31/2 fejezet

Történt egy kis "vitám" az öreg számítógépemmel, és az egyik részt nem rakta ki, ami elég fontos rész. Szóltak is, hogy nem raktam ki egy részt, ezért azt most rakom ki. Ez a 31. fejezet, és a 32. fejezet között történt, valahogy :) Jó olvasást! :)

December 1., Hétfő

Reggel arra keltem, hogy a One Direction – You & I című száma megy. Vagy is Szeli hív telefonon.
- Mond. – szóltam bele álmosan a telefonba mikor felvettem.
- Új srác jött a suliba! Nagyon helyes. Siessetek, ezt meg kell néznetek. – mondta Szeli felpörögve.
- Ugye tudod, hogy Kittinek, és nekem is van fiúnk? – kérdeztem közben felkeltem az ágyamból, és a fürdőszobát céloztam meg.
- Nézelődni csak lehet. – mondta, és hallatszódott a hangján, hogy mosolygott.
- Sietünk. – mondtam majd letette a telefont, én pedig elkezdtem sminkelni, és a hajamat is megcsináltam. Vagy is csak sminkeltem, mert a hajamat leengedve hagytam. Visszasiettem a szobámba és felöltöztem. Egy farmert vettem fel, ami direkt szakadt volt pár helyen, és egy fehér övet hozzá. Egy fehér pólót, fölé pedig egy fekete-fehér csíkos, kapucnis pulcsit
Miután felöltöztem bementem Kittihez, hogy siesse, mert Szeli hívott, hogy új srác jött a suliba. Hát persze, hogy erre villámgyorsan felkelt, és el is készült rekordidő alatt. Lementünk és felvettük a cipőnket (én a sötétkék cipőmet vettem fel) és már indulhattunk is. Mikor a sulihoz értünk a lányok már ott álltak kint a lépcső előtt.
- Sziasztok. – köszöntünk egyszerre Kittivel a többieknek.
- Sziasztok. Jött egy tök helyes srác a suliba. – újságolta Tina vidáman.
- Tudjuk. Szerinted Kitti miért nem ásítozik folyamatosan? – mondtam neki elmosolyodva.
- Kösz Kinga. – mondta Kitti a szemeit forgatva.
- Szívesen máskor is. Szeli, ma megyünk a báli ruhákat venni, tudod. – mondtam elsőnek, Kittinek, majd Szeli felé fordultam, aki csak bólintott.
- Lányok itt az új srác. – mondta Tina feldobódva, és a hátunk mögé nézett. Egy magas srác állt a lépcső alján, Fekete bőrdzsekibe, farmerbe, és deszkás cipőbe. Haja úgy állt, mint általában a legtöbb fiúé, vagy is amolyan „most keltem fel” volt. Éppen Alexával, és a lány csapatával beszélgetett, meg pár tizenegyedikes sráccal. (köztük Dávid, és Ákos is ott volt) Mikor észrevette, hogy nézzük őt (a lányoknak konkrétan majd ki esett a szemük, de én azért vissza fogtam magam, mert kezdett ciki lenni) ránk mosolygott majd visszafordult a többiekhez, mondott valamit, aztán pedig felénk indult.
- Sziasztok. – köszönt kedvesen a srác. Valahonnan ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. Vagy csak beképzelem az egészet. Mindegy.
- Szia. – köszöntem vissza mosolyogva rá, és könyökömmel megböktem egy kicsit Kittit, hogy legyen észnél. Kitti feleszmélt, majd ő is köszönt, és utána már a Tina, Réka, és Szeli, is normálisan köszöntek.
- Tudnátok nekem segíteni? – kérdezte a srác mire mind annyian bólintottunk.
- Hát… Az egyik az lenne, hogy van az a szőke hajú lány… Azt hiszem Alexa. Nagy rám mozdult, és kicsit kezd idegesíteni. – mondta a srác reménnyel teli szemekkel nézve ránk. Csak most vettem észre, hogy homlokába hulló barna tincsei alatt, zöldeskék szeme van. Cuki.
- Ezt megoldhatjuk, de mi lenne a másik? – mondta Szeli kedvesen mosolyogva a srácra.
- A másik, hogy fogalmam sincs, hogy hol van az igazgatói. – mondta kínosan elmosolyodva.
- Mind kettőben tudok segíteni egyszerre. – mondta elé lépve Szeli, és bele karolt a fiúval, majd elindultak a lépcsőn fel. – Mellesleg Szeli, vagyok. – hallottuk még szeli hangját.
- Martin. – hallottuk a srác hangját, majd nem hallottunk többet, mert bementek a suliba.
- Aszta. Úgy látom, Szeli lecsapott rá. – mondta mosolyogva Réka.
- Aha, szerintem is. – mondtam mosolyogva, majd mind felnevettünk. Mikor befejeztük a nevetést láttam, hogy Dávid szúrósan néz engem. Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Már mondani akartam a lányoknak, hogy inkább menjünk be a suliba, mikor megérkezett a társaságunkba Nándi, Zoli, Ádám, Csabi, és Bence. Mikor megjöttek nagyon megijedtem, mert Nándi hírtelen hátulról ölelt át, amitől megijedtem elsőnek, aztán már én is nevettem. Pár másodperc múlva, már úgy beszéltünk minden féléről, mint ha a fiúk nem akkor csatlakoztak volna, ha nem ott voltak végig. Nándi nem engedett el, hanem vállamra ette kezeit, és állát a fejem tetején támasztotta. Pár percig még így voltunk, aztán be kellett mennünk, mert becsengettek. Tesire. És a tizenegyedikkel van tesink. Szuper.
Mikor Szeli végre előkerült kiderült, hogy Martin is tizenegyedikes. És ami még jobb volt, hogy ma még ő sem tesizett, vagy is Dávid se hogy se tudott volna közelíteni felém. Miután a lányok átöltöztek kimentünk az öltözőből a tesi terembe, ahol én fent ültem le, a lelátóba. (az ünnepségek miatt van ilyenünk is) Néztem, ahogyan a többiek fociztak (tíz a tizenegy ellen) majd azt vettem észre, hogy leül valaki mellém. Oldalra néztem és Martint pillantottam meg.
- Szia. – köszönt mosolyogva.
- Szia. – köszöntem vissza, majd újra a többieket néztem.
- Mi történt a kezeddel? – kérdezte kizökkentve a bambulásomból.
- Foci közben eltört. – mondtam neki, kínosan elmosolyodva.
- Jobbulást. – mondta kedvesen, én meg köszöntem majd mind ketten tovább néztük a focizó osztályt.
- Kinga. – szólalt meg hírtelen egy hang a hátam mögül, úgy negyed óra múlva. Hátra fordultam, és Dávidot láttam meg.
- Hagyj békén! – mondtam felpattanva a székről. Dávid egy lépést tett felém, Martin pedig érdeklődve egyben értetlenül nézett minket.
- Csak hallgass meg. Kérlek. – mondta Dávid boci szemekkel.
- Azok után, amit tettél, már nem hatódom meg, ha így nézel. – mondtam, és hátráltam egy lépést. Még mindig féltem tőle, annak ellenére is, hogy Martin ott volt. Igaz, nem tudom mit tett volna, ha Dávid megint taperolni kezd, de reménykedem benne, hogy segített volna.
- Kérlek. – mondta Dávid és hangjából hallottam a bűntudatot.
- Nem! – mondtam határozottan. – Akkor kellett volna gondolkoznod, mikor
megtetted. – mondtam neki szikrákat szóró szemmel.
- Akkor is meghallgatsz. – mondta mostanra már dühösen, és ekkor jöttem rá, hogy az előbb csak színészkedett.
- Nem. – mondtam határozottan, de a hangom remegett. Hátra léptem még egy lépést, de a korlátba ütköztem.
- De igen. – mondta majd elindult felém. Hírtelen Martin elém állt így megakadályozva, hogy Dávid, elrángasson onnan.
- Ha nem akar meghallgatni, akkor hagy. – mondta Dáviddal farkas szemet nézve.
- Nem mindig lesz melletted egy herceged. – mondta Dávid fenyegetően rám nézve, majd sarkon fordult, és elment onnan. Legördült az arcomon egy könnycseppem, majd leültem a székre ahol ültem. Martin mellém ült, és hátamra tette, kezét. Letöröltem könnyeimet, majd ránéztem.
- Köszönöm. – mondtam a szemébe nézve, mire ő elmosolyodott, és bólintott. Ez után nem beszéltünk csak egymás mellett ültünk csöndben.
Mikor vége lett az órának Martinnal lassan lementünk a lelátóról, a többiek pedig lent vártak ránk. Nem mondtuk a többieknek, hogy mi volt fent.
A nap többi részében nem történt semmi érdekesebb. Martinnal jól kijön mindenki, és az udvaron csatlakozott a társaságunkhoz. Eddig leginkább Szelivel jön ki jól, amit Alexa nem néz a legjobb szemmel. Ebédszünetben Martin elhívta randira Szelit, amire barátnőm örömmel mondott igent. Mikor Martin elment tőlünk, Szeli sikítva ugrott a nyakunkba. (Kitti és az én nyakamba) A többi diák eléggé hülyének nézhették Szelit, de ő nem foglalkozott vele. A fiúk (Nándi, Ádám, Zoli, Bence, Csabi, és Dorián) se örültek nagyon Szeli visítozásának. Állításuk szerint megsüketültek. Mi csak rájuk legyintettünk, és örültünk tovább.
Mikor kiléptünk a suliból anyu várt minket kocsival, mellette pedig Alina ült. Szeli, Kitti, és én elbúcsúztunk a többiektől, majd beszálltunk a kocsiba, anyu pedig elvitt minket a centerbe. Nem várt meg minket, míg vásárolunk, csak haza vitte a sulis táskánkat, és azt mondta, hogy majd csörögjünk rá ha végeztünk, és jön értünk.
Először is az esküvőre vettünk ruhát, amit Szelinek nem kellet venni, mert ő ugye nem jön.
Rengeteg ruhát próbáltunk fel, de végül megállapodtunk azoknál, amik tényleg nekünk valóak.
Kitti egy rózsaszín, térd fölöttig érő ruha volt, hozzá pedig, egy leopárd mintás magas sarkú. Piros és fekete nyakláncot vett hozzá, és egy sötét rózsaszín táskát.

