40.Fejezet

Drágáim! :) Mint ígértem, ezen a hétvégén is hoztam a következő részt. :) Nézzétek el nekem a résznek a hosszát, hogy ilyen rövid. De ne aggódjatok azért esemény dús. :) ;) Jó olvasást! :) <3


December 10., Szerda

Hát… ahhoz képest, hogy valószínűleg tegnap szakítottam Kristóffal, nem aludtam rosszul. Úgy értem… Nem sírtam, vagy forgolódtam, vagy hasonló. A másik meg, hogy valóban szakítottam vele? Magam sem tudom. Viszont egy biztos. Pontosabban kettő. Az egyik, hogy nem én fogok engedni, és bocsánatot kérni, a másik meg az, hogy Kitti még mindig nincs, itthon pedig mát reggel hét óta van. És ahogyan az ágyát elnéztem nem is volt itthon. Azt hiszem ezt már anyu is észrevette, mert reggel még itthon volt, és éppen valakivel nagyon dühösen beszélgetett (pontosabban ordítozott) arckifejezése pedig aggódó volt. Nem akartam zavarni, ezért inkább visszamentem a szobámba.
 Furcsa, de ma már sokkal jobban voltam, ahhoz képest, hogy tegnap még meg is áztam.
Bepakoltam a táskámba, elkészültem, majd lementem, hogy induljak suliba, ugyan is én meg gyógyultnak nyilvánítottam magam. Hát, anyu nem. Ugyan is mikor lementem elkezdett velem ordítani, hogy nem mehetek suliba, amíg a doki nem ad rá áldást (nem pontosan így mondta, de a lényeg ez volt) és visszaküldött a szobámba. Hát ennyit arról, hogy megyek suliba, és táncra ma.
 Persze miután visszaöltöztem a pizsimbe, és lefeküdtem az ágyamba, miközben tévét néztem, rá olyan húsz percre, anyu bejött a szobámba bocsánatot kérni, hogy kiabált velem.
- Ne haragudj kicsim. Csak tudod, a munkahelyemen kellenék, de Kitti eltűnt, és elsőnek őt akarom elő keríteni. – hogy aztán megbüntethesd. Persze ezt nem tette hozzá, de elég egy értelmű, hogy bünti lesz a vége. Én csak rá mosolyogtam anyura, és biztosítottam róla, hogy nem haragszom. Anyu mosolyogva megpuszilta a fejem tetejét, majd kiment a szobámból. Tekintetemet visszaeresztettem a tévére, ahol éppen a reggeli híreket adták. Mivel tudom, hogy ilyenkor reggel nem adnak le semmi jó filmet ezért a híreken hagytam, és az ölembe vettem a laptopom, hogy netezzek egy kicsit.
- Az éjjel rá találtak nyolc kiskorúra, az egyik kisutcában. Túlzott alkohol fogyasztás, és drogozás miatt lettek mind annyian rosszul. Közülük ketten meghaltak, és egy lány életveszélyben van. – felnéztem a tévére, hogy megnézzem, hogy ki az a nem normális, aki ennyit tudna inni, és drogozni. Mikor felnéztem a tévére, azt hiszem sokkot kaptam. Ugyan is három lány képét mutatták. Akik meghaltak, és aki életveszélyben van még. A két lány, akik meghaltak, a mi sulinkba járó Avril-hasonmások „vezetői” voltak. Az életveszélyben lévő pedig… Az életveszélyben lévő pedig Kitti. Elkerekedett szememet, csak akkor tudtam levakarni a tévéről, amikor Alina felzaklatottan rontott be a szobámba. Rám, a tévére, majd megint rám nézett.
- Láttad? – kérdezte remegő hangon. Én csak bólintani tudtam, majd egyszerre indultunk meg anyunak szólni. Mikor leértünk anyu éppen valakivel beszélt telefonon (megint) és úgy nézett ki, mint aki bármelyik percben elsírhatja magát. Nos, hát akkor ő is tud mindent. Gyorsan felszaladtam a szobámba, hogy felöltözzek, hogy gondolom, akkor megyünk a korházba előkeríteni Kittit. Sejtésem beigazolódott, ugyan is tíz perc múlva indultunk is. Épp, hogy készen lettem a hajammal.(hülyén hangzik, de amikor gyorsan kell felgumiznia az embernek a haját, mindig elrontja…)
 Anyu elég idegesen dobolt ujjaival a kormányok, mikor meg kellett állni a pirosnál. Végül is aztán hamar beértünk a korházba, és miután Alina idegbajosan „megérdeklődte”, hogy hol van Kitti, a nővér elmondta, hogy melyik korterembe van bent. Elkísért minket, majd azt is mondta, hogy egyszerre csak egy ember mehet be hozzá. Anyu bement hozzá, de Kitti még aludt.
