Hola Drágák! Hát... Egyben jó, de rossz érzés is ezt utoljára mondani, de meghoztam a kövi részt. Nem tudom mennyire méltó utolsó résznek, de még lesz egy Epilógus, ami garantáltan tetszeni fog mindenkinek. Vagy hát legalábbis remélem. Tegnap volt, hogy pontosan 11 hónapja írom a blogot. Így most ma van, hogy 11 hónapja és egy napja. Az 1 év az már nem lesz meg ugyan is, még ma este elkezdem írni az Epilógus-t, amit maximum két nap múlva hozok is. Más hozzáfűzni valóm most nem is lenne. Még egyszer, utoljára jó olvasást Drágáim!
Puszi Mindenkinek! :) <3
U.i.: Nada köszönöm az ötletet hozzá! :) ;)
 |
Sorry, ez kihagyhatatlan volt xdd
-Zene- |
70.Fejezet - Mindig!
- Fent vagy még? - suttogta Nándi gyengéden simogatva arcom.
- Igen. - felelek csukott szemmel, és élvezem, amint Nándi minden érintése szinte tűzként égeti bőröm.
- Sosem tudok aludni, ha a közelembe vagy. - mondja mire álmosan nézek fel rá.
- Miért? - kérdezem egyszerűen.
- Mindig csak néznélek. Olyan aranyosan alszol. - mondja halványan mosolyogva, mire én is elmosolyodom és közelebb bújok hozzá.
- Még most sem tudom elhinni, hogy itt vagy velem. - suttogja, miközben puszilgatni kezd.
- Én sem. - kuncogok fel, amikor csiklandós ponthoz ért nyakam területén. Addig puszilgatott, simogatott gyengéden míg végül elaludtam.
- Menjünk a Centerbe, légyszi! - húzom el az "i" betűt, miközben ágyamon ugrálok. Reggel miután felöltözünk kitaláltam, hogy csináljunk valamit. Hát ez volna a "zseniális" ötletem. A center.
- Minek? - vonja össze szemöldökét, mire én megforgatom szemeim.
- Körül nézni, vásárolni, mozizni. - mondom a szavakat, egy-egy ugrálásnál. - Kapj el! - mondom és már ugrok is rá. Ismerte már ezt a trükköm, így hamar kapcsolt és elkapott. Lábaim dereka köré fontam, kezeimmel nyakánál fontam körbe.
- Együtt lenni. - teszem hozzá kérdésére a választ, és óvatos puszit nyomok szájára.
- Tudsz róla, hogy az utolsó indokoddal nem veszekszem. - mondja mintsem kérdezi.
- Tudom. - bólintok önelégült mosollyal arcomon.
- Ugye a ruháknál nem akarsz körül nézni? - vág fájdalmas arcot. Ismer már. Ha egyszer bemegyek ruhát venni, onnan csak órák múltán jövök ki.
- Nem terveztem. - rázom fejem mosolyogva. Megkönnyebbülten bólint. - De, akkor menjünk! - ugrok le öléből.
- Tudsz róla, hogy elég sok a Csabai rajongóidnak száma? - vonja fel szemöldökét.
- Szeretem a rajongóim. - vonok vállat mosolyogva. - Csak aláírást kérnek, néhányan képet, és megpróbálnak velem beszélgetni. Aranyosak. Hagyni kell nekik, ezeket hiszen te is odamennél egy hírességhez, ha látnál egyet. Főleg egy olyan dögöset, mint én. - kuncogok fel a végén.
- Főleg olyan nagyképűt, mint te. - forgatja szemeit mosolyát visszafojtva.
- Most mond azt, hogy nem vagyok dögös. - pörgök meg előtte szét tárt karokkal. Hirtelen elkap és magához ránt, így mellkasának ütközöm.
- Dögös, és az én barátnőm. - mondja, én pedig elpirulok. Önelégült mosoly terül szét arcán és gyengéden megcsókol. Csókunk egyre vadabb lesz, már csak azt vettem észre, hogy az ágyamon fekszem Nándi pedig felettem csókol engem, még mindig.
- Elég! - szólok rá erélyesen, megszakítva csókunk. Bűnbánóan néz rám.
- Sajnálom! - süti le szemeit. Így olyan volt, mint egy kis kutyus, amit a mellettem lévő telefonommal muszáj volt megörökítenem. Csodálkozva néz fel rám, mikor rájött, hogy lefényképeztem.
