26.fejezet

Október 20., Vasárnap

A vasárnapom körülbelül annyiból állt, hogy délelőtt elkezdtem takarítani unalmamban a szobámat, és mindig erőkerült egy olyan kis apróság, ami egy közös emlékünkhöz fűződött Nándival. Elsőnek ki akartam dobni mindet, de mikor megláttam az egyik közös képünket egyszerűen elkezdtem csendesen, és magányosan a szobámban ülni a babzsákomban és sírni. Mikor Kitti benyitott oda jött hozzám és meg vígasztalt. Miután meg

vígasztalt el kellett mennie, mert Doriánnal találkozott így beküldte hozzám Alinát, de aztán egy órakor neki is mennie kellett, mert ő meg Tomival találkozott. Végül Dani jött be hozzám. Danival azért jó ellenni, mert ő totál bolond, és hamar fel tudja vidítani az embert. Egy mondat, és az ember fetreng a röhögéstől. A gond csak az volt, hogy délután fél négykor elment ő is, mert azzal a bizonyos csajjal sikerült szervezni egy randit neki. Nagyon örültem, hogy sikerült neki, de azért egy kicsit szomorú voltam, hogy elment ő is. De mielőtt elment volna elkérte Kristóf telefon számát. Nem tudtam minek kell neki, de azért megadtam. Negyed órára rá megértettem. Ugyan is Kristóf öt percre rá, hogy Dani is lelépett otthonról, eljött hozzánk. Jó volt vele a délután. Sokat nevettünk, meg hülyéskedtünk. Anyu olyan öt óra környékén ért haza Anitától, és Anikótól. És hát mivel ő még nem ismerte Kristófot bemutattam neki.
- De te kicsim nem Dáviddal jársz? – kérdezte anyu, mire én lesütöttem a szeme. Oké, hogy anyu sokat dolgozik, de azért mikor meghallottam ezt a kérdést majd, hogy nem szívrohamot kaptam. Jó tőlem még megkérdezheti, de legalább ne Kristóf előtt. Na, mindegy. Kristóf, aki mellettem állt és a kezemet fogta, kicsit jobban magához húzott, és elengedte a kezem és a derekamnál át ölelt.
- Nem anyu. Meséltem már, hogy mi volt. – mondtam anyunak lesütött szemmel, és totál zavarba voltam. És hát az igazat megvallva féltem Kristóf reakciójától.
- Oh, ja tényleg. Ne haragudjatok gyerekek! – mondta anyu és tényleg lehetett hallani a hangjából, hogy sajnálja.
- Semmi baj. – mondtuk egyszerre Kristóffal. Míg én még mindig zavarba voltam és úgy néztem anyura, a szemem sarkából azonban Kristófot fürkésztem, azonban ő mosolyogva mondta.
- Anyu mi most visszamegyünk, de te nyugodtan pihenj. – mondtam neki mosolyt erőltetetve az arcomra.
- Rendben. Jó szórakozást gyerekek. – mondta anyu majd nekem a homlokomra egy puszit nyomott, Kristófnak pedig megsimogatta a karját. Anyu a saját szobájába, mi meg az enyémbe mentünk vissza. Én miután becsuktam az ajtómat lehuppantam a babzsákomba a fejemet pedig a tenyerembe temettem.
- Ez borzasztó volt. – mondtam még mindig a tenyerembe temetve az arcom. – Ne haragudj érte. – mondtam Kristófnak és most már rá is néztem. Ő oda jött hozzám, leguggolt elém és megsimogatta a hajam.
- Ezért nem kell bocsánatot kérned. Ez teljesen érthető. Sokat dolgozik. – mondta Kristóf kedves mosollyal az arcán.
- De… Téged… Úgy értem, hogy neked nem esett esetleg rosszul vagy valami? – kérdeztem csodálkozva.
- Egyáltalán nem. Szerintem jó fej anyukád. Érthető, hogy fáradt, és ezért nem emlékezett, hogy mesélted neki a… dolgokat. Egyedül nevel titeket, és sokat dolgozik is ez mellett. – mondta Kristóf. Hűha. Egy olyan fiú, aki nem kap dührohamot, vagy nem    hisztizik be egy ilyen után. Még csak nem is érezte magát kínosan már, ahogyan az arcáról le tudtam olvasni.
- Nos… Hát, igen. – mondtam neki meglepődve. Már, mint azon voltam meglepődve, hogy nem akadt ki vagy hasonló.
- Min lepődtél meg ennyire? – kérdezte mosolyogva, majd inkább leült a szőnyegemre és nem guggolt.
- Hát… Ahogyan reagáltál. – ismertem be neki lesütött szemmel.
- Miért, hogyan kellett volna reagálnom? Mérges lenni? Ugyan már. – mondtam majd legyintett egyet, mire én elmosolyodtam.
- Egyébként… Körülbelül mióta ismeritek egymást Doriánnal? – kérdeztem tőle hírtelen. Azóta is (sajnos) azon agyalok, amit mondott Dorián.
- Hát… Olyan három éve. Miért? – kérdezte.
- Ja, semmi. Csak úgy. – mondtam neki és megvontam a vállam. Nem biztos nem tenné ezt velem. Tuti, hogy nem. Vagy még is?
- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte mosolyogva.
- Semmi… Csak… Ígérd meg kérlek, hogy nem leszel mérges. Kérlek. – mondtam neki.
- Már miért lennék? – kérdezte fél szemöldökét felvonva.
- Csak ígérd meg. – mondtam neki.
- Oké, akkor meg ígérem, hogy nem leszek mérges. – mondta Kristóf.
- Oké… Szóval… Dorián mondta, hogy… Szóval, hogy vigyázzak veled, mert, hogy szerinte jó fej vagy meg minden, de… Volt, hogy egyszerre kettő barátnőd volt… És, hogy nem akarja, hogy én is így járjak. – fejeztem be mondandómat, majd lesütöttem a szemem, és beharaptam alsó ajkamat. Féltem a válaszától, hogy esetlen mérges lesz még is, és én nem akartam veszekedni. Miután körülbelül olyan egy perce semmi reakciót nem hallottam, lenéztem Kristófra. Kristóf dermedten ült, és csodálkozva nézett engem.
