51.Fejezet - Irány a Central Park

Sziasztok Drágák! :) Meg van az új rész. Bevallom nem tudom, hogy ez után, hogy legyen. Ezt a részt se terveztem meg, csak úgy jött, miközben a hatalmas bögrémből ittam a forró teát, laptopom az ölembe, és néztem ki a kinti hideg időbe. Olyan filmbe illő volt. :) De, majd csak alakul ez tovább, ahogyan eddig is. Egyenlőre, kicsit fel kell térképeznem New Yorkot a neten, hogy ne írjak hülyeséget. :D
Szivárvány: Mint, mindig most is köszönöm a kommmented, és az előző részhez, már írtam rá választ. :)
Puszii Drágák! :) <3

-Igazából én végig ezt hallgattam, de a szituációhoz, ez a zene jobban illik. Szóval mindegy melyiket hallgatjátok. :) -

50.Fejezet - Irány a Central Park.

Csöndben voltunk úgy fél órán keresztül. Ő nem akarta erőltetni, én pedig csalódott voltam. Csalódtam magamban, csalódtam a döntéseimben, csalódtam Nándiban. Persze, hogy nem haragszom rá vagy ilyesmi. Egyszerűen csak abban csalódtam, hogy nem mondta el nekem. Hiszen teljes mértékben megértettem volna. Igaz, nem tudnék vele járni, még ezeknek a csókok hatása után sem. Csupán jó érzés volt, amikor megtettük. Kicsit bizarr, furcsa, és jó érzés. Gyengéd volt, és szerelmes. Amilyennek kell lennie egy tökéletes csóknak. És én ezt csak most tapasztaltam meg. Még mindig szeretem Kristófot, de Nándi fontosabb nekem. Csak reménykedni tudok abban, hogy New York ezt elfeledteti velem. Kristófot. Nándit. És ezt az egész helyzetet.
- Úgy tudtam Kristóffal jársz. Vagy jártál. - szólalt meg egyszer csak John, némi akcentussal. Eddig észre sem vettem, hogy van akcentusa.
- A napokban szakítottam vele. Nem volt már olyan mint az elején. - vontam vállat, ő pedig bólintott egyet. Arckifejezéséből, nem megértést lehetett ki olvasni. Mivel egy jó ideig még együtt leszek vele, ezért inkább bővebben kifejtettem.
- Az elején minden tökéletes volt. Aztán jöttek a kisebb, nagyobb gondok. - meséltem neki.
- Mint például? - kérdezte, és hangján hallani lehetett az őszinte érdeklődést.
- Mint például, azt hitte mindig, hogy megcsalom a legjobb barátommal. - mondtam azt a problémát, ami legtöbbször fordult elő.
- Akivel az előbb csókolóztál? - kérdezte, és így más szemszögből, valóban olyan volt, mint ha csaltam volna Kristófot.
- Igen. De ez volt az első, hogy ilyen közeledést tettünk egymás felé. És az utolsó is. - mondtam egyre halkuló hangon.
- Ő az egyetlen akinek elmondta, hogy eljössz? - nézett rám egy pillanatra.
- Igen. - mondtam szinte suttogva.
- Nem tudom mennyire jó ötlet volt ez. Remélem azért a szülői engedély megvolt. - mondta kicsit feszülten. Gondolom félt, hogy ebből ő kerül ki rosszul. Pedig nem, mert engem fognak kinyírni.
- Meg volt. Anyu még négy napja engedélyezte, és azt mondta az én döntésem. - bólogattam mondandóm közben. - És... Ugye Dorinának, vagy Kristófnak nem mondtad? - kérdeztem, és ösztönösen tegezni kezdtem. Nem volt olyan öreg, és a kapcsolat is megvolt már.
- Anitának mondtam csak. Ő is megígérte, hogy nem mondja a skacoknak. - mondta én pedig hálásan bólintottam.
- Köszönöm. - sóhajtottam fel. Már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül meggondolta magát. Megint bekerült ez a hatalmas csend. Csak a kocsi motorját lehetett hallani, meg a halkan menő rádiót. Na, meg a saját gondolataim, amik szinte kiabáltak. Kiabáltak ez az egész helyzet miatt. Akkora nagy szerencsétlenség vagyok. Megyek New Yorkba(!!) és nekem meg legszívesebben sírni támadna kedvem. Nem is én lennék ha nem így lenne...
Kicsit elbóbiskolhattam mert egyszer csak arra keltem, hogy csörög a telefonom. Basszus.
- Mennyi ideje utazunk? - kérdeztem halkan John-t.
- Úgy egy órája. - mondta félvállról. Ó, basszus csak megint. A többiek biztosan észre vették már, hogy nem vagyok otthon, sőt már a városban sem.
- Nem nézed meg ki hív? - juttatta eszembe John a csörgő mobilom. Félve néztem meg. Egy kis név villogott a telefonom, fölötte pedig egy közös képünk.
Dorina
Basszus, basszus, basszus (hatalmas szó kincs egy ilyen helyzetben...). Nekem annyi, főleg ha ő hív.
- Igen? - szóltam bele a telefonba halk, vékony hangon.
- Még is mi a francot képzeltél? - üvöltött bele a telefonba.
- Hallom a lányom az. - mondta halkan John, egy futólag rám nézve.
- Kinga! Oké. Megértem, hogy elmész abba a...- kezdte ordítva. - Szóval, hogy elmész New Yorkba. De mi a frászért nem köszöntél el?! - ordított továbbra is. - Basszus, legalább nyögtél volna be valami olyasmit, hogy "Hé, elmegyek külföldre. Ne keressetek nem leszek itthon, valószínűleg már soha." - nyomta meg a "soha" szót erélyesebben.
- Sajnálom. - mondtam halkan, lesütött szemekkel.
- Sajnálod? Sajnálod?! Na, ide figyelj Kinga! A közeljövőben számíts rá, hogy haza megyek, és úgy rendbe raklak, hogy még annak a rendje is meg lesz! - ordított továbbra is. - Most viszont megyek, meg keresem azt a barom Kristófot. Ugyan is miután elolvasta azt az átkozott kis leveledet, nem tudom hol van. Elrohant, és a francnak van kedve mínusz fokokban, keresni. - mondta, majd megszakadt a vonal.
- Legalább számíthatok rá, hogy tényleg haza jön. - lett egy kicsit jobb kedve Johnnak. Jó neki.
- Én pedig tényleg kezdek félni, hogy mit tesz velem. - mondtam mosolyt erőltetve magamra. Dorina után jött a következő hívás. Meglepődtem amikor megláttam ki hív.
- Szia! - köszöntem bele halkan, és félénken.
- Szia! - köszönt ő is, de nem dühösen, csak meg gyötörten.
- Mennyire haragszol? - kérdeztem alsó ajkamat harapdálva.
- Nem haragszom. Inkább csak hiányzol. - mondta halkan.
- Ne haragudj, hogy nem búcsúztam el. De tőled még nehezebb lett volna. - mondtam, és legördült egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem, és folytattam.
- Nem haragszom Kinga. - ismételte meg. - Viszont most szívesen megköszönném személyesen is a karácsonyi ajándékodat. - mondta és hallottam hangján, hogy egy kicsit talán elmosolyodott.
- Majd máskor. - mosolyodtam el én is.
- Mennem kell. Dorina megtalált. - mondta halkan, kínosan felnevetve.
- Szeretlek Kristóf. - mondtam halkan, lehunyt szemekkel, hogy ne sírjam el magam.
- Én is téged Kinga. - mondta fájdalmasan, majd letette. Ha ők ketten hívtak az azt jelenti, hogy a többiek is tudják, hogy elmentem. A biztonság kedvéért kikapcsoltam a telefonom. Nem, semennyire sem akartam most velük beszélni. Gonosznak hangzik, de ez van. Elég volt csak kettejükkel beszélni.
- Kikapcsoltad? - lepődött meg John, én pedig bólintottam egy aprót.
- Egyenlőre elég ha csak kettejükkel beszéltem. - mondtam kínosan elmosolyodva.

Szegeden vagyunk. Még alig mentünk valamennyit. Nem sokára megálltunk egy kis bolt előtt.
- Itt megállunk egy kicsit. Felvesszük a fiamat, ő is jön velünk. - mondta, mintha ez nekem totál természetesnek kéne lennie. Na, de nem az.
- Dorina nem mesélte, hogy lenne testvére. - néztem értetlenül Johnt.
- Nem voltak a legjobb viszonyban soha. Mondhatni, hogy ki nem állhatták egymást. Ezért is lakik Dorina Anitáéknál, ő pedig a nagyiéknál. - mutatott ki az ablakon, hogy megmutassa ki is az, az "ő".
Fekete haj ami gondosan be volt állítva, barna szem, és ha jól láttam mind két fülében fülbevaló volt. Egy egyszerű fekete bőrdzseki volt rajta, farmerral, egy barna bakanccsal és baseball sapka volt a fején, de még így is látszódott, hogy mennyit is foglalkozott a hajával. Tipikus az a fajta srác, akiket én sose bírtam.
- Heló. - szállt be hátulra a srác. Próbáltam kedvesen inteni neki, de nem tehetek róla, ha a srác egyszerűen ellenszenves. - Ez meg ki? - kérdezte "kulturáltan", miközben rám mutatott.
- Kinga ő itt Michael a fiam. Michael ő pedig Kinga, az új felfedezettem. - mutatott be minket John.
- Csak Mike. - javította ki a srác, az apját, én pedig bólintottam. Ők kiszálltak, hogy berakják az én cuccaim mellé Mikeét, miközben én vissza kapcsoltam a telefonom. Hadd ne mondjam hány nem fogadott hívásom volt... Összesen ötven!
- Mehetünk. - pattant be John a fiával szinkronban. Ahogy elindultunk megcsörrent a telefonom.
- Hogy én mi milyen keresett vagyok. - motyogtam, amin John fel is nevetett egy kicsit. Bírom őt. Könnyű szót érteni vele, és jó fej.
- Miért nem vetted fel hamarabb? - szólt bele rögtön Dorina, és minő meglepően most sem volt teljesen nyugodt.
- Kikapcsoltam a telefonom. Nem akartam mással is beszélni. - vontam vállat, mintha csak látná.
- Mi az, hogy nem akartál mással beszélni? - kezdett megint ordítani.
- Dorina? - nézett rám John.
- Ki más. - mondtam unottan kicsit eltartva tőlem a telefont, hogy ne halljam annyira, Dorina kioktatását.
- A testvérem Dorina? - nézett csodálkozva Mike. A testvérem szót enyhe undorral mondta.
- Igen. - mondtuk egyszerre Johnnal.
- Figyelsz rám? - kérdezte idegbajosan Dorina.
- Persze. Csak éppen a testvéreddel beszéltem, akit elfelejtettél megemlíteni az elmúlt három hónapban. - mondtam cinikusan.
- Az meg minek van ott? - kérdezte szinte sikítva.
- Milyen jó, hogy nem zavarja, hogy mindent hallok. - motyogta Mike.
- Kristóf ott van? - kérdeztem szám szélét rágva, Dorinától.
- Igen. - mondta már kicsit nyugodtabban. - Adjam oda? - kérdezte megenyhülve.
- Igen, légyszi. - mondtam halkan.
- Szia. - szólt bele rekedtes hangon Kristóf.
- Szia. - szinte suttogtam - Kittivel beszéltél már? -
- Igen. - mondta és szinte láttam, amint elhúzza a száját.
- Nagyon ki volt bukva? - kérdeztem miközben a havas tájat néztem.
- Zokogva a nyakamba borult, mikor találkoztunk. - mondta, én pedig lesütöttem a szemeim.
- Csak... Mond meg Dorinának, hogy figyeljen rá. Ne csináljon hülyeséget. Nem lenne jó, még egy olyan hír, hogy kórházban van, drogozás miatt. - mondtam halkan. Nem akartam ezt a másik két személy orrára kötni.
- Én is figyelni fogom. - ígérte meg.
- Csodálom, hogy te nem ordítasz velem mint Dorina. - túrtam bele hajamba.
- Dorinának is hiányzol. Ő így fejezi ki, hogy nem esett neki jól, hogy nem köszöntél el. -
- Úgy sajnálom! De te is tudod, hogy nem tudtam volna úgy elmenni, hogy elbúcsúzom tőletek. Főleg ha miután veled találkoztam volna előtte, el se indultam volna. - mosolyodtam el kínosan.
- Ez aranyos. - hallottam hangján, hogy mosolyog. - Vissza kell adnom Dorinát, mert szét fog robbanni. - nevetett fel halkan.
- Oké. Szia. - köszöntem el én is kicsit nevetve.
- Szia. - mondta halkan.
- Ha bármi hülyeséget mond rólam az a barom, előre mondom, hogy semmi sem igaz. Szokása leégetni mások előtt. - sziszegte idegesen Dorina.
- Nem tudom, mit parázol. Eddig jó fej. - vontam vállat mosolyogva, mire Dorina felnevetett.
- Mert még nem ismered drágám. - mondta. Hát, oké.
- Leteszem, mert hívnak. - mondtam mikor meghallottam a kis pittyegést, ami jelezte, hogy valaki éppen hív engem.
- Oké, szia. - mondta és már le is tette.
- Igen? - szóltam bele, amikor fogadtam a másik hívást.
- Kinga. Hol a francban vagy? - kezdte ordítva Alina.
- Öhm... Úton Budapest felé, onnan pedig New Yorkba. - mondtam halkan.
- Basszus Kinga, és miért nem tudtál szólni? - hallottam meg Alina szipogását.
- Ne haragudj!
- Nem haragszom, de... Istenem, Kinga csak ne essen semmi bajod, és amint tudsz gyere haza. - szipogta nővérem.
- Ígérem! - bólogattam magam elé nézve.
- Szeretlek húgi. - mondta elköszönésképpen.
- Én is téged. - mondtam majd ő tette le. Mind két tenyeremmel megdörzsöltem az arcom, és sóhajtottam egy nagyot.
- Úgy látom valaki szó nélkül lépett le otthonról. - mondta gúnyosan Mike. Felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig megajándékozott egy gúnyos mosollyal.
- Ez nem tartozik rád. - mondtam dühösen nézve rá.
- Szóval igazam volt. - mosolyodott el még jobban.
- Mint mondtam ez nem tartozik rád. - mondtam előre fordulva.
- Kristóf kibukott, hogy nem köszöntél el? - kérdezte hirtelen John. Persze, hisz hallotta, hogy vele is beszéltem.
- Eléggé. - húztam el a szám. - De talán jobb, hogy elmegyek. Így a végére nem volt a legjobb kapcsolatunk. Még barátokként sem, nem hogy még megpróbáljuk újra az egészet. - mondtam a végére felsóhajtva.
- Várj. Az unokatestvérem Kristóf? - csodálkozott el Mike.
- Igen. - mondtam félig hátra fordulva.
- Ne már, hogy mindenkit ismersz. - nézett rám durcásan.
- Anita a tánctanárom. Vagy is volt. Részle kérdés. - vontam vállat. - Kristóffal pedig három hónapja járunk. Kisebb kihagyásokkal. - húztam el a szám.
- Hogy érted, hogy kisebb kihagyásokkal? - nézett rám értetlenül.
- Hagyjuk. - fordultam vissza, és inkább meredtem magam elé. Az a maradik másfél órát, már csendben töltöttük. John a vezetésre koncentrált, ami valljuk be jeges úton nehéz volt. Mike a telefonját nyomkodta, én pedig vagy telefonoztam, vagy csak néztem ki az ablakon. Igen, érdekes tevékenységek... Viszont sikerült megcsinálnom a telefonon, hogy tudjam használni, de most senki ne tudjon hívni. 
                                                                                   ***
- Megérkeztünk. - mondta John, és hangjára rögtön kinyitottam szemeim. Budapesten vagyunk, a repülő tér előtt. John leadta a kocsit (ugyan is bérelte, és a tulaj, már itt várt rá) és mehettünk is.
- Még van egy óránk. Ha lehet addig ne tűnjetek el. - intett John, amolyan "oszolj" stílusban. Én a büféhez vettem az iránt ahol vettem egy kávét, és pár pogácsát, mert már éhes volt. Leültem pár székkel arrébb Johntól, és elfogyasztottam amiket vettem, miközben telefonoztam. Pár perc múlva Mike vágódott le mellém. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit végül meggondolta magát, és nem mondott semmit.
- Mond, mit akartál. - sóhajtottam fel, és ráemeltem tekintetem.
- Semmi, mindegy. - rázta meg a fejét - Adsz egyet? - mutatott a pogácsákra.
- Vegyél, csak nyugodtan. - tartottam felé a papír zacskót, amiben a pogik voltak.
- Köszi. - mosolyodott el, és kivett pár pogácsát.

