nem is csodálkoznék. – mondta majd végig mért undorodó arccal.
- Tudod még mindig jobb, mint ha festett szőke hajam lenne, és két kiló smink rajtam. – mondtam neki és én is undorodó arccal végig mértem.
- Gondolom azért nem táncoltál, mert béna vagy a gipsz meg csak ürügy. – mondta gúnyosan mosolyogva Barbika.
- Tudod, ha béna lennék, akkor meg tanulnék jól táncolni, de te erre képtelen vagy, mert túl béna vagy. – vágtam vissza neki.
- Hogy te mekkora egy… -
- Hagyd békén! – szakította félbe Kristóf, aki akkor jött ki az iskolából.
- Mond, még is honnan szedted ezt össze Kris? – kérdezte összefont karokkal Barbika.
- Kris. – mondtam majd gúnyosan felnevetve, és én is összefontam a karomat.
- Tán bajod, hogy így hívom? – kérdezte felvont szemöldökkel Barbika.
- Engem ugyan nem zavar. – mondtam neki és megvontam a vállam.
- Engem igen. – mondta Kristóf, aki időközben oda jött hozzám és átkarolta a derekam.
- Mer’? – kérdezte „intelligensen” Barbika.
- Nem így hívnak. Kristóf, nem Kris. – mondta nyugodtan Kristóf.
- Persze, eddig nem volt bajod, hogy így hívlak. Biztos ez a ribanc mondogat minden hülyeséget neked, nem igaz? – kérdezte Barbika, és mikor a „ribanc” szót mondta fejével felém bökött.
- Tessék? – kérdeztem döbbenten felvont szemöldökkel, hogy „leribancozott” Engem csak ne ribancozzon le senki. Főleg ne ő.
- Jól hallottad. – mondta gúnyos mosolyra húzva a száját. – Ribanc. – mondta Barbika.
- Fejezd be! – mondta Kristóf, és egy kicsit jobba magához szorított. Gondolom azt hitte, hogy ezektől a bántó szavaktól majd sírni kezdek.
- Nem, nem kell, hagyd csak. – mondtam Kristófnak, majd felszegett fejjel Barbikára néztem. – Azt hiszed, hogy ezekkel a szavakkal bántasz? – kérdeztem és gúnyosan felnevettem. – Nem. Szó sincs erről! Most csak magadat jellemezted. - mondtam neki.
- Te most leribancoztál? – kérdezte felvont szemöldökkel. Nem nagy az IQ-ja, és hát, ahogy látom eddig még senki nem mondott neki ilyet, így ebből kilehet következtetni, hogy ő a „főnök” az osztályában.
- Le. – mondtam neki.
- Fejezzétek be! – szólalt meg hírtelen egy másik hang, majd elindult fel felénk a lépcsőn.
- Szia, édes. – mondta Barbika majd megcsókolta. Én a döbbenettől mozdulni se bírtam.
- Ez most komoly?! – néztem kiborulva legjobb barátomra, aki éppen azt a csajt smárolta le, aki fél perccel ez előtt leribancozott engem.
- Mi? – kérdezte Nándi felvont szemöldökkel.
- Komolyan ezzel jársz? – kérdeztem a fejemmel Barbika felé biccentve.
- Igen. – felelte kemény arccal Nándi.
- És miért nem mondtad, hogy van barátnőd? Vagy ez mindegy is. De legalább akkor ne engem utálj, amiért Kristóffal járok! Ja és az iskolában a lányoknak ne velem üzengess, hanem mond az arcukba, hogy: „basszus, barátnőm van”. – ordítottam az arcába. – Nem hiszem el! Állítólag legjobb barátok vagyunk, és még sem mondtad el ezt, ráadásul első óra óta hozzám se szólsz! Sőt, ez már nem az első eset! Van, hogy valamin, amit mondok, bekattansz, és napokig nem szólsz hozzám! Ilyenkor még is mi a franc bajod van? Hm? Vagy tudod mit? Nem is érdekel. Óvoda óta, ha összeveszünk, mindig te kérdezed, hogy még is milyen barát vagyok. Hát most én kérdezem. Még is milyen barát vagy te? – kérdeztem, és már annyira mérges voltam, hogy majd nem elbőgtem magam. Közben ő meg ott állt rezzenéstelen arccal, és Barbika kezét fogta.