Alina is egy szép ruhát választott. Neki, olyan volt, hogy fölül égkék színű volt, és csillámos, a hasa alatt viszont fehér, és testére tapadó. Vett hozzá, egy pár kék kerek fülbevalót, egy virágos szintén kék gyűrűt, és egy kék táskát. Cipőnek pedig szintén magas sarkút vett, és az is kék volt.

Utánuk már én is meg találtam a tökéletes ruhát. Az enyém is kék volt, és szintén pánt nélküli, ahogyan Alináé is. Nekem olyan volt, hogy az egész csipkés, volt, a mell alatt pedig úgy öt cm-t csak csipke volt, és nem volt alatta anyag. Egy szintén kék gyűrűt választottam, amin egy rózsa volt. Fehér, magas sarkút vettem, és fehér táskát is.

- Nem lesznek ezek a ruhák kicsit nyáriasak? – kérdezte Szeli, mikor kimentünk az öltözőből, meg mutatni neki.
- Zárt helyen lesz az esküvő tehát nem. – mondta Alina mosolyogva, és elégedetten nézte magát a tükörben.
- Akkor jó. – mondta megvonva a vállát Szeli, és elmosolyodott.
- Oké. Fizessük ki őket, és spuri báli ruhát venni. – mondta mosolyogva Kitti, mire mind a hárman visszamentünk az öltözőbe, visszaöltöztünk a saját ruháinkba, majd kifizettük a ruhákat. Egy- egy szatyorral mentünk ki a boltból (Szeli közben vett magának egy sportcipőt) és átmentünk egy másikba, ahol már Alinának megvettük a ruháját. Itt is eléggé sokáig válogattunk, de végül itt is megtaláltuk azt, amit szerettünk volna.
Kitti egy kék ruhát választott, ami pánt nélküli volt, és a mell, és has részénél gyönyörűen fehér színnel virágok voltak bele hímezve, alig láthatóan. Hozzá való világoskék cipőt választott, ami magas sarkú volt.

- Nem lesznek ezek a ruhák kicsit nyáriasak? – kérdezte Szeli, mikor kimentünk az öltözőből, meg mutatni neki.
- Zárt helyen lesz az esküvő tehát nem. – mondta Alina mosolyogva, és elégedetten nézte magát a tükörben.
- Akkor jó. – mondta megvonva a vállát Szeli, és elmosolyodott.
- Oké. Fizessük ki őket, és spuri báli ruhát venni. – mondta mosolyogva Kitti, mire mind a hárman visszamentünk az öltözőbe, visszaöltöztünk a saját ruháinkba, majd kifizettük a ruhákat. Egy- egy szatyorral mentünk ki a boltból (Szeli közben vett magának egy sportcipőt) és átmentünk egy másikba, ahol már Alinának megvettük a ruháját. Itt is eléggé sokáig válogattunk, de végül itt is megtaláltuk azt, amit szerettünk volna.
Kitti egy kék ruhát választott, ami pánt nélküli volt, és a mell, és has részénél gyönyörűen fehér színnel virágok voltak bele hímezve, alig láthatóan. Hozzá való világoskék cipőt választott, ami magas sarkú volt.

Szeli, egy fehér pánt nélküli ruhát vett, amin felül a széle kék selyem volt. Mell alatti részénél kék virágok voltak, onnan pedig hasán keresztül, csíkok voltak. A térdéig összevissza még virágok voltak rá varrva. Cipőnek pedig hófehéret választott, ami szintén magas sarkú volt

Én egy sötétkék ruhát választottam, ami ugyan úgy, mint a másik kettő pánt nélküli volt. Jobb oldalt legfelülről a hasam aljáig ezüstszínnel csillogó csíkok húzódtak, és a baloldalon is még egy kicsi a hasamnál. Alul rakott volt, ami még jobban tetszett benne. És egy Sötétkék magas sarkút vettem hozzá.