Már becsekkoltunk, és nem sokára felszáll a gépünk. Eléggé ideges vagyok. Még sosem utaztam repülőgépen.
- Mit ártott neked az a karfa? - nézett rám mosolyogva, a mellettem ülő Mike. Én csak idegesen nyeltem egyet, és nem válaszoltam. - Baj van? - komolyodott el, ahogyan jobban megnézte az arcom.
- Ez az első repülésem. - nyögtem be, alsó ajkam rágva.
- Nyugi nem lesz semmi olyan, amitől félned kellene. - mosolygott rám bátorítóan, kezemet pedig megnyugtatóan cirógatta. Hatott rám, így rá tudtam egy kicsit mosolyogni.
És ekkor megszólalt a hangszóróból a félve várt hang;
"Kérjük utasainkat, kapcsolják be az öveiket. Megkezdjük a felszállást."
Idegességemben bele markoltam Mike karjába. Óvatosan lefejtette kezemet karjáról, és helyette rákulcsolta ujjait az enyémekre. Így már észre sem vettem, hogy felszálltunk.
- Kérsz vizet? - nézett rám Mike.
- Attól függ. Ahhoz, hogy szerezz nekem vizet itt kell hagynod? - kérdeztem, kicsit elpirulva.
- Igen. - bólintott kicsit nevetve.
- Akkor inkább nem kérek. - ráztam meg a fejem, mire ő jobban megszorította összekulcsolt ujjainkat.
- Tudod, ez kissé kellemetlen belegondolva, hogy az unoka testvéredbe vagyok szerelmes. - néztem gesztenye barna szemeibe.
- De ő most nincs itt. - mosolyodott el - És amúgy is. Szép vagy meg minden, de nem vagy az esetem. - röhögte el magát.
- Ez igazán kedves. - forgattam meg a szemeim, de azért mosolyogtam. Az út többi részén beszélgettünk. Megtudtam, hogy 20 éves, és csak úgy, mint én, ő is a szüleiknél fogunk lakni. Hasonlít néha a viselkedése Dorináéra, de lényegében kedves.
- Lisa egyébként a barátnőd? - kérdezte. Elsőre nem esett le, majd eszembe jutott, hogy Dorina másik neve Lisa.
- Mondhatjuk úgy is. - eresztettem el egy halvány mosolyt. - A mi kapcsolatunk igen furcsa. Beszólogatunk egymásnak, veszekszünk, szinte kinyírjuk egymást, de ha kell akkor ott vagyunk egymásnak. Főleg azok után, miután egyszer Kristóf viselkedett velem. - húztam el a szám - Dorina rögtön megvédett. A múlt héten pedig én segítettem neki, hogy újra összejöjjenek a volt fiújával. - mosolyogtam.
- Martinnal? - kérdezte némi gondolkodás után, én pedig bólintottam.
- Aki egyébként az mostohatestvérem. - ismertettem vele a dolgokat.
- Bonyolult dolgok ezek, az biztos. - rázta a fejét, mire én felnevettem. Az a másfél óra hamar eltelt, és már csak azt vettem észre, hogy bemondták, hogy megkezdjük a leszállást. Francia országban vagyunk jelenleg, ahol átszállunk, a következő gépre, ami már New Yorkba visz minket. Nem igazán volt időnk, így csak összeszedtük a cuccainkat, és már mentünk is a géphez.
Megint Mike mellé kerültem, aminek őszintén szólva örültem. Az előző beszélgetésünket ott folytattuk ahol abba hagytuk.
- Nem alszol? Késő van, és nem nézel ki valami ébernek. - mosolyodott el a végére. Valóban késő volt már, és fáradt is voltam.
- De. - mosolyodtam el, majd ahogy lehunytam szemeim, el is aludtam. De ez nem tartott sokáig. Max fél órát aludtam. Mikor kinyitottam a szemem, azt vettem észre, hogy Mike vállára hajtottam a fejem álmomba, jobb kezemmel hasánál öleltem, míg bal kezem, és az ő jobbja össze volt kulcsolva. Első ránézésre olyanok lehettünk, mint akik szerelmesek egymásba.
- Nem aludtál sokat. - suttogta, amikor észre vette, hogy már fent vagyok. Nem engedtem el, csak felnéztem rá. Arcunkat pár centi választotta el. Lehajtottam a fejem, és inkább elengedtem.
- Nem tudtam. - vontam vállat. - Bocs, hogy... szóval, hogy úgy rád borultam. - haraptam be szám szélét.
- Semmi gond. - nevetett halkan. - Viszont ha szeretnél visszabújhatsz. - mondta egy önelégült mosoly kísértében.
- Kösz, most nem élek a lehetőséggel. - nevettem én is halkan.
- Most még. - mondta, és felemelte összekulcsolt kezünket, majd adott egy puszit kézfejemre. Zavarba ejtve húzta vissza kezem, és csúsztam kicsit lejjebb az ülésen. Mike csak halkan kuncogott reagálásomon.
Ezek után már elaludtam.

- Kinga. Ébredj. Megérkeztünk. - rázogatott gyengéden valaki. Kinyitottam a szemem, és Mike volt az aki felébresztett.
- Fent vagyok. - néztem rá kómásan.
- Mindjárt leszállunk. - mondta, én pedig bólintottam.
- Mennyi az idő? - kérdeztem megdörzsölve az arcom.
- Itt délután három óra. - mondta.
- Vagy is otthon este kilenc. Nem csoda, hogy álmos vagyok. - sóhajtottam, Mik pedig mosolyogva figyelte nyűgösségem.
- Hogy lehet, hogy te nem vagy fáradt? - vontam fel fél szemöldököm. Mike csak megvonta a vállát.
-Kérjük kapcsolják be öveiket. Meg kezdjük a leszállást.- mondták be a hangszóróból, a már úgy várt mondatot.

- Szedjük össze a cuccainkat, és ha lehet ne vesszetek el. - mondta John. Mikeal egymás mellett haladtunk végig, előttünk pedig John ment.
A repülő térről, már a cuccainkkal léptünk ki. Kint John egy nőhöz ment, akit rövid csókkal köszöntött. Egyenes, vállig érő, barna haja volt, és egy fekete-piros csíkos térd fölött pár centivel érő ruhát viselt, fekete magassarkúval. A nő kimondottan fiatalnak tűnt. Mikeot egy öleléssel köszöntötte, engem pedig két puszival.
- Kinga nem igaz? - nézett rám, mosolyogva. Viszonozva a gesztust, bólintottam.
- Igen. - mondtam neki.
- Anna vagyok. - nyújtotta a kezét. - Dorina mesélt már rólad. Csak úgy, mint Kristóf. - mosolygott, mire én elpirultam.
Elindultunk egy gyönyörű, fehér BMW-vel és egy hatalmas ház előtt álltunk meg. Az a ház valami eszméletlen volt. Falak helyett leginkább hatalmas ablakok voltak, de az elválasztók azért normális fehér, falak voltak. A nappaliban két, fehér, bőr kanapé volt, előtte egy üveg dohányzó asztal, és szembe velük egy hatalmas plazma tv. A konyhába könnyen belátást nyertem mert -minő meglepetés- amerikai stílusú volt. Az emeletre egy fél kör ívű lépcső vezetett fel, és azt is lehetett látni, hogy mi van fent. Ugyan is olyasmi volt, mint egy galéria. Mike mondta, hogy kövessem, és megmutatja a szobám. Wáó, akkor saját szobám is lesz itt. Hm, jól hangzik. Mike megállt egy fehér, fa ajtó előtt, és kinyitotta előttem. A szobának fehér falai voltak, kivéve az ajtóval szembe lévő, mert azt a részt, csak üveg borította. Az ágyam egy nagy francia ágyat takart, rajta halvány lila ágyneművel. Jobb oldalt mellette egy kis, fiókos éjjeli szekrény volt. Bal oldalt a sarokban egy nagy szekrény volt. Jobb oldali sarokban pedig egy író asztal, székkel. A másik sarokban szintén jobb oldalt, egy szintén üveg, dohányzó asztal, körülötte három babzsákkal, és előttük pedig egy tévével.
- Aszta. - ennyit tudtam reagálni. Mike mosolygott reakciómon.
- Pakolj ki, aztán mutatok valamit. - mondta és már itt is hagyott. Követtem utasítását, és kinyitottam a szekrényt, hogy kipakoljak. Bőven elfért benne minden cuccom sőt, még maradt is hely. Laptop táskám benne a gépemmel az íróasztalra tettem, és cipőimet, a ruháim alá raktam a kis polcos részre.
Észre vettem, hogy a szobából nyílik egy ajtó, ami egy fürdő szoba volt. Az Én fürdő szobám. Gyorsan bepakoltam oda is, a sminkes cuccaim illetve ékszereim.
- Remélem van bikinid. - szólalt meg a hátam mögül Mike. Az ajtófélfának támaszkodott összefont karokkal, és úgy figyelt.
- Van. De minek kell az? - kérdeztem értetlenül.
- Butus. Kinéztél már a teraszodra? - rázta a fejét, vissza fojtott mosollyal.
- Nem. Miért, olyanom is van? - vontam fel a szemöldököm. Bólintott, majd biccentett maga felé, hogy kövessem. Megfordult, és az üveg ajtót, ami az ágy mellett van (észre sem vettem) kinyitott. Kilépett rajta, én pedig követtem. A teraszom egyszerűen hatalmas, és gyönyörű volt. De ami azon túl volt még hihetetlenebb. Ugyan is a házuk hátsó ajtaja egy hatalmas térre nyílt, és (jó) pár méterrel arrébb ott volt a tengerpart! Nem tűnt olyan messzinek, de azért volt egy kis távolság.
- Aszta. - néztem körbe. - Azt hiszem, még is csak jó ötlet volt eljönni. - mondtam még mindig körbe-körbe nézve.
- Hidd el, ez még csak jobb lesz. Főleg mellettem. - mosolygott, majd mikor rá néztem kacsintott egyet, és kiment a szobából. Még egyszer körbe néztem, majd vissza mentem, és becsuktam az erkély ajtót. Átöltöztem kényelmesebb ruhába, és lementem a nappaliba. Elég félénken, de kíváncsian néztem körbe. Johnt pillantottam meg a nappaliban ülve, pár papír társaságában.
- Jó, hogy jössz Kinga. - nézett fel rám. - Két hét múlva fel vesszük azt a dalt, amit a fellépésen is énekeltél. - mondta én pedig bólintottam egyet. John, még elmagyarázta, hogy pontosan mi is lesz. Tehát ez lesz: Felvesszük az éneklésem, ő megmutatja a nem tudom kinek, aztán táncpróbák, meg ilyesmik, majd az egész mindenséget, meg kell mutatnom élőben valami nagyfejesnek. Aztán ha minden jól megy, és tehetségesnek gondolnak, kiadják az első számom, amihez klipet is forgatnak.
- Ennyi lenne. - mondta én pedig bólintottam.
- Ha végeztetek, akkor én el is rabolnám a hölgyeményt. - jelent meg hirtelen Mike, és meg sem várva egyikünk reakcióját sem, húzott ki a kertbe.
- Hova megyünk? - kérdeztem mellékesen.
- Meglepetés. - mondta mosolyogva, hátra fordulva hozzám.
- Nem szeretem a meglepetéseket. - mondtam neki.
- Nem baj. - mosolygott továbbra is. Pár méterrel arrébb egy függőágyat láttam meg, ami két fa között volt. Mike leült az egyik felére, és mosolyogva figyelte csodálkozó arcomat.
- Na, gyere már. - ragadta meg karom és oda húzott, mire én szó szerint bele estem a függőágyba.
- Ne rángass. - öltöttem ki rá a nyelvem. Mike csak elnevette magát rajtam, amin én is elmosolyodtam.
- Mit csináljunk ma? - kérdezte a semmibe meredve.
- Én legszívesebben aludnék. Hisz ilyenkor már este tíz óra van otthon. - ásítottam egyet.
- McDonald's? - kérdezte mire nekem felcsillantak a szemeim. - Ezt az arckifejezést igennek veszem. - nevetett fel.
- Na, ne üldögélj menjünk már. - mondtam már és én is fel álltam. Vagy legalább is próbáltam, ugyan is a lábam bele akadt a hálós anyagú ágyba, így pofával lefelé (már elnézést a kifejezésért) érkeztem le.
- Ú jól vagy? - segített fel Mike, aggódó pillantással megajándékozva.
- Ez a te hibád. - tettem csípőre a kezem. - Viszont ki tudsz engesztelni, ha máris indulunk. - mondtam "diplomatikusan"
- Menjünk, ne hogy még haragudj rám. - mondta Mike komolyságot színlelve de a végén elnevette magát.
                                                                            ***
- Nem hiszem el, hogy megtetted. - mondtam már annyira nevetve, hogy szólalni alig tudtam. Már a McDonald's-ban ülünk, és Mike a pincér lányt ide hívta az előbb, hogy kérjünk még kólát. Ám úgy fogadta őt, hogy szegény lány is majdnem elfeküdt úgy nevetett. Ugyan is Mike az orrába dugott egy-egy sült krumplit, és kettőt még a szájába is betett amolyan "vámpírfog" félén. Ilyen szép látvánnyal nézett ártatlan arccal a lányra.
- Egyszerűen nem vagy normális. - nevettem továbbra is.
- Na, édes. Nyomd be még azt a kicsi krumplit, aztán elmegyünk egyet sétálni. Megmutatom neked New Yorkot. - mosolygott rám, miközben két tenyerét összedörzsölte. Szófogadóan megettem a pár szem krumplim, és miután kifizettük elindultunk.
- Két héten keresztül zaklatni foglak, és mindent megmutatok neked, hogy aztán ne tévedj el. - mondta mosolyogva.
- Oké. - nevettem el magam. Mint azt már oly sokszor megtettem Mike társaságában. Csináltunk pár képet, de nekem egy tetszett nagyon. Azon totál spontán, hülye fejet vágunk, amíg a többin szépen mosolygunk.
Rajtam van a fehér sapka amit időközben vett nekem, és a napszemüvegem is előkerült a táskámból. Ezeket felhúzva csücsörítettem kicsit, amíg Mike csak behajolt a képbe, és úgy vágott egy fintort. Igazából azt szerettem volna, hogy egyedül legyek rajta a képen, mert akkor Mike éppen a büfés csajt hülyítette, de rajtakapott, hogy fényképezek ezért behajolt.
- Na, elrabolom a szőke herceged, mert tartozik nekem egy városnézéssel. - mondtam a fekete hajú lánynak vigyorogva, és Mikeot vállánál húzva, vezettem ki a büféből.
- Na, és mit nézzünk meg először? - kérdezte mosolyogva, ahogy kiértünk.
- Nem tudom. Te éltél New Yorkba, mond meg te. - vontam vállat.
- Akkor irány a Central Park. -

50.Fejezet - A fiú, aki szeretett

Sziasztok Drágák! Ez már a harmadik nap, hogy folyamatosan rakom ki a részeket. Már két heti adagot raktam ki, és őszintén csodálkozom, hogy még mindig van ihletem. Igaz ezt a mostanit sikerült kicsit "összedobottra" írni, de mentségemre legyen, hogy folyton közbeszóltak itthon.. Szóval, mivel beteg vagyok (igen, sikerült megint ilyen ügyesnek lenne...) még holnap itthon leszek, így hát holnapra lehet várni -talán- a kövi részt. Utána már megint suli, kemény három napot, és szünet. :) A szünetnek nagyon örülök! -Gondolom ti is- Én azért örülök, mert ha ilyen tempóval haladok, hogy minden nap rakok ki egy újabb részt, akkor talán már január elején végzek ezzel a történettel. De kétlem, hogy hagynának majd ennyit itt ülni a Laptop előtt szóval, nem hiszem.
Na, de jöjjön a lényeg, vagy is a kövi rész. :)
Szivárvány: Tettem a végébe egy olyan kis részt is aminek örülni fogsz! ;) :)

Puszii!! <3

-Zene-

50.Fejezet - A fiú, aki szeretett

Forgolódva aludtam. Nem tudtam eldönteni, hogy menjek vagy sem. Végül is azt hiszem döntöttem.
- Megjöttem. - kiáltotta Kitti mikor berontott hozzám. Ráugrott az ágyamra, és tovább ugrándozott.
- Jesszus Kitti, muszáj így felébresztened? - dobtam hozzá egy kis párnát.
- Amíg tehetem, megteszem. - dobta vissza a párnát.
- Hát akkor elég sokáig fogsz kínozni még. - röhögtem el magam kínosan.
- Ezt, hogy érted. - állt le az ugrálással, és csodálkozva nézett rám.
- Úgy, hogy nem megyek. - vontam vállat. Kitti vidáman felsikított, és a nyakamba ugrott. Ez oké, de az már nem, hogy ő éppen állt, én pedig feküdtem. Szóval "enyhén szólva" fájt mindenem.
- Kitti. - nyögtem fájdalmasan. - Ezt meg ne próbáld tenni még egyszer! - mondtam halkan, de Kitti értette a hangsúlyomból, hogy tényleg ne tegye meg többször.
- Oké, bocsi. - nevette el magát, és lekászálódott rólam.