- Olyan voltál, mint egy aranyos kis kutyus. - indokolom meg tettem, mosolyogva. Viszonozza a gesztust és közelebb hajol egy pusziért.
- Nem kéne. Mielőtt, mind a ketten elvesztjük az irányítást. - suttogom amikor a puszi után még többet akar.
- Melletted szívesen elveszteném az irányítást. - kuncog fel, mire én csak szemeim forgatom.
- Menjünk mielőtt még méginkább leakarnál feküdni velem. - kelek fel az ágyról.
- Hm, jó program. - gondolkodik el, ezzel is csak húzva az agyam.
- De, nem most. - mondom miközben kinyitom az ajtót és kilépek azon. - Na, jössz már? - nézek vissza rá, ugyan is ő még mindig az ágyon van, ahogyan hagytam. Gyorsan fel kel és utánam jön.
- Center? - kérdi átkarolva derekam.
- Center. - bólintok mosolyogva.
A Csaba Centerben, ahova most mentünk megrohamoztak a rajongók, akik a neten olvasták, hogy haza utaztam. Hát persze, az interjúban említettem, hogy rögtön jövök is vissza, amint elintéztem a dolgaim otthon.
Olyan kis aranyosak voltak. A többségük lány volt, szóval elég jól szót értettem velük. Természetesen kicsit beszélgettem velük, meg csináltunk képeket is. Az egyik lány volt olyan merész és rákérdezett mi van Harryvel. Hogy hogyan ismerkedtünk meg, hogyan jöttünk össze, és most mi van velünk, mert a neten látta, hogy egy képen Harry csókolózik egy másik lánnyal. Mosolyogva hallgattam végig, és szintén így válaszoltam az összes kíváncsi tekintetnek.
- Harry idegesítően tepert nálam mielőtt összejöttünk. Aztán végül magamnak is beláttam, hogy szeretem. A képet pedig csak azzal magyaráznál, hogy szakítottunk. Ő egy másik lánnyal boldog, akit én szívesen ismerek meg majd a közel jövőben, és én is boldog vagyok a legjobb barátommal, aki most már nem csak barát. - A végén pedig elpirulok. A lányok egy része "hú"-zott, de a legtöbben mosolyogva bólogatott.
- Csabai a barátod? - kérdi egy másik lány.
- Igen. - bólintok. - Ötödikes korunk óta ismerjük egymást, de jobban hetedikesekként lettünk barátok. Azóta egy osztályba jártunk egészen addig, amíg ki nem költöztem. - osztom meg velük ezt a hírt.
- Láttalak titeket a twitteren egy képen. De... A barátod nem ő? - mutat értetlen arccal mögém. Megfordulok és látom, hogy Nándi a tegnapi csajjal csokolózik. Arcomra kiült a fájdalom, akárhogy próbáltam takarni, nem ment.
- De. - felelek csendesen. - Szóval... - csapom össze tenyereim amint visszafordulok a lányokhoz, és mosolyt erőltetek magamra.- Szeretne még valaki képet? - kérdezem végig nézve a lányokon.
- Jól vagy? - kérdi a lány, aki rákérdezett a Harryvel kapcsolatos dolgokra is.
- Persze. - felelek még inkább mosolyogva, de érzem arcomon legördülő könnycseppet. A rajongók arcán együtt érzés suhan át. Velem egyidőseknek tűntek vagy hasonló korúaknak, így érthető az átérzés. A kérdéseiktől telefonom mentett meg.
- Bocsánat. - nézek fel a lányokra telefonomból, majd felveszem. - Mond. - szólok bele Kittinek.
- Wáo. Mi ez a morcos hang? - kérdi kuncogva.
- Óó, hogy mi ez a morcos hang? Hát Drága testvérem éppen most láttam a fiúm a volt csajával smárolni, aki nagyon úgy néz ki nem is a volt csaja. - mondom figyelmen kívül hagyva a rajongókat.
- Nándi? - csodálkozik el Kitti hangja.
- Nándi. - bólintok magam elé meredve. - De... Kitti én most leteszem. Majd beszélünk, puszi. - mondom és már ki is nyomtam. A rajongók sajnálattal néztek rám.
