29.fejezet

Nah, még is csak kiteszek egy részt. :) Bocsi, ha elírtam valamit vagy hasonló de már fáradt vagyok, és csak 20 perc alatt írtam meg. :) :/ LÉCII LÉCCI LÉCCII írjatok véleményt (!), és ha még nem tettétek, akkor iratkozzatok fel. Pusziiiiii :) Jó olvasást :)


November 28., Péntek

Reggel Kitti kivételesen korán elkészült, így hamarabb tudtunk elindulni.
- Várj, valamit elfelejtettem. – mondta mikor a kapuban voltunk és visszament a házba.
- Mit? – kérdezte unottan. Általában mindent elfelejt.
- A táskámat. – mondta, mire én csodálkozva néztem rá, majd egyszerűen kitört belőlem a röhögés. Iskolába megyünk, és ő az iskola táskáját felejti itthon. Én addig folyamatosan nevettem, míg ő ki nem jött. Sőt, még utána is egy kicsit.
- Jól van már. Elfelejtettem. – mondta, de aztán ő is elmosolyodott. Mikor a sarokra értünk, Nándi, és Bence már ott álltak, és vártak ránk.
- Sziasztok. – köszöntünk egyszerre Kittivel.
- Hali. – köszönt Bence.
- Sziasztok. – köszönt Nándi is. Nándi mellém jött, és a vállamra tette a kezét, mint aznap mikor veszekedtünk.
- Deja vu. – mondtam keserűen elmosolyodva, Nándira nézve. Ő is keserűen elmosolyodott, és adott egy puszit a hajamra. Mikor a sulihoz értünk Szeli, Tina, és Réka, csodálkozva nézett, hol rám, hol pedig Nándira.
- Kibékültetek? – kérdezte Szeli tőlünk.
- Igen. – mondtam elmosolyodva.
- Na, végre. – mondta unottan Dóri, aki akkor ért hozzánk.
- Neked is, szia. – mondtam a szememet forgatva. Miután Dóri még magyarázott valamit a töri dogáról, amire senki sem figyelt, Dorián is megjött. Kitti egy csókkal köszöntötte, majd mind a ketten mellém álltak. Vagy is Dorián állt mellettem, Kitti pedig a kezét fogta. Közben Nándi bement a büféhez, hogy vegyen kólát.
- Ne haragudj Dávid viselkedése miatt. – mondta Dorián halkan, és a szemembe nézett. Úgy tűnt, mint ha Dávid helyett neki lenne bűntudata.
- Rád e-miatt nem haragszom. – mondtam és megráztam a fejem.
- Biztos? – kérdezte bűntudatosan.
- Egészen biztos. Te erről nem tehetsz. – mondtam neki elmosolyodva és megvontam a vállam. Ő is elmosolyodott, majd összeborzolta a hajam.
- De azért azt meg tudnám szokni, hogy minden fiú erről leszokjon. – mondtam és megigazítottam a hajamat. Még kint voltunk a suli előtt, és közben Nándi is megjött, és mellém állt. Éppen Bence egyik poénján nevettünk mikor megláttam, hogy Dávid közeledik a suli felé, és gonosz, és egyben gúnyos mosolyt villant rám. Nem szeretem, ha így néz. Megtanultam már nála, hogy akkor még lesz bajom vele. Ösztönösen Nándi felé közelítettem, és láttam a szemem sarkából, hogy ő értetlenül néz rám. Én folyamatosan csak Dávidot néztem, aki félelmemet lárva megállt gonoszan vigyorogva. Miután Nándi arra nézett amerre én, keze ökölbe szorult. Kicsit lazított a kezén, és teljesen maga mellé húzva, átölelte a vállam. A többiek értetlenül néztek minket, de azért láttam, hogy Dorián is tett egy lépést hozzám, Kitti pedig követte. A többiek is Dávidot nézték, de amíg Dorián, Kitti, és Kitti mérgesen néztek rá, én pedig félve, addig a többiek értetlenül. Dávid gúnyosan elmosolyodott, majd bement a suliba. Én Nándi válla felé fordultam, hogy ne kelljen a többiekre néznem, és ne lássák egyre jobban megrémülő arcomat.