A nap többi részében Kitti végig a nyakamban volt. Néha, szó szerint...
Egész nap meséket néztünk, és ettünk. Délután már Alina, Dani, és Martin csatlakozott hozzánk. Mellesleg Martintól karácsonyra kaptam egy gyönyörű nyakláncot. Én a kedvenc parfümét vettem neki. Nem ismerem annyira, de felismertem a parfümöt, és tudtam, hogy melyiket használja.

**************************

A napok teltek. Összesen három nap telt el. Vagyis ez a mai a negyedik. Reggel tíz óra és még mindig az ágyamban fekszem. Csak fekszem itt, és gondolkodom. Majd megcsörren a mobilom.
- Igen, tessék? - szóltam bele, az ismeretlen szám láttán.
- Szigeti Kinga? - hallottam meg az ismerős hangot.
- Igen. Ki beszél? - ültem már fel az ágyon. Elkezdtem felállni, mert ideje lenne már felkelni.
- Dorina apja, John. - mondta én pedig szó szerint leestem az ágyról, meglepettségemben.
- Öhm... Igen. - álltam fel gyorsan - Miért hívott? - kíváncsiskodtam.
- Ma délután utazom vissza. Csak megszerettem volna kérdezni, hogy biztosan nem jön velem? - kérdezte, én pedig ezen elgondolkodtam. Nem, határozottan nem!
- Meg gondoltam magam. Megyek. - mondtam ki hirtelen. Nem tudom mi ütött belém! De egyszerűen sehogy se állt rá a szám, arra, hogy; Nem.
- Rendben. Délután kettő órakor indulok Budapestre, ha gondolod elmehetek a házatok elé, és ott felveszlek. - mondta, de ez nem volt jó ötlet.
- Öhm... Ha nem gond akkor inkább a Centerben várnám. - mondtam halkabban, mint eddig. Lesütöttem szemeim, amint eszembe jutott valami.
- Úgy még jobb is. - mondta és hallottam hangján, hogy mosolyog.
- És... még megkérhetném arra, hogy a lányának, és Kristófnak ne szóljon? - kérdeztem halkan. Leültem az ágyamra, és szégyenemben lehajtottam a fejem.
- Kinga. Tudja valaki, hogy eljössz? - kérdezte bizalmasabb hangon.
- Nem... de egy barátomnak elmondom. Másnak nem szeretném. - mondtam és hangom egyre csak halkult.
- A te döntésed. Én tartom a szám. - ígérte meg - Kettőkor a bejáratnál találkozunk. Szervusz Kinga. - mondta
- Viszlát. - tettem le. Ahogy letettem Kitti rontott be hozzám.
- Jó reggelt. - mosolygott vidáman.
- Jó reggelt. - erőltettem magamra egy mosoly félét.
- Pontosan egy óra múlva elmegyek Doriánnal ebédelni a családjához. Te pedig segítesz ruhát választani. - mosolygott, és kihúzott a szobából, át az övébe. Őszinte mosollyal az arcomon néztem Kitti bepörgését. Már egy ideje próbálgatott, de őszintén szólva mindegyik ruha jól állt neki.
- Ez tökéletes. Gyönyörű vagy benne. - mosolyogtam rá, amikor tényleg egy gyönyörű ruhában állt meg előttem. Az egész fehér volt, és végig csipkés. Csónak nyakú, és félujjú. Csodálatosan állt Kittinek.
- Köszönöm. - ölelt meg Kitti, majd a fürdőbe rohant megcsinálni a sminkjét, és haját.
Keservesen mosolyogva indultam meg a földszintre, ahol hallottam Alina, Dani, és Nessza hangját.
- Jó reggelt. - köszöntem nekik, mosolyogva.
- Hali. - intettek mind. Dani éppen sütit evett, Nessza nevetett rajta, hogy tiszta tejszínhab barátja szája, Alina pedig indulni készült valahova.
- Valami baj van? - jött oda hozzám Alina.
- Nincs semmi. - ráztam a fejem mosolyogva. - Hova készülsz? - tereltem a témát.
- Tomihoz. - mosolyodott el. - De indulok is, mert elkésem. Puszi. - ölelt magához. Viszonoztam ölelését, sőt, talán kicsit túlságosan is magamhoz öleltem. Mikor elengedtem, még egyszer végig néztem rajta, majd hagytam, hogy menjen.
- Mi is megyünk. Venni kell ennek a haspóknak valami sütit. - mosolygott Nessza.
- Jó szórakozást. - mosolyogtam még mindig, és megöleltem Nesszt. Danit is megöleltem, ő ráadásképp még egy puszit nyomott a homlokomra, majd elmentek. Ebben a pillanatban Kitti sietett le a lépcsőn. Nagyon ideges, de vidám is volt egyben. Egyszóval; izgult.
- Sok sikert. - kacsintottam rá, és őt is magamhoz öleltem.
- Köszi. - adott egy puszit, és ő is elment.
Pár perc múlva, mikor elállítottam a könnyezésem, elkezdtem csinálni egy kakaót.
- Kicsim. Elugrom a nagyiékhoz, átvinni nekik az ajándékaikat.- mondta anyu amint épp a lépcsőn jött le, egy nagyobb szatyorral a kezében.
- Oké. Puszilom a nagyiékat. - mondtam, és megöleltem anyut is.
- Szeretlek anyu! - motyogtam miközben öleltem.
- Én is téged kicsim! - puszilta meg a fejem tetejét. Kicsit csodálkozott kirohanásomon.
Anyu is elment. Egyedül voltam a házban. Teljesen egyedül. Fent a szobámban elővettem hét lapot, és egy tollat, majd leültem az író asztalomhoz. Ha már nem volt erőm elbúcsúzni tőlük személyesen, akkor írok nekik levelet...
Először Anyunak írtam meg.

"Anyu
Végül úgy döntöttem elmegyek New Yorkba. Amikor reggel elmentél a nagyiékhoz eltudtam volna mondani, de... nem volt bátorságom. Ne haragudj! Szeretném, hogy tudd, hogy szeretlek, és rettenetesen sajnálom, hogy ezeket nem személyesen mondom!
Puszi Kinga." Majd Kittiét.

"Kitti
Édes Drága testvérkém. Remélem sikerült megkedveltetned magad Dorián nevelő családjával. Amilyen elragadó tudsz lenni, biztosan sikerült. Sajnálom, hogy nem lehetek most itt, hogy elmeséld!
Gyönyörű voltál abban a ruhában, és mindig sikerül annak lenned. Ne változz meg! Mindig maradj ez az életvidám, kis bolond ikertestvérem. Vigyázz magadra, Doriánt puszilom. Szeretlek KittiCat!
Kinga."

"Dani
Te bolond. Remélem sikerült Nesszával valami különleges, és finom sütit találnotok. Egyél helyettem is végig, és zaklasd Kittit is, ahogy engem. Szeretem a bolond fejedet. Nem igazán tudok mit írni. Tudod mennyire szeretlek, és a közös bolondozós emlékeinket nem tudom szavakba önteni.
Kinga"

"Alina
Annyira sajnálom, hogy nem búcsúztam el! Csak annyit tudok mondani, hogy szeretlek, és már most hiányoztok! Sok sikert az egyetemhez, na meg Tomihoz. Remélem azért még felhívsz. A repülő út miatt nem hiszem, hogy elérhető leszek, de utána biztosan. Szeretlek nővérkém!
Kinga"

"Nessza
Ez alatt a pár hónap alatt, hihetetlen, hogy mit érzek, amikor arra gondolok, hogy nem látlak már. Szinte már testvérem ként szeretlek. Vigyázz az én bolond bátyámra, és Kristófra is, hogy ne csináljon hülyeséget! Sajnálom, hogy így búcsúzom! Szeretlek Nesszus, és remélem beszélünk még, ha már nem haragszol annyira.
Kinga"

"Szeli
Drága barátnőm. Te még nem hallottál róla, mert lebetegedtél, amikor felléptünk. Pedig hihetetlen volt. Én énekeltem is, és Dorina apja aki egy zenei producer megkérdezte, hogy elmennék e vele New Yorkba, hogy felvehessünk pár lemezt, meg ami ilyenkor szokás. Először nemet mondtam. Ma reggel viszont felhívott, hogy biztosan így gondolom-e. Végül igent mondtam. Sajnálom, hogy nem búcsúzhattunk e, és, hogy kihagytalak ebből az egészből! Nagyon fogsz hiányozni! Kámilnak üzenem, hogy ha találok, kint egy meleg fiút feltétlen szólni fogok az érdekeiben.
Kinga"

" Dorina
Azt hiszem te fogsz kinyírni a legjobban. Nem tudom apukád mondta-e, hogy elmegyek, mert nekem megígérte, hogy nem mondja se neked, se Kristófnak. Ne, értsd félre, csak ezt szerettem volna egyedül megtenni. Pár hónap alatt kialakult kettőnk között egy furcsa kapcsolat. Az a se nem barát se nem ellenség típus. Ennek ellenére, azt hiszem legjobb barátnőim közé sorolhatlak. Köszönök neked mindent, és hiányozni fogsz! Ha meggondolnád magad, és haza költöznél New Yrokba, engem megtalálsz -és remélhetőleg nem nyírsz ki-.
Kinga"A legutolsó levél pedig... A legutolsó Kristófnak. Ez volt a legfájdalmasabb megírni.

" Kristóf
Nem miattad mentem el, ezért ne aggódj! Valóban még szerelmes vagyok beléd, de nem miattad tettem meg. Igen, szerelmes vagyok beléd, de nem tudnánk megpróbálni újra, még ha itt is maradtam volna. Sajnálom! A szobámban, az íróasztalon megtalálod a karácsonyi ajándékodat, amit még akkor készíttettem amikor még együtt voltunk. Ha nem akarod megtartani, csak hagyd ott a szobában.
Szeretlek.
Kinga"

A levelek megírása összesen fél órába telt. Vagy is most van dél környéke. Még van két órám. Elővettem az ágyam alól a nagy gurulós bőröndöm, és bele pakoltam minden ruhám. Tényleg, minden, de mindent. A sminkes cuccaim illetve ékszereim, -ami Kittinek köszönhetően nem volt kevés- egy Adidas táskába sűrítettem, meg a cipőimet is abba raktam. Negyed óra alatt megoldottam mindent. Közben elkezdtem írni egy SMS-t Nándinak.
"Sürgősen találkoznunk kell. A Center előtt várlak negyed óra múlva! Kinga"
Írtam, de közben már elkezdtem felvenni azt a ruhát, amit előkészítettem. Egy szürke kötött fél ujjas póló, hozzá csőfarmer, és egy barna magassarkú. Ezek után elindultam a Centerbe, összesen egy gurulós bőrönddel, egy dugig megpakolt Adidas táskával, és egy kézi táskával, amiben a fontosabb dolgaimat tárolom.
Pár perc alatt oda értem a centerhez ahol Nándi már várt.
- Szia. - köszöntem neki, halványan mosolyogva.
- Hova mész? - kérdezte rögtön, ahogyan meglátta a bőröndöt.
- New Yorkba. - mondtam halkan.
- Nem azt mondtad, hogy nem mész el? - kérdezte csalódottan.
- Meggondoltam magam, és mégis elmegyek. - sütöttem le szemeim.
- Menjünk be. - mondta halkan, és hangjából azt tudtam kivenni, hogy haragszik, de szomorú is egyben. Elvette a bőröndöm, hogy ő vigye, én pedig lehajtott fejjel mentem utána. Bent a szokásos helyünkre ültünk a pizzázóban, de előtte vettünk kávét magunknak.
- Szóval elmész. - mondta mikor leültünk. Kávémba meredve, bólintottam. - Pontosan mikor mész? - kérdezte
- Még van egy órám. - mondtam halkan.
-Kitti, hogy hogy nem kísért el? - kérdezte mikor leesett neki, hogy a többiek valóban nincsenek itt.
- Nem mondtam senkinek sem, hogy elmegyek. Csak neked. - mondtam nagyon halkan. Felnéztem Nándira, aki csodálkozva nézett rám. Pár másodperc múlva bólintott egyet. Át ült mellém, és átölelt. Szorosan öleltem vissza, és szívtam be illatát.
- Nagyon fogsz hiányozni! - motyogtam vállába.
- Te is nekem! - mondta rekedtes hangon. Pár percig csak ölelkeztünk. Próbáltam úgy betelni vele, hogy ez az emlék mindig velem maradjon.
- Kinga. - tolt el magától egy kicsit.
- Mond. - néztem rá könnyes szemekkel. Fájt, hogy lehet többé nem látom. Nándi ekkor kisimított arcomból egy hajtincsem, majd keze megállapodott arcomon. Csodálkozva, és kíváncsian vártam a folytatást. Lassan közeledett felém.
- Mit csinálsz? - kérdeztem halkan.
- Meg akarlak csókolni. - mondta ő is halkan, és megint elkezdett közeledni felém.
- Miért? - tettem fel a következő kérdést.
- Mert szeretlek. - suttogta, és ajkai már súrolták az enyéimet. A következő pillanatban már engem csókolt. Nem utasítottam vissza. Jobban hozzá bújtam és úgy csókoltam.  Jó érzés volt. Nem olyan, mint Kristóffal. Sokkal... érzékibb, és gyengédebb, és... Szerelmesebb. Kezeimmel hajába túrtam, és úgy húzódtam még közelebb, már ha az létezik. Térdem remegett, a mellkasom bizserget, a szívem pedig majd ki ugrott a helyéről.
- Ezt nem lenne szabad. - toltam el magamtól, mikor összeszedtem magam.
- Miért nem? - nézett rám csalódottan.
- Mert te a legjobb barátom vagy. Nem szabad, hogy több legyen. Főleg nem most, hogy elmegyek. - mondtam és éreztem, amint már nem csak egy hanem több könnyem folyik arcomon. Szóval ez lett volna az álmom vége.
- Csak tudnom kell valamit. - mondta összekulcsolt kezeinkkel babrálva. - Szeretsz? - nézett fel rám. Lélegzetem elakadt, amint meghallottam kérdését. Nem akartam rá válaszolni. Nem tudtam.
- Én... N-nem t-tudom. - dadogtam zavaromba. Nándi bólintott egyet csalódottan, majd elfordította fejét. Én elengedtem kezét, és két tenyerem közé fogtam az arcát. Magam felé fordítottam, majd lágyan megcsókoltam. Tudom, hogy nem vagyok belé szerelmes, és különös volt ez a furcsa érzés miközben csókoltam, de nem bírtam így látni.
- Nem kell a sajnálatod miatt megcsókolnod. - távolodott el tőlem gyengéden lefejtve kezeim arcáról.
- Ez nem sajnálat. - mondtam neki, mire ő lesajnálóan rám nézett.
- Ismerlek már Kinga. - mondta szemeimbe nézve.
- Ez nem sajnálat. - ismételtem meg. - Furcsa érzés fog el, amikor megcsókollak, de igazából tetszik. Olyan, mint amikor a könyvekben olvasom, hogy ha szerelmesek lesznek. De... - mondtam, de ő közbe szólt.
- De te nem vagy belém szerelmes. - mondta meg gyötörten.
- Nándi, én... - kezdtem, de elakadtam. - Sajnálom! - mondtam lehajtott fejjel.
- Én sajnálom! Nem akartam elmondani, de az, hogy elmész megváltoztat mindent. - mondta, fel emelve arcom államnál fogva. Hozzá bújtam, és úgy öleltem. Nem tudom már, hogy mennyi ideig lehetek vele együtt, ezért inkább kiélvezem.