- Nos, én megyek. Örülök, hogy találkozhattunk. - varázsolok egy őszintének tűnő mosolyt arcomra, majd miután ők is elköszöntek elmentem. Szándékosan kerültem Nándit, de amikor mentem ki láttam, amint rám néz ijedten. Én csak elfordítottam a fejem és tovább mentem.
Miért csinálja ezt velem minden fiú? Oké, nem minden fiú, akkor helyesbítek. Minden Magyar fiú. De Nándi... Belőle néztem ki a legkevésbé. Mellkasom ismét szúrni kezdett és a rosszullét kerülgetett. Annyi minden volt már bennem, hogy egyszerűen nem tudtam sírni, vagy bármi. Csak póker arccal mentem előre, senkire sem nézve, és egyenesen a McDonalds-ba mentem. Ott vettem egy nagy adag egészségtelen, hizlaló kaját, amit ha Mike meglátna tuti az edző terembe küldene. Kint leültem egy asztalhoz és elfogyasztottam amit vettem, de előtte lefényképeztem és kiraktam Twitterre ezzel a felirattal:
"Az ember legjobb barátja, ha semmihez sincs kedve; az étel. "
Nos, ezt így is gondoltam. Nem volt kedvem semmit se csinálni, az idő is jónak ígérkezett, így csak ültem és élveztem a napsütést. A gondolataim csak úgy pörögtek, de konkrétan semmi különösen nem akadtak meg.
Gondolataimból ismétlően csörgő telefonom zavart meg. Megnéztem, de amikor láttam, hogy Nándi az, rögtön kinyomtam. Ez így ment még egy darabig.
Nem értem mit akar megmagyarázni. Egy csókon nem lehet mit magyarázkodni.
Már majdnem újból kinyomtam csörgő mobilom, amikor láttam, hogy ez Kitti.
- A csaj kapta le őt. - szól bele rögtön, amint felvettem.
- Csak azt ne mond, hogy beszéltél vele? - sóhajtok fel, majd lehunyom szemeim és hátra hajtom fejem.
- De, igen.
- Én viszont nem akarok.
- Nem akarás kérdése.
- De igen! Nem akarok egy férfi egyén közelébe se kerülni egy jó ideig.
- Hát, ha nem is férfi egyén, de Nándi egyén közelébe fogsz lenni.
- Nem, nem, nem és nem. Mondtam már, hogy nem? - teszek fel egy költői kérdést, unottan beletúrva hajamba.
- Nem fogom hagyni, hogy életed szerelmét így elküld a... - nem fejezi be, de mind ketten tudjuk mit akart mondani.
- Életem szerelmét? - nevetek kicsit lesajnálóan. - Édeském, ez a bizonyos életem szerelme, nemrég egy másik csajjal csókolózott. - mondom némi lesajnálással hangomban.
- Nem érdekel! Puszi, majd beszélünk. - mondja és már le is teszi. Én azért még levitatok vele egy SMS-t.
Sóhajtva ismerem be magamnak is, hogy amit először írtam Kittinek ízig-vérig hazugság. Hihetetlenül szeretem ezt a bunkó barmot, és nem tudok tenni ellene. Utálom, igen utálom mert nincs itt most velem, hogy megmondhassam neki, semmi gond, hiszek neki. De nincs itt és ezért utálom őt is, és magamat is. Ugyanis már nem hívogat, amiért elképzelhető, hogy feladta és nem is akar látni. Körül nézek magam körül hátha megpillantom, de csalódottan vélem felfedezni, hogy nincs itt a közelben.
- Csak nem engem keresel? - jön egy mosolygós hang, mögülem. Megfordulok és csak nézek rá. Pár pillanat múlva felállok és oda megyek hozzá.
- De. - mondom majd átölelem. Ő azon nyomban vissza ölel és bele puszil hajamba.
- Ne haragudj! Kérlek Kinga hidd el, hogy... - kezdi de félbe szakítom.
- Elhiszem! Akármi is az elhiszem, csak kérlek maradj velem! - nézek fel szemeibe, amik most csodálkozást tükröznek.
- Veled maradok. Mindig! - suttogja mélyen bele fúrva szemeit az enyéimbe, majd gyengéd puszit nyom ajkaimra.
- Mindig! - suttogom én is, immár lehunyt szemekkel, és ajkainkat megint össze érintem. Most nem elégszem meg a puszival csak úgy, mint ő sem. Gyengéd még is határozott csókunk után mosolyogva harapom be alsó ajkam.