  Az egész napunkat a korházba töltöttük, mert Kitti még nem ébredt fel, én meg közben SMS-eztem Nándinak, hogy ma ne menjen hozzánk, mert nem leszünk otthon.
Anyu lement kávét szerezni (magának, és nekem is) Alina pedig Tomival beszélt telefonon, így hát csak én maradtam ott.
Kint ültem az egyik széken, mikor megláttam Nándit felém közeledni. Rögtön felpattantam, és odaszaladtam hozzá, majd megöleltem. Arcomat vállába fúrtam, és egy fokkal nyugodtabb lettem. Úgy egy perc ölelés után felnéztem rá, és csak akkor jöttem rá milyen közel is van egymáshoz arcunk. Vészesen közel. Fura, de nem zavart, helyette becsuktam a szemem. Körülbelül három másodperc múlva éreztem, hogy megcsókol. Nem tudom miért, de nem toltam el magamtól. Visszacsókoltam. Nem tartott sokáig. Mikor vége volt egymás szemébe néztünk.
- Én nem… - kezdtem mondani a fejemet rázva, és megtettem egy lépést hátra felé. Lehajtottam a fejemet és a földet pásztáztam.
- Ne haragudj. – suttogta – Nem kellett volna. – folytatta, és hallottam, hogy elmegy. Zavartan felnéztem, de már csak a hátát láttam.
A csalódottság, az értetlenség, a zavartság, és a fájdalom. Ezek keringtek bennem.
Nem tudom megindokolni, hogy mit, miért éreztem. Egyszerűen csak éreztem.
A sírás kerülgetett, de visszafojtva azt, leültem a mellettem lévő székre. Alina még mindig Tomival beszélt, anyu pedig még mindig lent volt. Egyedül voltam a folyosón, amin csak a folyosó végén égett a lámpa, és egy kis fény szűrődött be az ablakon, de a kintit félhomályból is alig valami. Térdeimre könyököltem, és arcomat a tenyerembe temettem. Egy ideje már így ülhettem már.
- Elena. – hallottam a suttogást a fejem felett. Csak egyetlen egy ember hív a második nevemen. Nem hiszem el, hogy itt van. Felnéztem az előttem álló fiúra, és rá kellett jönnöm, hogy de. Valóban itt van. Egy ideig csak néztünk egymás szemébe, majd én felpattantam, és szorosan átöleltem.
- Hallottam mi történt Kittivel. – mondta kicsit eltolva magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Még nem ébredt fel. – mondtam halkan. – De te, hogy, hogy itt? – kérdeztem tőle.
- Úgy értem nem New York-ban kellene lenned? – kérdeztem tőle összevont szemöldökkel.
- Haza jöttem meglátogatni anyát, és reggel láttam a hírekben Kittit. – mondta.
- Úgy örülök, hogy itt vagy James. – mondtam megölelve. James húsz éves. Gyerek korom óta ismerem. Külföldi származású (soha nem mondta el, hogy pontosan hol is lakott régen) de elköltözött olyan három-négy éve New York-ba, hogy híres színész legyen. Nos, hát sikerült neki. Jamest, ha hozzá kéne hasonlítanom valakihez, az Ian Somerhalder lenne, aki ugyebár igen jóképű. Szerintem legalábbis.
Ez után leültünk és beszélgettünk folyamatosan. Ami nekem jól jött, mert nem kicsit készített ki ez az egész. Kitti korházban léte és lázadása, az, hogy Kristóf nem hívott fel, és nem is keresett, ami azt hiszem a szakításunkat jelenti, és erre ráadásul Nándi csókja, majd elrohanása. És ez, mint csak az elmúlt negyven nyolc órában (pár plusz, mínusz óra) történt.