- Semmilyen. – válaszolta még mindig rezzenéstelen arccal, mire én totál ledöbbentem, de nem mutattam ki. Éreztem, hogy már patakokban folynak a könnyeim. Bólintott majd a nyakamhoz nyúltam levettem a szív medálú nyakláncot, amit tőle kaptam mikor még hetedikesek voltunk a kezébe nyomtam. Kibontakoztam Kristóf kezéből, ami a derekamat fogta, leszaladtam a lépcsőn, és elmentem onnan. Emlékszem mikor nekem adta a nyakláncot én egy bőrkarkötőt adtam, és megegyeztünk, hogy csak akkor adjuk vissza a másiknak, ha már úgy gondoljuk, többé nem lehetünk barátok. Mi arra gondoltunk, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, ezért ezt a dolgok nem vettük komolyan. És hát ennyi. Ez a nap megtörtént. Ő szóval mondta ki, én pedig a nyakláncot adtam vissza. Úgy gondoltam, hogy már elég messze vagyok attól az iskolától ezért hát megálltam egy épület előtt és ráültem a lépcsőjére, rá hajoltam a térdemre a kezembe temettem az arcom és úgy zokogtam. Nem tudom meddig sírhattam ott mikor hírtelen egy kezet éreztem a hátamon, ami átölelt. Reménykedtem, hogy talán Nándi jött utánam, hogy bocsánatot kérjen vagy hasonló, de nem. Oldalra néztem és Kristóf ült mellettem. Oda bújtam az ölébe, és úgy sírtam tovább, ő pedig csitítgatott, és nyugtatgatott. Jól esett, hogy vigasztalni próbált, de mind hiába volt. Egy legjobb barátot pótolni ez nem tudott. Egy ideig még sírtam mikor úgy éreztem, hogy kifogytak a könnyeim. Felnéztem Kristófra, aki megnyugtatóan mosolygott rám.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – mondtam neki közben átöleltem. Ő válaszképpen nyomott egy puszit a fejemre és átölelt.
- Menjünk. Ne, hogy felfázz. – mondta majd elindultunk a center felé. Nem szóltunk semmit csak kézen fogva mentünk a centerbe. Én nem igazán figyeltem, hogy bent melyik boltba megyünk be, hagytam, hogy ő vezessen. De azért a könyvek illatát felismertem és meglepődve néztem körül, hogy a könyvesboltban vagyunk.
- Mit csinálunk itt? – kérdeztem meglepődve.
- Neked nézünk könyvet. – felelte mosolyogva. Én viszonoztam a mosolyát, majd adtam egy puszit neki. Ő leült egy babzsákra, én meg elmentem körül nézni. És tényleg a könyvnézegetés egy kicsit felvidított. Végül aztán a Narnia Krónikái első részét vettem meg.
Miután végeztünk a könyvesboltba elmentünk enni, majd haza kísért. A kapuba elbúcsúztunk egy csókkal majd én be ő meg haza ment.
- Na, milyen volt? – kérdezte Kitti mikor felmentem az emeletre és mentem volna be a szobámba.
- Fantasztikus. – mondtam neki elhúzott szájjal majd bementem a szobámba, és becsuktam az ajtóm. Átöltöztem aztán bekapcsoltam a laptopomon zenét és ledőltem az ágyamra, és a plafont bámultam. Emlékszem Nándival mennyit csináltuk azt, hogy ha én náluk, vagy ő nálunk aludt, hogy kiszöktünk éjszaka az udvarra egy – egy pléddel és kifeküdtünk és csak néztük az eget. Istenem, azok a sok emlékek. Utálom őket! Mindegyiket! Nem akarok rájuk emlékezni! Nem akarok! Nem akarok arra emlékezni, hogy hol, és mikor találkoztunk először, és, hogy hogyan lettünk barátok, hogy miket csináltunk, hogy mennyit hülyéskedtünk, és, hogy mennyit cikiztük egymást vagy éppen másokat. Éreztem az arcomon, hogy megint egy könnycsepp gördül le az arcom oldalán és a hajamra esik. Á szóval még nem fogyott ki a könnycsatornám. Jó tudni…
- Bejöhetek? – kérdezte Kitti belépve a szobámba.