- Kinga tíz perc múlva kettő óra lesz. - mondta Nándi alig halhatóan. Vagy is húsz percig csak öleltük egymást.
- Mennem kéne. - engedtem el, és törölgettem meg kicsit a szemem.
- Hol találkoztok? - kérdezte, én pedig felálltam, majd felvettem a kabátom.
- A Center előtt. - mondtam. Nándi lekísért, és megvárta, amíg megjön John.
- Sziasztok! - köszönt John.
- Jó napot! - köszöntünk egyszerre Nándival. Beraktuk a cuccokat a csomagtartóba (megjegyzem, hogy nem értek a kocsikhoz, de ez gyönyörű volt) és John vissza szált az autóba, megvárva, hogy még elbúcsúzzunk. Nándi szoros ölelésbe fogott, majd úgy egy perc múlva elengedett.
- Vigyázz magadra! - mosolygott rám halványan. Könnyes szemekkel, és szintén halvány mosollyal az arcomon bólogattam. Kinyitottam a kocsi ajtaját, hogy beszálljak, de vissza fordultam. Nándihoz rohantam, aki úgy három méterre volt tőlem. A rohanástól kicsik neki ütköztem mellkasának, de nem ez foglalta le őt. Ugyan is hosszasan megcsókoltam. Levegő és idő hiányában eltávolodtunk egymástól. Nándi meglepettségét próbálta azzal álcázni, hogy mosolygott.
- Mindig szeretni foglak! - suttogta fülembe, mikor még utoljára megöleltem. Jobban szorítottam ölelésünkön.
- Mindig emlékezni fogok erre. - adtam egy puszit a szájára. Lassan sétáltam a kocsihoz, és még egyszer utoljára visszanéztem Nándira.
A fiúra, aki szeretett annyira, hogy megelégedjen annyival, hogy csak barátok vagyunk.

49.Fejezet - Nem akarom, hogy miattam menj el.

Sziasztok Drágák! Szombat óta mindig írogattam egy kicsit, és hát sikerült írnom egy új részt a következő hétvégéig. Gondoltam nem kínozlak benneteket, és inkább hozom hamarabb. ;) Elég nagy az ihletem most, aminek rendkívül örülök.
Szeretném néhány ember figyelmét felhívni! A történetemben szereplő személyek, NEM léteznek, és még csak a személyiségüket sem másoltam/mintáztam senkiről sem! Lehet, hogy hasonlít néhány szereplő egyes ismerősükre/ismerősömre, de nem mintázom őket! Mint, ahogyan Kinga gondolatai nem az enyémek! Ő egy teljesen más személyiség, mint én vagyok. Ha akik eddig nem tudták, vagy nem értették meg, Köszönöm, hogy elolvasták, és fel is fogták.. Akiket nem érint, kérlek ne vegyétek magatokra a hangnemet!Szivárvány: Remélem nem okoztam csalódást. ;) Ígérem a kövi részben több szaftos kis részlet lesz! :D ;) <3
Amiket pedig beteszek zenéket, ajánlom, hogy olvasás közben hallgassátok. :) Legtöbbször egy fejezethez, mindig ugyan azt a zenét hallgatom, úgy ezerszer, szóval mindig a zenéhez igazítom a hangulatot. :D

Puszii Drágák! <3

-Zene-

49.Fejezet - Nem akarom, hogy miattam menj el.

- Ezt te írtad? - csodálkozott Kitti, amikor befejeztük.
- Igen. Holnap a fellépésen ezt szeretném énekelni, de szerinted... szóval szerinted jó lesz, vagy nagyon borzalmas? - kérdeztem alsó ajkamat harapdálva. Nekem tetszik a dal, de nem vagyok biztos benne, hogy jó. Ha pedig nem jó, akkor holnap úgy kell kiállnom egy csomó ember elé, hogy egy béna számot énekelek.
- Ez... Ez nagyon jó Kinga! - ámuldozott Kitti a szövegét olvasgatva. - De téged nézve viszont, sajnálom, hogy ekkora átérzéssel énekelted. - szomorodott el. - Mi történt veletek? - tette le a lapot, és jobb kezével megfogta a kezem.
- Nem szeretnék róla beszélni. Vagy legalább is nem ma. Karácsony van. Legyünk vidámak, és kezdjünk el sütni, főzni, na és persze a karácsonyfát is valakinek fel kéne díszíteni. - bolondultam be a végén. Mosolyogva kirángattam Kittit a szobából, és letuszkoltam a konyhába.
- Lányok. Jó, hogy jöttök. - nézett ránk mosolyogva anyu, aki már a konyhában volt.
- Hozom Danit és Alinát is. - mosolyogtam és felszaladtam az emeletre. Először Danihoz rontottam be.
- Ne már. Karácsony van és te itt punnyadsz? - tettem csípőre a kezem, és az ágyon elterülő testvéremet néztem.
- Mit kéne csinálnom? - kérdezte egyik szemöldökét felvonva.
- Nézz meg engem. - mutattam végig magamon - Most vagyok túl egy szakításon, és itt álok előtted mosolyogva. Szóval te is húzz le, és díszítsük fel azt a fát. - mosolyogtam még jobban. Dani elsőre csodálkozva nézett engem, majd végül le ment. Megfordultam, hogy bemenjek Alinához is, de ő már mögöttem botorkált a lépcső felé.
- Megyek már, megyek már. - tette fel kezét, és kómásan nézett maga elé.
- Csak azt ne mond, hogy eddig aludtál. - nevettem fel.
- Nem. Úgy fél órája keltem fel. - ásított egyet, és végül elmosolyodott. Tehát, nem délben kelt, ha nem fél tizenkettőkor. Tényleg, nagy a különbség...
Lent, anyu befogott minket, lányokat sütni, főzni, míg Daninak bekellet hoznia a karácsonyfát.
Délután három óra volt, amikor anyu elküldött minket, karácsonyfát díszíteni.
Hát... Végül a fánk inkább úgy nézett ki, mint ha egy díszes zacskó kihányta volna. Így aztán újra kezdtük. Másodjára egy elég igényes kis fát hoztunk össze.
- Na, most ügyesek vagyunk, vagy ügyesek vagyunk? - állt Kitti csípőre tett kezekkel a fa előtt.
- Mi mindig azok vagyunk. - mondta Dani elterülve a kanapén.
- Na a kis egoisták. - nevetett Alina, majd én is csatlakoztam a nevetéshez. Kacagásunkat a csengő váltotta fel.
- Nyitom. - kiáltotta el magát Kitti. Kíváncsian néztük mindannyian, hogy ki lehet az. Az ajtón pedig Bálint, Anita, kezében pedig a kis Anikó lépett be. Nem is tudtam, hogy itt karácsonyoznak.
Köszöntöttük őket, majd míg Kitti és én, Anikót babusgattuk, addig a többiek beszélgettek. Egyszer, amikor nem figyeltünk, Anikó majd nem felborította a fát.
                                                                             ***
- Ajándék bontás! - kiáltotta el magát Kitti, miután megvacsoráztunk. És igen, anyu sütijeiből alig maradt pár szeletnél több. Körül ültük a karácsony fát, és úgy néztünk végig a dobozokon.
Anitától, és Bálinttól egy ruha összeállítást kaptam a holnapi fellépésre. Nagyon szép volt. Piros ruha volt, hozzá, egy fekete magassarkú, és egy táska volt hozzá még.
Alinától, azt a táskát kaptam meg, amit már oly régóta szerettem volna.
Danitól egy karkötőt kaptam, amin több kis medál volt, és mindegy karácsonyos volt. Pont az ő és az én stílusom keveréke.
Anyutól rajzfelszerelést kaptam. Festékek, ecsetek, különböző színű illetve árnyalatú ceruzák. Az egész csodálatos volt!
Kittitől pedig egy fotóalbumot kaptam. Most csak gyorsan lapozgattam végig, és majd este fogom jobban szemügyre venni. De az egész gyönyörű volt.
- Nekünk lassan menni kéne. Anikó kezd fáradt lenni. - mondta Anita, az ölében majd nem elszunnyadó csöppséggel. Miután Anitáék elmentek, mi a maradék süteménnyel beültünk a kanapéra, és karácsonyi meséket néztünk.
Olyan éjfél környéke volt, amikor a többiek már aludtak. Eszembe jutott a fotó album, és elvettem magam mellől, hogy átnézzem. Tele volt olyan képekkel, amiken Kittivel vagyunk, meg még rengetek olyan, amiken a többi testvéreinkkel. Majd jöttek a sulis képek, a barátokkal. Az egyik kedvencem, ami tavaly készült. Aznap egész nap filmeket néztünk, mert már év vége fele volt.
                                                                         # # #
- Kitti te komolyan a padokon fekszel? - nézett Dóri csodálkozva Kittire. Kitti valóban kettő padot összetolt, és azokon feküdt.
- Most miért? Kényelmetlen volt ülve. - vont vállat Kitti, és elfeküdt a padokon.
- Menj arrébb! Felülök mögéd. - mondta Szeli. Kitti felült, így Szeli feltudott ülni mögé. Neki dőlt a falnak, és felhúzta térdeit, így Kitti neki tudott dőlni.
- Én is jövök. - mondtam mosolyogva, és én is felültem. Kitti térdeinek dőltem, és úgy nyomkodtam tovább a telefonom.
- Csíz! - kiáltotta el magát Nándi, mi pedig hülye fejeket vágva fordultunk oda. Így lett egy vicces képünk.
Nándi mellém ült egy másik padra, és úgy csináltuk a további képeket. Egyszer csak átölelt, és a számra nyomott egy puszit így készült el a következő képünk. Csodálkozva nevettem, és az arcom paradicsom piros lett. Persze, tudom, hogy csak a kép kedvéért tette. Nándi, már csak ilyen bolond.
                                                                        # # #
Még vissza gondolva is elpirultam ezen. Persze a következő kép, pont ez volt. Mosolyogva néztem, majd eszembe jutott valami.

Ekkor megcsörrent a mobilom. Gyorsan felvettem.
- Hogy, hogy fellépsz? - "köszönt" bele.
- Hát, az lesz, hogy el énekelem az egyik karácsonyi zenét, majd Selena Gomez új számát, utána pedig az egyik zenét, amit én írtam. - mondtam halkan, hogy ne ébresszem fel a testvéreimet. A konyhába mentem, hogy igyak egy kakaót, és hogy tényleg ne keltsek fel senkit.
- Írtál egy saját dalt? - mondta és hangján hallani lehetett a csodálkozást.
- Igen. De majd holnap meghallgatod. - mosolyodtam el.
- Oké. És ez hánykor is lesz pontosan? - kérdezte.
- Délután kettőkor. - mondtam, közben kivettem a tejet a hűtőből.
- Oké. - mondta. Rengeteget beszéltünk. Azt hiszem a telefonszámlát kicsit megnöveltük... Amikor újra ránéztem az órára, már hajnali kettő volt.
- Látod mennyi az idő? - kérdeztem, és őszintén szólva kicsit csodálkoztam, hogy ennyit beszéltünk.
- Wáó. Kicsit sokat beszéltünk. - nevetett fel halkan.
- Ja, de én mindjárt el alszom. És holnap nem szeretnék karikás szemekkel állni a színpadon. - mosolyogtam el a végére.
- Akkor jó éjt. Holnap találkozunk. - búcsúzott el.
- Jó éjt. - mondtam halkan, és letettem. Mosolyogva mentem vissza a nappaliba. Összeszedtem az ajándékaimat, és felmentem a szobámba, hogy aludjak.
                                                                   
* - Mit csinálsz? - kérdeztem halkan. 
- Meg akarlak csókolni. - mondta ő is halkan, és megint elkezdett közeledni felém. 
- Miért? - tettem fel a következő kérdést. 
- Mert szeretlek. - suttogta, és ajkai már súrolták az enyéimet. A következő pillanatban már engem csókolt. Nem utasítottam vissza. Jobban hozzá bújtam és úgy csókoltam. 
- Ezt nem lenne szabad. - toltam el magamtól, mikor összeszedtem magam. 
- Miért nem? - nézett rám csalódottan. 
- Mert te a legjobb barátom vagy. Nem szabad, hogy több legyen. Főleg nem most, hogy... - *