- Nyugi. Nem lesz semmi baj. – mondta olyan halkan, hogy csak én haljam, és megsimította a hajamat.
- Mi az amiről ti tudtok, és mi nem, és köze van Dávidhoz? – hallottam meg Dóri hangját, mert ugye én lehunyt szemmel Nándi vállába fúrtam az arcom.
- Öhm… Tegnap Dávid… Részegen… Molesztálta Kingát. Nándi pedig jókor volt jó helyen. – mondta Kitti feszülten.
- Molesztálás alatt mit értesz? – kérdezte Ádám.
- Csókolgatta. – mondta halkan Kitti. Ahogy ezt Kitti kimondta szisszenéseket hallottam a többiek felől meg nem épen kedves szavakat Dávidról.
- Hogy mi? – kérdezte ledöbbenve Szeli.
- A görény. – hallottam Dóri hangját is.
- Micsoda egy szemétláda. – mondta Tina, és a többiek is hasonlókat mondtak. Összeszedtem magam és a többiekre néztem.
- Jól vagy? – kérdezte Szeli aggodalmasan.
- Csak félek. – mondtam és próbáltam lazán megvonni a vállam.
- Amíg mi itt vagyunk, nem lehet semmi bajod. – mondta Zoli.
- De nem mindig lesztek itt. A suliban igen. De sulin kívül nem. – mondtam nekik.
- De igen. Én, haza kísérlek titeket. És valószínűleg Nándi is. – mondta Dorián Nándira nézve. Én is Nándira néztem ő pedig bólintott.
- És ha megyünk valahova? – kérdezte Kitti.
- Akkor, Dorián, Kristóf, vagy én elkísérünk titeket. – mondta Nándi, mire Kitti és én is bólintottunk.
- Ha pedig ez tovább fajulna szólunk anyunak. – mondta Dóri, mire mindenki értetlenül nézett rá.
- Mivel ügyvéd. – mondta a szemeit forgatva, Dóri.
- Ja, oké. – mondta Kitti. Miután ezt megbeszéltük bementünk a suliba én pedig folyton valamelyik fiú mellett mentem. Nándi és Ádám elment a büfébe, úgy, hogy átmentem Dorián oldalára. Mikor Dorián bement a termébe láttuk, hogy Dávid már ott van. Kittivel elkezdtük szedni a lábunkat ugyan is Dávid meglátott minket. A többiek is követtek minket, vagy is az osztályból az összes lány plusz Zoli, Csabi, és Bence.
Mikor bementünk a terembe leültünk a helyünkre, később pedig Nándi, és Ádám is megjött. A fizika óra hamar elment. Vagy is majd nem. Folyamatosan az járt az agyamban, hogy mit tegyek, ha szembe jön velem, és esetleg nem lesz ott senki. Üssem le a gipszemmel vagy mi? Ez nem is olyan rossz ötlet. Csak az a baj, hogy ez valószínűleg nekem is fájna. És végül is a suliban, ha sikítok úgy is meghallja valaki. Elkezdtem rajzolni a füzetembe csak úgy. Egész órán rajzoltam aztán kicsengettek. Miután a tanár kiment kimentünk Kittivel, és Bencével az udvarra. Leültünk a padra, aztán a többiek is csatlakoztak hozzánk. A szünetben nem láttam szerencsére sehol sem Dávidot. Mikor becsengettek bementünk az infó terembe, hogy végig szenvedjük a dupla infót. És csodák csodájára a tanárnő jegyre csináltatta velünk a feladatot. Ez után pedig tesi volt. A többiek hamar átöltöztek, aztán bementünk a tesi terembe. Mikor beléptünk lefagytam. A tesi teremben nem csak a mi osztályunk volt, ha nem a 11/c. Vagy is Dávidék!!! Ott álltam földbe gyökerezett lábbal az ajtóban, félelemmel teli arccal, mellettem pedig a lányok. Dávid felénk nézett, és meg ajándékozott engem egy gonosz vigyorgással.
A már focizó Dorián oda jött hozzánk.