- Már bent vagy. – válaszoltam neki. Ő ezt szó nélkül hagyta, becsukta az ajtómat és ő is ledőlt mellém, és együtt néztük a plafont.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezte Kitti még mindig a plafont bámulva.
- Ezt úgy mondod, mint ha mindent tudnál. – mondtam neki. Nem meglepődve mondtam, egyszerűen csak kijelentettem. Ha szomorú vagyok általában cinikus, és nem túl kedves vagyok. Ezt már sokan megszokták. Mint például Kitti.
- Nincs rajtad a nyakláncod. – jelentette ki. Ő tudott erről a nyakláncos dolgunkról még, Nándin és rajtam kívül. És köztudat, hogy soha de soha nem veszem le. – És meg van a pasid telefon száma, ami sokat segít, ha a tesóm kisírt szemmel, és a barátságot jelképező nyaklánca nélkül jön haza, és még cinikusan is beszólogat, ami azt jelenti, hogy szomorú. – fejezte be mondandóját. – Tényleg leribancoztak? – kérdezte felém fordítva a fejét, mire bólintottam. – És tényleg Nándinak a csaja ribancozott le? – kérdezett még mindig engem nézve. Én meg még mindig a plafont bámultam, és úgy bólintottam. – Hihetetlen. – suttogta azt hiszem magának, és folytatta a plafon bámulását.
- Ha Szigeti Kitti azt mondja „hihetetlen” az már tényleg hihetetlen, és veszett ügy. – mondtam neki.
- Utálom, ha szomorú vagy. – mondta Kitti. – Egyrészt a tesóm vagy és nem szeretem, ha tényleg szomorú vagy, más részt meg ilyenkor mindig cinikusabb vagy a szokottnál, ami még jobban idegesít. – folytatta, majd mind a ketten felnevettünk egy kicsit.
- Sírós vagy vicces film, chips, egy adag popcornnal, és szotyi amitől ragyásak leszünk, és egy hatos csomag kóla? – kérdezte rám nézve reménykedve.
- Az lesz. – mondtam neki rá nézve, majd mind a ketten felnevettünk, majd én elsírtam magam.
- Tényleg ennyire rossz barát lennék? – kérdeztem tőle sírva.
- A legjobb barát, és testvér a világon. Ő a hülye, hogy egy ilyen barátot hagy
elmenni. – mondta Kitti majd felült és magához húzott. Egy ideig még sírtam ő meg vígasztalt.
- Óvoda óta barátok vagyunk. Ő meg csak úgy eldob egy buta liba miatt. – mondtam neki sírva.
- Hidd el. Nem a lány miatt van ez. – mondta nagyon halkan. Talán azt hitte nem hallom.
- Miattam? – kérdeztem és ránéztem.
- Nem. Tudod ő… - mondta Kitti majd elakadt egy kicsit, és zavartnak tűnt. Már kérdezni akartam, hogy „tudod ő mi?” Mikor kinyílt az ajtóm, és Alina jött be. Hallottam, hogy Kitti meg könnyebbülten felsóhajt. Nem értettem, de inkább nem mondtam semmit. Alina se volt a legjobb hangulatban.
- A… - kezdte és a nyakához ért mutatva, hogy mire gondolt. A nyakláncra. – O. – esett le neki, hogy miért nincs rajtam.
- Ja. – mondtam neki lebiggyesztett szájjal. – Kitti, vicces filmet nézzünk, vagy horrort inkább. – mondtam neki.
- Horrort? Biztos? – kérdezte.