 Miután anyu visszaért a (számomra) életmentő kávéval, és Alina is a Tomival való telefonálás után üdvözölték Jamest, majd James elköszönt, mert haza kellett már mennie, de meg ígérte, hogy majd valamelyik nap még találkozunk.
Ez után elindultunk mi is haza, mert egyikünk sem vállalta a korházban alvást, és hát valakinek el kellett mesélni mindent Daninak is.
  Mikor haza értünk Alina a szobájába ment, anyu pedig elmesélt mindent Daninak. Én is a saját szobám felé vettem az irányt, hogy holnap tízig fel se keljek az ágyamból.
Miközben mentem be, kiengedtem a hajamat, és egy kicsit beletúrtam, hogy legalább valami formát vegyen fel. Amikor benyitottam Kristófot pillantottam meg, amint az ágyamon ül, és a rajzfüzetemet lapozgatja.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem összefonva magam előtt a kezeimet, és próbáltam meglepettségem helyett közömbösséget mutatni. Véleményem szerint, elég jól ment.
- Bocsánatot kérni jöttem, Dani pedig beengedett. – mondta.
- Miért nézted azt meg? – kérdeztem összevont szemöldökkel, a rajzfüzetem felé biccentve.
- Nem szabadott volna? – kérdezte elmosolyodva, majd felállt a füzetemmel a kezében, és elindult felém, lassan.
- Nem. – jelentettem ki egyszerűen, majd kikaptam a kezéből a füzetet, és az egyik fiókomba tettem.
- Ne haragudj. – mondta Kristóf halkan, még is jelentőség teljesen.
- Úgy érted a füzetemért, vagy a tegnapiért? – kérdeztem egyik szemöldökömet felvonva.
- Is-is. – suttogta lesütött szemekkel, én pedig elmosolyodtam. Oda mentem hozzá, és lágyan megcsókoltam. Miközben csókoltam, eszembe jutott Nándi. Az, hogy hogyan csókolt. Milyen lágyan, és szerelmesen. Hogy milyen jó volt vele csókolózni. Istenem badarságokat beszélek! Vagy is gondolok. Csak a fáradság miatt van ez. Semmi más miatt. Mindenesetre Kristófnak nem szabad megtudnia, hogy Nándi megcsókolt.
 Elengedtem Kristófot, és mélyen a szemébe néztem.
- Most menj. – suttogtam neki, ő pedig értetlenül nézett rám. – Késő van már, és én is fáradt vagyok. – mondtam neki halványan elmosolyodva. Kristóf megértve ezeket, bólintott, majd kikísértem őt, és egy csókkal elbúcsúztunk. Visszamentem a szobámba, és ledőltem az ágyamra. Lehunytam a szemem, és sóhajtottam egyet, mit sem törődve csörgő telefonommal. Felismertem a zenét. Tudom, hogy Réka hív, de semmi kedvem beszélni vele.
- Miért van az, hogy amikor így látlak, mindig valamelyik fiú miatt van? – hallottam meg Alina hangját az ajtó felől.
- Nem tudom. Mond meg te. – mondtam fel sem nézve rá.
- Cinizmus. Vagy is szomorú vagy. –mondta Alina becsukva az ajtómat, (amit én nyitva felejtettem) és leült mellém.
- Nem… Nem vagyok szomorú. Csak nyomaszt valami. – mondtam felülve, és megdörzsöltem az arcom.
- Véletlenül nem az a kis korházi csók nyomaszt, amit láttam? – kérdezte halványan elmosolyodva.
- Láttad? – kérdeztem reményvesztett arcot vágva.
- Ja. Tudod elég nehéz volt nem észrevenni, egy üres folyóson. – mondta elmosolyodva, én pedig csak a szemeimet forgattam.
- És most mit csináljak? – kérdeztem tőle elhúzott szájjal.
- Szereted? – kérdezte, én pedig csak megráztam a fejem. – Akkor hagyd. Mert ő igen téged. És kell neki idő, hogy megeméssze, hogy te Kristóffal jársz. Megint. – mondta megvonva a vállát. Erőtlenül bólintottam, mire Alina felállt, és kiment a szobámból.
