30.fejezet

Na, meghoztam a kövi részt Drágáim!! :) Remélem tetszik majd! :) Hagyjatok magatok után nyomot(!!!!) Lécci! Nagyon fontos lenne nekem, hogy tudjam, hogy egyáltalán olvassa valaki a blogomat két "rajongómon" kívűl. Zsófin (már ha meg engeded, és nem kell Zsófiának hívjalak téged :3 :) ) és bizonyos Szivárvány néven fent lévő illetőn kívűl :) Ugyan is ahogyan észre vettem, hogy ők ketten valóban olvassák a blogomat, amit köszönök is nekik!! :) :3 <3 És hát őszintén szólva, kissé elszomorít, hogy 30 rész után is még csak 6 feliratkozom van. Kérlek titeket, hogy ha nem tettétek iratkozzatok fel, és hirdessétek a blogomat lécci!!! És írjatok komit, lécci!!! :) <3 Nem is húznám az időt, így is eleget írtam már. :) 

Ja és szeretném még arra felhívni figyelmeteket, ha nem olvastátok volna a Tájékoztatómat, hogy Kristóf húga mostantól nem 11 éves ha nem 5!!!!



November 29., Szombat

A hétvégém unalmasan telt. Vagy is hát majd nem unalmasan. Kristóf négykor átjött,
hogy menjünk el a centerbe, és mikor indulni készültünk elkezdett zuhogni az eső, tehát itthon maradtunk. Ahogyan Kitti, Dorián, Alina, Tomi, Dani, és Nessza (anyu kocsival ment dolgozni) is. Kristóffal éppen beszélgettünk egy filmről, amit később majd megnézzünk, amikor Kitti berontott (szó szerint) a szobámba és azt mondta, hogy menjünk le a nappaliba, mert társasozunk. Kristóffal egymásra néztünk majd vissza az ajtóba, ahol öt másodperccel Kitti még állt. Meg vontuk a vállunkat és lementünk. Miután a hiperaktív Kitti riasztotta az otthonülőket, leültünk a nappaliba, mind annyian. Alina törökülésben a kanapén mellette, Tomi. Dani szintén a kanapén ölében pedig Nessza ült. Dorián a földön ült, Kitti pedig meg valahol pakolászott még a szobájában. Én Kristóf mellkasának dőlve a földön ültem felhúzott térdekkel. Mikor Kitti leszaladt a lépcsőn vigyorogva mind annyian csodálkozva néztük bolond testvéremet, mert kettő hatalmas szatyor volt a kezében.
- Oké. Ijesztően vigyorogsz, fel vagy pörögve, és úgy szaladgálsz össze vissza a házban mint egy őrült. – mondta Dani Kittire nézve.
– Vagy energia italt ittál. – folytatta Dani helyett Alina, és Doriánra nézett, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy nem ivott Kitti olyan dolgot, amitől felpörgött volna.
- Vagy társasozni akar. – mondtam, mire Kitti még jobban elvigyorodott.
- Vagy is az utóbbi. – mondta Dani.
- Na, és mit játszunk? – kérdezte mosolyogva Nessza, akiről, mint kiderítettem, hogy imád társasozni.
- Nem tudom. Van Monopoly, Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan, Twister… - sorolta Kitti közben leült Dorián mellé, és a szatyrokba bele-bele kukkantott, amikben valószínűleg társasok voltak.
- Twister. – szakította félbe Alina, Kitti felsorolását.
- Utálok Twisterezni. – mondtam elhúzott szájjal.
- Hát, akkor majd most megszereted. – mondta rám vigyorogva Kitti.
- Kösz. – mondtam kínosan elnevetve magam. Kitti kiszedte a Twistert, a szatyorból, és leszedte a doboz tetejét, amiben volt a játék.
- Úúú, Kinga mit találtam. – mondta röhögve, Kitti, egy képet nézve.
- Mit? – kérdeztem unottan, aztán bevillant, hogy egyszer abba a dobozba eldugtam egy gáz gyerekkori képemet.
- Add oda! – mondtam neki, határozottan. Te jó ég, ha azt valaki meglátja… Ha azt Kristóf meglátja…
- A-a. – mondta gonoszan mosolyogva.
- Kitti, ne merd megtenni. – mondtam, mert már tudtam előre, hogy Kitti Kristófnak akarja majd odaadni.