- Szóval… Ti azt gondoljátok, hogy én, megcsallak téged? – mondta és lehetett hallani a hangján, hogy dühös, de ezt nem mutatta ki.
- Öhm… Én nem! Csak Dorián mondta, és… - mondtam neki.
- És te rögtön elhitted, hogy én téged megcsallak. – vágott közbe összeráncolt szemöldökkel, és a „téged” szót kihangsúlyozta. Most már jobban lehetett érezni a dühöt a hangjában
- Nem, én nem. Csak… - mondtam és itt elakadtam.
- Csak mi Kinga? – mondta Kristóf.
- Én csak… Nem tudom! Nem gondoltam semmit. Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz. Ezért is nem gondoltam semmit. – mondtam neki és még mindig nem néztem rá. Úgy szégyelltem magam, hogy egyáltalán megfordult ilyen a fejemben.
- Ahhoz képest, hogy rövid ideje ismerlek, meglátom rajtad Kinga, ha másképpen látsz valamit, vagy ha nem mondasz igazat. – mondta Kristóf.
- Nem… Én csak… Nem tudom. Oké? – mondtam és itt felpattantam a babzsákomból, és elindultam az ágyam felé. – Anita is mondta ezt a Nóri ügyet, most pedig Dorián. Nem tudom, mit gondoljak. Nem tudom. Tegnap is azok a lányok rád voltak kattanva, meg a kommentek, és… Egy másodpercre, de csak is egyre talán elhittem, hogy igaz. – fejeztem be és beletúrtam a hajamba kényelmetlenül, ő pedig már felém fordulva az utolsó mondatomon kínosan elröhögte magát.
- Szóval elhitted. – szedte ki mondandóm (szerinte) lényeges dolgot. – Azok a lányok mind buták, és idegesítőek. A kommentek pedig… Azok is csak buta lányok. – mondta nyugodt arccal, de a hangján akkor is hallatszott, hogy eléggé ideges. Istenem, mindig, mindent elrontok!
- De nem… Én nem… - mondtam neki mondata első felén gondolkozva, és lehuppantam az ágyamra.
- Komolyan, nem hiszem el, hogy elhitted. Ismerem, Doriánt tudom, hogy mit gondol róla. – mondta legyintve. – De az, hogy te ezeket ráadásul el is hiszed… - mondta nekem és a pillantása annyira… Annyira megvető volt.
- De… Én… - habogtam össze vissza és könny szökött a szemembe. Arcomba lógó hajamat hátra simította, ujjaimmal. Teljesen reményt vesztve néztem magam elé olyan húsz másodpercig, majd félve Kristófra néztem. Ő (még mindig) dühösen pillantott vissza rám. Nem tudtam állni a tekintetét így elkaptam és megint csak bambultam. Vettem egy mély levegőt, majd mondtam a mondani valómat Kristófnak. Rá néztem, bele a szemébe, de most álltam a tekintetét.
- Nem tudtam mit gondoljak. Alig ismerlek még is járok veled. – mondtam és itt láttam Kristóf szemében a megrökönyödést, hogy esetleg én most itt szakítok vele, vagy hasonló. – Ettől függetlenül teljesen beléd szerettem, és nem érdekel, hogy régen milyen, és mennyi barátnőd volt. Nem érdekel se a Nóris ügy, se a többi. Egyszerűen csak jobban meg akarlak ismerni, hogy, hogyha más ember máskor ilyet mondana, mint Dorián egyszerűen csak kinevethessem, és azt felelgessem, hogy: „Hülye vagy, én jobban ismerem és tudom, hogy nem igaz.” És, hogy még csak egy másodpercre se gondoljam azt, hogy igaz. És most hiába hittem el, amit mondott Dorián, hogy ha ettől függetlenül én, akkor is szeretlek. Nem tudom, hogy te még is teljesen így érzel, mint én, vagy csak tetszem, vagy nem tudom. De én, szeretlek, és… Hülye lennék, ha ettől a hülyeségtől szakítanék veled vagy valami. Egyszerűen csak bepánikoztam, hogy egy olyan ember, akivel régebb óta ismeritek, egymást, ilyet mond rólad, én meg, csak megijedtem, hogy esetleg te is ezt tennéd velem, mint Dávid. És, hogy esetleg túl hamar mondtam igent neked, annak ellenére, hogy szerelmes vagyok beléd, de alig ismerlek. – fejeztem be végül. A mondandóm alatt váltakozó arckifejezéseket láttam Kristóf arcán. Ijedtséget, meglepődést, dühödt, kedvességet. Ezek kavarogtak össze vissza az arcán, míg beszéltem. Mire befejeztem a „beszédemet” addigra ahogyan észrevettem, hogy folynak a könnyeim. Kristóf felállt még mindig meglepett arccal, majd odajött, hozzám, felállított két karomnál fogva, és úgy nézett a szemembe.
- Talán igazad van, és nem ismerjük egymást annyira, de ne feledd, hogy például a nővéred is csak most találkozott másodjára a fiújával, és még is boldogok, és kihasználják az időt, hogy megismerhessék egymást. És csak, hogy tudd. Te nem tetszel nekem. – mondta totál komolyan mire én lefagytam. – Nem tetszel nekem, ha nem szeretlek. – mondta elmosolyodva, mire én meg könnyebbültem felsóhajtottam. – A megcsalásos dolog pedig csak Nórival történt, és még egyszer, de többször nem, és nem is szeretném megtenni. Ne haragudj, hogy úgy kiakadtam. – mondta, és szemében láttam a maró bűntudatot.
- Te ne haragudj, hogy egyáltalán megfordult ez a fejemben. – suttogtam neki, és homlokomat homlokának döntöttem, kezemet pedig nyaka köré fontam. Megcsókolt, és nekem, pedig mint mindig bele remegett a gyomrom.
- Nem akarlak így látni többet. – mondta a sírásomra utalva, és letörölte arcomról a könnyeket. Én válaszképpen elmosolyodtam, majd megfogtam kezét az arcomon és rákulcsoltam ujjaimat az ujjaira.
- Komolyan elhitted, hogy én akár egy percig is más lányra gondolok, és megcsallak? – kérdezte komoran, kezünket tanulmányozva, majd a szemembe nézett.
- Mondom. Be pánikoltam. – mondtam neki lehajtott fejjel a földet bámulva.