 A gondolataim egy dolog körül forogtak egész este. Pontosabban egy valaki körül. Szeret. Kitudja mióta, és én ezt nem vettem észre. Basszus, hogy lehetek ekkora hülye. Vagy… vagy lehet, hogy csak félre értés az egész. Lehet, hogy csak elkapta a hév, és Alina is téved. Lehet… De nem biztos. Éppen ez a baj. Hogy nem biztos. Én pedig szeretném biztosan tudni, hogy szeret vagy sem.




Vámpírnaplók őrült vagyok így hát kihagyhatatlannak gondoltam azt ez "Elena, Ian Somerhardel" dolgot. :D Remélem tetszett rész. :) ;) Hagyjatok nyomot magatok után: Felíratkozással (ha még nem tettétek meg) vagy kommentel. :) <3

39.fejezet

No, Drágáim! :D Nagyon, nagyon sajnálom, hogy ennyi ideje nem írtam!! Sajnos a suli elkezdete óta alig van időm. :( Ma valahogy ahogy felkeltem megjött még az ihletem is. :) Lehet, hogy a frufrum teszi. :D :D Ugyan is sikerült úgy elaludnom a hajam, hogy frufrum lett. :D :D
A lényeg az, hogy: Sajnos rövidebb lett a rész mint azt terveztem, de a kövit igyekszem hosszabbra írni. :) Valószínűleg jövőhét hétvégén lesz kövi, de lehet még a héten. Bár, a hétvége valószínűbb :)
Most egy kis újdonságot is hoztam. Pár mondat alapján bele láthattok Nándi gondolataiba. :) Nem szeretem ezeket a "több szemszögből írom le a dolgokat, mert én olyan ügyike vagyok, hogy a fiúk agyával is tudok gondolkozni..." dolgobele írnom. :) Szóval nem fog sokszor előfordulási ez, de néha lesznek ilyenek! :)


December 9., Kedd

Mikor felkeltem a torkom fájt, és a fejem is eléggé. Mikor nagy nehezen sikerült felkelnem, lementem a konyhába, ahol Alina, és Dani volt.
- Szörnyen nézel ki. – mondta Dani, mosolyogva, de szemében egy kis aggódást láttam.
- Kösz. Szörnyen is érzem magam. – mondtam beletúrva, kócos hajamba.
- Jól vagy? – kérdezte Alina aggódva.
- Nem egészen. – mondtam odasétálva hozzá. Alina megérintette a homlokom, majd miután kijelentette, hogy lázas vagyok, visszaküldött a szobámba, azzal az utasítással, hogy pihenjek, és délelőtt orvoshoz megyünk. Én szófogadóan visszamentem a szobámba, és lefeküdtem.
A doki szerint valami vírust kaptam el. Ami szerintem meg duplázódott a rendelőben. Komolyan, ha most nem lettem még jobban betegebb, az a sok köhögő, tüsszögő ember között, akkor soha nem leszek beteg. Az egyik néni konkrétan letüsszentett.
A délelőtt többi része, olyannyira szerencsétlenül telt, hogy az már fájt.
Olyan három óra környékén egyszer csak kopogtak az ajtómon. Akárki is volt, nem vártam, meg míg válaszoltam volna, ha nem rögtön bejött.
- Hali. Hoztam egy jókora nagy egészséges leckét. – mondta mosolyogva Nándi mikor bejött.
- Szia. Köszi. – mondtam kicsit nevetve, Nándi pedig ledobta a táskáját a babzsákfotelembe, majd ő is leült.
- Na? Volt valami jó kis szaftos pletyka ma? – kérdeztem feljebb ülve, az ágyamon, és mosolyogva figyeltem Nándit, ahogyan maga alól rángatja ki a rajzfüzetem, ami valószínűleg a bordái közé vándorolt, ahogyan ledobta magát, a fotelba.
- A testvéred pletykának számít? – kérdezte és arcán, aggodalmas mosolyt véltem felfedezni.
- Attól függ, melyikről van szó. – mondtam neki bár a választ már tudtam előre. Egyértelmű, hogy Kitti. – Mit csinált már megint? – kérdeztem sóhajtva.
- Inkább, hogy mit nem. – javított ki Nándi. – Nem volt ma suliba, mint ahogyan a végzős Avril hasonmások sem. Valószínűleg velük volt, és kitudja mit csinált. – mesélte Nándi.
- Komolyan, ha haza jön én lecsapom. – mondtam dühösen fújtatva.