- Aha. – mondtam neki. Nem sokan tudják rólunk, hogy Kitti utálja a horror filmeket, én meg imádom őket.
- Nekem DVD-n van egy jó horror filmem. – mondta Alina.
- Mi a címe? – kérdeztük egyszerre Kittivel.
- Démonok között. – mondta Alina.
- Oké. De, később mert még világos van és az úgy nem annyira jó. – mondta Kitti.
- Szólok Daninak is. Hát, ha megnézi velünk. – mondtam, majd feltápászkodtam az ágyamról.
- Nincs itthon, bulizni ment. Csak késő este jön haza. – mondta Alina.
- Ja, oké. – mondtam nekik.
- Elő készítem addigra a kajákat. – mondta Kitti majd kiment a szobámból.
- Szóval ennyi volt? – kérdezte Alina. Tudtam mire érti.
- Nagyon úgy tűnik. – mondtam neki lebiggyesztett szájjal.
- Sajnálom. – mondta majd leült mellém.
- Nem kell. – mondtam neki és megvontam a vállam, mire ő értetlenül nézett rám. – Fáj a tudat, hogy elveszítettem a legjobb barátom, de mások sajnálata nem segít rajtam. Ő akarta ezt. Hetek óta mindenen behisztizik. Most is az ő csaja ribancozott le és még őt védte. Megkérdeztem tőle, hogy még is milyen barát. Ő erre azt felelte, hogy semmilyen. – meséltem Alinának, mire ő is úgy meglepődött, mint én akkor. – Lehetett volna más választása. Például, hogy azt mondja, hogy sajnálja, vagy, hogy kicsit hanyagoljuk egymást, vagy az ellenkezője. Nem. Ő ezt választotta. Rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy semmilyen. Hát akkor rendben van. Ő döntött így. És tudod a legrosszabb, hogy mindent úgy hallgatott végig, és mondta a szemembe, hogy a szeme se rebbent. Ennyi volt. Tizenegy évnyi barátság neki ennyit jelentett. – fejeztem be mondandómat. Tizenegy év. Ennyi ideig voltunk barátok. Egy „ Szia, leszel a
párom?”-mal kezdődött az óvodában, és egy „Semmilyen.”-nel végződött, ma.
- Menjünk le Kittihez. – mondta halkan Alina. Fél kilenckor már anyu is megjött így nyugodtan tudtuk nézni a filmet. Miközben néztük folyamatosan ettünk, meg ittunk. Azt hiszem, nem azért mert éhesek vagy szomjasak voltunk inkább a félelemtől. Durva volt az a film. Olyan háromnegyed tízkor lassan kinyílt a bejárati ajtó, és egy sötét alak lépett be. Mind a hárman felsikoltottunk, de miután fel lett kapcsolva a villany láttuk, hogy csak Dani az, mire mind annyian nyugodtan felsóhajtottunk.
- Basszus, te hülye. A szívrohamot hozod ránk. – mondta Kitti majd megdobta Danit egy kispárnával.
- Bénák. – röhögött fel Dani. – Mit néztek? – kérdezte Kitti, és én közém ülve. Pontosabban a bal lábamra ráült, de őt ez nem nagyon zavarta.
- Démonok között. – mondta Kitti.
- Szupi. – mondta Dani. Ez után már vele néztük a filmet. Miután megnéztük elmentünk aludni. Én nem nagyon mertem aludni, mert mindig a filmen agyaltam, ezért hát fogtam magam és át mentem Alinához a telefonommal világítva a sötétben. Bementem a szobájába és láttam, hogy ő se alszik még. Fel volt oltva a lámpája, és a tévét kapcsolgatta, de egyiknél sem állt meg öt másodpercnél több ideig.
- Aludhatok itt? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Persze. – mondta majd errébb ment, hogy elférjek mellette. Ez után együtt néztük a csatornákat. Kb öt perc múlva Kitti, és Dani jött be még Alinához. Mivel nem fértünk el mind a négyen Alina ágyán ezért mindannyian Alina ágya előtt ahol a tévét láttuk a földön aludtunk.