- Gyönyörűek. – mondta Alina mikor kijöttünk az öltözőből a báli ruhákban.
- Szerintem is. – mondta a boltos csajszi, mosolyogva.
- Köszi. – mondtuk egyszerre a lányokkal. Meg egyeztünk, hogy akkor ezeket vesszük meg, és mikor átöltöztünk, Alina megcsörgette anyut. Kifizettük a ruhákat, majd haza mentünk mikor anyu megérkezett, de előtte még kiraktuk Szelit, a házuk előtt. Otthon megmutattuk anyunak a ruhákat, majd mindenki elvonult a szobájába. Kitti Doriánt hívta, Alina próbálta elérni Tomit (tegnap nem tudtak beszélni, és az óta sem elérhető)
én pedig Kristófot hívtam fel.
- Szia. – köszöntem bele vidáman.
- Szia. – köszönt vissza, de még telefonon is hallottam, hogy hangja kimért volt.
- Baj van? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel magam elé meredve.
- Át tudnál jönni? Valamit meg kéne beszélnünk. – mondta még mindig kimértek.
- Persze. Most? – mondtam neki.
- Igen. –
- Oké, akkor indulok. Szia. – köszöntem el majd letette. Pár másodpercig értetlenül néztem a telefonom, majd elindultam lefelé.
- Hova mész? – kérdezte a nappaliból a karikás szemű Dani.
- Kristófhoz. De te miért vagy ilyen nyúzott? – kérdeztem miközben felvettem a cipőmet.
- Mert… Á mindegy. Menj csak. – mondta majd visszadőlt a kanapéra, és tovább nyomogatta a telefonját. Összevont szemöldökkel néztem szenvedő bátyámat, majd elindultam kifelé. A séta Kristófékhoz, unalmasan telt. Mikor odaértem, becsengettem, és Dorina nyitott ajtót.
- Mi van veletek már megint? – kérdezte össze vont szemöldökkel köszönés képen.
- Semmi. Mi lenne? – kérdeztem értetlenül.
- Csak mert Kristóf eléggé… hogy is mondjam. Feszült, ideges, és még hasonlók. – mondta majd beengedett a házba, én pedig levettem a cipőmet.
- Nem tudom. – mondtam neki értetlenül.
- Majd elmeséled. – utasított, és otthagyott. Pár másodpercig értetlenül néztem utána majd megvontam a vállam, és elindultam fel a lépcsőn. Bekopogtam Kristóf szobájába, majd beléptem. Ő éppen az ágyán ült, és a laptopját nyomkodta.
- Szia. - köszöntem mosolyogva, majd oda mentem és megcsókoltam. Volna, ha nem húzódik el. Értetlenül néztem rá, mire ő elővette a telefonját.
- Ezt a képet, délelőtt kaptam. – mondta kimérten, és az orrom alá dugta a telefonját. Rá néztem a telefonjára, és a képen, az van, hogy reggel Nándival állunk a suli előtt, nevetünk, és ő a vállaimon támasztja mind két karját, feje pedig fejemen van.
- Igen. És? – kérdeztem, értetlenül, mert nem értettem, hogy mi azzal a baj, ha a legjobb barátommal hülyülünk.
- Mi az, hogy és? – kérdezte teljesen ledöbbenve. – A barátnőm vagy, és egy fiú ölelget. Jó, hogy így reagálok. – mondta dühösen.
- Ő a legjobb barátom. És csak barát! – mondtam neki, mostanra már én is dühösen.
- Ja persze. Nem járunk egy suliba. Ki tudja? Lehet, hogy közben vele is jársz. – mondta mire nekem leesett az állam.
- Ezt te most komolyan mondod? Valóban nem járunk egy suliba, de nem vagyok ribanc! És ha jól tudom pont, hogy rád nyomulnak a lányok! – mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Igen ők nyomulnak, de egyikkőjüket se ölelgetem! – mondta már ő is hangosabban.
- Ki tudja? Lehet, hogy közben mással is jársz. – idéztem fel szavait, idegesen.
- Ez nevetséges. – mondta idegesen egyben kínosan felnevetve. - Tévedtem mikor apámnak azt mondta, hogy más vagy. Ugyan olyan, vagy mint a többi. – mondta pár másodperc szünet után. Elsőnek hitetlenül néztem rá, és éreztem, hogy patakokban folynak a könnyeim. Majd hírtelen felindulásból, megpofoztam. Meglepődött a reakciómon, majd láttam, hogy ökölbe szorul mind kettő keze. Most visszaadja vagy mi? Hírtelen a csalódottság, és a düh mellett félelem öntött el. Hitetlenül, és dühösen meredt rám, majd jobb kezét felemelte, végül aztán meg gondolta magát, és leengedte. Eközben rajtam már csak a félelmet lehetett látni, amit ő valószínűleg nem nagyon vett észre. Mind két keze még mindig ökölben volt, és teste megmerevedett. Összeszedtem magam, vettem egy mély levegőt majd a szemébe néztem.
- Nem vagyok olyan, mint a többi idióta, ribanc barátnőid! – mondtam és már nyitotta volna a száját, de én belé fojtottam a szót. – Nem vagyok az, akit csak úgy megbánthatsz, és, nem is foghatod rám, hogy megcsallak! – mondtam neki dühösen, majd megfordultam és elindultam az ajtó felé, de Kristóf gyengéden, de még is határozottan vissza rántott a csuklómnál fogva.
- Ne haragudj! – mondta boci szemekkel a szemembe nézve. Kirántottam csuklómat kezei közül és úgy válaszoltam.
- Nem haragszom, de hagyj békén. – mondtam neki mérgesen.
- Mi? – kérdezte hitetlenül.
- Elegem van, hogy mindig összeveszünk valamin, és általában te jobban sértődsz meg, mint én. – mondtam kínosan a hajamba túrva. – Elegem van már ebből. – mondtam neki mostanra már inkább kétségbe eső tekintettel.
- Most szakítani akarsz? – kérdezte teljesen ledöbbenve.
- Igen. – mondtam halkan. Kristóf teljesen ledöbbenve nézett rám, majd hírtelen megcsókolt. Nem csókoltam vissza, ha nem óvatosan eltoltam magamtól. Ő szemembe nézett, majd bólintott egyet.
- Csak egyet kérdeznék. – mondta – Szeretsz még? – kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. Igen. Igen őrülten szerelmes vagyok beléd! És soha, de soha többé nem akarok veszekedni. Ezt akartam válaszolni, de nem ezt mondtam. Ha ezt mondtam volna, kezdődött volna, minden előröl, a veszekedésekkel együtt.
- Nem. – mondtam ki határozottan. Láttam a szemében, hogy valami most eltört benne.
- Még, hogy nem vagy olyan, mint a többi. – mondta dühöt színlelve. – Teljesen olyan vagy. – mondta gúnyosan. Én nem törődve vele elindultam megint ki a szobából, mert tudtam, hogy csak a csalódottság beszél belőle. – Menj a Nándikádhoz. A nagy „szomorúságodban” biztosan neki adod mindened. – mondta gúnyosan, mire én megtorpantam. Komolyan nem ismerek rá Kristófra. Még, hogy Nándinak adnám MINDENEM?! Hátra fordultam, és most tényleg igazán dühös voltam. Ott állt szorosan mögöttem. Meg akartam őt megint pofozni, de ő elkapta a csuklómat, és szorosan köré fonta ujjait. Túl szorosan, és ez már fájt.
- Eressz el. – mondtam, neki csuklómat rángatva, mire ő csak még jobban megszorította. Nagyon fájt ez már. Miért teszi ezt? Miért akar mindenféle képen fájdalmat okozni? Szorításától, és a fájdalomtól, könnycsepp gördült ki a szememből.
- Eressz el. Kristóf, eressz már. – mondtam, de ő még mindig kemény tekintettel nézett, és a csuklómat szorította. Ő elengedte, mire én lerogytam a földre, és lábaimon ülve, zokogtam a csuklómat fogva. Nem csak azért sírtam, mert a csuklómat szorította, ha nem azért is, mert gonosz volt. Ez az a Kristóf volt, akit én nem ismerek, és nem is szeretném jobban megismerni. Kb. két percig megállás nélkül csak zokogtam, a földön ülve, mikor éreztem, hogy Kristóf megfogja a vállam. Érintésétől kirázott a hideg. Államnál fogva gyengéden megpróbálta felemelni a fejem, hogy a szemébe nézzek, és ez sajnos sikerült is neki. Zokogva, néztem a szemébe.
- Annyira sajnálom! Nem tudom mi ütött belém. – mondta, de én erre nem reagáltam. Egy rész, mert dühös voltam rá, más részt pedig a dühömnél még a félelmem is nagyobb volt. Még mindig szemembe nézett, majd lassan közeledni kezdett felém. Nem mozdultam, így hát sikerült neki megcsókolnia. Egyszerűen nem tudom miért, de visszacsókoltam. Éreztem, hogy elkezdi lehúzni rólam a pólómat. Mikor levette rólam, közelebb húzott magához így felsőtestem az övének simult. Eközben pedig folyamatosan csókolt. Nem akartam ezt, de folyamatosan magához ölelt.
- Ne. Engedj el. – mondtam neki, de ő közben a nyakamat csókolgatta.
- Kristóf, eressz. – mondtam neki, és megpróbáltam ellökni magamtól, de ő szorosabban ölelt.
- Kristóf! – mondtam neki, már dühösebben, és megint félve, mire ő elengedett. Rám tört megint a sírás, mire ő vállamra tette a kezét.
- Hagyj. – mondtam neki, majd felvettem a pólómat, és kirohantam a szobából.
- Kinga, várj. – kiáltott utánam, majd mikor leértem a lépcsőn, elkapta a csuklómat megint.
- Hagyd! – mondta hírtelen Dorina, és mellém állt.
- Ne szólj bele Dorina! – mondta Kristóf szikrákat szóró szemmel.
- De igen! Engedd el, de azonnal. – mondta Dorina, mire Kristóf elengedte a csuklómat.
- Menj a szobámba. – parancsolt rám kedvesen Dorina. Én szót fogadóan elmentem Dorina szobájába, és még hallottam, hogy veszekednek. Nem igazán figyeltem, hogy hogyan néz ki a szoba, mert eléggé rosszul estek azok a dolgok, amiket Kristóf csinált, és mondott. Pár perc múlva Dorina jött be a szobába. Leült mellém az ágyára, és átölelt.
- Szeretnél róla beszélni? – kérdezte halkan mikor elengedet, mire én megráztam a fejem.
- Rendben. – mondta halványan elmosolyodva. Egy ideig még sírtam, majd elővette a telefonját, és nyomkodni kezdte. Erre rá kb. húsz percre, Kitti, Alina, és Nessza jött be a szobába. Kicsit értetlenül néztem rájuk, majd mondták, hogy Dorina mondta, hogy jöjjenek ide, hogy csapjunk egy „szomorú/elhagyott/megcsalt lányok” bulit. Hoztak három db ötcsomagos kólát, meg egy csomó chipset, és sírós és vicces filmeket, és persze zsebkendőt. Nagyon jó volt a lányokkal, és ez nagyon aranyosak voltak. És persze, nem is megjátszották, hogy tudják, mit érzek ugyan is Dorinát elhagyták, Nesszát megcsalták, Alinát pedig még mindig nem hívta vissza Tomi, és nem is elérhető. Kitti az egyetlen, akinek nincs semmi baj a „fiú üggyel”. Az nap további részében, egy csomót, sírtunk, nevettünk, ettünk, és hülyéskedtünk. Végül mind annyian egy kupacban az ágy előtt a földön takarók, és párnák közt elaludtunk.