- Nem lesz semmi baj. – mondta Dorián velem szembe állva. Én bólintottam egyet, de azt hiszem nem nagyon győztem meg, hogy hiszek neki. A lányokat mivel hívta a tanárnő, ezért ők elmentek focizni, és Dorián is vissza állt az osztályához focizni. Én oda mentem a tanárnő melletti padhoz, és leültem rá.
- Kinga jól vagy? Elég sápadt vagy. – mondta a tanárnő fürkészve nézve.
- Öhm… Kimehetnék kicsit megmosni az arcom? – kérdeztem halkan a tanárnőt. Nem tudtam hangosabban beszélni a félelemtől.
- Persze. – mondta a tanárnő. Visszasétáltam az ajtóhoz, és éreztem egy jó pár tekintetet a hátamon. Mielőtt kiléptem az ajtón visszanéztem, és láttam, hogy Dávid, és Nándi nézett engem. Előbbi gonoszan, utóbbi pedig aggódva. Elmentem a mosdóba, és megmostam az arcomat. Mielőtt kimentem volna még vettem egy mély levegőt. Becsuktam magam mögött az ajtót, és mikor visszafordultam, neki ütköztem valaminek. Pontosabban valakinek. Dávid állt előttem gúnyosan mosolyogva. Az ijedségtől meg se tudtam szólalni. Elkezdett közeledni felém, én pedig hátráltam.
- Hagyj békén! – mondtam neki remegő hangon. Dávid még jobban elmosolyodott, majd megragadott a derekamnál, és magához húzott. Ahogyan néztem azt a gúnyos mosolyát a hányinger kapott el. Még is, hogy tudtam, egy ilyen embert szeretni? Oké, hogy helyes, meg szép a mosolya (már amikor nem gonoszan mosolyog rád!) és a zöld szeme is szép. Most ahogyan végig néztem őt ezek már nem jellemezték őt. Helyességét a pia szag, és karikás szemei elmosták. Azt a szép mosolyt sem láttam már sehol. Helyette gúnyos, és gonosz mosoly volt, ami nem szép, ha nem félelmetes volt. Szép, zöld szemei pedig az alkoholtól zavarosak voltak, és gyűlölettel teliek.
- Hagyj békén! – ismételtem meg, és ellöktem magamtól. Ő kicsit hátra tántorodott, én pedig kihasználva az alkalmat elkezdem futni a hosszú, üres folyosón. Futottam, ahogy csak bírtam, de még is megéreztem magamon a kezeit. Karomnál fogva vissza rántott, és megcsókolt. Én összeszorított szájjal ráztam a fejem, de hiába. Rúgtam ütöttem őt, de mint aki észre se veszi.
- Hagyj már! – mondtam neki mikor nem csókolt végre. Ő rám nézett gúnyosan mosolyogva majd válaszolt.
- Meg mondtam, hogy még nincs vége. – mondtam majd megint elkezdett csókolni, közben pedig, elkezdte lecibálni a cipzárt a felsőmön. Annyira féltem, hogy majd nem elájultam. Hírtelen azt hallottam, mint ha valaki futna felénk. Vagy legalább is nagyon remélem, hogy jól hallottam. Dávidnak közben sikerült le cipzáraznia a felsőmet, és elkezdte levenni rólam. Én ráncigáltam föl a pulcsim, de ő megint csak erősebb volt nálam, így elkezdte a vállamat és a nyakamat csókolgatni. Aztán meg már nem éreztem magamon Dávid kezeit, ha nem azt láttam, hogy Nándi áll ott Dávid előtt és megütötte. Dávid csak úgy csodálkozott, mint tegnap, de most vissza is ütött. Nándi kicsit hátra tántorodott, majd miután rendbe szedte az egyensúlyát, egyszerűen ráugrott, Dávidra. Én a szám elő kaptam mind a kettő kezem, majd ijedten néztem körül a folyosón. Sehol senki, csak a két verekedő fiú és én. Gyorsan elfutottam a tesi teremig, majd berontottam a vissza csapódó ajtón. Kerestem tekintetemmel azt, aki tudna segíteni. Miután megláttam elkiáltottam a nevét.
- Dorián. – kiáltottam, mire mindenki rám nézett. Dorián látva ijedt tekintetem, é azt ahogyan a pulcsim levan cipzárazva, hajam pedig össze kócolva, oda szaladt hozzám.