- De, hogy nem. – mondta mosolyogva. Felálltam és oda sétáltam hozzá, és megpróbáltam kiszedni a kezéből a képet. Persze, sikertelenül. Még próbálkoztam aztán hírtelen Kitti felállt, és Kristóf felé lépet.
- Kitti! – mondtam neki fenyegetően.
- Mond. – mondta nyugodtan mosolyogva. Eszembe jutott, hogy nekem is van egy ciki képem róla.
- Csak nyugodtan. – mondtam neki elmosolyodva, utat engedve Kristófhoz.
- Oké. – mondta majd megtett egy lépést és visszanézett rám, de én már akkor a lépcső felé mentem, mert a szobámba volt az ő képe.
- Na ne! – mondta Kitti rám nézve.
- Na de. Ha te meg mutatod Kristófnak azt. – mondtam a képemre mutatva, ami a kezében volt. – Akkor, én megmutatom Doriánnak azt, amelyiket, te is annyira „cuki” vagy. – mondtam gonoszul mosolyogva.
- Nem, nem, nem! Nem mutathatod meg neki! – mondta Kitti megijedve, hogy esetleg megteszem.
- Ó, de, hogy nem. – mondtam majd felszaladtam a szobámba a képért. Hamar meg is találtam. Mikor lementem Kitti még mindig ugyan ott állt lefagyva. A lépcső alján állva, mosolyogva, meglóbáltam Kittinek a képet.
- Add ide! – mondta Kitti felém lépve.
- Csere. Te odaadod, az enyémet, én pedig neked a tiédet. – mondtam az ajánlatomat. Kitti kicsit hezitált, majd bele ment.
- Rendben. – mondta majd odasétált, hozzám. Egyszerre, vettük ki egymás kezéből. Ő megfogta, és széttépte a képet, én pedig csak gondosan a pulcsim zsebembe tettem. Kittivel visszasétáltunk a többiekhez, akik végig nézték ezt a képes ügyet, majd mind a ketten leültünk. Ő Dorián mellé törökülésbe, és pedig Kristóf mellkasának dőltem, ő pedig átkarolt hátulról.
Kitti elkezdte kirakni a játékot, majd a többiek mind egyszerre kezdtek beszélni, hogy ki akar pörgetni. Mi ebbe Kristóffal nem szállunk be, csak mosolyogva ültük.
- Ennyire gáz a kép? – kérdezte a fülembe suttogva Kristóf, amit a többiek miatt alig hallottam.
- El sem tudod képzelni mennyire. – mondtam neki.
- Ha meg mutatod akkor nem kell elképzelnem. – mondta és a hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Felejtsd el. – mondtam neki mosolyogva. Kristóf, egyik kezével óvatosan a pulcsim zsebéhez közeledett, ahol a kép volt, de én észrevettem, és óvatosan rá csaptam a kezére.
- Nem veszed ki. – mondtam neki mosolyogva, és felnéztem rá.
- Egy próbát megért. – mondta elmosolyodva, megvonta a vállát, majd megcsókolt.
Miután a többiek „megbeszélték”, hogy ki pörgessen (Kristóf, és én így hála az égnek nekem nem kellet játszanom) kezdhettük a játékot. Elég jól elvoltunk. Végig nevettünk, meg szerencsétlenkedtünk. Körülbelül két órát játszhattunk, mikor hírtelen elment az áram.
- Ne már. – hallatszott a sötétben Kitti hangja. Én elővettem a zsebemből a telefonomat, és bekapcsoltam rajta a zseblámpát.
- Neked mióta van ilyen a telefonodon? – kérdezte csodálkozva Dani.
- Jó, hogy figyelsz a dolgaimra Dani. – mondtam mosolyogva. Kitti is bekapcsolta a zseblámpát a telefonján.
- És most? – kérdezte Kitti.
- Nem tudom. – mondtam és megvontam a vállam, közben pedig éreztem, hogy Kristóf a sötétet kihasználva, megpróbálja lenyúlni a képemet.
- Így is észreveszem. – mondtam neki ujjaimat az övéire kulcsolva. Neki ez azért nem volt jó, mert azt a kezét fogtam, meg amivel ki akarta szedni a képet.