- Én pedig eltűzök innen, mielőtt engem is kinyírnátok, miközben egymást gyilkolásszátok. – mondta halványan mosolyogva.
- Azt te csak hiszed. – mondtam már én is mosolyogva. Ha Nándi a közelembe van egyszerűen lehetetlenség mérgesnek lenni, vagy szomorúnak, vagy bármely más negatív hangulatba lenni.
- Mivel beteg vagy ezért megadom a választási lehetőséget. – mondta Nándi, én pedig rögtön tudtam mire gondol. Arra, hogy milyen filmet, vagy mesét nézzünk. Ez nálunk szokás.
- Szuzi és Tekergő. – vágtam rá, kedvenc mesém címét. Nándi némi vonakodás után beadta a derekát, és bekapcsolta a laptopomon a mesét. Körülbelül ezerszer néztük már meg együtt úgy, hogy már majd nem kívülről fújtuk a szövegeket.
Kedvenc mesém után Nándi választott, ezért hát a Verdákat néztük meg, ami az ő kedvence. És valóban. Visszamentünk óvódás szintre, hogy Disney meséket nézünk. De ez egyikünket sem zavarta. Ugyan is annak ellenére, hogy mennyire rosszul voltam, önfeledten nevettem, legjobb barátommal.
Nem tudom, mikor, de azt hiszem olyan fél hat lehetett, amikor még néztük a mesét, de valaki kopogott az ajtómon.
- Gyere. – mondtam az ajtó másik felén lévő illetőnek. Kristóf jött be, és amikor meglátta, hogy Nándi szorosan mellettem fekszik az ágyamba, totál ledöbbent fejet vágott. Éreztem, hogy az oldalamon lévő fiú is megfeszül csak ugyan, mint az ajtóban álló. Kristóf vetett rám még egy lesajnáló pillantást, majd amikor már nyitottam a számat, hogy azt mondja, ez nem az amire ő gondol, megfordult, és kiment a szobámból. Felkeltem gyorsan az ágyamból, és indultam volna utána, ha egy kéz nem húz vissza.
- Magyarázkodni mész utána? – kérdezte Nándi feszülten, mire én csak leráztam magamról a kezét, és lesajnáló pillantását észre sem véve, siettem Kristóf után. Mivel a házban már nem volt, belebújtam a topánkámba, és kisiettem az utcára. Az esőtől alig láttam, de a kapuban álló Kristófot még észrevettem. Oda szaladtam hozzá, és amikor már lépett volna ki az utcára visszarántottam a karjánál fogva. Pontosabban csak próbáltam, mert azért ő erősebb nálam, de azért sikerült megállítanom. Visszapillantott rám, a válla felett, de az a pillantás túl dühös volt, ahhoz, hogy meghallgasson engem. Ezt figyelmen kívül hagyva, „egy próbát megér” gondolattal, elé álltam, hogy jobban szemébe tudjak nézni.
- Nem történt semmi. – mondtam neki kihangsúlyozva a „nem”-et.
- El is kéne hinnem? – kérdezte Kristóf egyik szemöldökét felvonva. A közönyössége, a gúnyossága, abban a pillanatban felbosszantott.
- Rendben. Feltételezzük, hogy történt valami. – mondtam szét tárt karokkal, mire Kristóf őszinte csodálkozással nézett rám. – Szerinted, ha bármi megtörtént volna azok közül, amiket beképzeltél magadnak az elmúlt pár hónapban, utánad jöttem volna még most is? Járnék veled, ha bent vár rám egy másik fiú? – kiabáltam dühösen az arcába, majd folytattam.
- Nem igaz, hogy nem veszed már észre, ezeket a dolgokat! Mindig mész a dühösebbik fejed után, de ezeken nem gondolkozol, hogy hogyha már ennyiszer megcsaltalak volna, ahányszor te ezt feltételezed, akkor miért lennék még itt, ha már ennyire „keresett” vagyok a fiúk társaságában. – mondtam dühösen, és láttam Kristóf arcába a csodálkozás, a bűnbánás, és a kételkedés nyomait. Nyitotta a száját, hogy mondjon valami, de én közbe szóltam. – Nem fogom, mindig ezt eljátszani veled Kristóf, ezt jól jegyezd meg! Mindig kételkedsz bennem. Elegem van már ebből! Fejezd ezt be, mert ez volt az utolsó, hogy utánad jöttem! – mondtam neki, majd felszegett fejjel, büszkén mentem vissza a házba. Igaz úgy éreztem, hogy a szakadó eső miatt még egy hétig itthon leszek, de ez érdekelt most a legkevésbé.