- Mi történt? – kérdezte ijedten fürkészve.
- Még történik. Nándi, és a testvéred… - mondtam majd kitört belőlem a zokogás. Nem kellett befejeznem, Dorián megragadta a kezem és úgy futottunk a fiúkhoz. Alig láttam, a könnyeimtől, de azért láttam valamennyire. Mikor oda értünk, éppen Dávid ütötte Nándit. Dorián oda szaladt, és leráncigálta, Dávidot Nándiról. Vagy is csak próbálta. De szerencsére akkor már a többiek is oda értek hozzánk, és Zoli segített Doriánnak. Ádám és Bence pedig Nándihoz ment. Nándit nem kellett lefogni, csak segíteni neki felállni. Oda szaladtam Nándihoz, és segítettem a két fiúnak.
- Mi történt itt? – kérdezte a tanárnő mikor meglátta a két vérző fiút. Senki sem válaszolt neki. Dorián, és Zoli még mindig Dávidot fogták le, Ádám, és Bence pedig Nándit támogatták, én pedig vele szembe álltam és az arcáról a vért törölgettem zsepivel ami a zsebembe volt.
- Tanárnő szerintem először az orvosiba kéne lemenni. – mondta Bence, Nándi arcát nézve.
- Rendben, vigyétek le őket, de utána magyarázatot kérek erre. – mondta a tanárnő.
Bencével, és Ádámmal elvittünk Nándit az orvosiba, Dávid azonban nem akart menni így hát nem ment. A sulidoki miután rendbe rakta Nándit, akkor már Nándi is jobban volt egy kicsit.
- Jól vagy? – kérdezte tőlem Nándi alig hallhatóan mikor mentünk a termünkbe. Bence, és Ádám előrébb voltak, mert már nem kellett támogatás, Nándinak, de azért én mellette mentem.
- Neked van bekötözve, a fejed, és tőlem kérdezed, hogy jól vagyok-e? – mondtam neki halványan elmosolyodva. – Köszönöm. – mondtam neki halkan, és mélyen a szemébe néztem.
- Nem kell. Ez természetes. – mondta és magához húzott majd adott egy puszit a hajamra. Mikor vissza értünk a terembe, mindenki ott volt, plusz Dorián, és Dávid, és a tanárnő, és Jánosi tanárnő.
- Rendben, valaki, most már magyarázza el ezt a dolgot! – mondta az orrnyergét dörzsölve Jánosi. Senki sem felelt. Szeli, Virág, Ági, Dóri, Réka, Tina, Viki, Ádám, és Csabi lesütötték a szemüket, Zoli pedig majd nem elaludt. Bence, és Nádi csak összenéztek, Kitti pedig Doriánnal nézett össze. Dávid engem nézett, és bár nem mosolygott, szemén láttam azt a gúnyosságot. Én gyűlölettel teli pillantást vetettem rá.
- Rendben. A két szigeti, Nándor, és a két Kovács jöjjön velem. – mondta Jánosi ötünkre nézve, majd elindult az ajtó felé, mi pedig követtük őt. Amikor leértünk az irodájába mutatott be, hogy menjünk be. Először Kitti, majd Dorián, aztán én, utánam Nándi, ő utána pedig Dávid, utolsó ként pedig Jánosi jött be. Ő leült az író asztalához, mi pedig megálltunk előtte.
- Most már kérem a magyarázatot. – mondta határozottan a tanárnő.
- Tegnap molesztálta az a féreg a testvéremet. – mondta ki hírtelen Kitti és a „féreg” szónál Dávidra mutatott.
- Milyen értelemben? – kérdezte a tanárnő felvont szemöldökkel.
- Csókolgatta, és lefogta. Én pedig megütöttem, és világosan megmondtam neki, hogy menjen el, és hagyja Kingát békén. – mondta már Nándi is.
- Értem. – mondta Jánosi ledöbbenve. – Tisztában voltál a tetteddel? – kérdezte a tanárnő Dávidra nézve.
- Bűzlött a pia szagtól. – szólaltam meg én is már, és összefontam a karomat magam előtt.