Lassan nyitottam ki a szemem. Megint egy ilyen álom. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi lett volna a vége.
Lassan kikászálódtam az ágyamból, és rendbe raktam magam. Megint elég későn keltem. Fél tizenkettő van, és egy óra múlva menni kell a próbára. Csak reménykedem benne, hogy Kitti már fent van.
- Jó reggelt. - köszönt kómásan, mikor benyitott a szobámba az említett személy.
- Látom te is most keltél. - mosolyogtam rá.
- Aha. - bólogatott, és megindult a fürdő felé.
Háromnegyed óra kellett mire elkészültünk. A ruhám színéhez passzoló vörös rúzst tettem fel magamra, és sminknek pedig csak egy halvány füstös sminket. Nem volt kedvem erős sminkhez, ezért tettem fel halványat. Ékszert nem vettem fel, csak fülbevalót raktam be, ami egy kicsike kerek volt, és piros színű. Na, és természetesen a karkötőt amit Danitól kaptam.
- Majd megyünk mi is. Megnézünk titeket. - mosolygott rám Alina amikor lementünk Kittivel.
- Oké. - mondtuk egyszerre Kittivel. Nessza jött értünk kocsival, mert nem tudtuk, hogy hova is kell menni pontosan.
Egy próba terembe mentünk be, ami tipikus balettos terem volt.
- Lányok. Jó, hogy itt vagytok. Kinga, milyen zenét írtál? - sietett felénk Anita. Előkerestem a táskámból, a lapot, és odaadtam. Persze a figyelmemet nem kerülte el, hogy Kristóf folyton engem nézett.
- Ez fantasztikus. - nézett rám döbbenten Anita, miután elolvasta. - Kitti majd gitározik melletted, te pedig énekeled. - mondta, mi pedig Kittivel bólintottunk. Kittinek kerestek egy gyönyörű ruhát, meg Kristóf odaadta neki a gitárját, és így már minden rendben volt. Úgy lesz, hogy én középen állok, mellettem pedig Kitti ül egy széken, és úgy gitározik.
- Akkor próbáljuk el. - mondta Anita összecsapva két tenyerét.
Először az Add tovább-at énekeltem, és mögöttem táncolt egy másik csoport. Másodiknak Selena Gomez zenéjét, amit nagyon élveztem. Átéreztem a zenét és úgy énekeltem. Mögöttem, már a mi csoportunk táncolt. Majd jött a saját dalom. Kitti leült mellettem lévő székre, és elkezdte a számomra már jól ismert dallamot.
A közepénél tartottam, amikor az egyik leg együtt érzőbb mondathoz értem.
"We had a spark between us, but not anymore. Leave if you do not go. Allow to cool."
Ekkor találkozott a tekintetem Kristóféval. Rögtön elkaptam, és inkább énekeltem tovább.
- Nagyon ügyesek vagytok! - ölelt minket meg Anita.
- Köszi. - mosolyogtunk rá Kittivel. Bár ő igazából mosolygott, én nekem csak műmosoly volt.
A többi csoport táncát is végig néztem, egy széken ülve, és ásványvizet iszogattam. Dorina sóhajtva ült le mellém.
- Miért vagy depis? - kérdezte komoran.
- Mert szakítottam Vele. Na, és te? - mondtam egyhangúan, és nem néztem rá továbbra is magam elé bambultam.
- Semmi különös. Csupán egy akaratos apa. - mondta, és már ő is maga elé bambult.
- Meg vagyunk áldva a férfiakkal. - mondtam, és szemem sarkából láttam, hogy Dorina halványan elmosolyodott.
A további fél órában, nem szóltunk egymáshoz. Nem tudtunk mit, és nem is volt kedvünk.
Nagy volt a sürgés forgás körülöttünk, meg mindenki izgult, de mi csak csöndbe ültünk, és nem csináltunk semmit.
Végül elérkezett a fellépés pillanata. Minden zökkenő mentes volt. Majd jöttem én. Egyre jobban izgultam, ahogyan láttam, hogy mekkora a tömeg. Csak egy embert kerestem, aki most megtudna nyugtatni. Mikor megláttam oda siettem hozzá, és magamhoz öleltem.
- Mi történt? - nézett rám aggódóan mikor elengedtem.
- Nagyon izgulok. - mondtam egyik lábamról a másikra álldogálva. Bár ez magassarkúban kicsit nehéz volt.
- Ügyes leszel, mint mindig. - mosolygott rám, és adott egy puszit az arcomra. Viszonoztam a mosolyát, majd elmentem onnan, mert már Anita hívott. Felmentem a színpadra, és a mikrofon elé álltam. Idegesen néztem a tömegre, viszont rögtön megnyugodtam, mikor megláttam Nándit, aki az előbb biztatott. Elmosolyodtam, majd mikor elindult a zene, énekeltem.
    Az utolsó dal után nagy tapsot kaptunk, majd lementünk a színpadról Kittivel.
Nándi odajött hozzám, és megölelt.
- Mondtam, hogy ügyes leszel. - suttogta a fülembe, én pedig jobban magamhoz vontam.
A fellépés után Kitti elment a többiekkel, hogy rendeljenek a pizzázóba kaját. Minden csapat elment, csak a miénk maradt itt, na és persze Dorina, és Kristóf.
- Kinga. Beszélhetnénk? - jött oda hozzám Nándi. Bólintottam, majd kicsit arrébb mentünk. - Csak azt szeretném, hogy tudd... Szóval tudnod kell róla, hogy én... Az, hogy... - habogott össze vissza, és kissé elpirult.
- Kinga. Gyere ide, azonnal! - mondta a pár méterrel arrébb álló Dorina. Eléggé feszült volt, de azt hiszem egy kicsit vidám is.
- Egy perc. - néztem Nándira bocsánat kérően. - Mi az? - siettem oda Dorinához.
- Emlékszel, hogy tegnap, mikor elmentem, akkor valaki hívott? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Az apám volt. Itt van, és szeretné, hogy vissza menjek New Yorkba. - húzta el a száját. - Viszont ő egy zenei producer. És meghallgatott téged. Szeretné ha New Yorkba mennél, és... és hát, hogy híressé tehessen. - mondta. A ledöbbenéstől nem tudtam mit mondani. Minden féle kavargott az agyamban. Nem tudok egyet se le írni mert minden olyan kusza volt.
- Oké, azt hiszem sokkot kapott. - nézett Dorina unottan a mellette álló férfira, aki időközben oda jött hozzánk.
- Mennem kell. Ha magához tért mond meg neki, hogy egy hetet kap, hogy eldöntse jön vagy sem. - mondta majd megfordult és elment.
- Ha egy percen belül nem szólalsz meg, felpofozlak. - mondta Dorina, én pedig rögtön magamhoz tértem.
- Kösz, de nem kell. - mondtam szemeimet forgatva.
- Elmész New Yorkba? - kérdezte halkan.
- Nem tudom. Át kell gondolnom. - mondtam lesütött szemekkel, ő pedig bólintott egyet.
- Most pedig. Eljössz velem egy jó nagyot kajálni. - mosolyodott el.
- De még Nándival beszélnem kell. - emlékeztettem.
- Majd beszéltek később. Gyere. - mondta és elkezdett maga után húzni. Elindultunk, de Nándinál megálltunk.
- Ő szakított a pasijával, és van egy nehéz döntése. Nekem itt van az akaratos apám, és elakar vinni New Yorkba. Szóval nem beszéltek most, ha nem Kinga velem jön, és csinálunk egy csajos estét. - jelentette ki Dorina Nándinak, mire a fiú csak meglepődve bólintott. Ezek után Dorina megint elkezdett húzni maga után. A többiekhez mentünk akik már ettek. Dorina, Kitti és én közém ült.
- Mit akart apád? - kérdezte Kristóf Dorinát, aki vele szembe ült.
- Kingát, és engem New Yorkba vinni. Engem azért, hogy a közelébe tartson - forgatta a szemeit Dorina - Kingát pedig, hogy híressé tegye. - mondta a végén vállát megvonva. Kristóf erre csak csodálkozva nézett rá, majd rám.
- Hogy mi? - kérdezte csodálkozva Kitti.
- Hozok kaját. - jelentettem ki gyorsan, és az eladóhoz siettem. Sóhajtva ráztam meg a fejem.
Még is mit kéne tennem? Két lehetőségem van. Elmegyek, és itt hagyom a családom a barátaim, mindent és mindenkit. Viszont akkor új életet kezdhetek, és ki tudja talán még találok egy jobb fiút mint Kristóf. Na, és azt se felejtsük el, hogy híres lehetek. Bár ez csábít a legkevésbé. A másik lehetőség; el szalasztom talán életem legjobb lehetőségét, itt maradok, és tovább szenvedem Kristóf miatt. De a családom és barátaim mellett leszek. Azt hiszem ezek az indokok mellett egyértelmű, hogy melyiket kéne választanom, vagyis az előbbit. De ez nem így működik.
- Mit adhatok? - kérdezte kedvesen mosolyogva rám az eladó srác.
- Egy kávét. - viszonoztam mosolyát. Pár másodperc múlva már oda is adta a gőzölgő műanyag poharat, benne a fekete löttyel. Kifizettem, majd lassan sétáltam vissza az asztalunkhoz.
- Szóval ismétlem: Hogy mi? - mondta idegbajosan Kitti, amikor halló távólságon belül voltam már.
- Megvárnád amíg leülök? Köszönöm. - mondta cinikusan és helyet foglaltam Dorina mellett.
- Válaszolnál a kérdésemre? Köszönöm. - utánzott Kitti, mire én csak a szemeimet forgattam. - Elmész New Yorkba? - biggyesztette le ajkait.
- Nem tudom. Azt hiszem igen. - mondtam megvonva a vállam. Na, mert ez egy olyan dolog ahol csak úgy vonogathatom a vállam...
- Komolyan? - kérdezte már Kristóf is. Azt hiszem nem túlzok ha azt mondom, hogy az asztalnál mindenki csodálkozva nézett rám.
- Igen. Természetesen még megbeszélem anyuval, de ha enged akkor megyek. - mondtam rá nézve. - Jobb lesz ez így. - mondtam halkan, és bár a kávémat néztem, de a szavaimat Kristófnak címeztem. Láttam amint feszülten fészkelődik, szóval tudta, hogy neki szántam a szavaimat.
- Nem akarom, hogy miattam menj el. - mondta olyan halkan, hogy csak én halljam, és közben előrébb hajolt, az asztalon.
- Nem miattad megyek el. - hajoltam én is közelebb - Így döntöttem, és kész. - dőltem vissza, miközben összefontam karjaim.
- Na és te Dorina? - nézett Dorinára, Kristóf. - Te is elmész? - kérdezte, és bár erősnek mutatta magát, láttam rajta, hogy reménykedik benne, hogy Dorina azért marad.
- Nem hiszem. - rázta fejét a mellettem ülő lány. Bocsánat kérően nézett rám, azt hiszem az egyik legjobb barátnőm. Keserűen elmosolyodtam, miközben legördült arcomon egy könnycsepp. Magamhoz húztam Dorinát, és átöleltem.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. - mondta, mire én sírás közben felnevettem, és bólogatva engedtem el.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy én sem hagylak nyugodni. - mondtam mire ő is elnevette magát, és úgy bólogatott.
- Apám azt mondta, hogy egy hét múlva mentek. - mondta én pedig csak bólintottam. Nem tudtam rá mit mondani.
- Beszélned kéne Nándival. - mondta halkan Kitti.
- Tudom. - mondtam én is halkan. - De ezt a napot még veletek akarom tölteni. - mosolyogtam rájuk. - De ne búcsúztassatok még nagyon. Hiszen anyu még nem egyezett bele. És nekem is át kell jobban gondolnom dolgokat. - mosolyogtam rájuk biztatóan.
                                                                                ***
- Na, jó én azt hiszem megyek. - álltam fel az asztaltól.
- Ilyen hamar? - nézett rám Kristóf.
- Ilyen hamar? Fél hat van Kristóf. - nevettem fel kínosan.
- Menjünk haza, mert elalszom. - ásítozott Kitti, majd hirtelen kipattantak a szemei, és elfutott. Mind értetlenül néztünk bolond ikertesóm felé.
- Ott van Dorián. - legyintett Dorina, amikor meglátta, hogy Kitti miért futott el. Hátrébb dőltem és láttam, hogy valóban ott volt.
- Na, most már tényleg menjünk. - álltam fel, mihelyst Kitti Doriánnal kézen fogva jöttek.
- Elkísérlek titeket. - állt fel Kristóf is.
- Mi? - kérdeztük egyszerre Dorinával.
- Elkísérlek. - vont vállat Kristóf. - Amúgy is beszélni szeretnék veled. - mondta, miközben megindult. - Na, jössz? - fordult vissza felém, mikor látta, hogy még mindig Dorina mellett állok csodálkozva.
- Öhm... Persze. - indultam meg. Dorina még el tátogta, hogy majd hívjam fel, mire én csak bólintottam.

- Miről szerettél volna beszélni? - tettem zsebre a kezeim. Nem rég indultunk el, és egy kicsit lemaradtunk Kittiéktől.
- Miért mész el New Yorkba? - kérdezte rögtön és szemeimbe nézett.
- Először is; Ismétlem, nem biztos, hogy megyek. És amúgy meg azért, mert nem minden nap adódik egy ilyen alkalom, na meg mindig is szerettem volna New Yorkba élni. - hadartam el - És azt hiszem jobb is lesz ha egy ideig ott leszek. - mondtam halkabban és lesütöttem szemeim.
- Nem szeretném, hogy miattam menj el. - mondta ő is halkan.
- Nem miattad megyek. Az csak egy plusz indok lenne. De tudnod kéne már, hogy nem igazán érdekelnek mások. Ha elmegyek az csak is magam miatt teszem. - mosolyogtam rá halványan. Ő is elmosolyodott majd megint elkomorult.
- Azt sem akarom, hogy ilyen legyen a kapcsolatunk. Már mint, hogy ilyen... idegen. Ha már elmész akkor váljunk el úgy, mint két barát. - nézett rám kissé félve.
- Semmi akadálya. - erőltettem magamra egy mosolyt. Az az igazság, hogy sehogy se tetszett ez az "exem a barátom" kapcsolat. Ezek után nem szóltunk egymáshoz csak mentünk tovább.
- Valaki van itthon? - kiáltotta el magát Kitti, ahogy beléptünk a házba.
- Muszáj volt tönkre tenni a hallásom, nemde? - néztem rá rosszallóan.
- Igen. - mosolygott rám.
- Miért üvöltesz? - jött le a lépcsőn Alina. Mögötte rögtön Dani, és Anyu.
- Kitti mikor nem üvölt? - ültem le a kanapéra, és kihangsúlyoztam a "nemet".
- Ez igaz. - mondta Dani, ledobva magát mellém. - Amúgy csini a ruhátok. - tette hozzá.
- Köszi. - mosolyogtunk rá.
- Na, és milyen volt? - ült le velünk szembe Anyu. Félve néztem Kittire, ő pedig bátorítóan bólintott egyet.
- Nagyon jó volt. - fordultam anyu felé. - Dorina édesapja is eljött megnézni, és ő egy zenei producer. Meghallgatott, és szeretné ha egy hét múlva elmennék vele New Yorkba, hogy ott... hát, hogy híressé tegyen. De még van egy hetem eldönteni, hogy megyek vagy sem, és még nem tudom, de kell a szülői engedély is. - hadartam el egy szuszra. A többiek csodálkozva néztek rám, kivéve Kitti, aki csak úgy mint én a többiek reagálását lestük.
- Azt hiszem sokkot kaptam. - mondta Alina elsőként.
- Az jó. Én is így reagáltam rá. - vontam vállat. - Szóval ha igent mondanék rá, elmehetnék? - néztem anyura félve.
- Hát... Öhm... Ha te szeretnéd kicsim, és boldoggá tenne, akkor menj csak. De gondolt át még. - mondta végül.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Egyre jobban megy a műmosolygás...
- Én megyek aludni. - indult meg Kitti, közben pedig levette a magassarkúját.
- Ahogyan én is. - céloztam meg én is a szobám.

48.Fejezet - Idő kell

Sziasztok Drágák! Meghoztam az e hétvégi részt. Sajnálom, hogy nem szerdán hoztam, de összejöttek a dolgok.. Voltam olyan ügyes, hogy egy teljesen alap szöveget is összedobtam angolul. Nagy taps egy angol hármas tanulótól. :D (hozzá tenném, a többiből jó vagyok, na de az angol...) Raktam a kép alá egy kis zenét is. Azt ajánlom, hogy a vége felé, rakjátok be mert úgy hangulatosabb lesz. :3 Én is vagy ezerszer meghallgattam, mire végeztem a résszel. :)
A képen látható szöveg lesz a dal utolsó mondata. A rész végén megértitek majd, hogy miről beszélek. :) ;)
Remélem tetszik!
U.i.: Megírtam az utolsó részt! Ne aggódjatok nem most lesz még, de már megvan az is. :)

Puszii!! 

-Zene-

48.Fejezet - Idő kell

*Dorina szemszöge*

Kristóf megindult feléjük, de szerencsére még idejében sikerült visszafognunk Martinnal.
- Ne itt, és most! - suttogtam neki, de hangom parancsoló volt. Kristóf rám rájuk, majd megint rám nézett. Erőt vett magán és hátat fordítva elment. Még néztem utána egy ideig, utána visszavezettem tekintetem Kingára.
- Menj utána. Majd én foglalkozom vele, elvégre az én testvérem. - simított végig karomon Martin. Bólintottam, és Kristóf után rohantam.
- Nyugodj meg! A dühvel nem érsz el semmit. - mondtam mikor utolértem. Az udvaron sikerült elcsípnem, ahol nem volt senki ugyan is megint rákezdett a hó.
- Azzal a barommal csókolózott! És már nem egyszer! - mondta még dühösen, majd leült a hintaágyba, és arcát tenyerébe temette.
- El fogom őt veszíteni Dorina! Ha ez így megy tovább, elfogom veszíteni! - mondta elgyötört hangon.
- Megint! - tette hozzá suttogva.
- Ha így folytatjátok valóban elfogjátok egymást veszíteni, de az már végleges lesz. - láttam be végül én is.
- Mit tegyek most? - kérdezte felnézve rám, és láttam szemében a gyötrődést.
- Szerintem Martin haza viszi a két lányt. Menj el velük, meséld el a dolgokat Kittinek, és Daninak, és aludj náluk. Reggel pedig majd megbeszélitek Kingával, hogy mi legyen ezek után. - adtam neki a legésszerűbb ötletet.
- Miért nem inkább holnap elmegyek hozzájuk? - nézett fel rám értetlenül.
- Azért, mert ismerlek már. Nem lesz merszed elmenni, és ezt mihamarabb meg kell beszélnetek! - mondtam egy határozott bólintással.
- Igazad van! - mondta, majd sóhajtva felállt. - Holnap találkozunk. - adott egy puszit a fejemre, majd elment Kingáékhoz a konyhában.