Kinga reggeli ruhája:

Kitti ruhája az esküvőre:

Alina esküvőre a ruhája:

Figyelem!! :)

Új blogot írok!! Nincs nagy nézettsége ezért is rakom ide ki, hogy hát ha ti elolvassátok. :) Nézzetek be lécci!! :) És ha tetszik iratkozzatok fel.

http://ancient-blood.blogspot.hu/

34.Fejezet

December 4., Csütörtök

Reggel mikor Kittivel a suli elé értünk, már mindenki ott volt. Szeli éppen Martinnal beszélgetett, a többiek pedig csak úgy elvoltak, mint máskor.
- Sziasztok. – köszöntünk egyszerre Kittivel.
- Sziasztok. Kinga van matek házid? – kérdezte mosolyogva Bence.
- Persze, tessék. – mondtam szintén mosolyogva, és a kezébe nyomtam a füzetemet.
- Kösz. – mondta, és rögtön neki állt másolni.

Első óránk oszt.fő. volt úgy, hogy nem nagyon siettünk a büféből, mert tudtuk, hogy úgy se kapunk ki. Mikor felértünk a terembe, az ofő a tanári asztalnál ülve várt ránk.
- Jó reggelt. – köszönt kedvesen ránk mosolyogva, és ahogyan gondoltuk is, nem szidott le minket a késésért. Miközben mindenki leült a helyére, visszaköszöntünk.
Az ofő a karácsonyi ajándékozásról beszélt, és, hogy hogyan döntsünk, hogy kinek ki legyen a párja. Ebből aztán nagy hangzavar lett, mert mindenki egyszerre kiabálta be a neveket.
- Gyerekek, csöndet. Gyerekek. – próbált, minket csitítani az ofő.
- Mi ez a nagy hangzavar? – jött be kiabálva, Jánosi tanárnő. Erre persze, mindenki elhallgatott.
- A karácsonyi ajándékozást próbáljuk megoldani. – válaszolt az ofő a tanárnőre nézve.
- Ezt egy kicsit csendesebben. – mondta dühösen a tanárnő majd kiment a teremből, és bevágta maga után az ajtót.
- Szóval. Arra gondoltam, hogy leírjuk a neveket kis fecnikre, és kihúzással döntjük el, hogy ki kinek adjon ajándékot. – mondta az ofő nyugodtabban. Azt hiszem hálás volt Jánosinak, hogy bejött. Erre mindenki rábólintott, és miután a fecnikre rá írtuk a neveket, mindenki húzott. Dórit húztam.
- Rendben. Csere nincs, és nem mondjuk el egymásnak. Most pedig ami az angol jegyeket illeti… - kezdte a Dorogi, de senki nem figyelt rá ugyan is, mindenki egyszerre kezdett el beszélni, teljesen másról. Dorogi pár percig még próbált csitítani végül kiment az osztályból. Ahogy kilépett, az ajándékokról beszéltünk, hogy ki kit húzott. (végül kiderült, hogy engem Bence húzott)
A rajz, és a matek óra nyugodtan telt el. Vagy is rajzon mindenki rajzolt, matekon meg senki sem figyelt. Aztán dupla angol volt, amin témazárót írtunk. Hát… Az enyém maximum egy négyes lesz. A két kémia, és egy tesi elmaradt, mert a tanárok, plusz a felsőbb évesek, a karácsonyi ünnepségre, meg a szalag avatóra készültek. Kittivel, és Szelivel első kémia óra előtt még lementünk a büfébe. Vettünk chipseket, kólákat, gumicukrokat, péksüteményeket, pereceket, és csokikat. Miután megtankoltunk visszamentünk a többiekhez, ahol Csabi, és Nándi, már beüzemelte a tévénket, így tudtunk nézni filmet. Összeültünk (egy padhoz három ember) hogy a hátul ülők előre ülhessenek. Kitti, és én Szeli mellé ültünk. A lányokkal leszavaztuk a fiúkat így hát a Te csak aludj, én majd álmodom című filmet néztük meg. Nagyon szeretem az a filmet! Miután megnéztük, a fiúk választhattak. Na, ezt kár volt mondanunk ugyan is ők a Holnap határa című filmet tették be. Miután ezt végig szenvedtük, mehettünk haza.