- Kár. - mondta és hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Na jó, én felmegyek a szobámba a laptopomért. – mondta Kitti.
- Minek? – kérdeztem tőle telefonommal az arcába világítva.
- Először is ne világíts az arcomba lécci. És egyébként azért, hogy… - kezdte, de itt megakadt.
- Mi az? – kérdeztem tőle.
- Ti, nem hallottátok? – kérdezte ijedt hangon, és jobban odabújt Doriánhoz.
- Mit? – kérdeztük egyszerre, Nesszával, Alinával.
- Valami, mint ha a konyhában lenne. – mondta Kitti.
- Nem lehet, hogy a kukából mászik ki, Dani főztje? – mondta Alina.
- Haha, vicces vagy. – mondta Dani és vállával meglökte Alinát.
- De most komolyan. – mondta Kitti. – Valamit hallottam. – mondta.
- Biztos csak képzelted. – mondta Nessza legyintve. Mikor ezt kimondta a konyhából olyan hang jött mint ha egy pohár összetört volna. Kitti, Nessza, Alina, és én felsikoltottunk, majd mind annyian saját fiúnkhoz, bújtunk. Én megijedve, Kristófot öleltem, aki a hajamat simogatta.
- Nem hagytatok véletlen nyitva egy ablakot? – kérdezte Tomi, angol akcentusával.
- Nem. – mondta Alina.
- Na és ki az a bátor, aki megnézi, hogy mi volt az? – kérdezte Nessza.
- Mi nem megyünk! – mondta Kitti a saját, és barátja nevében.
- Mi se. – mondtam én is Kristóf nevében.
- Kristóf, és én miért is nem? – kérdezte Dorián, és ahogyan a nagyon halvány világosságban láttam, hogy félig elmosolyodik.
- Mert. – jelentette ki egyszerűen Kitti, majd láttam, hogy Kristóf rám nézett kérdőn.
- Te, azért nem mert tuti hogy nem engedlek el. – mondtam Kristófnak, aki válaszul még jobban magához vont.
- Na, jó, akkor Alina, és én megyünk. – mondta Dani.
- Én biztos nem. – mondta Alina.
- Majd én. – mondta Tomi, felállva a kanapéról. Dani, elővette a telefonját és azzal világított, Tomi pedig követte a példáját, majd elindultak a konyha felé. Mikor a két fiú elindult, Kitti Dorián kezét fogva oda mászott négykézláb a kanapéhoz. Nessza, és Alina összébb húzódtak így oda fért Dorián, és Kitti. Kitti Dorián ölébe ült, mire hírtelen nem éreztem magam alatt a talajt. Nagyon megijedtem, de mikor láttam, hogy csak Kristóf emelt fel, hogy mi is oda üljünk a kanapéra, rögtön megnyugodtam.
- Nem találtunk semmi. – jött vissza Dani, Tomival.
- Biztos? – kérdezte Kitti a fiúkat.
- Biztos. – mondta Tomi neki, majd leült Alina mellé. A végére kicsit szűkösen, de már mind annyian a kanapén ültünk. Az egyik szélén Dorián ült ölében pedig Kitti, mellettük, mi Kristóffal. Mellettünk Tomi, mellette pedig Alina. Alina mellett Dani, Dani mellett pedig törökülésben Nessza. Mi Kittivel a fiúink nyakát öleltük, és úgy féltünk, Míg Alina csak a kezét fogta Tominak, Nessza pedig Danit ölelte.
- Kinga hívd fel anyut. – parancsolt rám Kitti.
- Miért én? – kérdeztem, de azért mát vettem elő a telefonom.
- Szia, kicsim. Minden rendben? – kérdezte anyu, mert tudja, hogy csak vészhelyzetben zavarom, ha dolgozik.
- Nem. Itthon vagyunk Kittivel, Doriánnal, Kristóffal, Tomival, Alinával, Danival, és Nesszával. Elment az áram, és a konyhában olyan hang volt, mint ha valami összetört volna, de a fiúk nem találtak semmit. Félünk, és azt hiszem Dani éhes is. – hadartam anyunak, aztán meghallottam, hogy Daninak korog a gyomra. – Mikor jössz haza? – kérdeztem, majd összerezzentem, mert hírtelen egy hatalmasat dörgött az ég.