- Ittál? – kérdezte Jánosi Dávidot. Dávid gyűlölettel teli pillantást lőtt felém, majd a tanárnőre nézett és bólintott.
- És ennek mi köze a mai verekedéshez? – kérdezte a tanárnő.
- Ugyan az történt most, mint tegnap. – mondta Kitti.
- És miért verekedtetek? – nézett a tanárnő Nándira, és Dávidra. Nándi erre értetlenül nézett a tanárnőre.
- Azért, hogy ne bántsa Kingát! – mondta Nándi olyan hangsúllyal, hogy mint ha ez a tanárnőnek nem lenne egyértelmű. Nem, neki ez nem volt az.
- Nándi kijött és megütötte Dávidot. Aztán egymásra ugrottak, én meg addig szaladtam Doriánhoz, hogy segítsen. – mondtam a tanárnőnek.
- Dávidot verni? – kérdezte a tanárnő. Mi van? Mind annyian értetlenül néztünk rá.
- Nem. Szétszedni őket. – mondta Dorián, aki eddig nem szólalt meg.
- Értem. Mindenki menjen vissza a termébe, Kinga pedig marad. – mondta a tanárnő. A többiek elindultak kifelé, Kitti pedig mikor mellém ért bíztatóan egy kicsit megszorította a kezem. Én halványan rá mosolyogtam, majd visszafordultam Jánosihoz.
- Ülj le. – mondta Jánosi, én pedig leültem az asztalával szembe lévő székre.
- Mesélj el mindent részletesen. – mondta a tanárnő, mire én bólintottam, és elmeséltem mindent részletesen.
- És szerinted, ma is ivott Dávid? – kérdezte Jánosi.
- Nem tudom. – mondtam és megráztam a fejem.
- Rendben. Most már mehetsz, de ha bármit tenne, akkor szólj. – mondta Jánosi kedvesen (??) Ez kicsit fura volt, mert Jánosi mindig is utált engem. Na, mindegy. Bólintottam neki, majd felálltam, és elindultam kifelé. Mikor kiértem, megnéztem a karórámon az időt. A tesi óra többi részét, és a következő óra (kémia) felét itt töltöttem. Észre se vettem, hogy így elment az idő. Mikor beléptem a terembe, mindenki rám nézett. A tanárnő a helyemre küldött (nem szólt rám, hogy késtem. Valószínűleg már terjednek a pletykák…) Leültem Nándi mellé, aki fürkészve nézett engem. Én egy kicsit rá mosolyogtam, amit ő viszonzott is.
„Jól vagy? „Tolt elém hírtelen egy lapot.
„Nem tudom” írtam vissza neki. Ő rám nézett és megértően bólintott. Ebédszüneten, kb. húsz ember, jött oda hozzám, és mondták, hogy sajnálják. Igen a mi drága pletykás iskolánk… Mindegy. Két rajzunk volt utána, amin egy „álom-képet” kellett festenünk. Nem igazán beszéltünk órán, ha nem inkább mindenki festett. Mikor vége lett az óráknak, mindenki csöndben összepakolt, és elindultunk haza. Kitti, Dorián, Szeli, Nándi, és én együtt mentünk haza, de nem igazán beszéltünk útközben. Mikor haza értünk elmentünk tanulni a szobánkban. Vagy én legalább is tanultam. Miután ez is meg volt, lementem a konyhába, egy kakaót csinálni. Mikor lementem láttam, hogy Nessza is a konyhában van, Dani pedig a kanapén ül. Mostanra már egy Nessza, Kristóf, Tomi, és Dorián is annyit volt nálunk, hogy simán mindenki kiszolgálja magát.
- Szia, Nessza. – köszöntem, neki egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra.
- Szia, Kinga. – köszönt mosolyogva, majd rám nézett. – Baj van? – kérdezte és a mosoly lehervadt az arcáról. Két lehetőségem volt. Első: Elmondom mi volt, és tönkre teszem a jó kedvét. Nem ezt nem akarom.
Második: Nem mondok semmi, csak mosolygok, és hagyom, hogy a bátyámmal jól érezzék magukat. Az utóbbit választottam.
- Nem, semmi. - mondtam neki egy mosolyt erőltetve az arcomra.