Kitti elment moziba Doriánnal, Nessza, és Dani megint összejöttek, így ők Nesszáéknál voltak, Alina pedig valahol (nem tudom hol) volt. Én pedig itthon unatkoztam. Éppen a Youtube-on néztem videókat, amikor megláttam egy filmet. 16 kívánság a címe. Unalmamban elkezdtem nézni, és hát szerintem elég jó kis film. Film nézésemet, a telefonom szakította félbe, a One Direction szám. Gyorsan felvettem, majd bele szóltam.
- Szia. – köszöntem vidáman.
- Szia. Micsi? –
- A halálomon vagyok. – mondtam neki arra utalva, hogy unatkozom. – Te? -
- Szintén. Hallod mi van most akkor Kristóffal? –
- Semmi. Miért? -
- Semmi, csak, hogy tegnap ugye beszéltetek tánc után, és… -
- Semmi nincsen. – vágtam a mondata közbe vágva.
- Oké. A ti dolgotok. Viszont, képzeld el, hogy Martinnal holnap megyünk randizni. – mondta vidáman.
- Az jó. Majd meséld el! – mondtam neki, és önkéntelenül elmosolyodtam.
- Ez természetes. Amúgy mikor lesz Anett esküvője? -
- Szombaton. -
- Nem úgy volt, hogy kedden? -
- De, csak át rakták. -
- Ja, oké. Mennem kell, anyu szolt. -
- Oké, majd beszélünk. Szia. -
- Szia. – mondta majd megszakadt a vonal. Visszaültem a laptopom elé, és folytattam a filmnézést.
Miután megnéztem, felfedező körútra mentem hát, ha van itthon valaki, az óta.  Senki sehol. Csináltam egy meleg szendvicset magamnak, és visszamentem a szobámba, hogy nézzek valami filmet.

Filmeket néztem egészen addig, amíg be nem rontott a szobába Dani. Szó szerint berontott, majd az ágyamra ugrott. Mondanám, hogy megijedtem vagy furcsállottam, de akkor hazudnék. Ez Danitól már természetes. Tizennyolc évesen is olyan, mint egy tíz éves.
- Az ágyam egyszer tényleg le fog szakadni. – mondtam neki mosolyogva.
- Dehogy fog. – mondta a szemeit forgatva.
- Kibékültetek, Nesszával? – kérdeztem tőle, mert tegnap óta nem is beszéltünk erről. Dani abba hagyta az ugrálást, és leült mellém.
- Aha. És Kristóffal is beszéltem. – mondta komoly arcot vágva.
- Jaj, ne. Minek? És miről? – kérdeztem tőle, közben kínosan beletúrtam a hajamba.
- Nyugi. Csak annyi volt, hogy megkérdezte, hogy én mennyire utálom őt. Mondtam neki, hogy nem utálom őt, egyszerűen csak nem értelek titeket. Aztán mondta, hogy ő nagyon szeret téged, és, hogy idővel megpróbál kibékülni veled. Dió héjban ennyi. – mondta, mire én csak bólintottam.
- Nem akarok vele kibékülni. – mondtam neki elhúzott szájjal.
- Miért nem? – kérdezte Dani értetlen fejet vágva.
- Egyszerűen csak nem. – mondtam neki, és megvontam a vállamat.
Dani bólintott, majd kiment a szobámból. Sóhajtottam egyet, és hátra dőltem az ágyamon. Megint elkezdett az eszembe jutni Kristóf, és ha egyszer az eszembe jut, akkor csak szenvedek, és nem tudom kiűzni őt a gondolataimból. Kiűzés képen, elkezdtem olvasni.
Észre se vettem, hogy mennyi az idő. Elég sok ideig olvastam ugyan is egyszer csak Alina szolt, hogy menjek le vacsorázni.
Vacsora után, visszamentem a szobámba, és tovább olvastam. Mikor kiolvastam a könyvet, elaludtam.