A nappaliban Nándit pillantottam meg.

           *Nándi*
„ Magam sem tudom miért, de dühös lettem Kingára. Megint csak elment az a barom után, és még csak nem is veszi észre, hogy, hülyét csinál magából előtte. El akartam menni, de amikor belépett az ajtón és meg láttam az arcát minden dühöm elszállt. Egyszerűen annyira sebezhetőnek nézett ki, hogy féltem itt hagyni, mert esetleg felhívja azt a Barmot, és még a végén még jobban megbántja Kingát. És ha van, indokom hát azt kihasználom és nem megyek el innen.
- Elmenni készültem, de arcodat látva inkább még maradok, ha szeretnéd. – mondtam neki arcát fürkészve. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elkezd sírni. És ez is csak az a Barom miatt van.
- Miért milyen arcom van? – kérdezte erőtlen hangon.
- Mint, aki mindjárt elsírja magát, és hát a barátod vagyok. – mondtam neki, majd széttártam karjaimat. Tudom, hogy ilyenkor mire van szüksége. Kinga hálásan rám mosolygott halványan, majd a karjaim közé vetette magát, és elsírta magát. Az a Barom miatt sír. Megint.”

- Elmenni készültem, de arcodat látva inkább még maradok, ha szeretnéd. – mondta engem fürkészve. Arcáról eltűnt a düh, amit akkor pillantottam meg, mikor beléptem. Helyét pedig át vette a bűntudat, és a megértés.
- Miért milyen arcom van? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Mint, aki mindjárt elsírja magát, és hát a barátod vagyok. – mondta széttárt karokkal, mire én hálásan elmosolyodva, sétáltam hozzá, és fúrtam bele vállába az arcom. Pillanatokon belül pedig elsírtam magam, valóban.
- És olyan arcod is van, mint aki mindjárt hány. – tette hozzá, mire én sírás közben felnevettem.
- Ez valószínűleg a betegség miatt van. – mondtam neki felnézve rá mosolyogva.
– Csurom víz lettél miattam. – mondtam neki elhúzódva tőle.
- Nem baj. – mondta megvonva a vállát.
Nándival felmentünk a szobámba, és amíg ő kért száraz ruhát Danitól, addig én átöltöztem, és megszárítottam a hajam. Miután ez is megvolt visszamentem a szobámba, ahol Nándi az ágyamon ült laptopommal az ölében.
- Van egy jó film. – mondta, miközben leültem mellé.
- Mi a címe? – kérdeztem tőle, és csak reménykedtem, hogy nem valami béna akció film.
- A holnap határa. – mondta mire én elfintorodtam, mert már láttam azt a filmet, és nagyon nem tetszett.
- Na, mondj jobbat. – mondta Nándi kihívóan mosolyogva.
- Mondjuk… a Vámpírakadémia. – mondtam némi gondolkodás után. Nándi film ötletemet egy fintorral minősítette. – Akkor legyen a Förtelmes főnökök. – mondtam, mert azt még egyikünk sem láttam, és állítólag jó film.
A film másfél órás volt, de végig nevettük. Nándinak hétkor már mennie kellett sajnos, de azt mondta, hogy majd holnap is átjön. Örültem neki, hogy holnap is lesz társaságom, mert egyrészt unatkoztam már ma is, más részt meg már vannak film ötleteim. Igaz még tanulnom is kell valamikor úgy, hogy szerintem majd annak is neki állok holnap délelőtt.
Este még beszéltem telefonon Szelivel, és Rékával is. Kitti nem jött haza, még késő este sem. Hajnali egykor még fent voltam mert nem tudtam aludni, és lementem a konyhába egy teát csinálni. Vissza felé menet benéztem Kitti szobájába, de nem volt ott. Komolyan nem értem miért csinálja ezt, és még is hol lehet. Csak remélni tudom, hogy éjszaka megjön még, mert ha nem anyu is észre veszi, és annak nem lesz jó vége. Megittam a teám, majd el is aludtam.