*Kristóf szemszöge* 

Visszamentem a konyhába, habár semmi kedvem nem volt hozzá. Mire visszaértem, Kinga kiütve (a sok alkoholtól) dőlt neki Martin mellkasának. Oldalra néztem és sajnos láttam, hogy Kinga "legjobb barátjának" mondott személy is itt van még. Kezeim ökölbe feszültek, amit ő észre is vett, ezért gúnyosan elmosolyodott.
- Kristóf! Csak Kinga érdekeit nézd! Ha most szétveritek egymást, az neki fájna a legjobban. - emlékeztetett Martin. Felé néztem, majd bólintottam, és inkább odamentem hozzá.
- Szedjük össze Kittit, és Danit, esetleg még Nesszát, és vigyük őket haza. - mondta Martin, én pedig megint csak bólintottam.
- Add Kingát, addig keresd meg a többieket! - mondtam, és felemeltem az ittas lányt. Térdhajlatánál, és hátánál fogtam, míg ő békésen szuszogott, fejét mellkasomnak döntve. Amikor gondolom rájött, hogy már nem a pulton van, kinyitotta egy kicsit a szemét, és fáradtan nézett fel rám. Elmosolyodott, majd becsukva szemeit, jobban hozzám bújt, egyik kezével a nyakam karolta át, míg a másikkal nyakamban lévő nyakláncot fogta, amit tőle kaptam. Ezen elmosolyodtam, és adtam egy puszit feje búbjára, amit a "legjobb barát" nem nézett jó szemmel.
- Mit szerencsétlenkedtek már megint? - kérdezte megállva az ajtóban Kitti.
- Meg csókoltam egy lányt, ő pedig őt. - mondtam neki, és Nándi felé biccentettem.
- Hogy... Mit csináltál? - nézett elkerekedett szemekkel rám. - És... Te meg hagytad, hogy Kinga bepiálva megcsókoljon? - nézett ez úttal Nándira. - Édes, Drága Barátom! Te ismered a legjobban Kingát! Tudnod, kéne, hogy ha a csalódottsága, és a pia találkozik az nem a megfelelő, mert akkor bármire képes! - rázta a fejét Kitti.
- Na, jól van húzzunk haza, te pedig - mutatott rám - nálunk alszol úgy beszéltem meg Dorinával. - jelentette ki, én pedig csak bólintottam. - Na, és most induljál meg. - mutatott az ajtó felé. - Megvagyok áldva veletek komolyan mondom! - motyogta mikor elhaladtam mellette.
Dani, nálunk aludt Nesszával, ezért csak Martin, Kitti, Kinga (akit én vittem) és én mentünk. Az út kínos csendben telt, de azt hiszem mindenkinek jobb így.
- Vidd fel a szobájába. - suttogta Kitti mikor bementünk a házba. Felvittem az emeletre, ott pedig a szobájába, majd leraktam őt az ágyra. Betakartam, majd pár másodpercig néztem ahogyan alszik.
- Megleszel? - állt meg az ajtóban Kitti kedves mosollyal, és Martin is csak ő éppen biztatóan mosolygott.
- Meg. - bólintottam, keservesen mosolyogva.
- Fel hívod aput, hogy jöjjön érted? Csak mert nem laktok valami közel, és nem hiszem, hogy gyalogolni szeretnél. - nézett kedvesen Kitti Martinra. - Vagy inkább választod a kanapét? - tette még hozzá.
- Igazság szerint ha nem lenne gond, inkább maradnék a kanapénál. - mondta Martin. Kitti erre bólintott, majd azzal a címszóval, hogy akkor ők elmennek megágyazni, kimentek, és becsukták maguk után az ajtót.
Vissza fordultam az alvó Kingához, majd inkább úgy döntöttem alszom egy kicsit, hiszen nem sokára éjfél lesz. Leültem a babzsák fotelba, majd úgy tűnt, mintha csak pislogtam volna, de már aludtam is.


*Kinga szemszöge *

Reggel mikor felkeltem, majd szét hasadt a fejem. Megfordultam, és csodálkozva vettem észre, hogy Kristóf a babzsákomban alszik. Ezt sehova se tudtam tenni. Alig emlékszem az estére. Csak odáig van meg, hogy Dorina, Martin, és Kristóf meglátnak minket Nándival. Ó, a francban... A röhej az, hogy alig ittam. Úgy látszik nem bírom a piát annyira.
Lassan, és csendben keltem fel. Az egyik takarómat felemeltem, és az alvó fiúra raktam. Akármennyire is haragszom rá (egyaránt magamra is) a takarót akkor se sajnáltam tőle. Ahogyan rá raktam egy kicsit mocorogni kezdett, mire én ijedten néztem őt. Nem akartam, hogy felkeljen. Vagy legalább is ne most. Lassan, és fáradtan céloztam meg a konyhát, egy fájdalom csillapítóért. Miután megtaláltam, és be is vettem, még jobban elcsodálkoztam. Ugyan is Martin aludt a kanapénkon. Lerugdosta magáról a takarót, ezért őt is gondosan betakargattam, annak ellenére, hogy fogalmam nem volt, hogy tulajdonképpen miért van itt.
Vissza slattyogtam a szobámba, és benne visszafeküdtem az ágyamba, a hátamra. Tenyereimet arcomra helyeztem és így szenvedtem egy ideig. Mikor úgy ítéltem meg, hogy eleget szenvedtem, nagyot sóhajtva oldalamra fordultam (pontosabban Kristóf felé), és lehunytam szemeim.
Hülye volt tegnap, de attól még szeretem! Hülye voltam, de mentségemre legyen, hogy részeg voltam, és csalódott! Hülyék voltunk, de... na itt kifogytam a "de"-k utáni kifogásokból. Erre már nem egészen tudtam mit mondani.
Egyszer csak egy simítást éreztem arcomon. Félve nyitottam ki a szemem, és magamban könyörögtem, bárcsak ne Kristóf lenne az! De, sajnos ő volt.
- Jó reggelt! - suttogta bűnbánóan nézve engem. Mellettem állt, egy boxerban, és pólóban. Nem mondom, hogy nem volt csábító, de ha mindig megbocsátok neki ilyen könnyen, nem fogja megtanulni a leckét belőle.
- Miért vagy itt? - tértem rá a lényegre. Arca csak még jobban nyúzott lett.
- Öhm... Hát, mennyire emlékszel? - sütötte le szemeit.
- Megláttad, kirohantál, Dorina utánad, és ennyi. - mondtam, rezzenéstelen arccal.
- Kinga... én rettenetesen sajnálom! Nem kellett volna, de kérlek, könyörögve kérlek bocsáss meg! - mondta, és szemében mintha könny csillogott volna.
- Ha megteszed, hogy kevesebbet beszélsz, és ha vársz egy fél órát, hogy kávéhoz jussak, átbeszéljük a dolgokat. De addig is én könyörgök neked, hogy ezeket tartsd be. - masszíroztam orrnyergem. Fejfájásom semennyire sem csillapodott.
- Csinálok neked kávét. - mondta hirtelen. Csodálkoztam, hogy ennyire gondoskodó.
- Nem tudod, mi hol van. - juttattam eszébe.
- Akkor te is le jössz, de csak nézed, és megmondod, hogy mi hol van. - jutott eszébe, amire én rá is bólintottam. Lementünk a konyhába és megcsináltuk a kávémat. Visszaérve a szobámba, én visszamásztam az ágyamra, de ez úttal ültem. Kristóf velem szembe ült.
- Na, most már mondhatod. - mondtam, mikor már megittam a szükséges koffein mennyiségemet.
- Sajnálom amit tettem! - sütötte le szemeit.
- Én is ugyan azt tettem, amit te. - juttattam eszébe.
- A tiéd jogos volt. Akármennyire is fáj, de jogos volt, hiszen te csak vissza adtad, amit én tettem. És ittál is. De én teljesen józan voltam. - hajtotta le fejét. Ezen elgondolkodva igazat kellett adnom neki.
- Szerintem jobb lenne ha tartanánk egy kis szünetet. - suttogtam, és bár tudtam, hogy a szünet, mindig azt jelenti, hogy; Vége, még is kimondtam. A "szünet" egy kimondatlan vége. Amikor még reménykedünk, hogy hát ha valami... De mind a ketten tudjuk, hogy nem.
- Igazad lehet. - mondta halkan, de a végén elcsuklott a hangja, és tisztán láttam, hogy szeméből egy könnycsepp esett a kézfejére. Közelebb hajoltam hozzá, és két tenyerem közé fogtam az arcát. Felemeltem, és megcsókoltam. Képtelen voltam rá, hogy szakítsunk, akár kimondjuk akár nem.
- Ez... Most, ezt nem értem. - nézett rám Kristóf értetlen arccal.
- Képtelen vagyok szakítani veled! - mondtam, és most én sütöttem le szemeim.
- Annak ellenére is, hogy mennyi rosszat tettem már neked? - kérdezte kicsit csodálkozva.
- Vagyok olyan hülye, hogy jobban szeretlek, mint a büszkeségem.- nevettem el magam kínosan.
- El sem tudod képzelni mennyire szeretlek! - suttogta homlokát az enyémnek támasztva.
- Vagy egy kis sejtésem. - mosolyogtam rá, ő pedig erre megcsókolt. Csók közben ledőltünk az ágyra, és éreztem, hogy Kristóf egyre szenvedélyesebben csókol, és a pólóm alját felhúzza kissé.
- Kristóf... - motyogtam két csók között.
- Ne haragudj! - ült fel, majd engem is felhúzott ülő helyzetbe.
- Tudod, hogy még nem szeretném. - mondtam halkan, és mélyen szemeibe néztem.
- Igen, tudom! - mondta, miközben kezemen lévő karkötőt birizgáltam, amit karácsonyra kaptam Nánditól.
- Ez új? - kérdezett rá.
- Igen. - feleltem, és magamban imádkoztam, hogy ne kérdezze meg kitől kaptam. Hát, ezt benéztem.
- Honnan van? - kérdezte.
- Nánditól. - mondtam alig hallhatóan, mire Kristóf felkapta tekintetét rám. Egyik keze, ami maga mellett volt ökölbe feszült, és feszülten fújta ki a levegőt.
- Talán tényleg szünetet kéne tartanunk. - mondta hirtelen mire nekem leesett az állam.
- De hát... - néztem rá kétségbeesetten. - Tudod mit? Menj innen! - mondtam össze szedve magam.
- Mi? - kérdezte csodálkozva.
- Majd ha eldöntötted, és megmondod biztosra, hogy szakítsunk e vagy ne, akkor majd keress meg. Nem szünet vagy hasonló. Vagy a hülye bunkósságod, és féltékenykedésed miatt szakítunk, vagy szeretsz annyira, hogy ezeket félre tedd, és nem smárolgatsz idegen libákkal, miközben a barátnőd a másik szobában van, és normálisan bánsz velem! Elegem van már ezekből! Igen, elismerem, hogy hibáztam én is, de gondolj csak bele, hogy amióta együtt vagyunk melyikünk hibázott többet! Egyszerűen nem értelek! - fogtam a fejem idegességemben. - Hát nem veszed észre, ami köztünk van? Már nem ugyan az, ami pár hónappal volt! Egyre többet veszekszünk, és már nem csak a nagyobb dolgokon, ha nem az apróbbakon is! Egyikünk se bízik a másikban annyira, mint kéne, pedig a bizalom a legfontosabb! Én ezt nem bírom Kristóf! - mondtam szinte már zokogva - Vagy szakítsunk, és hagyjuk egymást békén - mondtam,és reméltem, hogy a válasz nemleges lesz - Vagy moderáld magad, és legyél olyan, mint egy normális barát! Ha eléggé szeretsz megteszed! - mondtam, és zokogva berohantam a mosdóba, és magamra csuktam az ajtót. A kád előtt ültem, felhúzott térdekkel, és így sírtam. Halk kopogást hallottam.
- Kinga. - szólt be rekedtes hangon, de én nem reagáltam rá. Hallottam, amint kinyílik az ajtó, azonban nem néztem fel. Pár másodperc múlva, két erős kar ölelt át. Sírva, dőltem jobban neki, és pólójára tettem kezeim.
- Ígérem, megváltozom! - suttogta, és hallottam hangján, hogy komolyan gondolja.
- Tényleg? - kérdeztem még mindig sírva, felnézve rá.
- Tényleg. - mondta mélyen szemeimbe nézve, majd adott egy puszit az orromra.
- Ha, még egy ilyen történik... én nem tudok még egyszer megbocsátani! A bizalmam már így is megingott Kristóf! Ezek után nem bírok ki még egy ilyen vagy hasonló esetet! - mondtam, és megint elkapott a sírás.
- Nem lesz több ilyen! - ígérte tovább, de valahogy nem hittem neki. - Kinga! Tudom, hogy nem hiszed el. De ígérem nem lesz több ilyen! - nézett bele mélyen szemeimbe.
- Megígéred, hogy azért sem kapod fel a vized, ha Nándi és én barátok maradunk ez után? - kérdeztem rá, mire ő lefehéredett.
- Öhm... Igyekszem minél hamarabb megbarátkozni ezzel, de idő kell hozzá. - mondta, én pedig csak bólintani tudtam.
- És... lenne még egy kérdésem. Martin miért van nálunk? - kérdeztem, ő pedig megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Haza hoztunk titeket, és utána itt maradt, mert már késő volt. - mondta, majd hirtelen felkapott, és bevitt a szobámból, aztán letett az ágyamra. Mikor fel akart kelni mellőlem, én visszahúztam magamhoz.
- Tudod mit kérek karácsonyra tőled? - kérdeztem mosolyogva.
- Mit? - kérdezte kíváncsian, még is lefagyva egy kicsit.