33.Fejezet

December 3., Szerda

Reggel Kittivel hamar elkészültünk, és indultunk is a suliba. Az oda vezető út csöndben telt. Mikor oda értünk, már mindenki ott volt (Szeli, Tina, Réka, Nándi, Dorián, Csabi, Bence, és Zoli) Kitti Doriánhoz ment, aki csókkal köszöntötte, én pedig Szeli mellett álltam meg. Nem sokáig beszélgettünk kint, mert aztán becsengettek. Az első két óra unalmasan telt (irodalom) aztán rajzon pedig egy gyümölcs tálat kellet le rajzolni. Még egy matekon voltam, aztán az ofő ki hívott a folyosóra.
- Anyukád van itt, hogy elvigyen a korházba, hogy levegyék, a gipszedet. – mondta kedvesen az ofő.
- Rendben. Kitti is jön? – kérdeztem tőle.
- Nem. – mondta, majd vissza küldött a terembe a cuccaimért.
- Hova mész? – kérdezte Szeli kérdőn nézve rám.
- Leszedik a gipszemet. – mondtam neki, majd elindultam az ajtó felé.
- És én? – kérdezte Kitti boci szemekkel az ofőre nézve.
- Te maradj itt. A jegyeidet nézve jót tenne neked, ha egy kicsit legalább figyelnél is. – mondta az ofő, mire Kittire öltöttem a nyelvemet mosolyogva.
- Ajj már. – mondta, majd ő is elmosolyodott.
- Csinálj majd képeket róla. – kiáltotta utánam Csabi.
- Persze, feltétlenül. – mondtam nevetve. Lementem az aulába ahol anyu már várt rám. Elindultunk, de nem igazán beszéltünk semmit. A korházban a gipszemet, egy kedves csajszi, és egy helyes srác (mind a ketten olyan húszon öt évesek lehettek) vette le. Jó volt, hogy újra kap levegőt a csuklóm, és, hogy már mozgathatom. A lány még rám szólt, hogy ne nagyon erőltessem meg, és, hogy legyen felkötve a nyakamba.
- Akkor ma nem is táncolhatok? – kérdeztem lebiggyesztett szájjal.
- Milyen táncra jársz? – kérdezte a srác.
- Modern tánc. – mondtam neki.
- Akkor még nem táncolhatsz. – mondta a srác, majd kitessékeltek minket.
Miközben mentünk haza folyamatosan a csuklómat néztem. Mint ha ezer éve nem láttam volna. Na, jó ez elég hülyén hangzott.
Anyu otthon kirakott engem, de el kellett mennie, vissza, dolgozni. Felmentem a szobámba, hogy átöltözzek, majd neteztem egy kicsit.
„Szigeti Kinga: Őrület, milyen jó érzés, hogy már nincs gipsz a kezemen :D „
Miután ezt kiírtam Facebookra, lementem a konyhába, hogy egyek valamit.
Összedobtam egy meleg szendvicset, majd miután megettem, visszamentem a szobámba, hogy olvassak. Annyira elment az idő, hogy csak arra eszméltem fel, hogy Kitti jön be a szobámba.
- Hali. – köszönt, majd felállt az ágyamra, és ugrálni kezdett.
- Szia. – köszöntem vissza, mosolyogva, majd arrébb húzódtam, hogy nehogy ráugorjon valamimre.
- Mit csinálunk délután? – kérdezte, még mindig ugrálva. Értetlenül néztem rá majd válaszoltam neki.
- Ma lesz tánc is. – mondtam neki elmosolyodva. Kitti abbahagyta az ugrálást, és rám nézett.
- El is felejtettem. – mondta – Táncolhatsz már? És eljössz? Már, mint tudod. Kristóf is tuti, hogy ott lesz. – mondta majd megint elkezdett ugrálni.
- Még nem táncolhatok. Persze, hogy megyek. Nem érdekel Kristóf. – mondtam mire ő bólintott.
- Oké, de akkor én megyek készülni. – mondta majd leugrott az ágyamról, és kiment a szobából. Én is elkezdtem készülődni. Egy egyszerű farmert vettem fel, egy szürke ujjatlan pólót, és az egyik kedvenc pulcsimat, ami egyébként rózsaszín, és fehér vízszintes csíkos volt, és New Yorkos felírat volt rajta. Hajamat lazán felkötöttem, és egy alap sminket is feldobtam magamra. Míg nekem kellett, kb. húsz perc a készülődésre, addig Kittinek három negyed óra. Jó, de végül is ő jól is nézett ki. Na, mindegy. Anyu elvitt minket kocsival (közel van a suli, de kezdett besötétedni, és anyu minden féle képen el akart minket vinni) és mikor beléptünk a suliba láttuk, hogy már az egész „kis” csapat. Mind a húszonegyen. Nem vagyunk valami sokan, de szerintem azért kevesen sem. Mikor Dorián végzett, bementünk, és láttam, hogy Anita, Kristóf, és Dorina van bent. Oda mentem Anitához, hogy el mondjam, még nem táncolhatok.
- Anita levették a gipszet, de azt mondták, hogy még nem táncolhatok. – mondtam neki lebiggyesztett szájjal.
- Rendben, akkor ülj csak le nyugodtan. – mondta Anita mosolyogva, és megsimította a karomat, én pedig felültem egy padra Dorina mellé.
- Hol hagytad a ribancos cipődet? – kérdezte gúnyosan Kristóf. Nem túl hangosan mondta, de azért a többiek hallották.
- És te hol hagytad az új ribancodat? – kérdeztem tőle szintén gúnyosan.
- Vele beszélek. – mondta gúnyosan elmosolyodva, és felmutatta a telefonját, amit folyamatosan nyomkodott.
- Örülök. – mondtam neki.
 - Ti most szakítottatok? – kérdezte Alexa előttem állva.
- Igen. – mondtam neki összefont karokkal.
- Szuper. – mondta, elmosolyodva.
- Komolyan? Nem érzed magad pótléknak? – kérdeztem mire ő csodálkozva nézett rám.
- Elsőnek Dávid, most meg Kristóf. Következőleg kimet nyúlod le, vagy hajtasz rá miután szakítottunk? – kérdeztem tőle, mert fel idegesített. Még is mit képzel magáról?
- Attól függ. Ki lesz a következő? – kérdezett vissza gúnyosan mosolyogva, mire nekem leesett az álam.
- Rendben akkor álljatok be. – mondta Anita mielőtt válaszolhattam volna. Azt hiszem mindenki tudta, hogy a válaszom nem lett volna kedves.
- Én is beállok. – mondtam határozottan, és felálltam.
- Biztos? – kérdezte Anita aggódó pillantással nézve engem, csak ugyan, mint Kitti, és Szeli. Kristóf, és Alexa pedig inkább csodálkozva néztek.
- Igen. – mondtam, majd beálltam legelső sorba, középső oszlopába, ahol Anita tartogatta a helyet nekem, ha fellépünk.
Elindult a zene (Tiesto – Red Lights) elkezdtünk táncolni. Miközben táncoltam láttam, hogy erre már, Kristóf is letette a telefonját, és engem nézett. Végig táncoltuk a zenét, és mivel eléggé ugrálós táncos tanulunk ezért a lazán felgumizott hajam, kicsit szét is jött.
- Jó volt! Kinga a tiéd is, főleg, hogy eddig csak nézted. – mondta Anita dicsérve minket.
- Nyalizós. – motyogta Alexa jobb oldalamon.
- Mondtál valamit? – kérdeztem gúnyosan rá nézve. Ő csak megforgatta szemeit, majd oda ment Kristófhoz, és elkezdett vele flörtölni.
Ebben a percben három dolgot éreztem. Az első, hogy rettenetesen fáj a csuklóm, a másik, hogy mindjárt elsírom magam, ahogyan Kristófékat láttam, a harmadik pedig, hogy mérhetetlenül dühös vagyok.