- Felesleges volt. – mondta, majd kedvesen rátette kezét az arcomra. Ezt le is zártuk, és visszaültünk a babzsákra. Pontosabban ő ült a babzsákban én pedig az ölébe. Egy ideig beszélgettünk majd kíváncsiság fogott el, és lesütöttem a szeme.
- Na vajon most min töröd a fejed? – kérdezte barátom rosszat sejtő arccal, de a szemén láttam, hogy mosolyog.
- Hát… Azon, hogy vajon Dorián miért mondta azt, hogy megcsalsz? – mondtam neki.
- Ki csal meg kit? – kérdezte mosolyogva Kitti Dorián kezét fogva, benyitva a szobámba.
- Semmi, csak egy kis kavarodás volt. – mondtam és szúrósan Doriánra néztem. Ő ezt nem vette észre, de Kitti igen.
- Én miért néztél Doriánra azzal a gonosz tekinteteddel? – kérdezte Kitti még mindig mosolyogva.
- Hát… - mondtam volna, de akkor Kristóf befogta a számat. Kicsit kapálóztam végül sikerült kiszabadulnom Kristóf tenyere alól. – Na, engedj már. Ha nem, most akkor is elmondom csak legfeljebb később. – mondtam Kristófra nézve, aki feltartotta a kezét amolyan „feladom” arccal, és sóhajtott egyet.
- Öhm… Először is fiúk lécci kimennétek egy percre? – kértem először Doriánra, majd Kristófra nézve. Kristóf bólintott majd én kikászálódtam az öléből és visszaültem a helyére. Miután a fiúk kimentek folytattam.
- Na, szóval az, hogy ugye tegnap este Dorián marhaságokat beszélt Kristófról… - mondtam Kittinek, aki érdeklődve figyelt majd, és leült az ágyamra.
- És? – kérdezte Kitti várva, hogy folytassam.
- Szóval én erre rákérdeztem Kristófot, hogy engem is meg csal-e, és ezért eléggé veszekedtünk. Azért, mert Dorián hiába azért mondta, mert gondolom nem akart rosszat nekem, de részben akkor is miatta veszekedtünk. – mondtam neki, ő meg csodálkozva nézett engem.
- Te most Doriánt okolod azért, mert összevesztél Kristóffal? – kérdezte dühösen. Jaj, ne már. Most komolyan ezért, fogunk veszekedni vele is?
- Nem fogok veszekedni e-miatt! – mondtam neki feltartva a mutató ujjam.
- Te komolyan Doriánt okolod, amiért veszekedtetek? – kérdezte mérgesebben, és egy kicsit hangosabban.
- Nem, Kitti nem okolok senkit! – mondtam neki.
- Óó dehogy nem. Doriánt. Azért, mert a te pasidnak sok hülye barátnője volt régebben és lehet, hogy most is több van, csak te nem veszed észre, mert naiv, és buta vagy! Dorián meg csak szólni akart, hogy ne lepődj meg, ha másik lánnyal látod smárolni! – mondta mire én totál ledöbbentem. Nem hiszem el, hogy ezt mondta. Felálltam, kinyitottam az ajtóm, majd leszaladtam a lépcsőn, Kristóf pedig jött utánam értetlen fejet vágva.
- Mi történt? – kérdezte úgy, hogy a lépcső tetején állók ne hallja.
- Semmi. – válaszoltam gyorsan és felkaptam a topánkámat.
- Nem futhatsz el ezektől a tényektől Kinga. – mondta Kitti, aki elindult lefelé a lépcsőn.
- Nem! Egy részt ezek nem tények, ha nem amit ti ketten kitaláltatok ellene. – mondta elsőnek kettejükre mutatva, majd Kristófra, aki ahogy meglátta, hogy elkezdem felvenni a cipőm ős is el kezdte felvenni a sajátját. – Más részt pedig nem futok el semmi elől, csak nincs kedvem veszekedni, a testvéremmel és a pasijával, a kapcsolatunkról. Ugyan is ez csak ránk tartozik! – mondtam neki mérgesen.
- Ugyan. Akkor is ezt mondod, ha azzal a Barbarával látod smárolni vagy valamelyik másikkal? – kérdezte szemrehányóan.
- Ilyen nem lesz Kitti! – mondta nyugodtan, de határozottan Kristóf.
- Aha, ja persze. – legyintett oda neki, Kitti.
- Hé, szerintem most már nyugodj meg. – mondta halkan Dorián Kitti szemébe nézve. Kitti Doriánra nézett, de nem különösebben foglalkozott vele.
- Hé, lányok mi folyik itt? – jött le anyu az emeletről. Upsz. Felébreztettük. Na, hát erre a kérdésre több féle válasz érkezett.
- Semmi. – mondta Kitti rólam le nem véve a szemét.
- Veszekedés. – mondta Kristóf és Dorián.
- Víz. – felelte hírtelen valaki a kanapé felől, mire mindenki oda nézett, és egy ásványvizes palackkal a kezében Dani ült ott, aki eddig csöndben volt.
- Na, jó, én nem fogom hagyni, hogy naivnak, és butának hívj engem, Kristófot pedig hazugságokkal vádold úgy, hogy elmentem. – mondtam Kittire nézve. – Majd jövök. – mondtam és kimentem az ajtón. Mikor kiértem a kapun Kristóf jött mellettem, szemben pedig Alina és Tomi.
- Sziasztok. Hova mentek? – kérdezte Alina mosolyogva.
- Sziasztok. Nem tudom, de el Kittitől az biztos. – mondtam neki.
- Mi? – kérdezte egyszerre Tomi, és Alina is.
- Majd ő biztosan szívesen elmeséli. – mondtam nekik, majd elmentem onnan. Hallottam, hogy Alina és Tomi megint megkérdezik, hogy: „Mi?” de ez úttal Kristóftól.
- Veszekedtek, mert Kitti szerint megcsalom Kingát. – hadarta Kristóf.
- Ez hülyeség. Már miért tennéd? – kérdezte Alina, én meg kicsit lelassítottam, hogy bevárjam Kristófot.
- Mert régebben csináltam ilyet két alkalommal. – mondta Kristóf, és hallottam a hangján, hogy szégyelli magát.
- Na és? Látom rajtatok, hogy tényleg szeretitek egy mást. Kittire csak rájött az öt
perc. – mondta Alina.