- Azt, hogy az ígéretedet, be is tartsd! - mondtam. Kristóf elmosolyodott, és adott egy puszit a számra.
- Befogom! - mondta és magához ölelt. Megkönnyebbültem, hogy megbeszéltük ezt az egészet.
- Te hoztál haza, tegnap? - kérdeztem pár perc csönd után.
- Igen. - mosolyodott el, mint ha valami eszébe jutott volna. - A legjobb az volt, amikor még a buliban voltunk, és felvettelek, te kinyitottad a szemed, rám néztél, majd miután felismertél, elmosolyodtál, aztán meg egyik kezeddel átkaroltad a nyakam, a másikkal pedig azt a nyakláncot fogtad, amit nekem adtál. - mesélte én pedig elképedtem, hogy félálmomba ilyet csináltam.
- Pedig akkor még haragudtál is rám. - mosolygott Kristóf még mindig.
- Élvezted a helyzetet, mi? - kérdeztem egyik szemöldököm felvonva.
- Ó, de még mennyire. - kacsintott rám, én pedig felnevettem.
- Ugye mást nem csináltam? - kérdeztem elpirulva.
- Tudtommal nem. - mosolygott kacéran. Ááá, soha többet nem rugók be az fix!
- Mit szólnál hozzá, ha a holnap egész nap kettesben lennénk? - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg, de jó értelembe.
- Nem. - mondtam ő pedig csodálkozva nézett rám. - Holnap énekelnem kell a Centerbe, édes. - juttattam eszébe. Nos, ami pedig a becézést illeti... Fogalmam sincs, honnan jött ez most. Nem szoktuk egymást becézgetni. Túl... Hányinger keltő.
- De a nap többi részében velem leszel? - kérdezte boci szemekkel.
- Hát, persze. - nevettem fel. - Most viszont megyek és felöltözöm. - keltem ki az ágyból. Konkrétan vonszoltam magam. Előkészítettem, egy fekete leggingst, egy bézs színű kötött pulcsit, és egy sálat választottam még hozzá. Hát ha a mögé eltudok bújni szégyenembe, hogy annyit ittam.
- Ne menjek ki? - kérdezte csodálkozva Kristóf mikor elkezdtem öltözni előtte.
- Nem kell. - mosolyogtam rá. Ő még pár másodpercig csodálkozva nézett engem, majd elmosolyodott. Miután átöltöztem éppen egy hajgumit kerestem az egyik fiókomban így nem vettem észre a mögém osonó fiút. Csak akkor vettem észre, amikor két keze derekamra csúszott, és belepuszilt a nyakamba, amitől én halkan felnevettem.
- Hogy hogy előttem öltöztél? - kérdezte, és bár nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.
- Csak úgy. - mondtam és felé fordultam úgy, hogy kezeim nyaka köré kulcsoltam. Adtam neki egy csókot, majd a fürdő felé vettem az irányt. Azonban Kristóf visszarántott, s adott egy rövid csókot, és csak utána engedett el. Nevetve mentem ki a szobámból.
Mikor ott végeztem Kristóf éppen az egyik fiókomban nézelődött.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, és átöleltem hátulról.
- A képeidet nézem. - válaszolta félig felém fordulva, és egyik karjával átölelt. - Elkérhetem ezeket? Eszembe jutott valami. - mosolygott, rámutatva legalább 90 képre. De lehet volt az több is.
- Csak nyugodtan. Megvannak a gépemen is. - vontam vállat, majd adtam arcára egy puszit, és lementem a konyhába. Mosolyogva mentem le végig, és mikor leértem láttam, hogy Martin akkor ébredezik.
- Jó reggelt! - köszöntem neki mosolyogva, mire ő össze rezzent, ugyan is nem vett észre.
- Látom minden happy köztetek. Arcodból ítélve. - mondta ásítva egyet.
- Eltaláltad. - vigyorogtam még mindig és leültem mellé a kanapéra. - Na, és te és Dorina? - kérdeztem ő pedig szintén elmosolyodott.
- Neked köszönhetően újra együtt vagyunk. - mondta majd magához ölelt, és összekócolta a hajam.
- Nahát, itt egy Kinga. - jött le a lépcsőn Kitti, mi pedig Martinnal halkan nevettünk. - Nahát itt egy Martin is. - mosolygott már Kitti is. Odajött hozzánk, és elfeküdt a kanapén, így lábaid Martin ölébe rakva.
- Nini, még egy Kristófunk is van. - mosolygott még mindig Kitti, és a kanapé mögé nézett. Hátra néztem, majd elmosolyodtam ahogyan láttam, hogy Kristófot le jönni a lépcsőn. Felálltam, oda mentem hozzá, és szájára adtam egy gyors csókot. Ő oldalról átölelte a derekam, és úgy magához húzva adott egy puszit a fejem tetejére. Mikor vissza fordultunk a többiekhez, Kitti elégedett arcot vágott.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen elnéző vagy. - nézett rám Martin, és látszott rajta, hogy sehogy sem érti meg, hogy miért is bocsátottam meg Kristófnak. Pedig a válasz egyszerű. Szeretem, ennyi az egész.
- Őszintén szólva én se. - szólalt meg Kristóf is. Először Martinra néztem, majd Kristófra tévedt a tekintetem, és csak mosolyogva megvontam a vállam. Már épp nyitottam a szám, hogy erre mondjak valamit, de csengettek.
- Ki az a merész, aki tudja, hogy ilyenkor nem kelek fel tíz óra előtt, és még is mert csengetni? - kérdezte Kitti összevont szemöldökkel.
- De hát, most fent vagy. - nézett rá Martin értetlenül.
- Élvezd ki a helyzetet, mert ez egyszeri alkalom. - mondtam, miközben az ajtóhoz sétáltam. Még hallottam, hogy Kitti felvonszolta Martint a szobájába, hogy mutasson neki valamit. Kinyitottam az ajtót, és Nándival találtam szembe magam.
- Hát te? - öleltem magamhoz köszönésképpen.
- Gondoltam megnézem, mennyire vagy szarul. - mosolygott rám, mikor elengedtem. - Mi történt a tegnapi után, mikor haza jöttetek? Vagy reggel. - mondta zsebre rakva kezeit.
- Tulajdonképpen... - haraptam alsó ajkamba.
- Tulajdonképpen semmi. - állt mellém Kristóf, és érzékeltetve, hogy az "övé vagyok" derekamnál átkarolt. Nándi és Kristóf kemény farkas szemet néztek, majd Nándi rám pillantott.
- Megcsalt. Remélem tisztában vagy vele, hogy amióta vele vagy nem érnek mások csak csalódások. - mondta majd hátat fordított és elment. Nem állítottam meg, csak néztem amint elmegy. Alsó ajkamba harapva mentem vissza a már üres nappaliba. Leültem a kanapéra, és arcomat a tenyereimbe temettem. Megint meginogtam. És ha Kristóf nem változik meg? Ha mindig ilyen lesz?
- Kinga. - suttogta leülve mellém. Könnyektől homályos tekintettel néztem fel rá. - Kérlek. - mondta halkan, és tekintetében láttam a kétségbeesést. - Tudom, hogy most megint az jutott eszedbe, hogy megtenném többször is, de ez nem igaz! Megígértem, hogy más leszek! - mondta kisimítva arcomból pár kósza tincset.
- Szeretnék hinni neked, de nehezemre esik Kristóf. - mondtam halkan, rekedtes hangon.
- Kérlek! Tudod, hogy mennyire szeretlek! - mondta közelebb hajolva hozzám, hogy megcsókoljon. Elhajoltam tőle, és lesütöttem szemeim.
- Idő kell. - néztem végül rá. Kristóf fájdalmasan, de bólintott. Oda hajolt hozzám, adott egy puszit az arcomra, és elment. Lassan felmentem a szobámba. Nem tudtam mit kezdeni magammal.
- Tudtam, hogy nem lesz rögtön minden tökéletes. - szólalt meg halkan, rekedt hangon Martin. Oda pillantottam és láttam, hogy az ajtómban áll.
- Menj utána. Neki nagyobb szüksége van a barátjára, mint most nekem. Figyelj rá, hogy ne csináljon hülyeséget. - mondtam kínosan elmosolyodva.
- Te jól vagy? - kérdezte aggódó pillantással megajándékozva.
- Persze. - hazudtam, és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Ha kellek, hívj. - mondta, majd elment.
Egyedül voltam. Teljesen egyedül. Kristóffal én vetettem véget ennek az egésznek. Nándival azt hiszem összevesztünk. Martint pedig elküldtem, mert jobb ha most Kristóffal lesz, mintsem velem. Szelit nem akartam ezzel zavarni. Kittit sem, hisz ő boldog Doriánnal. Ez ugyan úgy illik Nesszára, és Alinára is. Mind el vannak jól a barátjaikkal. Kámilt nem hívhattam, mert attól, hogy ugyanolyan sorsra jutott a kapcsolata, mint az enyém, attól függetlenül még fiú. Úgy néz ki csak egy ember maradt...
- Mi történt? - szólt bele rögtön a telefonba, ahogy felvette, amikor hívtam.
- Találkozhatnánk most? - szóltam bele a telefonba.
- Persze. Át jössz vagy inkább most nem? - kérdezte már nyugodtabban.
- Most inkább nem. Azt hiszem ez most nem lenne a legmegfelelőbb pillanat. A Centerbe úgy fél óra
múlva? - kérdeztem, miközben felálltam és a szekrényemhez sétáltam.
- Ott leszek. - ahogy ezt kimondta már le is rakta. Sóhajtva dobtam a telefonom az ágyamra. Felvettem egy egyszerű ruha összeállítást, egy sima sminket, hajamat kontyba kötöttem, és elindultam.
Beültem az emeleten lévő pizzázóba, és ott vártam rá. Nem is kellett sokat várnom.
- Szia. - köszönt kedvesen, és arcán sajnálatot láttam.
- Szia. - erőltettem magamra egy mosolyt, de ahogy leült velem szembe, már jöhetett is mellém, mert elkezdtem sírni.
- Shh nyugi, nincs semmi baj. - simogatta a fejem, miközben én ölelésében sírtam.
- Nem tudtam mit tenni. Már nincs meg köztünk az ami az elején megvolt. - törölgettem a szemem.
- Először is nyugodj meg. - mondta kedvesen. - Amíg hozok kávét, addig szedd össze magad. - mondta és felállt. Nagy, mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak. Pár perc múlva, mire ő vissza ért, már teljesen rendbe voltam. Persze, csak kinézetre.
- Most pedig mesélj el mindent. - ült le velem szembe, közben pedig elém rakta a kávét. Először bele kortyoltam a koffein adagom egy részébe. Elmeséltem neki mindent. Az elejétől az utolsó szóig. Azt is, hogy Kristóffal mit beszéltünk, hogy mit ígért nekem, Nándit is, végül pedig már csak az következett, amit én mondtam. "Idő kell".
A hangszórókból éppen Selena Gomez új száma ment. Nagyon tetszett főleg a szövege.
- Hahó Kinga, itt vagy? - lengette meg kezét arcom előtt, ezzel kizökkentve a gondolataimból.
- Bocs, nem figyeltem. Mit is mondtál? - tértem vissza a jelenbe.
- Hogy holnap melyik zenéket akarsz énekelni? - kérdezte.
- Én is választhatok? - csodálkoztam el.
- Persze. - mosolygott rám. - Három zenét. Ebből az egyik Csondor Kattától az Add tovább. - mondta, én pedig végig agyaltam, hogy mit is kéne még. Majd beugrott.
- Az egyik; Selena Gomez új zenéje lesz. Az a címe, hogy: The Heart Wants What It Wants. - mondta megvonva a vállam.
- Oké. És mi lesz a harmadik? - kérdezte telefonját nyomkodva, hogy felírja a címet.
- Mondjuk... Lehetne, hogy a harmadik az legyen, amit... Hát... Amit én írtam? - kérdeztem és bele haraptam ajkamba, miután kimondtam.
- Meg kérdezem, majd, de... Te szoktál írni? - csodálkozott el.
- Egy ideje igen. És van egy dalom, aminek már csak az utolsó mondata kell, de azt már tudom is mi lesz. - mosolyodtam el halványan a végén.
- Hát, erre kíváncsi leszek. - mosolyodott el ő is. Ekkor elkezdett csörögni a telefonja. - Egy pillanat. - nézett fel rám, én pedig csak bólintottam. Felállt és arrébb sétálva felvette a telefonját.
A dalom utolsó mondatán gondolkodtam. Minden hülyeség eszembe jutott, de végül percek elteltével kitaláltam a tökéleteset.
- El kell mennem. - jött vissza percek múlva, és eléggé ideges volt. Vagy inkább aggódó.
- Oké, de minden rendben? - álltam fel, és mellé sétáltam.
- Fogjuk rá. - rágta szája szélét. - De megoldom, mint mindig. - vont vállat.
- Oké. Később beszélünk. - öleltem meg búcsúzásképpen.
  Haza érve megint elkapott a sírás, de visszafogtam magam, és inkább befejeztem a dalom.
- Kitti segítség kéne. - nyitottam be hozzá.
- Miben? - tette le a laptopját az öléből.
- Ezt el tudnád gitározni? - adtam oda neki a lapot, amire a dallamot írtam. Kitti elvette, bele nézett, majd bólintott.
- Persze. - mondta és már vette is az ölébe a gitárját.
Kitti elkezdte, én pedig énekeltem. Átéreztem a dalt így azt hiszem tökéletes lesz.