- Kinga ülj le, és pihenj, mert nem tudsz majd fellépni. – mondta Anita, én pedig bólintottam és leültem Dorina mellé.
- Alexa te pedig gyere vissza és táncoljunk tovább. – folytatta Anita. Alexa visszament és tovább táncoltak. Egy idő után pedig én is megnyugodtam.
- Oké. Gyertek ide, mondani akarok valamit. – mondta Anita mikor szünet volt. Anita felült mellém, a többiek pedig körénk gyűltek. Én Anita, és Dorina között ültem, törökülésbe és lehajtott fejjel. (ugyan is a csuklómat vizsgálgattam)
- Tehát. Nem sokára lesz a centerbe egy fellépésünk, a karácsony miatt. Mondom a következőket, hogy miket fogunk táncolni… - mondta Anita, és felsorolt, három koreográfiát, amiket táncolni fogunk. Mindenki bólogatott.
- Kinga te pedig… - kezdte Anita mire én felnéztem rá csodálkozva. – Te az elsőnél nem táncolni, ha nem énekelni fogsz. – mondta mire bennem pedig meg állt az ütő, és ahogyan láttam nem csak én döbbentem le. (Kristóf, Alexa, és Kitti)
- Hogy… Én… Énekelni? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, de csak ha vállalod. – mondta Anita, mire én bólintottam.
- Persze. – mondtam neki, ő pedig mosolyogva bólintott.
- Mi? Miért? Miért énekelhet? Azért mert a kis dög benyalizta magát, hogy Kristóffal járt? – kérdezte dühösen Alexa.
- Nem nyalizta be magát! – mondta Kristóf mérgesen Alexának, mire ő döbbenten nézett rá. Én is döbbenten néztem rá, mert nem gondoltam volna, hogy megvéd.
- Most meg te is véded? – kérdezte mérgesen Alexa Kristófot. Kristóf erre nem válaszolt, ha nem helyette Anita tette meg.
- Azért, mert jól énekel! Hallgasd csak meg. – mondta Anita majd rám nézett. Én megijedve néztem rá. Már, mint, hogy most énekeljek? Úr isten.
- Dorina kapcsolj be egy zenét. – mondta Anita neki, mire én oda hajoltam hozzá, és megsúgtam, hogy melyiket. Ő csak mosolyogva bólintott, majd oda ment a laptophoz, és bekapcsolta Miley Cyrus – 7 Things című számát. Én elkezdtem énekelni, mire mindenki csodálkozva nézett rám. Ez az a zene, amit mostanában közel érzek magamhoz, és a szövegét is tudom. Miközben énekeltem nem igazán néztem senkire, mert tuti kizökkentettek volna. Viszont a szemem sarkából láttam, hogy Kristóf néz a legjobban ledöbbenve. Mikor befejeztem, Kitti, és Dorina (akik ismerik a szövegét) megértően néztek rám, Szeli pedig ledöbbenve. Kristóf is döbbenten nézett, majd telefonját az asztalra ejtve, kirohant a teremből. Mindenki csodálkozva nézett utána, én pedig csak lesütöttem a szemem.
- Tehát… - szakította félbe, a hatalmas csendet, Anita – Akkor énekelni fogsz, téma lezárva. – mondta majd felállt mellőlem. – Szünet vége, álljatok be. – mondta Anita kettőt tapsolva. Mindenki szófogadóan beállt, még Alexa sem szólt semmit.
- Jó szám. – mondta Dorina mosolyogva, leülve mellém. –Azt hiszem, még Kristóf is tudja a szövegét. Magyarul. – mondta rám nézve, én pedig csak megvontam a vállam. Nem érdekel. Ez után a táncóra eseménytelenül telt. Kristóf nem jött be egész végig, Alexa pedig nem szólt be többet. Mikor vége lett, mindenki kiment, mi pedig Kittivel Szelivel, és Doriánnal utolsók ként mentünk ki. Mikor kimentem a telefonomon néztem, hogy mennyi az idő, közben pedig elidőztem a háttér képemen, amin Kristóf, és én vagyunk. Arra eszméltem fel, hogy Kitti belém bök, mire én felnéztem rá ő pedig a folyosó arra a végére mutatott, ami ellenkező irányban van a kijárattal. Oda néztem, és láttam, hogy a folyosó végén Kristóf ül a földön törökülésben, és maga elé bámul. Néztem őt, de ezzel a helyzettel nem igazán tudtam mit kezdeni.
- Nem akarok oda menni. Képes volt leribancozni, és ráadásul még csak nem rég szakítottunk ő pedig már azzal van, akivel előttem volt. – mondtam, neki a fejemet rázva.
- Akkor majd én. – mondta Kitti, és elindult Kristóf felé. Kitti mikor mellé, ért leült a fölre hozzá. Majd meg vesztem a kíváncsiságtól ezért hát halkan oda lopóztam, és a suliboxok mellé rejtőztem.
- Szereted őt? – hallottam Kitti hangját.
- Igen… - mondta Kristóf.
- Csak…? – kérdezte Kitti, Kristóf ki nem mondott szavát.
- Csak, folyton veszekszünk, és ebből már elegem van. És… Ő tényleg más. Én pedig úgy viselkedtem vele, mint ha olyan lenne, mint a többi. És még ha bocsánatot is kérnék, tuti nem bocsátana meg, amit meg is értek. – mondta Kristóf, majd sóhajtott egyet.
- Én, megértelek mind a kettőtöket, de nem gondolod, hogy ha mindig beszólsz neki, nem éppen kedvesen akkor meg végkép nem bocsát meg? – hallottam Kitti hangját.
- Tudom. – mondta halkan Kristóf.
- És komolyan összejöttél azzal a csajjal, akivel előtte jártál? – kérdezte Kitti, és hangján hallatszódott, hogy kicsit ezért, mérges is.
- De hogy. Csak ezt mondtam, de egyébként nem. A centerben pedig az a lány csak túlságosan szerelmes belém, és megtudta, hogy szakítottunk, ezért úgy gondolta, hogy csak úgy megcsókolhat. – mondta Kristóf. De akkor miért mondta a lány, hogy „Édes”?
- Annyira szerencsétlenek vagytok. – mondta Kitti, és ahogyan ismerem őt valószínűleg a szemeit forgatta.
- Miért? – kérdezte Kristóf értetlenűl.
- Azért, mert ő is rohadtul szeret, és te is őt. Még is itt bénáztok. – mondta Kitti, és ebben valóban igaza van.
- Már nem bocsátana meg nekem. – ismételte meg Kristóf.
- Ha nagyon-nagyon udvarolsz kitartóan, akkor talán igen. És most nem arra gondolok, hogy csók meg ilyenek. Ha nem, hogy elsőnek legyen az meg, hogy beszólások nélkül, meg tudtok lenni egy légkörbe, és bocsánatot kérsz tőle többször. Ajándékokat adsz neki, de nem ilyen méregdrága cuccokat, ha nem, mondjuk egy szál rózsa, egy mozizás, egy egyszerű, de gyönyörű nyaklánc, esetleg jobb esetben pedig könyv. De inkább ilyen romantikus, hogy virágcsokor, meg mozizás, bocsánatkérés és ilyenek. És ne legyél az a nagyszájú menőző! Légy kedves vele, de azért add meg a saját stillusod. Ja, és csak mondom, hogy a vörös rózsa a kedvence. – adta a tanácsokat Kitti.