- Kösz, hogy te hiszel nekem. – mondta Kristóf keserűen felnevetve.
- És ő? – kérdezte halkabban Alina valószínűleg rám gondolva.
- Már ő is. – mondta Kristóf és hallatszódott a hangján, hogy amikor a „már” szót kimondta megkönnyebbülten mondta.
- „Már”? – kérdezett vissza Alina. – Az is jobb, mint a semmi. Na, jó te menj utána én meg Kittihez. – mondta Alina, Kristóf pedig utánam rohant.
- És most? – kérdezte rám nézve, és megfogta a kezemet. Én rá néztem és a sírás kerülgetett. Kristóf látta rajtam, így jobban fogta a kezemet, mire én megálltam és megöleltem. Jó „Kristóf illata” volt. Az, hogy megöleltem viszonylag segített.
- Menjünk hozzánk. – szólalt meg Kristóf egy idő után.
- Oké. – mondtam neki, egy mosolyt erőltetve magamra. Kristóf megfogta a kezem, és elindultunk hozzájuk. Az utat csendben tettük meg. Mikor Kristófék háza elé értünk hírtelen megálltam, mire kérdőn nézett rám.
- A sminkem ugye nem vészes? – kérdeztem tőle reménykedve, hogy nem kenődött el. Ő felnevetett, és csak utána válaszolt.
- Te mindenhogy szép vagy. – mondta mosolyogva. – De egyébként nincs semmi a sminkeddel. – mondta mosolyogva. Mosolyogva bólintottam, majd bementünk hozzájuk. Mikor beléptem Anna rögtön oda szaladt hozzám és megölelt. Én elmosolyodtam és visszaöleltem.
- Sziasztok. – köszönt Anita mosolyogva ránk a nappaliból. Mikor oda néztem akkor nem csak Anitát, ha nem kettő másik lányt is láttam. Egy egyenes, barna hajú lányt, aki ha jól sejtem Dorina. A másik lány pedig vékony, magas, és egyenes szőke haja omlott a vállára.
- Sziasztok. – köszöntem tökéletesen egyszerre Kristóffal. Miután Anna elengedett visszament Anitáékhoz. A két lány kicsit később köszönt.
- Ő ki? – kérdezte kedvesen mosolyogva a szőke hajú lány.
- Én sajnos tudom. Emlékszem nyárról. – mondta fintorogva Dorina. Igen, én is örülök, hogy újra látom őt…
- Ő Kinga. – mondta Kristóf figyelmen kívül hagyva unoka testvére beszólását.
- Ááá most már tudom. – mondta mosolyogva a lány, majd felállt, és oda jött hozzánk.
- Vanessza vagyok. Kristóf nővére. – mondta a lány kedvesen, és ahogyan közelebbről megnéztem láttam, hogy Kristóffal egy kicsit hasonlítanak is egymásra. Leginkább a szemük.
- Szép név. – mondtam mosolyogva Vanesszának.
- Köszi. – mondta mosolyogva.
- Na és ti? Hogy, hogy itt? – kérdezte Anita.
- Öhm… Kittivel kicsit veszekedtek… - mondta Kristóf.
- Sajnálom. – mondta Anita rám nézve.
- Csak hisztizik, mint mindig. – mondtam Anitára nézve, és keserű mosollyal az arcomon megvontam a vállam.
- Kitti? – kérdezte Vanessza, aki még nem tudta, hogy Kitti kicsoda.
- Ikertestvérem. – mondtam neki, mire ő bólintott.
- Na és min vesztetek össze? Ha nem szeretnéd elmondani nem, kell. – mondta Anita rám nézve. Én a szám szélét rágva Kristófra néztem.
- Öhm… Kitti szerint, én megcsalom Kingát. – mondta Kristóf és láttam, hogy csak ugyan zavarban van, mint én.
- Aszta. – mondta Dorina erre felkapva a fejét.
- Hogy mi? – kerekedett el a szeme Vanesszának.
- És ebben a fiújának, Doriánnak elég nagy része van, ami miatt mi is veszekedtünk egy kissé. – mondta Kristóf.
- Doriánnak? – kérdezte Vanessza, aki nem nagyon volt képben, hogy ki kicsoda.
- Egy tanítványom. Tudod, akinek van egy ikertestvére. – mondta Anita, és ahogyan kimondta meg is bánta és rögön Kingára nézett.
- Akinek az ikertestvére Kingával kavart még nem rég. – mondta ki kíméletlenül Dorina gúnyos mosollyal az arcán.
- Bunkó. – mondta oda neki Kristóf.
- Ugyan olyan bájos, vagy mint amire emlékszem. – mondtam Dorinának.
- Kösz. Tudom. – mondta gúnyosan mosolyogva Dorina.
- Oké. Most csak én vagyok az egyetlen, aki nem ért semmit? – kérdezte Vanessza.
- Szerintem Kinga mindent elmagyaráz mihelyst nem lesz ez az átokfajzat a szobában. – mondta Kristóf unokatestvére felé bökve a fejét.
- Rendben. Akkor menjünk az enyémbe. – vonta meg a vállát Vanessza, majd megfogta a kezem (nem igazán zavarta, hogy Kristóf fogta a kezemet. Szétszedte és mehettünk is.) és felvonszolt a lépcsőn.
- Gyere csak. – mondta mosolyogva egy ajtóban állva, és ahogy beléptem a szobába körül néztem. A szobája hatalmas volt. Az ágya felett minden féle képek voltak, amin a barátaival van. És abból egy hatalmas plakátot rakott ki.
- Aszta. – mondtam a képeket nézve. – Szép. – mondtam neki.
- Köszi. Gyere nyugodtan. Ülj csak le. – mondta Vanessza kedvesen. Leültünk az ágya szélére egymással szembe és úgy meséltem el neki a dolgokat.
- De te ugye tudod, hogy Kristóf képtelen lenne erre? – kérdezte Vanessza arra utalva, hogy Kristóf nem csalna meg.
- Tudom. Csak erre egy kicsit későn jöttem rá. – mondtam neki elhúzott szájjal.
- Mennyire későn? – kérdezte Vanessza rosszat sejtő arccal.
- Hát… Miután már veszekedtünk egyet. – mondtam neki elhúzott szájjal.