47.Fejezet "Egészségemre. Így jártam."

Sziasztok Drágák! Először is Boldog/Kellemes Mikulást Mindenkinek!! :) ;) A következő részt, vagy jövőhét hétvégén hozom, vagy szerdán.
Szivárvány: Szerintem nem ilyen tipped volt a bulival kapcsolatosan. :D ;) De még ki tudja, hogy folytatódik? ;)
Jó olvasást Drágák! <3
Puszii!!

47.Fejezet

Rita Ora maximális hangerővel üvöltött a hangfalakból, az emberek (akiknek legalább a felét ismertem csak), táncoltak a nappali közepén, esetleg volt aki ivott, vagy a konyhában evett. Fél nyolckor jöttünk, de már tele volt a ház.
Kitti táncolni ment, és már egy pohár volt a kezében amiben kitudja mi volt. Hát, biztos nem narancslé az fix.
Én inkább egy dobozos kóla társaságában ültem le a félre húzott kanapéra, és néztem ahogy az iskola társaink többsége leissza magát, és táncol. Némelyik elég vicces produkciót hozott össze.
- Szia! - köszönt ordítva a zene miatt Kámil, akinek szintén egy kis műanyag pohár volt a kezében.
- Szia! -köszöntem vissza, és mosolyogva fél karral megöleltem. - Mit iszol? - kérdeztem, miközben elvettem tőle a poharat, és bele ittam. Számat undorító és keserű íz töltötte be.
- Fujj ez sör. - fintorodtam el vissza adva neki a poharat.
- Nem szereted? - mosolyodott el undoromtól.
- Az nem kifejezés. - mondtam kínosan elnevetve magam. A sör és én két külön világ vagyunk, Sőt! Bármilyen alkohol és én vagyunk két különböző világ!
- Mondtam, hogy ne hívjátok meg! - állt meg előttem csípőre tett kezekkel Dorina, és szemei szikrákat szórtak.
- Kitti hívta meg. És egyébként neked is szia. - mondtam unottan.
- Pff - vágott unott képet Dorina, és fújtatva elment.
- Hát ő meg ki volt? - kérdezte Kámil értetlenül nézve az elrohanó Dorinát, majd belekortyolt sörébe.
- Fiúm unokatesója, akivel úgymond jóba vagyunk. - ismertettem a helyzetet vele.
- Hogy érted, hogy "úgymond jóba vagytok"? - kérdezte, miközben lábait feltette az előtte lévő kis asztalra.
- Ez most hosszú. - legyintettem le. - Na, és mi van a te Rómeóddal? - kérdeztem mosolyogva.
- Őt várom. - mosolygott ő is. - Szeli meghívta őt a kedvemért, és azt mondta Erik, hogy nyolcra itt lesz. - virult továbbra is.
- Na kíváncsi vagyok a te Erikedre. - kuncogtam halkan.
- Majd bemutatom neked. - mosolygott rám, majd össze borzolta hajam. Nevetve álltam fel, hajamat megigazítva és sétáltam el onnan jobban körülnézve a házban. A konyhában a pulton Dorina ült esetlenül kétségbe esetten, kezében pedig egy boros üveg volt. Na, azt meg honnan szedte?
- Csodásan festesz. - ültem fel vele szembe a mosogató mellé.
- Egészségemre. Így jártam. - vont vállat, és bele ivott az italba.
- Mondj egy nyomós okot, hogy egy buliban itt ülsz a konyhában, leiszod magad, és ráadásul velem vagy, akit utálsz. - mondtam neki ő pedig szemeimbe nézett.
Barna szemeibe, nem azt a nagyszájú, magabiztos, lányt láttam aki bárkit leolt se perc alatt. Helyette egy összetört, kétségbe esett, és spicces lány ült velem szembe, aki jelen helyzetében nagyon sebezhetőnek tűnt.
- Nyomós okot kérsz? - nézett rám kicsit összeszedve magát. - A volt pasim odakint van, és pont, hogy nincs kedvem vele beszélni. Ez elég ok neked? - kérdezte összehúzott szemekkel.
- Sajnálom. - mondtam halkan, majd felálltam. - De az nem segít ha leiszod magad. Tudom mit tett a volt fiúd, mert elmesélted, de ha már nem is jössz vele össze, vagy nem vagytok barátok mutasd meg neki, milyen jól is szórakozol nélküle. - vettem el tőle az üveget.
- De nem érzem jól magam! Ma döbbentem rá, hogy milyen rohadtul is hiányzik! - mondta, és legördült egy könnycsepp az arcán.
- Akkor beszéld meg vele a dolgokat. - mosolyogtam rá biztatóan.Sose gondoltam volna, hogy majd Dorinára biztatóan kell néznem.
- Büszkébb vagyok én annál! - húzta ki magát, szipogva.
- Ha szereted, akkor tedd félre a büszkeséged. - húztam el a számat, ő pedig csak megrázta a fejét.
- Hát ti?- jött be boldogan mosolyogva Nessza.
- Dorina össze van törve. - mondtam, és ezzel elég nagy ledöbbenést okoztam Nesszának.
- Miért? Mi történt? - kérdezte Nessza, majd magukra hagytam őket, mert azért ők közelebb állnak egymáshoz, és ezt jobban megtudják ketten beszélni.
Az udvar felé vettem irányt, a hátsó ajtón keresztül.
- Nocsak. A jó kislány nem is olyan jó. - szólalt meg gúnyosan Martin, aki a hintaágyban ült, és egy cigit szívott (nem is tudtam, hogy cigizik). Elsőre nem értettem, majd leesett, hogy Dorina bora a kezem maradt.
- Ja, ez nem az enyém. - vontam vállat, és leültem mellé. - Dorinát próbáltam  megmenteni attól, hogy leigya magát bánatában. - mondtam az üveget nézegetve.
- Dorina? Hogy bánatában leigya magát? Nagy gond lehet ha ő iszik erre, és nem megoldja. - mondta maga elé nézve, és kifújta a cigi füstöt.
- Csak túl büszke. - vontam vállat.
- Ismerek egy büszke lányt. - mondta halkan és a füvet pásztázta.
- Miért érzem azt, hogy az a bizonyos lány a barátnőd, vagy csak volt? - kérdeztem rá, és bele is trafáltam ugyan is Martin arca fájdalmasan eltorzult.
- Csak volt. - suttogta - Büszke volt és néha gonosz, de ennek ellenére nagyon szerettem. Mindig mindenkivel keménykedett, de velem mindig a lehető legkedvesebb volt, és tudom, hogy ő is szeretett engem. Mindig ragyogó arccal köszöntött mikor találkoztunk, és a legapróbb ajándékoknak is nagyon tudott örülni. Mindig mondta, hogy neki nem az számít, hogy mi az ajándék, ha nem, hogy tőlem kapta ő pedig ennek örül. Amikor nevetett azt úgy csinálta, hogy nekem is nevetnem kellett rajta. Fantasztikusan táncol. Sok időt töltöttünk együtt. Azonban amikor egyszer amikor unoka testvéremmel elköszöntünk egymástól, egy puszival s öleléssel köszöntünk el egymástól, amit a barátnőm félre értett. Azt hitte megcsalom. A mai napig még mindig nem engedte, hogy megmagyarázzam, én pedig két hét után nem kerestem fölöslegesen. Ha nem hallgatott meg az már nem a harag miatt tette. Egyszerűen csak nem szeret eléggé. - monda, és az utolsó szavakat szinte már suttogta.
- De te még mindig szereted őt. - mondtam, s inkább kijelentettem mint sem kérdeztem.
- Igen, nagyon! - mondta lehajtva fejét, miközben eldobta a cigi csikket és rátaposott.
- Itt van most a buliban? - kérdeztem rá, Martin pedig csak bólintott. - Szeretnéd, hogy beszéljek vele? - fogtam meg egyik kezét, biztatóan megszorítva azt.
- Már megetted. - rázta meg a fejét, én pedig csak éretlenül néztem rá. - Hát nem érted? Dorina az! - nézett fel rám kétségbe esetten.
-Hogy... mi? - kerekedett ki a szemem.
- Dorina az  lány. Szeretem őt még mindig, és egy félreértés miatt nem vagyunk már együtt. De nem tudom őt elfeledni! - mondta és a végén lesütötte szemeit.
- Tudod... Ő is szeret még téged. Azt mondta ma döbbent rá mennyire hiányzol neki, de nem akart felkeresni mert büszkébb annál. - mondtam Martin pedig a csodálkozástól elhűlve nézet rám. - Szerintem jobb lenne ha megbeszélnétek a dolgokat. - biztattam továbbra is. Martin bizonytalanul bólintott majd felállt.
- A konyhában lesz. - mondtam még mielőtt elindult volna.
- Köszi... Mindent! - mondta, egy puszit adva az arcomra, majd berohant a házba. Mosolyogva néztem utána, de szemeim megakadtak egy veszekedő páron. Kámil veszekedett egy idegen fiúval. Valószínűleg Erik lehet az a fiú. A végén a fiú elrohant Kámil pedig kétségbe esetten és idegesen nézett utána.
- Akarom tudni, hogy mi volt ez? - néztem összeráncolt szemöldökkel rá, amikor odajött hozzám, és leült mellém.
- Nem hiszem. A lényeg, hogy; szakítottunk. - mondta ki fájdalmasan.
- Fél órával ezelőtt még halálosan szerelmes voltál belé. Mi történt azóta? - vágtam értetlen arcot.
- Megvilágosodás történt. - sóhajtott fel.
- Megvilágosodás mire?
- Hogy tulajdonképen nem is szeretem. - nevetett fel kínosan.
- Az komoly akkor. - bólintottam magam elé nézve.
- Ja. - mondta halkan, ő is maga elé bámulva. Ahogyan körbe néztem egyszer csak azt láttam, hogy Kristóf egy (számomra) ismeretlen szőke csajjal csókolózik. A ledöbbenéstől és fájdalomtól nem tudtam mit reagálni. Inkább csak néztem tovább magam elé, és nem a csókolózó párocskát néztem. Remélem lehetett érezni a cinizmust.
- Az nem...- kezdte Kámil Kristófék felé bámulva, de én közbe szóltam.
- De. - mondtam halkan, majd felemelve a még mindig kezembe lévő bort, bele kortyoltam egy nagyot. Nem változott meg a véleményem az alkoholról, de ha már elrontotta ez, az estémet legalább ezt élvezzem.
- Bort? - tartottam felé az üveget.
- Kösz. - vette el tőlem, és ő is bele ivott.
- Menjünk be mielőtt idefagyunk. - álltam fel. Kámil vissza akarta adni nekem a bort, de inkább vissza utasítottam. A házba visszamenve láttam, amint Kitti Doriánnal beszélget és boldogok. Martin és Dorina a konyhában beszélgettek és boldogok voltak. Nessza, és Dani a kanapén ültek, és ők se tűntek rossz kedvűeknek. Kámil... hát Kámil az üveg borhoz beszélt amiben már alig volt, de ő is boldog volt e pillanatban (ez holnap reggelre már más kérés lesz...).
És ekkor kinyílt az ajtó, és Nándi lépett be rajta. Ahogyan megláttam oda szaladta hozzá könnyes szemekkel, és megöleltem. Rá volt, van, és lesz szükségem mindig is! Habár alig két napig nem találkoztunk, de hiányzott.
- Hiányoztál! - öleltem meg szorosabban.
- Te is nekem! - viszonozta a szorosabb ölelésem. Kicsit eltávolodtam tőle néztem szemeibe.
- Menjünk kevésbé zajos és zsúfolt helyre. - fogta meg kezem, és a konyhába vezetett ahonnan Dorináék már kimentek. Felültem a pultra, és a mellettem lévő pohárba kortyoltam, aminek erős alkohol szaga volt. Azt hiszem bort foghattam ki, megint. Nándi felvont szemöldökkel nézett rám, majd inkább elvette tőlem a poharat.
- Két napra mentem el. Mi olyan történt ez idő alatt, hogy le kell innod magad? - kérdezte előttem állva.
- Két nap alatt semmi különös. Inkább az utóbbi fél órát kérdezd. Az már érdekesebb. - mondtam elfintorodva.
- Majd ha józan leszel akkor majd elmesélheted. - mondta, én pedig nyaka köré fontam karjaim. Magamhoz húztam a csodálkozó Nándit, és... és megcsókoltam.

*Dorina szemszöge*

A konyhában ültem egyedül ugyan is Nessza inkább magamra hagyott mondván ha lenyugodtam vissza jön. Hát, igen egy kissé össze kaptam vele. Kerestem magamnak egy másik bort, mert hát az előzőt Kinga lenyúlta.
Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Nem értem hogy történhet ez velem. Oké, hogy sokszor gonosz lennék másokkal, de ilyen büntetést érdemelnék miatta? Az, hogy láttam Őt Kittiéknél eléggé felkavart. Már tudtam, hogy ő Kingáék mostohatestvére, mikor Kingát felhívtam, hogy kinyírta e magát. De másfél hónapja nem találkoztunk, és a mai "egymásba futás" után meginogtam. Ma este pedig itt van! Az előbb láttam így hát inkább behúzódtam a konyhában, ahol bőven akadt alkohol. Gondoltam bánatomban iszogatom kicsit... Valóban legszívesebben a karjai között lennék, de semmi pénzért nem adnám fel a büszkeségem, hogy most odamenjek hozzá. Ha annyira akar majd ő megkeres.
Ilyeneken agyaltam, mikor halk lépteken hallottam.
- Ha azért jöttél, hogy megnézd mennyire vagyok szánalmas, és elvedd tőlem ezt a bort is, hát akkor csalódnod kell, mert egyiket sem hagyom! - mondtam unottan, mert elsőre azt hittem Kinga az. A lépteiből ezt tudtam levonni. Hát, elég nagyot tévedtem!
- Az utóbbit teszem csak meg, mert nem normális, hogy ennyit igyál. - hallottam meg mély, rekedtes hangját. Megfeszülve néztem a padlót. Láttam amint két cipő közeledik és meg áll előttem. Kivette kezeimből az üveget, és helyére tenyereit helyezte be kezeim közé.
- Miért vagy itt? - kérdeztem halkan, de nem néztem fel. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Kitti meghívott, és eljöttem, hogy bosszantsalak vele, de a világért se akartam, hogy emiatt ilyen állapotba legyél! Aztán beszéltem az előbb Kingával, és elmondta, hogy szenvedsz miattam, na meg azt is, hogy szeretsz még. - mondta - Már ha ez igaz. - suttogta elbizonytalanodva, ugyan is előző mondatára nem reagáltam.
- Kérlek, nézz rám! Kérlek! - mondta halkan, de még így is hallottam, hogy megbicsaklott a hangja. Könnyes szemekkel néztem rá.
- Mit akarsz még mondani? Láttam mindent azon az estén, és annyi bőven elég volt, köszönöm! - mondtam kicsit indulatosabban a kelleténél.
- Nem tudsz semmit! - mondta teljesen nyugodtan.
- Már hogyne tudnám, ha egyszer láttam? - kérdeztem, és legördült egy könnycsepp az arcomon.
- Ő az unokatestvérem volt Dorina! Semmi több! Látogatóba volt nálunk, és amit te láttál, az az elköszönésünk volt! - túrt bele kínosan a hajába.
- Higgyem is el? - néztem rá kimérten. Az igazság az, hogy egy kicsit kezdtem hinni neki. De még nem teljesen.
- Ha az igazságot akarod hallani, akkor igen! - mondta, én pedig csak megráztam a fejem határozottan. Lemondóan sóhajtott, majd elengedve kezeimet hátrált, és neki dőlt a velem szembe lévő pultnak. Tenyereibe temette arcát, de még így láttam rajta, hogy fáj neki. Soha nem láttam őt ilyen... ilyen sebezhetőnek. Leszálltam a pultról és halkan hozzá sétáltam. Lefejtettem kezeit arcáról, de ő továbbra sem nézett fel rám. Közelebb hajoltam, és adtam arcára egy puszit. Csodálkozó, egyben reménnyel teli szemekkel nézett fel rám.
- Elhiszem! - mosolyogtam rá, de neki csak fél perccel később esett le amit mondtam. Ő is elmosolyodott, majd kezet derekam köré fonta és úgy vont közelebb magához.
- Szeretlek Dorina! - mondta mélyen szemeimbe nézve. Őszintén csodálkoztam ezen, hisz mi nem mondtuk ki túl sűrűn ezt a nyolc betűs varázs szócskát.
- Szerelek Martin! - suttogtam, és megcsókoltam.
- Hm. - harapott bele alsó ajkába. -  Mondanám, hogy édes téged újra csókolni, de ez most inkább bor ízű.- nevetett fel.
- Hülye! - nevettem vele én is. - Tudod hiányoztál ám! - öleltem át.
- Te is nekem! - vont magához jobban. - Főleg, hogy megkérted Kristófot, pontosabban megfenyegetted, hogy ne merjen elvinni hozzátok. - nevetett fel halkan, amit már oly régóta hiányoltam.
- Azt hittem megcsaltál. Még szép, hogy ilyen dolgokhoz folyamodtam. - néztem fel rá komolyan, azonban én is elmosolyodtam a végére.
- Ha meghallgattál volna, nem gondoltad volna, hogy megcsaltalak. - mosolygott rám. Istenem, ez a mosoly! Soha, de soha senki nem tud semmivel sem bántani, vagy megsebezni. De ez a fiú teljesen más eset! Annyira szeretem!
- Min gondolkodtál ennyire el? - kérdezte, mert láthatólag látszott, hogy nem vagyok a jelenben.
- Semmin csak... azon, hogy mennyire szeretlek. - pirultam el a végére.
- Aranyos vagy mikor elpirulsz. - simította meg arcom, majd adott egy puszit.
 Egy ideje beszélgettünk a konyhában, amikor azt láttam, hogy Kristóf egy szőke picsával smárol.
- Mi a... - kezdtem, és elkerekedett szemekkel néztem arra.
- Mi az? - puszilt bele a nyakamba, de ez most nem kötött le annyira mint szokott.
- Nézd meg! Megint ezt csinálja Kingával! Csak abban reménykedem, hogy ezt nem látja szegény lány! Ha meglátná, nem hiszem, hogy újra megbocsájtana Kristófnak! - túrtam hajamba.
- Kinga egy nagyszerű lány. Nem értem miért vágja maga alatt a fát folyamatosan Kristóf. - sóhajtott fel Martin.
- Nahát. És én még azt hittem utáljátok egymást. - néztem rá mosolyogva.
- Utáljuk is. De ma este ő segített nekem, hogy vissza kaphassalak így nekem is tennem kell valamit ez ellen. - mutatott Kristófék felé.
- Majd én. - mondtam, majd határozottan oda mentem Kristófhoz, és a csajhoz. Ellöktem a szőke csajt Kristóftól, és kérdőn néztem rá.
- Még is, hogy gondoltad, hogy megcsalsz egy ilyen lotyóval? - kezdtem a színészkedést, csípőre tett kezekkel?
- Hogy mi? - kérdezték tökéletesen egyszerre mind a ketten.
- Neked van barátnőd? - kerekedett el a csaj szeme.
- Ó de még mennyire, hogy van! Úgy, hogy tipli kis csaj! - hessegettem el kezemmel, és lesajnálóan néztem unoka testvéremre, mikor távozott a lány.
- Mi a francot csinálsz? - néztem rá szikrákat szóró szemmel. Ha van bennem egy kis pia még indulatosabb tudok lenni.
- Szórakozom. Miért? - kérdezett rá, egyszerűen, mint ha csak azt kérdeztem volna, hogy mennyi az idő.
- Nem is tudom! Mondjuk, mert megcsalod Kingát, és ez neki fáj, ráadásul el is fogod veszíteni! - ordítottam arcába. Úgy két perc kellett, mire Kristófban is tudatosult ez.
- Hol van most? Ugye nem látta? - kérdezte kétségbe esetten.
- Nem tudom. De ajánlom neked, hogy ne lássa! És én se lássak több ilyet, amíg együtt vagytok! - mondtam neki dühösen, ő pedig csak lesütötte szemeit.
- Hol van most? - kérdezte halkan, és bár a zenétől nem hallottam, le tudtam olvasni a szájáról.
- Nem tudom. De azzal a sráccal láttam utoljára úgy, hogy megyek megkérdezem tőle. - indultam meg (azt hiszem) Kámil felé, de Kristóf visszahúzott.
- Hogy érted, hogy vele volt? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Kristóf. Ez a srác meleg. - néztem Kristófra lesajnálóan. Ő kicsit összezavarodottan, de bólintott. Oda mentünk a sráchoz, aki éppen azt a bort iszogatta, amit Kinga elvett tőlem. Közben Martin is csatlakozott hozzánk.
- Kinga merre van? - tértem rögtön a lényegre.
- Azt hiszem leissza magát. Látta a pasiját smárolni valami csajjal, majd meghúzott egy jó nagyot ebből - mutatta fel az üveget - és bejött. Az óta nem láttam, de szerintem a konyhában megtalálod. - mondta, és leheletén éreztem, hogy már ő sem volt józan teljesen. Kristóf halkan szitkozódott a hátam mögött.
- Kösz. - mondtam majd elhaladva a srác mellett vállba veregettem. Mind hárman a konyha felé vettünk az irányt, de ami ott fogadott még jobban ledöbbentett. Kinga a pulton ült, és a legjobb barátjával Nándival csókolózott, aki előtte állt.
- Mi a... - mondta Kristóf, és szemei szikrákat szórtak. A csókolózok szét rebbentek, de Kinga szemében több dolgot láttam. Nagy részben azt, hogy ivott. De csalódottságot, megbánást, szomorúságot, és bosszú vágyat is véltem felfedezni bennük.
Kíváncsi vagyok, mi fog történni ezek után, de nem akarom, hogy szét menjenek, vagy hasonló.
Kristóf kezei ökölbe szorultak, és már megindult volna feléjük, de Martinnal vissza fogtuk. Nem hiányzik egy verekedés is.