39.fejezet

No, Drágáim! :D Nagyon, nagyon sajnálom, hogy ennyi ideje nem írtam!! Sajnos a suli elkezdete óta alig van időm. :( Ma valahogy ahogy felkeltem megjött még az ihletem is. :) Lehet, hogy a frufrum teszi. :D :D Ugyan is sikerült úgy elaludnom a hajam, hogy frufrum lett. :D :D
A lényeg az, hogy: Sajnos rövidebb lett a rész mint azt terveztem, de a kövit igyekszem hosszabbra írni. :) Valószínűleg jövőhét hétvégén lesz kövi, de lehet még a héten. Bár, a hétvége valószínűbb :)
Most egy kis újdonságot is hoztam. Pár mondat alapján bele láthattok Nándi gondolataiba. :) Nem szeretem ezeket a "több szemszögből írom le a dolgokat, mert én olyan ügyike vagyok, hogy a fiúk agyával is tudok gondolkozni..." dolgobele írnom. :) Szóval nem fog sokszor előfordulási ez, de néha lesznek ilyenek! :)


December 9., Kedd

Mikor felkeltem a torkom fájt, és a fejem is eléggé. Mikor nagy nehezen sikerült felkelnem, lementem a konyhába, ahol Alina, és Dani volt.
- Szörnyen nézel ki. – mondta Dani, mosolyogva, de szemében egy kis aggódást láttam.
- Kösz. Szörnyen is érzem magam. – mondtam beletúrva, kócos hajamba.
- Jól vagy? – kérdezte Alina aggódva.
- Nem egészen. – mondtam odasétálva hozzá. Alina megérintette a homlokom, majd miután kijelentette, hogy lázas vagyok, visszaküldött a szobámba, azzal az utasítással, hogy pihenjek, és délelőtt orvoshoz megyünk. Én szófogadóan visszamentem a szobámba, és lefeküdtem.
A doki szerint valami vírust kaptam el. Ami szerintem meg duplázódott a rendelőben. Komolyan, ha most nem lettem még jobban betegebb, az a sok köhögő, tüsszögő ember között, akkor soha nem leszek beteg. Az egyik néni konkrétan letüsszentett.
A délelőtt többi része, olyannyira szerencsétlenül telt, hogy az már fájt.
Olyan három óra környékén egyszer csak kopogtak az ajtómon. Akárki is volt, nem vártam, meg míg válaszoltam volna, ha nem rögtön bejött.
- Hali. Hoztam egy jókora nagy egészséges leckét. – mondta mosolyogva Nándi mikor bejött.
- Szia. Köszi. – mondtam kicsit nevetve, Nándi pedig ledobta a táskáját a babzsákfotelembe, majd ő is leült.
- Na? Volt valami jó kis szaftos pletyka ma? – kérdeztem feljebb ülve, az ágyamon, és mosolyogva figyeltem Nándit, ahogyan maga alól rángatja ki a rajzfüzetem, ami valószínűleg a bordái közé vándorolt, ahogyan ledobta magát, a fotelba.
- A testvéred pletykának számít? – kérdezte és arcán, aggodalmas mosolyt véltem felfedezni.
- Attól függ, melyikről van szó. – mondtam neki bár a választ már tudtam előre. Egyértelmű, hogy Kitti. – Mit csinált már megint? – kérdeztem sóhajtva.
- Inkább, hogy mit nem. – javított ki Nándi. – Nem volt ma suliba, mint ahogyan a végzős Avril hasonmások sem. Valószínűleg velük volt, és kitudja mit csinált. – mesélte Nándi.
- Komolyan, ha haza jön én lecsapom. – mondtam dühösen fújtatva.
- Én pedig eltűzök innen, mielőtt engem is kinyírnátok, miközben egymást gyilkolásszátok. – mondta halványan mosolyogva.
- Azt te csak hiszed. – mondtam már én is mosolyogva. Ha Nándi a közelembe van egyszerűen lehetetlenség mérgesnek lenni, vagy szomorúnak, vagy bármely más negatív hangulatba lenni.
- Mivel beteg vagy ezért megadom a választási lehetőséget. – mondta Nándi, én pedig rögtön tudtam mire gondol. Arra, hogy milyen filmet, vagy mesét nézzünk. Ez nálunk szokás.