- Menjünk a ligetbe! - csillannak fel szemeim. Ott találkoztunk először sulin kívül is, még általánosban.
- Oké. - kuncog fel, majd kézen fogva indulunk meg, miután összeszedtem a cuccaim. Végig csendben voltunk az úton, de mint mindig Nándi társaságában, most is kellemes csend volt, és nem kínos csend.
Mikor oda értünk ő beleült az egyik hintába és az ölébe húzott. Átkaroltam nyakát és ott kapaszkodtam ő pedig derekamnál fogott, hogy ne essek le.
- Hogy lehet ez? - kérdezem elveszve kék szemeiben.
- Micsoda? - kérdez vissza értetlenül.
- Hogy itt vagyok. Veled. Egy párként. - adom meg kérdésére a választ. Tényleg fogalmam sincs, hogyan történhet ez meg.
- Úgy Kicsim, hogy baromi sokat vártam rád és szerencsém van, hogy itt vagy velem. - mondja elmosolyodva.
- Ne hívj Kicsimnek. Ismerlek már. Akkor mondod, ezt ha valakivel úgy beszélsz, mintha te mindent tudnál, a másik pedig semmit. - fintorgok egyet, mire ő halkan felnevet.
- De Kicsimnek hívlak, mert ha nem vetted volna észre, mindig csak téged neveztelek így, és akkor is próbáltam nem azt mutatni, hogy azért hívlak így, mert legszívesebben minden percben csókoltalak volna. - feleli amitől nekem eláll a lélegzetem is.
- Ezt... nem tudtam. - motyogom. - Miért nem tetted meg hamarabb? - komolyodom el.
-Így is hónapok kellettek, hogy miután közöltem veled, hogy szeretlek rájöttél te is belém. Akkor mi lett volna hamarabb? - vonja fel fél szemöldökét.
- Nem meséltem még? - jut eszembe valami.
- Mit? - kérdi értetlenül.
- Hogy hogyan jöttem rá. - felelek mosolyogva. Ő is elmosolyodik és megrázza a fejét. - Kittivel veszekedtem arról, hogy nem akarok haza jönni, mert akkor nem lenne akkora bűntudatom, amiért nem mentem el a bulidra. Aztán addig veszekedtünk, amíg ki nem mondtam azt amit sosem gondoltam volna, hogy kimondok. Azt mondtam neki, hogy: Akkor nem éreznék többet, mint barátság. Aztán elrohantam. Minden felé mentem New Yorkban, de nem éreztem magam jól sehol sem. Úgy éreztem elvesztem, pedig egyszer megígérted nekem, hogy sosem engeded, hogy elvesszek. Úgy éreztem megfulladok és csak akkor fogom újra jól érezni magam ha mellettem vagy. Aztán... Minden elsötétült. Minden bizonnyal elájultam. Amikor felkeltem a kórházban voltam, és amikor felébredtem újra nem kaptam levegőt. A doktornak szólt Kitti, majd megint elsötétült minden. Aztán mikor újra felébredtem, nem bírtam beszélni, sem mozdulni. Mikor jobban voltam már saját akaratomból nem beszéltem és mozdultam. Harryt sem akartam látni, mert azt hiszem tudat alatt már tudtam, hogy nem szeretem. Kitti mindig beszélt nekem. Aztán később már hozzá szóltam de akkor sem nagyon. Amikor a reptérre mentünk a rajongók kértek tőlem képeket, de én nem akartam. Olyan voltam mint egy... Zombi. - fintorodom el itt. Nándi érdeklődve hallgatta végig mondandóm. Már mondtam volna tovább, amikor megcsókolt.
- Nem bírom tovább hallani, hogy szenvedtél! - suttogja miután eltávolodtunk egymástól. Halványan elmosolyodom mondandóján, és most én kezdeményezem a csókot.
- Egy valamit viszont még nem hallottál. - mondom mélyen szemeibe nézve. Érdeklődve néz rám, én pedig direkt húzom az időt.
- Mégpedig? - vonja fel szemöldökét érdeklődve.
- Szeretlek! - mondom ki teljes mértékben határozottan, ami neki még nagyobb mosolyt csal arcára. Megcsókol. Ha lehetséges egyáltalán, de most még gyengédebben, szerelmesebben csókol.
Azt kívánom sose legyen vége. Mindig így legyünk. Mindig együtt.
Mindig.