- Nyugodjatok meg. Nem tudom, valószínűleg egy óra múlva indulok. – mondta Anyu.
- Oké. – mondta neki.
- Sietek kicsit, de most mennem kell, szeretlek. – mondta anyu.
- Oké, én is. – mondtam majd megszakadt a vonal.
- Na? – kérdezte Alina.
- Egy óra múlva indul haza. – mondta és elraktam a telefonom.
- Oké. – mondta Alina.
- Esküszöm, valami, megharapta az ujjamat! – mondta megijedve Nessza.
- Mi? – kérdeztük egyszerre Kittivel.
- Valami megharapta az előbb az ujjamat! – mondta Nessza ijedten.
- Oké. Tehát, akkor van egy harapó, pohártörős szellemünk? – mondta Kitti, mire mind felnevettünk. Hírtelen egy kutya ugatást hallottunk meg. Ez még oké. Na de az, hogy ez a kutya ugatás a házban volt. Mind megijedtünk.
- Miért ijedtek meg? Hiszen van kutyátok. – mondta értelem szerűen Kristóf.
- El is felejtettem Málnát. – mondta Kitti, majd telefonjával arra világított ahol a kutyaugatás hallatszódott. És valóban. Málna ott állt, és minket nézett. Hírtelen felugrott a kanapéra, az ölembe. És magamhoz húztam, és simogattam. Egy idő után már nem féltünk, és elkezdtünk telefonozni (mivel mindenkinek volt net a telefonján, Wifi nélkül is tudtunk netezni)
- Na, ne. – mondta hírtelen ledöbbenve Kitti.
- Mi az? – kérdeztem tőle felnézve a telomból.
- Lisa-ék összeházasodnak. – mondta Kitti.
- Mi? – kérdeztem csodálkozva. Ja, igen. Mint tudni illik, Lisa Parker egy távoli unokatestvérünk, aki New York-i.
- Az ki? – kérdezte Nessza.
- Aha. – mondta mosolyogva, bólogatva nekem Kitti. – Ő egy távoli unokatesónk, aki New York-ban él. – mondta Kitti Nesszának.
- És mikor lesz az esküvő? – kérdezte Alina.
- Mindjárt nézem… - mondta Kitti a telefonját nyomkodva. – Június végén. – mondta Kitti.
- Nyáron? Az tök jó. – mondtam neki elmosolyodva. Miután ezt megbeszéltük, neteztünk is tovább.
- Amióta anyut felhívtam eltelt két és fél óra. – mondtam a telefonom órájára nézve.
- Ja. – mondta Alina is.
- Na, jó, én mindjárt elalszok. – mondta Nessza.
- Gyere. Felmegyünk a szobámba. – mondta Dani.
- Nessz már nyolckor kifekszel? – kérdezte Kristóf, és hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
- Tudod, tegnap a lányokkal, kicsit sokig „beszélgettünk” azon a bulin este. – mondta Nessza, és a „beszélgettünk” szót kicsit megnyomta.
- Ja, tényleg. – mondta Kristóf mosolyogva. Miután Nessza, és Dani, felmentek az emeletre, Tomi, és Alina is felmentek.
- Na, jó én nem fogok lent maradni. – mondta Kitti majd felkelt, és Doriánnal felment az emeletre.
- Felmegyünk? – kérdezte Kristóf tőlem, mikor már hallottuk, hogy Kittiék ajtaja is becsukódott.
- Aludni? – kérdeztem, majd mikor kimondtam már meg is bántam és elvörösödtem, és lehajtottam a fejem. A telefonunk halvány világításából ezt valószínűleg látta Kristóf, mert gyengéden megfogta az állam, és felemelte. Rám mosolygott, majd megcsókolt.
- Aludni. – mondta mosolyogva. Halványan elmosolyodtam, majd felmentünk a szobámba Málna társaságával. Elsőnek, csak beszélgettünk, minden féléről, majd elsőnek ő aludt el. Pár percig néztem, ahogyan alszik. Meg simogattam, az arcát, majd adtam a szájára egy puszit, és már készültem volna aludni, én is. De csak készültem. Ugyan is, mikor megpusziltam, ő erre felébredt, magához vont, és megcsókolt.
- Szeretlek. – suttogta Kristóf.
- Szeretlek. – mondtam én is suttogva. Hozzábújtam, majd el is aludtam.