- Szuzi és Tekergő. – vágtam rá, kedvenc mesém címét. Nándi némi vonakodás után beadta a derekát, és bekapcsolta a laptopomon a mesét. Körülbelül ezerszer néztük már meg együtt úgy, hogy már majd nem kívülről fújtuk a szövegeket.
Kedvenc mesém után Nándi választott, ezért hát a Verdákat néztük meg, ami az ő kedvence. És valóban. Visszamentünk óvódás szintre, hogy Disney meséket nézünk. De ez egyikünket sem zavarta. Ugyan is annak ellenére, hogy mennyire rosszul voltam, önfeledten nevettem, legjobb barátommal.
Nem tudom, mikor, de azt hiszem olyan fél hat lehetett, amikor még néztük a mesét, de valaki kopogott az ajtómon.
- Gyere. – mondtam az ajtó másik felén lévő illetőnek. Kristóf jött be, és amikor meglátta, hogy Nándi szorosan mellettem fekszik az ágyamba, totál ledöbbent fejet vágott. Éreztem, hogy az oldalamon lévő fiú is megfeszül csak ugyan, mint az ajtóban álló. Kristóf vetett rám még egy lesajnáló pillantást, majd amikor már nyitottam a számat, hogy azt mondja, ez nem az amire ő gondol, megfordult, és kiment a szobámból. Felkeltem gyorsan az ágyamból, és indultam volna utána, ha egy kéz nem húz vissza.
- Magyarázkodni mész utána? – kérdezte Nándi feszülten, mire én csak leráztam magamról a kezét, és lesajnáló pillantását észre sem véve, siettem Kristóf után. Mivel a házban már nem volt, belebújtam a topánkámba, és kisiettem az utcára. Az esőtől alig láttam, de a kapuban álló Kristófot még észrevettem. Oda szaladtam hozzá, és amikor már lépett volna ki az utcára visszarántottam a karjánál fogva. Pontosabban csak próbáltam, mert azért ő erősebb nálam, de azért sikerült megállítanom. Visszapillantott rám, a válla felett, de az a pillantás túl dühös volt, ahhoz, hogy meghallgasson engem. Ezt figyelmen kívül hagyva, „egy próbát megér” gondolattal, elé álltam, hogy jobban szemébe tudjak nézni.
- Nem történt semmi. – mondtam neki kihangsúlyozva a „nem”-et.
- El is kéne hinnem? – kérdezte Kristóf egyik szemöldökét felvonva. A közönyössége, a gúnyossága, abban a pillanatban felbosszantott.
- Rendben. Feltételezzük, hogy történt valami. – mondtam szét tárt karokkal, mire Kristóf őszinte csodálkozással nézett rám. – Szerinted, ha bármi megtörtént volna azok közül, amiket beképzeltél magadnak az elmúlt pár hónapban, utánad jöttem volna még most is? Járnék veled, ha bent vár rám egy másik fiú? – kiabáltam dühösen az arcába, majd folytattam.
- Nem igaz, hogy nem veszed már észre, ezeket a dolgokat! Mindig mész a dühösebbik fejed után, de ezeken nem gondolkozol, hogy hogyha már ennyiszer megcsaltalak volna, ahányszor te ezt feltételezed, akkor miért lennék még itt, ha már ennyire „keresett” vagyok a fiúk társaságában. – mondtam dühösen, és láttam Kristóf arcába a csodálkozás, a bűnbánás, és a kételkedés nyomait. Nyitotta a száját, hogy mondjon valami, de én közbe szóltam. – Nem fogom, mindig ezt eljátszani veled Kristóf, ezt jól jegyezd meg! Mindig kételkedsz bennem. Elegem van már ebből! Fejezd ezt be, mert ez volt az utolsó, hogy utánad jöttem! – mondtam neki, majd felszegett fejjel, büszkén mentem vissza a házba. Igaz úgy éreztem, hogy a szakadó eső miatt még egy hétig itthon leszek, de ez érdekelt most a legkevésbé.
A nappaliban Nándit pillantottam meg.