- Az nem jó. Kristóf nem az a fajta ember, aki kisdolgokon felkapja a vizet. És veszekedni is kevésszer szokott. – mondta, mire én lesütöttem a szemem.
- Na, de ez mindegy. Az legalább jó, hogy ti kibékültetek. – mondta és megsimította a karom. – Ja, és Dorinának a beszólásaival ne foglalkozz. Egy idő után meglehet
szokni. -  
- Ááá egyáltalán nem zavar. Egyébként bírom is a beszólásait. És még mindig jobb, hogy ilyen őszinte, mint hogy hazudozzon. – mondtam Vanesszának mosolyogva.
- Na, hát akkor örülök, hogy tetszenek a beszólásaim. Szokj hozzájuk. – mondta hírtelen egy hang az ajtó felől. Az ajtóban vigyorogva, összefont karokkal Dorina. Én erre csak a szememet forgattam.
- Na és neked milyen volt a délutáni randid Nessza? – kérdezte Dorina, meglepő, de normálisan.
- Szuper. Aranyos volt. ami furcsa volt, hogy miután haza kísért, nem csókolt, meg mint a többi fiú. Viszont ez jobb is volt így. – mondta Vanessza mosolyogva.
- Ja, amúgy arról van szó, hogy egy srác tegnap egy buliban elhívott randizni, és ma délután voltunk. – mondta rám nézve Vanessza. – Ez az a srác. – mondta a telefonját az orrom alá dugva, és akkor megláttam egy ismerős arcot. Te jó ég.
- Öhm… Jól sejtem, hogy Daninak hívják? – kérdezte Vanesszától.
- Igen, de honnan tudod? – kérdezte meglepődve.
- Mert ő a bátyám. – mondtam neki, kínosan elmosolyodva.
- Oppácska. – mondta mosolyogva Dorina.
- Tőlem kért tanácsot tegnap este, mert sehogy se tudta, hogy hogyan mondja, meg, hogy szerelmes beléd, és hogy hogyan hívjon el randira. – mondta Vanesszának.
- Őőő… Hát oké. De téged ez azért nem zavar, ugye? – kérdezte tőlem Vanessza.
- De hogy zavar! – mondtam neki mosolyogva.
- Akkor jó. – mondta Vanessza.
- Dorina, ugye nem kínzod a lányokat? – jött egy hang a lépcső felől. Kristóf volt az.
- Kivételes alkalommal elintézik ők maguk is maguk között a kavarodásokat. – mondta Dorina gúnyosan mosolyogva.
- Mi? – kérdezte értetlenül Kristóf Dorina mellett állva az ajtóban.
- A bátyjával randiztam ma. – mondta hírtelen Vanessza Kristófnak.
- Danival? – kérdezte csodálkozva Kristóf, mire mind hárman bólintottunk. – Aszta. – mondta Kristóf.
Hírtelen elkezdett rezegni a telefonom a zsebembe. Elő vettem, hogy megnézzem.

Üzenet küldője: Kitti



Nem igazán értettem, hogy mit akart ezzel, de inkább nem foglalkoztam vele. Eltettem a telefonom, és visszafordultam a többiekhez. Nem beszéltünk már semmit Dorinával, és Vanesszával, így Kristóffal bementünk a szobájába.
- Dorina nagyon beszólogatott neked mikor Nesszával voltál? – kérdezte mikor becsukta az ajtaját.
- Nem. Igazság szerint egyáltalán nem szólt be. – mondtam neki, mire ő csodálkozva nézett rám.
- Ugyan arról a Dorináról beszélünk? – kérdezte csodálkozva, mire én elmosolyodtam, és leültem az ágyára törökülésben. Ő oda jött hozzám, és leült velem szemben.
- Nem akarok, haza menni. Akkor Kitti csak újra kezdené. – mondtam neki szomorúan, és a karján lévő bőrkarkötőt piszkálgattam.
- Tőlem, maradhatsz itt. – mondta, mire én nem akartam felnézni, nehogy meglássa az arcomon, hogy kissé megijedtem attól, hogy esetleg komolyan gondolja, és nekem meg mellette kéne aludnom. Már, mint szeretem őt, de alig, hogy még csak négy napja járunk. – De azt hiszem, anyukád nem engedné meg. És a hallgatásod alapján, te sem szeretnél itt aludni. – mondta. Á, a csudába, hogy ennyire ismer. Félve, felnéztem rá, és beharaptam a szám szélét. – Miért félsz mindig annyira a véleményemtől? – kérdezte mosolyogva, felvont szemöldökkel. Kissé értetlenül néztem rá az utolsó mondata miatt.
- Ha mondok valamit, ami igaz, csak te nem mondod, vagy ha kérdezel valamit, mindig félve nézel rám, és úgy várod a véleményem. – magyarázta meg értetlen fejemet látva.
Én erre nem tudtam mit mondani így csak még jobban beharaptam a szám szélét. Végül nem tudtam mit mondani úgy, hogy megint lehajtottam a fejem, és a karkötőjét piszkálgattam. Kristóf megfogta a kezemet, és ujjait rákulcsolta az enyéimre.
- Tudnod kéne már, hogy nem harapok. – mondta mire elmosolyodtam. – Miért félsz ennyire a véleményemtől? – kérdezte újra. Én megint ránéztem majd lesütöttem a szemem.
- Azért, mert félek, ha valami olyat mondanék, veszekednénk vagy hasonló. És én nem akarok veled veszekedni és… - mondtam és itt elakadtam.
- Ugyan már. Soha nem haragszom meg rád akármit is mondasz. – mondta
 mosolyogva. – Persze, ha csak nem azt mondod, hogy megcsallak. – mondta és elhúzta a száját, mire én lesütöttem a szemem.
- Egyet viszont még most sem tudok. – mondta mire én értetlenül néztem rá. – Miért hallgattál el úgy az előbb? – kérdezte. Még mindig kék szemébe néztem, de nem válaszoltam, majd inkább lehajtottam a fejem.
- Csak erre az egyre ne kelljen, magyarázatot adnom kérlek. – mondtam neki, és nem néztem fel.
- Kérlek. – mondta és államnál fogva felhúzta a fejem, így kénytelen voltam a szemébe nézni. – Kérlek, mond el. – mondta a szemembe nézve.