- Nagyon, köszi, a tanácsokat, de azt hiszem elsőnek azzal kezdem, hogy csöndben maradok, és nem szólogatok be neki. – mondta Kristóf végül, majd hallottam, hogy valamelyikük fel áll és elindul. Te jó ég, lefogok bukni! Gyorsan fogtam magam, és bementem a mögöttem lévő ajtón, ami egyébként a női mosdó volt. Úgy két perc után kiléptem az ajtón, és szerencsétlenségemre egy kék szempárral találtam magam szembe. Kristófba botlottam bele,mikor kiléptem.
- Bocs. – motyogtam, majd kikerültem, és elindultam a kijárat felé.
- Még mindig szép hangod van. – mondta mikor utánam jött.
- Kösz. – mondtam neki, majd megnéztem a telefonomon az időt. Nem tudom miért nézem mindig, hogy hány óra van. A háttér képem még mindig az amikor Kristóffal vagyok rajta úgy, hogy ezt ő is látta, sajnos.
- Miért pont ezt a dalt választottad? – kérdezte, és hangjából csak úgy sütött a kíváncsiság.
- Ezt a dalt éreztem magamhoz közelinek. – mondtam rá sem nézve, és megvontam a vállam.
- Miattam? – kérdezte, én pedig nem tudtam válaszolni. Nem, akartam az igazat, mondani, hogy igen, ezért inkább nem mondtam semmit. Ő pedig ezt igennek vette.
- Kinga állj meg, kérlek. – mondta lágy hangon, és karomat, gyengéden, de még is határozottan megfogta, hogy megállítson.
- Mi van? – kérdeztem ingerülten, a szemébe nézve.
- Nagyon sajnálom, hogy egy tapló voltam! – mondta mélyen a szemembe nézve.
- Igen az voltál! – mondtam szikrákat szóró szemmel, rá nézve.
- Tudom. És sajnálom. – mondta, mélyen a szemembe nézve. Jaj, istenem ne nézzen már így! Annyira, bele tudok feledkezni mindenbe, mikor így néz a szemembe. Egyszerűen elveszek bennük.
- Kérlek. – mondta sokkal halkabban. Ébresztő Kinga! Nem rég még ribancnak hívott! Ne, hogy már így beadd a derekad!
- Ha annyira sajnálod, miért ribancoztál le folyton? – kérdeztem kizökkenve fogva tartó tekintetéből, és dühösen néztem rá. Nem válaszol, csak lesütötte szemeit.
- Fogalmam sincs. – mondta rám se nézve.
- Pff. – pufogtam, majd megfordultam, és elindultam haza. A többiek kint vártak, és mikor megérkeztem indulhattunk is.
Otthon Kitti, és Dorián felmentek Kitti szobájába, én pedig a sajátomba. Bekapcsoltam a gépem, és azonnal láttam, hogy villog egy ablak. Rögtön megnyitottam, mert láttam, hogy Nándi az. Másolom.
Nándi: Szia. Milyen volt a tánc?
Kinga: Szia. Aránylag jó. Neked a délután?
Nándi: Eltelt. Kristóf is ott volt?
Kinga: Aha, de nem érdekelt.
Nándi: Ok. Holnap jössz centerbe? A többiek is ott lesznek. J
Kinga: Nem tudom, majd megkérdezem anyut. J Kik lesznek?
Nándi: Az egész osztály. J Még Dóri is. J
Kinga: Okés. Szerintem Kittivel mind a ketten megyünk. J
Nándi: Lépnem kell, majd beszélünk. Szia.
Kinga: Oké, szia.
Miután ezt megbeszéltem Nándival, ki léptem az MSN-ből, mert az osztályból, senki nem volt fent. Éppen a plafont bámultam, mikor kopogtak az ajtómon.
- Gyere. – kiáltottam, mire Alina jött be.
- Kibékültünk Tomival. – mondta feldobódva.
- Akkor jó. – mondtam neki mosolyogva.
- Mindjárt át jön. Te mit csinálsz? – kérdezte, az ágyam előtt állva.
- A plafont bámulom, és azon gondolkozom, hogy mennyire unatkozom. - mondtam neki unottan.
- Hát, akkor társulhatsz Danihoz. Ő is éppen ezt csinálja. – mondta még mindig mosolyogva. – Na, de megyek, mert Tomi mindjárt itt van. Bocsi. – folytatta.
- Oké, nem baj. – mondtam neki, majd a plafont bámultam tovább. Hallottam, hogy halkan felnevet, majd ki megy a szobámból. Sóhajtottam, majd fel álltam az ágyról, és átmentem a mellettem lévő szobába.
- Mit csinálsz? – kérdeztem mikor beléptem az ajtón.
- Szenvedek. – mondta Dani, unottan, és mikor beléptem fejét épen az ágyról lógatta le. Lefeküdtem mellé, és én is lógattam a fejemet.
- Te? – kérdezte rám se nézve.
- Szint úgy. – mondtam neki, majd mind a ketten bólintottunk.
- Ennyire fontosak lennének nekünk a Bodnárok? – kérdezte rám nézve.
- Én nem tudom. Nesszánál te cseszted el. – mondtam neki, és megvontam a vállam. Vagy is csak próbáltam, mert fejjel lefelé ez kicsit nehéz volt.
- Nálatok? – kérdezte Dani.
- Fogalmam sincs. Azt hiszem mind a ketten. – mondtam neki, majd felültem az ágyon.
- Téged, viszont Nessza még mindig szeret. És ha tényleg nagyon könyörögnél neki, egy csokor virággal, valószínűleg megbocsátana. – mondtam, neki, mire ő is felült.
- Gondolod? – kérdezte, és szemében láttam, hogy megcsillant a remény.
- Próba szerencse. – mondtam én megvontam a vállam. – Menj. – mondtam és lelöktem őt az ágyról. Dani leesett az ágyáról, majd felállt, és kiment a szobájából. Jó lenne, ha összejönnének megint. Összeillenek. Kimentem Dani szobájából, és lementem a konyhába, egy kóláért. A konyha pulton ülve ittam a kólám, majd mikor végeztem, visszamentem a szobámba. Hírtelen felindulásból elővette, a rajzfüzetemet, és elkezdtem rajzolni.
Két órán keresztül csak rajzoltam, aztán mikor már úgy éreztem, hogy leszakad a kezem abba hagytam. Félre tettem a rajzos cuccom, és előhalásztam a csörgő telefonomat, az ágyam végéből. Kristóf hívott. Nem akartam vele beszélni ezért kinyomtam. Még négyszer hívott, és végig kinyomtam. Ez után már nem hívott, de nem is bántam.
Dani még sokáig nem jött haza, ami szerintem azért volt, mert kibékültek Nesszával. Az este végig olvastam, aztán pedig a Vámpírnaplókat néztem. A film nem igazán kötött le, és a szobámban is unatkoztam. Lementem, a konyhába hátha valaki van itthon.
Hát… Dorián Kittivel volt itthon, Alina, és Tomi szintén. Dani, pedig Nesszáéknál.
Anyu volt csak lent a konyhában Málnával.
- Miért vagy ilyen szomorú kicsim? – kérdezte mikor meglátott. Sóhajtottam, majd felülve a konyha pultra, elmeséltem anyuknak mindent. Nem lepődtem meg azon, hogy mikor befejeztem a mondandómat, anyu csak tágra nyílt szemekkel néz rám.
- Öhm… Hát… - kezdte anyu, de láthatóan nem nagyon tudott mit mondani.
- Hagyd csak. Én se tudok mit kezdeni a helyzettel. – mondtam neki legyintve, mire ő megértően bólintott.
- Tényleg jut eszembe. Át tették az esküvőt Anették. Szombaton lesz. – mondta anyu.
- Oké. – mondtam a vállamat megvonva. – Visszamegyek a szobámba szenvedni. – mondtam neki, mire anyu csak mosolyogva bólintott. Leszálltam a pultról, és felmentem a szobámba. Mikor felmentem bekapcsoltam az MP3-mam és szenét hallgattam.