           *Nándi*
„ Magam sem tudom miért, de dühös lettem Kingára. Megint csak elment az a barom után, és még csak nem is veszi észre, hogy, hülyét csinál magából előtte. El akartam menni, de amikor belépett az ajtón és meg láttam az arcát minden dühöm elszállt. Egyszerűen annyira sebezhetőnek nézett ki, hogy féltem itt hagyni, mert esetleg felhívja azt a Barmot, és még a végén még jobban megbántja Kingát. És ha van, indokom hát azt kihasználom és nem megyek el innen.
- Elmenni készültem, de arcodat látva inkább még maradok, ha szeretnéd. – mondtam neki arcát fürkészve. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elkezd sírni. És ez is csak az a Barom miatt van.
- Miért milyen arcom van? – kérdezte erőtlen hangon.
- Mint, aki mindjárt elsírja magát, és hát a barátod vagyok. – mondtam neki, majd széttártam karjaimat. Tudom, hogy ilyenkor mire van szüksége. Kinga hálásan rám mosolygott halványan, majd a karjaim közé vetette magát, és elsírta magát. Az a Barom miatt sír. Megint.”

- Elmenni készültem, de arcodat látva inkább még maradok, ha szeretnéd. – mondta engem fürkészve. Arcáról eltűnt a düh, amit akkor pillantottam meg, mikor beléptem. Helyét pedig át vette a bűntudat, és a megértés.
- Miért milyen arcom van? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Mint, aki mindjárt elsírja magát, és hát a barátod vagyok. – mondta széttárt karokkal, mire én hálásan elmosolyodva, sétáltam hozzá, és fúrtam bele vállába az arcom. Pillanatokon belül pedig elsírtam magam, valóban.
- És olyan arcod is van, mint aki mindjárt hány. – tette hozzá, mire én sírás közben felnevettem.
- Ez valószínűleg a betegség miatt van. – mondtam neki felnézve rá mosolyogva.
– Csurom víz lettél miattam. – mondtam neki elhúzódva tőle.
- Nem baj. – mondta megvonva a vállát.
Nándival felmentünk a szobámba, és amíg ő kért száraz ruhát Danitól, addig én átöltöztem, és megszárítottam a hajam. Miután ez is megvolt visszamentem a szobámba, ahol Nándi az ágyamon ült laptopommal az ölében.
- Van egy jó film. – mondta, miközben leültem mellé.
- Mi a címe? – kérdeztem tőle, és csak reménykedtem, hogy nem valami béna akció film.
- A holnap határa. – mondta mire én elfintorodtam, mert már láttam azt a filmet, és nagyon nem tetszett.
- Na, mondj jobbat. – mondta Nándi kihívóan mosolyogva.
- Mondjuk… a Vámpírakadémia. – mondtam némi gondolkodás után. Nándi film ötletemet egy fintorral minősítette. – Akkor legyen a Förtelmes főnökök. – mondtam, mert azt még egyikünk sem láttam, és állítólag jó film.
A film másfél órás volt, de végig nevettük. Nándinak hétkor már mennie kellett sajnos, de azt mondta, hogy majd holnap is átjön. Örültem neki, hogy holnap is lesz társaságom, mert egyrészt unatkoztam már ma is, más részt meg már vannak film ötleteim. Igaz még tanulnom is kell valamikor úgy, hogy szerintem majd annak is neki állok holnap délelőtt.
Este még beszéltem telefonon Szelivel, és Rékával is. Kitti nem jött haza, még késő este sem. Hajnali egykor még fent voltam mert nem tudtam aludni, és lementem a konyhába egy teát csinálni. Vissza felé menet benéztem Kitti szobájába, de nem volt ott. Komolyan nem értem miért csinálja ezt, és még is hol lehet. Csak remélni tudom, hogy éjszaka megjön még, mert ha nem anyu is észre veszi, és annak nem lesz jó vége. Megittam a teám, majd el is aludtam.