- Könyörgöm. – mondtam neki halkan, könyörgő tekintettel. Ő erre nem válaszolt, vagy is még mindig válaszomat várta. Én felsóhajtottam majd ülve hátra dőltem az ágyán. Mikor hátra dőltem éreztem, hogy egy pár centit kint van a hasam. Gyorsan odakaptam a kezem és lejjebb húztam a pólóm, hogy ne látszódjon ki a hasam. Pár másodpercig még gondolkoztam, hogyan terelhetném el a témát erről az itt alvós dologról, mikor hírtelen Kristóf szólalt meg.
- Most már értem. – mondta Kristóf, mire én felültem és értetlenül néztem rá.
- Pontosan mit is? – kérdeztem tőle.
- Azt, hogy miért nem akarnál itt aludni, és hogy miért is nem akarod elmagyarázni nekem. – mondta Kristóf. Elpirultam, és reméltem, hogy ő másra gondolt, és nem az igazra jött rá. Hajamat, ami az arcomba lógott, hátra simította, és úgy folytatta.
- Azt hiszed azt képzelem, hogy esetleg ma éjszaka… Szóval, hogy azt megtenném? – mondta az „azt” szót kihangsúlyozva. Én még jobban elpirultam, rajta pedig azt láttam, hogy rosszul esett neki, hogy ezt gondoltam.
- Én… Ne haragudj! – mondtam neki lesütött szemmel.
- Nem haragszom. Nagyon jól tudom, hogy te nem az a fajta lány vagy, és a sok dolog közül ez is szeretem benned. És én meg nem tenném meg veled, ha nem szeretnéd! – mondta, mire én felnéztem rá, és láttam az arcán, hogy komolyan beszél. A szemében viszont láttam, hogy rosszul esett neki, hogy ezt gondoltam róla.
- Ne haragudj, hogy ezt gondoltam. – mondtam neki halkan, lesütött szemmel.
- Mondtam már. Nem haragszom. – mondta, de hangja kimért volt. Felnéztem rá, majd sóhajtottam egy nagyot. Közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam, majd átöleltem. Ő pár másodpercig nem ölelt vissza majd megadta magát, és megölelt.
- Tudom, hogy haragszol. – mondtam neki még mindig átölelve.
- Nem haragszom. Csak nem gondoltam, hogy ezt gondolod rólam. – mondta még mindig kimérten, majd sóhajtott egyet, még jobban átölelt, és adott egy puszit a fejem tetejére. Elengedtem és felnéztem rá, mire ő rám mosolygott. Én visszamosolyogtam, majd megfogtam a kezét.
- Megijedtem. – mondtam neki és megvontam a vállam. – És az általánosságból következtettem, hogy, hogyha egy fiú azt szeretné, hogy együtt aludjanak akkor valószínűleg… Szóval az. – mondta neki elhúzott szájjal.
- Én nem olyan vagyok. – mondta Kristóf elmosolyodva.
- És… Még is, hogyan jöttél rá, hogy ettől tartok? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Sejtettem, még az elején, de inkább nem mondtam. Akkor lettem biztos benne mikor olyan gyorsan lejjebb húzta a pólód, hogy ne legyen kint a hasad. – mondta Kristóf, mire én bólintottam, majd hátra dőltem megint az ágyán. Kristóf egy kicsit halkan felnevetett. Nem tudom miért, de inkább nem kérdeztem meg. Mivel nem éreztem, hogy kint lenne a hasam ezért nem is gondoltam, hogy kint lenne. Egy ideig még néztem a plafont.
- Min gondolkozol? – kérdezte egy idő után Kristóf.
- Jelenleg az jutott eszembe, hogy vajon Kitti még mindig otthon dühöng-e. – mondtam neki.
- Nem tudom. Valószínűleg már nem. – mondta Kristóf, majd miközben ránéztem láttam, hogy kicsit még is csak kint van a hasam. Gyorsan odatettem a kezemet, majd a pólómat lejjebb húztam. Kristóf ezen egy kicsit halkan felnevetett. Valószínűleg az előbb is e nevetett. Inkább gyorsan felültem.
- Engem nem zavar. – mondta mosolyogva. Én erre elmosolyodtam, majd kezemet ösztönösen a hasamhoz tettem.
- Vicces vagy. – mondtam neki mosolyogva. Ő kicsit elnevette magát, majd megához húzott és átölelt. Miután elengedtük egymást ő mosolyogva nézett rám. Ugyan is miközben átölelt ki látszódott a hasam, és a derekam is. És lehúzogattam a pólóm, majd megnéztem a telefonomon az időt. Három negyed hat volt.
- Lemegyünk? – kérdezte miután eltettem a telefonom.
- Aha. – mondtam majd mind a ketten felálltunk és elindultunk ki kézen fogva. Lent a nappaliba Dorina éppen Annával társasozott a földön, Anita a konyhában volt, Vanessza pedig valószínűleg a szobájában.
- Meddig akarsz maradni még? – kérdezte fel sem nézve a társasból Dorina.
- Na és te meddig akarsz maradni még? – kérdezte Kristóf Dorinát. Erre Dorina már nem válaszolt.
- Igaza van. Szerintem megyek. Kitti is remélem már abba hagyta a hisztizést. – mondtam Kristófra nézve.
- Ó, a bájos kis Kitti. – mondta gúnyos mosollyal az arcán Dorina. Kristóf felvett a földről egy bábút és Dorinához vágta.
- Igen. Néha olyan bájos, mint te. – mondtam Dorinára nézve, mire ő elmosolyodott.
- Viszont tényleg megyek most. – mondtam Kristófra nézve.
- Haza kísérlek. – mondta Kristóf és felállt.
- Még mindig kísérgetni kell? – kérdezte vigyorogva Dorina.
- Négy hónap alatt semmit sem változtál. – mondtam Dorinának.
- Ezt bóknak veszem. – mondta mosolyogva.
- Nem annak szántam. – mondtam neki.
- Tudom. – mondta mosolyogva. Én ráhagytam, majd Kristóf után mentem, és én is felvettem a cipőmet.
- Sziasztok. – mondtam mikor elindultunk ki az ajtón.
- Szia. – mondta Anita, és Anna.
- Ha veszekednétek tovább, szólj nekem, és szívesen végig nézem. – mondta Dorina.
- Feltétlenül szólni fogok. – mondtam neki unottan majd elindultam kézen fogva Kristóffal.