- Hazudsz. – mondta összehúzott szemekkel Nessza. Á, túl jó barátnőm, ahhoz, hogy ne jöjjön rá mikor hazudok.
- Nem tényleg semmi. – erőltettem tovább.
- Az öcsémmel van valami? – kérdezte figyelmen kívül hagyva a tagadásom.
- Dehogy is. – mondtam neki mosolyogva. – Mindjárt megyek hozzá. Megyek is. Jó szórakozást. – mondtam menekülve Nesszától, és felszaladtam a kakaómmal a kezemben. Mikor bementem a szobámba elővettem a telefonom és írtam egy SMS-t Kristófnak.




Miután ezt megbeszéltük, átmentem Kittihez.
- Nem, mész Doriánhoz? – kérdeztem mikor bementem.
- De. Mindjárt indulok. Miért? – kérdezte a szekrénye előtt állva.
- Elkísérlek egy darabig. Megyek Kristófhoz. – mondta neki.
- Oké, de akkor siess. – mondta én pedig bólintottam, és már mentem is át a szobámba.
Egy szürke pólót vettem fel, fölé egy rózsaszín pulcsit, és egy csőfarmert. Mikor kész lettem, megcsináltam a hajam (csak megfésültem, és egy baseball sapit vettem fel) és feltettem egy alap sminket (szempilla spirál, halvány krémszínű szemfesték) és már készen is voltam. Mire kész lettem, Kitti is készen lett. Mikor Kittivel lementünk Nessza, és Dani a kanapén ülve néztek valami filmet.
- Elmentünk. – mondtam nekik mikor, felvettem a cipőmet.
- Kinga. Tudom, hogy valami van. – kezdte Nessza, és én mosolyogva intettem majd kiléptem az ajtón. Kittivel elindultunk, ő pedig végig valami filmről magyarázott. Így, hogy végig beszélt hamar elment az idő, és már ott is voltunk Kristófék utcájában (Kristóf, és Dorián egy utcában lakik) Mikor én Kristófék házához befordultam intettem Kittinek, ő pedig visszaintett. Becsengettem, és mikor kinyitották az ajtót Dorinát pillantottam meg, aki üdvözlés képen a szemét forgatta és visszaindult a nappaliba.
- Te, miért vagy már megint itt? – kérdezte tőlem unottan.
- És te, miért vagy itt? – kérdeztem szintén unottan, közben pedig bementem és levettem a cipőm, és a dzsekim.
- Csak. – mondta és leült a kanapéra. – Kristóf a szobájában van. – mondta, a tv-t nézve.
- Kösz. – mondtam neki és elindultam felfelé.
- Nem szívesen. – hallottam még Dorina hangját, én pedig erre csak a szememet forgattam. Mikor felértem az emeletre, hallottam, hogy valaki gitározik. Elmosolyodtam, és bekopogtam Kristóf ajtaján, majd bementem.
- Szia. – köszöntem mikor beléptem az ajtón.
- Szia. – köszönt ő is, és félre tette a gitárt. Felállt, és elképesztően aranyos mosollyal az arcán elindult felém. Megcsókolt, mire nekem gyomrom megremegett, mint azt szokta ha Kristóf megcsókol. Kristóf elmosolyodott, és égkék szemeit az enyéimbe fúrta. Elmosolyodtam, de ez a mosoly már nem erőltetés volt. Ha vele vagyok önkéntelenül jobb kedvem lesz. Ha pedig rám mosolyog, és a szemembe néz akkor meg végkép.
- Milyen napod volt? – kérdezte, mire én elhúztam a számat. – Mi történt? – kérdezte aggodalmasan. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy semmi. Ehelyett pedig átöleltem, és behunytam a szemem. Vettem egy mély levegőt, így beszívva illatát, majd elengedtem és a szemébe néztem. Sóhajtottam egyet, majd elmeséltem mindent neki. Ő feszülten hallgatta beszámolómat. Mikor befejeztem láttam az arcán, hogy mennyire dühös. Megfogtam a kezét, ami ökölbe volt szorítva így nem tudtam igazán megfogni. Próbáltam a szemébe nézi, de ő csak maga elé nézett, idegesen. Felsóhajtottam mert tudtam, hogy lehetetlenség, most megnyugtatni őt, így hát a nyitott ablakához mentem és kinéztem rajta.