- Haragszol még? – kérdeztem tőle és félve ránéztem.
- Akkor se haragudtam. – mondta rám nézve. – És nem félj ennyire attól, hogy mit válaszolok. – mondta mosolyogva, és adott egy puszit.
- Ebben az esetben megengedett. – mondtam neki.
- Semmilyen esetben sem megengedett. – mondta rám nézve. Ez után csöndben sétáltunk haza. Mikor a kapuhoz értünk, Kristóf kopogtatta meg a vállam, mire én kérdőn néztem rá. Ő az udvarunk felé mutatott, mire én odakaptam a fejem. A hintánkon ült Kitti. Azokat a hintákat már rég nem használtuk. Kitti ott ült a hintában, lehajtott fejjel, és látszódott rajta, hogy szomorú. Egy csókkal elköszöntem Kristóftól, majd miután becsuktam a kaput odamentem Kittihez. Nem hallotta, hogy jövök. Meg álltam előtte, mire ő rám nézett, majd felállt.
- Kinga… Ne ha…- mondta, de mielőtt fojtathatta volna, átöleltem. Viszonozta az ölelést, majd folytatta.
- Ne haragudjatok, kérlek! Se te, se Kristóf! – mondta miközben még mindig át ölelt.
- Nem haragszunk. Csak egyikünk se szeret veszekedni. Bár… Nem, mint ha ott nem lett volna meg a veszekedés… - mondtam és az utolsó mondatnál elhúztam a számat.
- De ugye nem miattam veszekedtetek? – kérdezte ijedten rám nézve.
- Nem, dehogy is. Ez sokkal, másabb témával kapcsolatos… - mondtam elpirulva. Kitti értetlenül nézett rám.
- Vagy is? – kérdezte értetlenül.
- Ááá inkább hagyjuk. – mondtam neki legyintve. – Én viszont most bemegyek, mert megfagyok. – mondtam a karomat dörzsölve, és elindultam be.
- Hé, ne válts témát! Mond már légyszi! – kiáltott utánam, és utánam szaladt.
- Nem. – mondtam határozottan, és ezzel ezt le is zártam. Kitti bólintott, majd felmentünk a szobámba.
- Vigyázz ott, jövööök. – rontott be a szobámba Dani és ráugrott az ágyamra.
- Kösz. – mondtuk egyszerre Kittivel, ő a kezét, én pedig a bordámat fájlalva ugyan is Dani ránk ugrott, és nem az ágyra.
- Egyébként. Nem is mondta, hogy ilyen szép élőben a lány akivel randiztál. – mondtam Daninak mosolyogva.
- He? Honnan tudod, hogy hogyan néz ki élőben? – kérdezte értetlenül Dani.
- Vanesszának hívják ugye? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Aha. – mondta Dani. – De honnan tudod a nevét? – kérdezte Dani.
- És jól tudom, hogy Bodnár Vanessza a teljes neve? – kérdeztem tőle vigyorogva.
- Ja. – mondta értetlenül. Elsőnek Kittinek esett le, majd Daninak is leesett.
- Na, ne! – mondta Dani.
- Na, de. – mondtam neki mosolyogva.
- Komolyan a pasid nővérével randiztam? – kérdezte csodálkozva.
- Aha. Kedves lány. És tetszett neki, hogy nem csókoltad meg a randi után. – mondtam mosolyogva.
- Komoly? – kérdezte csodálkozva.
- Aha. – mondtam Daninak. – Ja, Dorina pedig igen csak jól emlékszik ránk. És azt mondta, ha veszekedünk, akkor hívjuk őt is, hogy végig nézhesse. – mondta Kittire nézve.
- Feltétlenül. – mondta Kitti a szemét forgatva.
- Én is ezt mondtam. – mondtam mosolyogva.
- Szóval még mindig olyan „kedves” mint volt. – mondta Kitti.
- Ja. – mondtam neki. Miután ezt megbeszéltük, Dani visszament a szobájába valami horror filmet nézett, Kitti pedig beszélni akart face-en Kristóffal, hogy tőle is bocsánatot kérhessen, Alina pedig a szobájába volt, Tomival. Így hát egyedül maradtam. Lementem a konyhába valami vacsorát csinálni magamnak, meg kakaót. Miközben csináltam a telefonomon bekapcsoltam zenét, és közben énekeltem. Azért nem túl hangosan, hogy akik fent vannak, ne hallják. Első zene Pink- Perfect című száma volt ami az egyik kedvencem és kívülről tudom a szövegét.
„Pretty, pretty please
Don't you ever feel
Like you're less than
Fucking perfect”
Végig énekeltem, közben kakaót csináltam.
- Szép hangod van. – szólalt meg hírtelen egy hang a lépcső felől, mire én majd nem elejtettem a bögre kakaómat, úgy megijedtem. Éppen a Démonok között című filmen gondolkoztam, ami eléggé ijesztő. Az, hogy valaki megszólal a hátam mögül még ijesztőbb.
- Jézusom, de megijesztettél. – mondtam gyorsan kapkodva a levegőt.
- Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. – mondta Tomi elmosolyodva.
- Semmi baj. Egyébként, köszi, bár szerintem egyáltalán nem jó.
- Te halottad, már magadat énekelni? Nagyon jó vagy. – mondta én meg totál elpirultam.
- Köszi. – mondtam mosolyogva. – Kérsz kakaót? – kérdeztem tőle.
- Nem köszönöm. Igazság szerint már megyek, csak Alinát várom. Ő is mindjárt lejön. – mondta, mire én bólintottam. A zenék mentek tovább és most Emeli Sandé – Read All About It című száma ment, amit én kicsit halkabban énekeltem, Tomi meg a cipőjét vette fel.
- Itt is vagyok. – szaladt le a lépcsőn Alina.
- Oké. Szia, Kinga. – köszönt Tomi. Aszta, nem kevert össze Kittivel.
- Szia. – köszöntem mosolyogva neki. Alina kikísérte majd körülbelül két perc múlva vissza jött.
- Rendes srác. – mondtam Alinának.
- Ja, tudom. – mondta Alina mosolyogva.
- Azt mondta szép a hangom. – mondtam elégedett mosollyal az arcomon.
- Csak az igazat mondta. – mondta Alina mosolyogva. – Amúgy, mit csinálsz? – kérdezte majd oda jött mellém.
- Eddig egy kakaót csináltam, de majd enni szeretnék valamit. – mondtam neki.
- Társulok hozzád. – mondta mosolyogva.
- Oké. – mondtam mosolyogva. – Képzeld el, hogy a lány, akivel ma Dani randizott az Kristóf nővére. – mondtam Alinának.
- Na, ne. – mondta ledöbbenve.
- Jaja. – mondtam neki mosolyogva.
- Aszta. És… Kibékültetek Kittivel? – kérdezte közben benézett a hűtőbe.
- Aha. – mondtam neki közben elővettem neki is egy bögrét.
- Akkor jó. Kakaó mellé, egy kis nutellás kenyér, és mondjuk a Vámpírnaplók nézése? – kérdezte mosolyogva.
- Oké. Megkérdezem Kittit is. – mondtam Alinának, majd felszaladtam Kittihez.
- Kitti, jössz nutellás kenyeret enni, kakaóval, és Vámpírnaplókat nézni? – kérdeztem tőle mikor bementem a szobájába.
- Aha, de jelenleg a pasiddal beszélek. – mondta a telefont lefogva, hogy ne hallatszódjon, amit beszélünk. 
- Ja, oké. – mondtam mosolyogva. Kimentem a szobából majd leszaladtam Alinához.
- Na? Jön? – kérdezte Alina.
- Aha. Csak Kristóffal beszél telefonon. – mondtam neki, mire ő értetlenül nézett rám, én meg csak megvontam a vállam.
- Itt vagyok. – mondta Kitti leszaladva a lépcsőn.
- Oké. – mondtunk egyszerre Alinával.
- Mit beszéltél Kristóffal? – kérdezte Alina.
- Bocsánatot kértem, és Kinga hülyeségéről, amit kitalált náluk délután. – mondta mosolyogva, mire én felkaptam a fejem a kakaócsinálásból.
- Elmondta? – kérdeztem csodálkozva. – És te meg megkérdezted tőle? – kérdeztem tőle ledöbbenve.
- El, és igen. – mondta mosolyogva.
- Miről van szó? – kérdezte Alina felvont szemöldökkel.
- Arról, hogy Kinga azt ta… - kezdte Kitti, de nem tudta befejezni ugyan is én ráugrottam. Ami persze, mind a kettőnknek fájt.
- Aú, te vadállat. – mondta nevetve a fejét fogva, amit bevert.
- Akkor se mond el. – mondtam nevetve a kezemet dörzsölve.
- Őőő, kérdezzem, hogy miért fekszetek a földön? – kérdezte Dani lefelé jőve a lépcsőn… Vanesszával.
- Kitti Kristófból szed ki olyan dolgokat, amihez persze semmi köze, és nem akartam, hogy elmondja Alinának így ráugrottam. – mondtam nevetve, és felálltam, majd Kittit felhúztam, aki fájlalta a fejét.
- Nyugi. Hülyébb nem leszel. – mondtam neki megpaskolva a fejét.
- Kösz, én is szeretlek. – mondta nevetve.
- Amúgy, szia, Vanessza. – mondtam mosolyogva.
- Szia, Kinga. – mondta mosolyogva. – Egyébként, már én is kiszedtem Kristófból. – mondta mosolyogva.
- Ó. Hát… Meg tennéd, hogy nekik nem mondod el? – kérdeztem elpirulva Danira, és Alinára mutatva.
- Persze. – mondta mosolyogva.
- Vigyázz, mert a végén úgy járnál, mint én. – mondta Kitti még mindig a fejét fogva, mire Nessza elmosolyodott.
- Nem. Vanesszára nem ugranék rá. – mondtam mosolyogva.
- Amúgy Kitti vagyok. – mondta Kitti Vanesszának.
- Én meg Vanessza. – mondta mosolyogva Vanessza.
- Én meg Alina. – mondta Alina mosolyogva.
- Rólad, már hallottam. – mondta Vanessza mosolyogva. – Kristóf bír téged. – mondta mosolyogva.
- Az jó. Mert én is őt. – mondta mosolyogva Alina.
- Most viszont mennem kell. – mondta Vanessza.
- Haza kísérlek. – mondta Dani, mire Vanessza elmosolyodott. Míg ők felvették a dzsekijüket, és a cipőjüket Alina oda jött Kitti, és én mellém.
- De kis cukik együtt. – suttogta Alina mosolyogva.
- Ja. – mondtuk egyszerre Kittivel.
- Köszönjük Alina. – mondta Dani, mire mint az öten felnevettünk.
- Ez az igazság. – mondta Alina Daninak.
- Sziasztok. – köszönt Nessza, majd elindult ki az ajtón.
- Szia. – köszöntünk egyszerre mind a hárman. Miután ők elmentek, mi csináltunk kakaót meg enni valót és leültünk a kanapéra, tv-t nézni. Jól el voltunk. Időközben Dani is haza ért, de ő felment a szobájába. Aztán mikor kezdődött a Vámpírnaplók megcsörrent a telefonom.
- Jaj, ne már. – mondtam majd felkászálódtam a kanapéról, és elmentem a konyhába, hogy ott vegyem fel. Egyébként Kristóf hívott.
- Szia. – köszönt bele.
- Szia. - köszöntem vissza.
- Hallom, letámadtad Kittit. – mondta nevetve.
- Aha. – mondtam én is nevetve. – Kibékültetek akkor? – kérdeztem tőle.
- Aha. – mondta Kristóf.
- Akkor jó. – mondtam közben a szemem a tv-n volt.
- Nem baj, hogy elmondtam neki? – kérdezte.
- Nem baj. – mondtam mosolyogva, mint ha látná vagy hasonló.
- Akkor jó. Csak mert annyira könyörgött, hogy végül elmondtam. – mondta és hallatszódott a hangján, hogy mosolyog.
- Tudom milyen. Megértem, hogy végül elmondtad. – mondtam nevetve.
- Mennem kell. Annával valami Vámpírnaplók című sorozatot kell néznem. – mondta én meg elmosolyodtam.
- Oké. Jó filmnézést. – köszöntem el.
- Köszi. – mondta, majd letette. A zsebembe tettem a telefonom, és vissza mentem a lányokhoz Vámpírnaplókat nézni. Miután megnéztük elmentünk aludni.