Néztem az üres utcát, közben azon gondolkoztam, vajon Kristóf mennyire lehet dühös most. Erre a kérdésre a válasz pár másodpercre rá megérkezett. Ugyan is egyszer csak egy kezet éreztem a derekamon. Elmosolyodtam, majd éreztem, hogy egy puszit is kaptam az arcomra. Mosolyogva, megfordultam vele szembe. Szemében láttam, hogy még mindig dühös, de arca már mást mondott. Elmosolyodtam, és nyaka köré fontam a karomat, és átöleltem.
- Nem rád vagyok dühös. – suttogta a fülembe. Ezt elsőnek nem értettem, de aztán leesett, hogy valószínűleg azt hiszi, hogy én azt hiszem, hogy rám mérges.
- Tudom. – suttogtam vissza neki, és egy puszit adtam az arcára. Vagy is ez volt a cél. Ugyan is mikor én az arcára akartam adni a puszit, és elfordította a fejét, így a szájára adtam puszit. Ezen mind ketten elmosolyodtunk, majd leültünk az ágyára. Kb. tíz percet beszélhettünk mikor berontott a szobába Nessza.
- Mi az? – kérdezte unottan Kristóf.
- Mi a baja? – kérdezte az ajtóban állva összefont karokkal Nessza. Én kínosan felnevettem majd hátra dőltem Kristóf ágyán, és meg dörzsöltem az arcomat. Pár másodperc múlva felültem, és Nesszára néztem.
- Rendben elmondom. – mondtam neki megadva magam.
- Rendben. – mondta elégedetten elmosolyodva. – Gyere a szobámba. – mondta majd megfordult és ott hagyott minket. Én felálltam, felvettem a pulcsim mert kicsit fáztam  majd Kristóf visszarántott, és adott egy csókot.
Mikor Nesszának elmeséltem mindent, és mentem volna vissza Kristófhoz, Annával találkoztam, akinek a kezében egy vörös cica volt.
- Hát ő? – kérdeztem Annától, mosolyogva.
- Anyutól kaptam délután. – mondta mosolyogva.
- Cuki. – mondtam mosolyogva és megsimogattam a macskát.
- Tessék. – nyújtotta felém a macskát Anna. Én csodálkozva néztem végül elvettem tőle.
Anna leszaladt a lépcsőn, mire én csodálkozva néztem utána. Na akkor most a macska nálam lesz vagy mi? Nagyon úgy tűnik úgy, hogy bementem Kristóf szobájába. Ő az ágyán ült és a tévét nézte, majd mikor meglátott elmosolyodott.
- Látom Anna megtalált. – mondta mosolyogva.
- Aha. – mondtam mosolyogva a macskát simogatva. Leültem mellé az ágyra, a macskával a kezemben. Egy idő után, mikor meguntam a filmet (ami csak Kristófnak tetszett) felálltam a macskával még mindig a kezemen, és körül néztem a szobában. Kristófnak is volt olyan parafa táblája, mint nekem és neki is képek voltak rajta, én pedig azokat nézegettem.




Az egyik képen elmosolyodtam. Az a kép volt ott, amit Réka készített egy hónapja, a suli előtt, amikor Kristóf keze a derekamon van, és belepuszil a nyakamba, amitől én nevetek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Kristóf mögöttem áll és hátulról ölel. Felé fordítottam a fejem, és mivel magasabb nálam így a szája pont a homlokomnál volt. Ő adott egy puszit a homlokomra, mire én még jobban elmosolyodtam. Még náluk voltam olyan két óra hosszát, aztán haza kísért. Otthon, Alina, anyu, volt csak. Kitti még Doriánnál, Dani pedig Nesszáéknál. (ami különös volt, mert ott nem láttam.) Elmeséltem Anyunak, és Alinának a napomat, amin persze, mind a ketten kiakadtak. Miután ez is meglett beszélve, én felmentem a szobámba. Elkezdtem olvasni, de elaludtam közben.